Dunántúli Napló, 1986. június (43. évfolyam, 149-178. szám)

1986-06-14 / 162. szám

HUNKOR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT CSORBA GYŐZŐ; A kézműves halála (Martyn Ferenc élő szellemének) 481 TÜSKÉS TIBOR: Találkozások Martyn Ferenccel 483 * BABA GYÖRGY versei: Éjszakai szlveslátás, Észrevétlen 488 MANDY IVAN: Mozgóképek (elbeszélés) 489 KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: Pokol hirtelen (elbeszélés) 493 BEREMÉNYI GÉZA: Eldorádó (regény. VI.) 498 VASADI PÉTER versei: Furcsa, hogy épp most. Fölötted a Nap 506 ÖRKÉNY ISTVÁN; Mi érdekli az olvasót? (interjók) 507 VARKONYI NÁNDOR: Levelek Csányi Lászlóhoz (II. rész) 515 TAKATS GYULA: Csu Fu ismeretien verseiből 520 BALASSA PÉTER; A zárójelbe tett módszer (lukacs György: Megjegyzések at irodalomtörténet elméletéhez) 522 POSZLER GYÖRGY: A realizrauselmélet keletkezése (Adalékok Lukács György esztétikájához) 529 PAKOUTZ ISTVÁN versei: Völgymcnct. Haladék, Tremens 537 PALYI ANDRÁS Színházi előadások Budapesten 539 P. MÜLLER PÉTER: Pécsi színházi esték 545 VERESS MIKLÓS versei: Tizenkettesek 551 KARINTHY FERENC; Elvesztett otthonok (Kabdebó Lóráhi interjúja) 553 KOCZKAS SÁNDOR: Az „ezüstös“hang-' változatai (Hajnal Anna; A gond akár a szemlédéi) 552 POMOGATS BÉLA: A költő iség vitóvivása (Csukás István; On-beszámoló,..} 565 1980 iÜMIUS A Jelenkor júniusi száma A Pécsen szerkesztett iro­dalmi és művészeti folyó­irat új számának élén a nemrég elhunyt Martyn Fe­renc festőművésztől búcsú­zik Csorba Győző A kézmű­ves halála c. költeményével és Tüskés Tibor emlékezésé­vel. A szám szépirodalmi ro­vatában emellett Pákoiitz István, Rába György, Takáts Gyula, Vasadi Péter és Ve­ress Miklós verseit, továbbá Bereményi Géza regényének új részletét, Krasznahorkai László és Mándy Iván elbe­szélését, valamint Örkény István rádió- és ív-nyilatko­zatainak csokrát olvashat­juk. Az „Elvesztett ottho­nok” c. interjúsorozatban Karinthy Ferenc válaszol Kabdebó . Lóránt kérdéseire. Az irodalmi tanulmányok sorában Balassa Péter és Poszler György Lukács György esztétikájáról szóló írásait, a művészeti rovat­ban Pályi András és P. Mül­ler Péter színházi beszámo- ' lóit közli a folyóirat. A kritikai rovat élén Haj­nal Anna és Csukás István verseskötetéről ír Koczkás Sándor és Pomogát's Béla. Pákoiitz István Völgymenet Hol van már a handabandás Ifjú-gőgös Kihaénnem Karnyújtásnyi távolságra Hittem híres öröklétem Kis Hűbeleszentbalázsból Lettem naiv Bolondistók Esztendeim faggatóznak Sáfár számolj el hogy is volt Tátottám a szájam sokszor Sültgalambra sóvárogva Kimaradtam ebből-abból Senki fiát nem bántotta Félelmemben fütyörésztem Kétkedtem is ebben-abban Ha tétován hittem-bíztam Legkevésbé enmagamban Kikezdték a rossznyavalyák Oldozatlan sújt az átok Magam loptam meg magamat S tolvaj után kiabálok Félbe-szerbe maradt minden Amibe csak belekaptam Külön-értesités helyett Megindult a föld alattam Baljós csillagállásomban A horoszkóp intve-intett Ki is akolbolitottak Innen-onnan mint a pintyet Lenn a völgyben ködök úsznak Istenem már nem talállak Malasztod eltékozoltam Odaveszett a Frigyláda Lenn a völgyben hűvösödik Hóharmat lep aszó gyöpöt Lábam alatt csörge haraszt Karvalycsapat fejem fölött Csorba Győző A kézműves halála * Martyn Ferenc élő szellemének Meghalt a festő-szqbrász meghalt a művész a mester a „kézműves” ahogy magát nevezni szokta és szerette s a még-érintetlen formák vonalak, színek most már nélküle árván várnak más jótevő kezekre Meghalt.. . elment az ajándékozó a mindig ajándékhozó aki a teremtett világot szebbé tette kirakva számos új dologgal nevelte a szemet gyöngéd noszogatással okos példázatokkal olykor villámvető haraggal Elment... Amit már megcsinált az beleépül az időbe az idő tartja védi — s lesz majdan szelíd temetője De amit félbehagyott az nyugtalanul és izgatottan lüktet szédül tolong sóvárog befejezőre Mit látott a kézműves ha körülnézett vagy ha magába? A törvényt a törvényeket a kinti és a benti szépet s kiszűrt belőlük sok ezer őrizendőt sok ezer igazat („A Szép: igaz s az Igaz: szép” — ismerjük a költő-beszédet) Nem áll többé soha állványa előtt senkivel és nem magyaráz alig-szóval de gazdag mozdulatokkal éles szemmel: itt egy inda (kígyóz a kéz) ott egy átló (nagy lendület) i s vizsgál a szem bűvöl kisért parancsol makacs türelemmel A táj seregnyi titkai: virágok kórók hegygerincek nyilatkozásai — az ő módján — örökre megszakadtak Pedig szerettek volna mások is szerettek volna nagyon szerettek volna Eztán már létezésük végéig így maradnak Elment a festő-szobrász helyette a mozgó a színeváltó világ kommentár híján nyersen és átszüretlen kínálja képeit szobrait az igy nehezen elviselhetöket hisz nélküle zavarosak s az ember is fölkészületlen Nem hallja azt sem hogy a szerencsétlen ecsetek spatulák festékek csöndesen szipognak — már hasontalanok s összebújva a régi palettákon is asztalkákon is szokásos otthonukban is didergetően hontalanok Elment a festő-szobrász elment elromlott — ó jaj! — a teste Ó jaj! gyalázat hogy ennyire meg kellett szégyenülnie De bennünk harsonák ébrednek és dicsérik őt: a halhatatlannak előbb a földbe kell kerülnie És egyszer véget ér a szorgos kukacok ténykedése s a kézműves olyanná válik mint valamely ritka szobra olyanná válik a vállcsontja borda-kosara koponyája csigoly-lónca: igy őrzi meg magát kettősen (mert testében is) az eljövendő századokra Martyn Ferenc rajzai M ost aztán összegyűltek. Rendezők, operatőrök, asszisztensek. És hát a színészek. A film szerelmesei. A film rabszolgái. Ott álltak a felvevőgép körül. Maga a fel­vevőgép egyébként örökke úton. Egyik helyszínről a má­sikra. Mindent magába szívott. Hidakat és aluljárókat. Főút­vonalakat és szutykos kis mel­lékutcákat. Kukákat a kapu­aljakban és az utcasarkon. Hulladékot, amit a kukák ki­okádtak. Hegyeken kelt át. Homoksivatagon. És most itt a hómezőben. Ök 'meg hozzá akartak kez­deni valamihez? Vagy éppen csak egy kis beszélgetés? A hómező kellős közepén? Elnyúlt testek sötét vonala a 'hóban. Széttárt karok. Szét­vetett lábak. Az arcok bele­süppedve a hókupacokba. Az ujjak belefúródva a hóba. Az arcok szétáznak. Ottfelejtett statiszták egy régi filmből. Szétvert hadsereg elesett ka­tonái. A rendezők az eget vizsgál­ták. A havas tájat. Talán meg­próbálnak valamit? Mindegyik a maga filmjét? Filmnovellá­ját? Vagy éppen egy nagy, ■közös művet? Művet, igenis! Váratlanul hógolyó puffant egy szakállas arcon. Egy elvékonyodott gyerekar­con. Egy kötöttpulóveres rendező éppenhogy félre tudott ugrani. Ravaszkásan 'hunyorgott, mint aki várta a támadást. Röpködtek a hógolyók. Az arcok eltűntek a hólében. Akadt, aki letérdelt. Meg­adásra emelte a kezét. Hiába, sortüzet 'kapott. Egy árny elfutott a hSgolyók mellett. Fekete, bokáig érő té­likabát. Aprócska, fekete ke­ménykalap. Gunyoros mosoly a bajuszos arcon. Hógolyót vágtak utána. Megemelte a kalapját. Mint­ha megköszönné, 'hogy egyál­talán észrevették, hogy foglal­koznak vele. Azzal eltűnt. Az uszoda szürke homálya. A medence sötét vize. Mélységes csendben úsztak a rendezők. Szinte mozdulatla­nul húztak el egymás mellett. Elnyűtt karok, lábak, hátak. Olykor égy fej kiemelkedett, prüszkölt a víztől,, majd megint alábukott. Egy szakállas rendező a medence korlátjába kapaszko­dott. Szakállábái csörgött a víz. Csendes, elveszett bugybo- rékolás. Elhaló, suttogó han­gok. Megint a bugyborékolás. Megint a csend. Egy fekete télikabát szétte­rült a medence vizén. A kabát kiázott, kifordult zsebei. Mel­lette egy keménykalap. Létrák egy kifagyott, kopár téren. A létrákon rendezők ku­porogtak. Terveznek valamit? levegőbe. A kabátszárnyak szétnyíltak ahogy elszállt a pálya felett. Miféle templom ez? Rendezők ülnek a padsorok­ban sötét ruhában. Igen, sötét ruhát öltöttek magukra. Komor, szürke fény töltötte be a templomot. A falakon ké­pek. Régi rendezők arcmásai. Borús, fájdalmas arcok. Talán felelősségre akarják vonni az utódjaikat? Mándy Iván Mozgóképek Tűnődnek valamin? És még meddig gubbasztanak így? Feketeruhás nő bolyongott a létrák között. Csontfehér arc. Valószerűtlenül nagy szemek. Az egész nőben valami olyan hajszoltság. De hát honnan kergették el? Valamelyik szín­házból? Vagy éppen a film­gyárból? Felnézett a létrákra, távoli, eszelős tekintettel. Megtántorodott. Térdrezuhant. A kötött pulóveres rendező leugrott a létráról. Valósággal levetette magát. A nő fölé ha­jolt. Átölelte. Végigsimított az arcán. — Ne törődj semmivel! Te az én színésznőm vagy! Az enyém és senki másé! Odakötözve a kapufához. Ügy ám, bizony. Most aztán elkapták a fekete télikabátos urat. Talán éppen maguk a rendezők. Vagy az assziszten­seknek jutott ez a feladat? Mégis, hogy móresre tanítsák ezt az örökös csinytevőt. El­kapták, gúzsba kötötték. Lerogyott a kapufa tövéhez. Előtte az üres pálya. Az üres tribünök. Türelmesen térdelt. Talán fel sem kel többé. Hi­szen oly , otthonos ez az egész. Ez az ősrégi pálya a korhadó tribünökkel. Egy mozdulatot tett a váMá­vá I. Csak úgy könnyedén, min­den erőlködés nélkül. A kötél lehullott róla. De ő még mindig a kapüfa mellett. Hirtelen felállt. Búcsút intett a pályának. Felemelkedett a Ök pedig még mindig hall­gatnak. Akadt, aki maga elé meredt. Akadt, aki felemelte tekintetét a magasba. Ó, nem volt ebben semmi büszkeség. Inkább valamiféle könyörgés. Egy hangot vártak valahonnan fentről. De mégis a padsorokból tört fel ez a hang.- Bocsássatok meg nekünk, ti, akik soha meg nem alkud­tatok I A kórus megismételte.- Soha meg nem alkudta­tok ! A karvezető:- Akik szembeszálltatok az alantas üzletelőkkel! Minden­féle producerekkel és egyéb hatalmakkal! A kórus rázúgta.- Mindenféle hatalmakkal! A karvezető:- Ellenálltatok az olcsó si­kernek! Az üres látványosság­nak! Mindenféle csábításnak! A kórus:- Mindenféle csábításnak! A karvezető:- Nem 'hagytátok magato­kat sürgetni semmiféle szánal­mas prémium, meg jutalom miatt. A kórus:- Semmiféle jutalom miatt! A karvezető:- Tudtatok várni a pillanat­ra! Várni... várni... napo­kig... hetekig... amíg eljön a pillanat! Az indulásé! A for­gatásé! (szünet) Jaj annakr,aki elvéti ezt a pillanatot! A kórus:- Jaj annak . ..! Elhallgattak. Majd a karvezető elfulladt hangja. — BocsásSatok meg ne­künk! A kórus:- Bocsássatok meg nekünk! A szavak a semmibe hulltak. És most már csak a csönd. Egy gyűröttarcú öreg jajon- gott a templom tövében. — M_it csináljak?! El kell adni az árut! El kell adni! Mégis, rrii ez? A bútorok elhagyják a szo­bát? Megunták a szobát is, meg egymást is? A nagy komód a szoba kö­zepén. Az asztal arrébb húzó­dott. (Egy nagy komód azért mégiscsak egy nagy komód!) A székek szétszórva ^szerte a szobában. Ócska -dívány az aj­tó előtt. Két hokedli beszem- teíenkedett a konyhából. A felvevőgép a fürdőszobá­ban. Belebámul egy rozsdás, üres kádba. Dolgozik? Vagy csak úgy szemlélődik a maga kedvére? Miért ne? Egyszer megengedheti magának. Váza egy szerény kis aszta­lon. Abban egy szétesett, boj- lott agyú virág. Egy cédula a padlón elko­szolódott. gyerekes írással. HÜLYE REGGEL HÜLYE ISKOLA hülye minden és MINDENKI! Családi fotók a falon. Egy csipkeblúzos, tornyosfri- zurás nő, ahogy odadől egy szék támlájához. • Szakállas, szivarozó úr az asztal mellett. Riadt tekintetű fiú az ajtóban. Kövérkés férfi mellényben. Fehér terítőve! letakart asz­tal a fal mellett. Gyertyák sor­fala végig az asztalon. Kiégett gyertyák, összetört gyertyák. Gyertyacsonkök. , Rendezők, operatőrök, színé­szek az asztál körül. Úgy áll­nak némán, összekulcsolt kéz­zel. Fölöttük a falon a fekete.té-" likabátos férfi. Keresztre feszít­ve. Feje félrecsuklott. Két keze lelógott. 'Enyhe megvetés az arcán, ahogy lenézett arra a tá rsaságra. HÉTVÉGE 9.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom