Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)
1986-05-10 / 127. szám
Csorba Piroska porább jelentkezése, mely az utóbbi időkben a nyugati írókkal bővülve akár a teljesség illúzióját is fölkeltheti. Őrizve a realizmus hagyományait fogékonyabbá vált a lap az újabb írói kísérletek befogadására, s ami ezzel szorosan összefügg - megkülönböztetett figyelemmel fordul a pályakezdők felé, Utóbbi meggyőző bizonyítéka a majd két évtizede termékenyen funkcionáló műhely, az Alföld Stúdió. Májusi számunk egy a sok közül. Ügy gondoljuk, fontosabb közlései - a Hetek lírája, Kassák Lajos naplója, az oktatás helyzetét jelző szociográfiák, a gazdag kritikai anyag — hiteles mintái az Alföld törekvéseinek. A figyelem felkeltésének reményében köszöntjük összeállításunkkal a baranyai olvasót! Aczél Géza BELLA ISTVÁN Sóhaj és tükör Kardos György emlékére Megszokott elalvásgyakorlat: fekszem a sötét szobában, hányt szemmel, már egyedül, amikor megérzem, odaát kialszik a villany, és én nem értem, hogy látom, hogy láthatom, hogy bennem sötétebb a sötét. így ért halálod hire is, Barátom. Szólt a telefon, s hirtelen elfénytelenedett a lény, szemhéjam mögött sötétebb lett a sötét, és én azóta se értem, hogy halhattál meg, te is?! Maróti János szobrai a debreceni Medgyessy Ferenc Múzeumban. A kiállításról Németh Lajos irt az Alföld mostani számában tanulmányt. IRODALMI, MŰVELŐDÉSI ÉS KRITIKAI FOLYÓIRAT Üdvözlet Debrecenből Egy harminchetedik évfolyamát jegyző folyóirat pársoros bemutatása aligha lehet szerencsés. Hiszen a lapnak — az utóbbi évtizedek szellemi mozgását követve — már komoly történelme van, felívelései és megtorpanásai, a társadalmi változásokkal bonyolult összefüggéseket alkotó periódusai. Ami egykor fontosnak látszott, azon napjainkra átléphetett az idő, a meghatározó munkatársak jelentős részét már csak kézikönyvek címszavai őrzik és a kegyes emlékezet. Ha nagyobb léptékkel mégis végigtekintünk a könyvespolcokon, a kötetekben a város gazdag kulturális örökségének, a népi irodalom imponáló művészi eredményeinek, a híressé vált debreceni kritikusi iskola folyamatos szellemi jelenlétének dokumentumaira bukkanhatunk. Nevezetes vitákra tanyákról és közművelődésről, oktatáspolitikáról és munkakörülményekről — elsősorban olyan valóságszeletekről tehát, melyek mindennapjainkat, közérzetünket meghatározzák, s melyek felmutatására a lapot a régió sajátos adottságai leginkább alkalmassá tették. A hetvenes évek jól érzékelhető szellemi decentralizációja több vonatkozásban is jótékonyan befolyásolta e műhely nagykorúsodását. A kitágult horizont legszembetűnőbb jele a határokon túli magyar irodalom mind szaE ste egyedül sétáltam a Körúton. Mióta feleségem Párádon van, elég gyakran dugom ki az orromat a lakásból. Hajt a nyughatat- lanság, s némileg sikerül lecsillapítanom kíváncsiságomat. Hiába látszik úgy, mintha fél - revonultan élnék, nem tudok kiszakadni a világ zűrzavarából. Nem sok örömöm telik benne, de ez egész más lapra tartozik. A kirakatokat nézegetem, valamikor nemcsak elméletileg, de gyakorlatban foglalkoztam a kérdéssel. A szép kirakat olyan fontos része a helyes kereskedelmi politikának, mint az ízléses, étvágygerjesztő tálalás a jó háztartásnak. A Körút kettős kirakatsora egyáltalán nem tölti be rendeltetését. Rikító tarka dolgok egymásra halmozása, csupa potemkiáda, ízléstelenségünk fitogtatása, gyatra kasírozás. Egy darab szövet például nem akkor kelti fel figyelmünket, ha tíz véget dobáltak belőle egymásra, hanem ha egy más szövésű, más színezésű darab közelében látjuk, ha adva van az összehasonlítás lehetősége, ha egyiket a másikkal szemben is tudjuk értékelni. És mi értelme annak, hogy a húsközértek kirakata üvegekkel van tele? Derekukon olajat kínáló címke, belül üresek. Egy másik húsközért üres polcait mézeskalács szivek díszítik. Van kirakat, amibe faszalámik és papírhalak émelyítik meg a nézőt, és van, amiben az árut annyira belepte a por, hogy kifosztott, elhagyott bányára emlékeztet. Az ilyen szegénység már rondább a nyomorúságnál. Most nemcsak az a baj, hogy szegények vagyunk, hanem, hogy mosdani és f ésül - ködni se szeretünk. Ruhánk tele van krumplifőzelék- és lek- vórpecséttel, utcáink felfúrtak, kirakati árunk rikoltozik és jajgat az üveg alatt. Senkit meg nem tévesztő bazárvilág. A művészet mibenlétéről és jelentőségéről vitatkoztunk, s a feleségem azt mondta: — A művészetnek, s így az irodalomnak is nem célja, hanem oka van. Gondolom, nem is tudja, milyen nagyszerűen definiálta, azt amire már rengeteg szót fecséreltek el hiábavalóan. korunk vagy jövőnk szintéziséhez ... Szabad versek pedig nincsenek. A verseket formailag éppen kötöttségük határozza meg. Ellenben vannak szabad költemények, de ez nem úgy értendő, hogy az KASSÁK LAJOS Szénaboglya Naplójegyzetek 1955. március—195 6. február (Részletek) Osztozom véleményében, örülök neki, hogy kimondta ezt az egyszerű, bölcs meghatározást. Koncerten voltam egy kedves és szép fiatal asszonnyal, lektor az egyik kiadóvállalatnál. Úgy érzem, kritikai judí- ciuma még nem éri el az égeket, de jóindulattal nyúl a dolgokhoz, hagyja, hogy hasson rá a mű s a nehezebben nyíló kapukat is hajlandó feszegetni, hogy belásson a zárva maradt területekre. Kíváncsi és könnyen reagál. Saját véleményt alakít ki arról, amivel a világon találkozik. Szeretek vele együtt lenni, mert szólásra készteti az embert, inspirál, s ugyanakkor kész vitába bocsátkozni az elhangzottak értelme és értéke felpl. Ma este koncert után, arra kért, hogy legközelebb beszéljek neki Walt Whitman- ről és általában a szabad versekről. Hallott róluk, de csak olyan összevissza véleményeket. Hogy valami ízelítőt adjak legközelebbi beszélgetésünkből, csak annyit mondtam:- Walt Whitmant a modern költészet legnagyobb alakjának tartom. Nála lelhetjük fel az izmusok forrását, ő a múlt tradícióinak megrontója, s az ő útját folytatva juthatunk el ilyen költeményeknek nincs formájuk, alaktalanul szétfolynak a világban. Nem formátlanok, de nem egy a priori jelenvaló, másoktól örökölt formába bújnak bele, mint az ember a ruhájába, hanem saját gondolati és érzelmi tartalmuk szabjc meg ritmusukat, idomaik telt- ségét, külső megjelenésük körvonalait. A Sztálin út sarkán elváltunk, ő hazament férjéhez és két kisgyerekéhez. Egy barátom elhozta hétéves kislánya emlékkönyvét, hogy írjak bele valamit. Nem köny- nyű feladat, nem akarok hazudni, és azt sem szeretném, ha a kislány üres fecsegőnek tartana. Egyet-mást kérdeztem a drukkoló apától, végül is ezt írtam a könyvbe: Szilvia, kérlek, ismeretlenül is fogadj el pajtásodnak. Őszintén mondom, csintalansá- gukért, makacsságukért, főképpen szépségükért nagyra becsülöm a kislányokat. Lehet, hogy nem ezt írtam pontosan, de szeretném, ha az olvasók ezt értenék ki néhány kusza soromból. Megint a művészi kifejezés egyszérűségéről volt szó. Sok mindennel vádoltak már életemben, most stílusom egyszerűségét róják fel bűnömül. Maholnap már úgy fogok írni, ahogyan az emberek beszélnek, de bizonyos, hogy az utca emberei nem beszélnek olyan egyszerűen, ahogyan én írok. A művészi kifejezés egyszerűsége az alkotó szellem egyik legnehezebben megoldható problémája, s amennyiben sikerül megoldania, a legnagyobb erénye. Persze, az egyszerűség nem tévesztendő ösz- sze az érdektelen szürkeséggel, a hétköznapok felületességével, az igénytelenséggel és a fantáziátlansággal. Ahhoz, hogy az egyszerűség tartalmi és formai egyszerűségét elérjük, bölcsességre, egyensúlyállapotra, a módszerek és eszközök teljes birtokbavételére van szükség. Hosszú, munkában eltöltött időn át jutunk csak el idáig. A fiatalság nyugtalan, fejlődésben levő erői miatt valami látványosan nagyszerűt, megdöbbenést keltő újat szeretne létrehoznir olyasvalamit, ami által az ő személyi kiválósága tündököljön. Minden korok nagy mesterei szerényen műveik mögé húzódtak, a látványosság, furcsaság helyett tartalmi mélységre, formai közvetlenségre törekedtek. A ránk maradt nagy művek között alig találjuk a deklamáció, az ex- centricitás, virtuozitás nyomait. Az igazi nagy művész nem megy el vakon a rossz konstrukciók, a rendellenes jelenségek mellett, változtatni akar rajtuk, de nem felelőtlen köny- nyedséggel, hanem a rend és egység odaadó szolgálatában. Nem a személyének kijáró dicséret és kitüntetés érdekli, hanem a mű tisztasága, egyetemes érvényű tartalma, formai tökélye. Tömörek és egyszerűek szeretnének lenni, mert nem furcsaságukkal kiválni, hanem az értékek legmagasabb fokán azonosulni szeretnének a hozzájuk hasonlókkal. Az egyszerűséget ne tévesz- szük össze a szegénységgel! Állomások Gyorsleltár a faluról: gyönyörű természeti környezet, hegyek, erdők, patak, öt—hatszáz lakos, két templom, posta, iskola (ide már csak az alsósok jártak), egy kocsma, egy bolt. Hat embernél többet nem engedtek be ide, annyit lehetett szemmel tartani egyszerre. Ebben az R. szomszédjában fekvő 'községben laktunk szolgc- lati lakásban. Kenyeret elvileg naponta szállítottak, gyakorlatilag sort kellett állni érte, s ha kiáradt a patak vagy fagyott télen, nem jött kenyér. Tejtermék kétszer egy héten, hentesáru — hús kivételével — egyszer. Húsbolt az 5-6 km-re levő R.-en, egyéb dolgokért ritka buszjárattal Sz.-öe, E.-be lehetett utazni. A falusiak nagy része egyéni gazdálkodó volt. Mire rászánták magukat a tsz ■ be való belépésre, már nem kellettek szétszórt földjeikkel. A kultúrházon nagy lakat lógott. Orvos nem volt itt, csak R.-en egy 72 éves öregember. Receptjeit kiadás előtt mindig átvizsgálták a szomszédos gyógyszertárak. Beteghez nem járt ki soha. Az orvosi lakás szépen rendben tartott, négy- szobás épület volt, fürdőszobával, központi fűtéssel, garázzsal. A mi szolgálati lakásunk két kis kövezett helyiségből meg egy nagy hodályból állt. Eredetileg még volt két szoba, de oda illegálisan beköltözött egy idős leányanya, s ott is maradt. Ő használta a kertet, melléképületet, az évek során főbérlői jogokat vívott ki magának. A libaszállásnak használt istálló egy részét átengedte nekünk tüzelőt tárolni. Villanyunk volt, a ho- dályszoba parkettás, vécé a kert végén, kerekes kút az udvarban. Mivel hűtője a néninek sem volt, rendszeresen o vödörben tárolta, a kútba engedve a romlandó élelmiszereit. B.-ék húsz évig laktak kétszobás lakásukban, a falakról embermagassági-' csurgott le a víz. K.-ék házának tetőzete életveszélyes — erről papírjuk is volt —, így aztán csak a konyhát meg az egyik szobát lakták, s éjjelente félve riadtak föl minden szélroham idején. Ehhez képest a mi lakásunk palota, azzal a hátrány nyal, hogy reggel fél hét előtt ment az iskolabusz, s ha 1ekés- tük, a hegyen át kellett megtenni a hat kilométert. S ha délután fél háromig — az iskolabusz indulásáig — nem végeztem, várhattam estig, vagy tehettem meg az utat gyalog. Télen, a' térdig érő hóban gyakran elakadt, kimaradt a busz, néhány mindenre elszánt gyerekkel kecmeregtünk át a hegyen. Az is télen derült ki, hogy a szobánk beíűthetetlen. Dideregtünk eay darabig, aztán két heverőnkkel kiköltöztünk a konyha asztalul szolgáló rajztáblái közé. Ha könyvtárba, színházba vagy csak vásárolni akartam menni, aznap már nem érhettem vissza. De sokszor gyalogoltam tizenhárom kilométert a sötétben, minden jármű és a hegyről letévedő őzek elől az út menti bokrok fedezékébe kuporodva. A férjemet — félévi ottlétünk után — ugyanis bevitték katonának. * A községből okkor még any- nyi felsős járt R.-be, hogy részben osztott iskolában otthon is maradhattak volna. A körzetinek kinevezett r.-i iskola ugyanis nem nyújtott számottevő előnyöket, hátránya viszont — a korai kelés, a buszra várás, a délutáni visszatérés problémái - annál több volt. Az emberek nem építkeztek már Rsz.-en, s ugyanúgy D.- bői és V.-ből, R. két másik csatolt községéből is rohamosan igyekeztek elfelé. Meghaltak az öregek, a házakba beviríRészlet az Alföld szerkesztősége és a KISZ Hajdú-Bihar Megyei Bizottsága közös szociográfiai pályázatán II. dijat elért alkotásból. tott a gyom. Rsz.-en azóta már alsósok sincsenek, „bekörzete- sítették” őket is, a kiürült iskolaépületben legalább berendeztek egy varrodát. Talán megáll a falu mesterséges ki- halasztása, de tanácsával, iskolájával együtt már régi életét sem adhatják vissza. A harmadik szeptember. „Melles" megtartotta a szavát, ott áll a nyolcadik bé elején, fehér blúzban, sötét szoknyában. Hiányos fogsorával rám mosolyog. Ez is olyan tanévkezdés, mint a többi. Kiderül, hogy mégsem. Igazgató bácsi szavaira riadok fel: holnaptól a csatolt községek gyerekei nem jöhetnek az r.-i iskolába. Huszonöt kilométerre szép új kollégium várja őket. Rémület az arcokon, rémület bennem is. Elveszíteni B. Erikát, mindany- nyiuk közül a legokosabbat, szemüveges kis bölcsemet, G. Katit, a cserfest, Kálmánkát, aki már beásta magát a betűk világába? S mindez pár évvel azután, hogy ide, a körzeti iskolába „helyezték" őket? Szép, tágas az új diákotthon. Nagyon tágas az ott lakó gyerekeknek, a környékbeliek sem töltötték fel. Messzebbre nyúltak hát, egészen R.-ig. S már nemcsak a rászorulókat, a veszélyeztetett, árva, félárva gyerekeket vitték, hanem mindenkit, a kiegyensúlyozott életűt, a jó képességűt is. A járási vezetés keze elragadni készült azokat, akiket pár évvel ezelőtt R.-be rendelt. Négy estén át győzködte az osztály- vezető a szülőket. Szabad választásról szó sem lehetett, menni kellett. Aki nem megy, azt majd viszik. Ennek ellenére szeptember második hetében még minden bejáró gyerek ott ült az órákon. Igazgató bácsi ránk parancsolt, azonnal zavarjuk ki őket óráról, értessük meg velük, el kell költözniük. S tegyünk Így minden órán, amíg egy is itt van belőlük. Becsöngetés után a kiutasított gyerekek kisomfordáltak az udvarra. M. és az én tanítványaim nem voltak közöttük. Igazgató bácsi berontott az osztályba. - Tessék helyet foglalni közöttünk —, marasztaltam -, arról mesélek, hogy a tanterem ajtaja mögött hallgatózó kis Mórát ölében vitte be a, tanító úr órára. Mert a tudósból senkit sg lehet kizárni. Néztem a tanterem ablakán ót a szomorúan ácsorgó gyerekeket. Milyen öröm volt eddig minden lyukas óra! Most olyan szerencsétlenül álldogáltak ott az óráról kiküldve, mintha a paradicsomból űzettek volna ki. S álltak még kerek öt napig, addig győzték erővel. Minden szünetben visz- szalopakodtak, és minden óra elején újra kivonultak sorban, lehajtott fejjel. M. és én nem voltunk hajlandóak kiküldeni senkit. Egy hét múlva aztán elköltözött az ért kis szemüveges bölcsemmel, Erikával együtt minden bejáró gyerek a kollégiumba. Ezentúl szombat este jönnek, s vasárnap este mehetnek is vissza. Ennyi jut belőlük a szülőanyjuknak. Pedig nincs az a hatolom, ami elvitte volna őket, ha maguk nem akarják. De megunták a szülők is az örökös szekatúrát, lelki nyomást. Azaz nem ment el valameny- nyi gyerek. Az elefántkóros Béla maradt, óriásira növekedett végtagjaival továbbra is ijesztgette szünetekben a gyerekeket. Maradt Gyurka is örökké taknyos orrával, piszkos ruháival, s továbbra is szórakoztatta a fiúkat apja és anyja intim együttlétének történetével. (Tizenheten laktak odahaza egy putriban, az volt a nappalijuk, a konyhájuk, a hálószobájuk.) Gyurka nem kellett a szép kollégiumba, nem jött érte senki, s hasonló sorsú társai is maradtak. HÉTVÉGE 9.
