Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)
1986-05-10 / 127. szám
Nem itt a belvárosban! Ha kimondták az á-t el kell hangozzék a bé is a pécsi ún. lakodalmas ház építészeti kritikájához jött hozzászólások alapján. Fontosnak tartjuk ezt annak ellenére, hogy volt olyan nézet, miszerint jobb lenne már hallgatni a házról. Nem tehetjük! A dédelgető hangú bírálat mellett hangot kell kapnia az érdesebb hangvételűnek is. Az építészi szakma megosztott a ház megítélésében. Egyesek örülnek, hogy a sok szögletes forma után végre megjelent valami más. Mások építészeti zűrzavarnak fogják fel a Hunyadi úti házat, amely brutálisan szól bele a halk- szavú környezetbe. Kétségtelen, hogy Dévényi Sándor építészetében a másság az uralkodó motívum, amit feltétlenül méltányolnánk is, ha e másságnak, s vele a kísérletezgetésnek a színhelye nem a nagymúltú pécsi belváros lenne. Dr. Tóth Zoltán megyei főépítész a lakodalmas házról írott kritikájában megjegyzi, hogy mintaszerűnek tartja a ház környezetbeillesztését. Azt hiszem, ezzel lehet a legkevésbé egyetérteni, s tulajdonképpen ez az egyik legfontosabb körülmény, ami miatt a ház ellenérzéseket kelt. A házat nagyon szerény megjelenésű műemlék- jellegű épületek övezik, s közöttük tiszteletlenül hangoskodik Dévényi Sándor háza, kifejezvén, hogy a másságra törekvés jegyében vajmi kevéssé van tekintettel az elődökre. Erről is írhatta volna Pogány Frigyes, a néhai kiváló építészet- és művészettörténész, aki a sétatéri vízlépcsőt úgy jellemezte, hogy az „kissé zajos előkészítése” a székesegyháznak, amelynek a „finom rajza, halk ritmusa a harsogó dobszó után, jelentőségéből veszít." Pécs — lássuk be — sosem volt gazdag város. Ami a múltjából ránkmaradt — egy-két olyan kivételtől eltekintve mint a székesegyház, vagy a nagy dzsámi — szinte puritánul egyszerű, mondhatnám szegényes. Ez a „történelmi szegénység" lehet az oka annak, hogy a pécsi belváros nem rendelkezik olyan pompázatos épületekkel, mint amilyeneket Sopron, Győr, vagy Eger mondhat a magáénak. A ma építészete ezt a körülményt nem hagyhatja figyelmen kívül a pécsi belváros újjáépítésénél! Időközben voltak ugyan fellángolások, amik egy- egv nagvzoló házat szültek (pl. a Lóránt palota, vagv a volt takarékpénztári — utóbb 6. HÉTVÉGE megyei tanácsi -— épület, amelyről ugyancsak Pogány Frigyes jegyezte meg, hogy „szinte kibillenti a térbeli rendszer egyensúlyát"), az összképben mégsem ezek az irányadók. Dévényi Sándor voltaképpen irányt tévesztett, amikor egy túlideológizált hiperek- lektikát próbál becsempészni a puritán belvárosba. De még ha csak egyszeri eset volna ez! Ám ott van a „villámsújtotta ház” a Felsőmalom utcában, máris láthatjuk a „bikafejes házat" a Kazinczy utcában, s iparkodik készülődni két újabb a Perczel utcában. Jó építész Dévényi Sándor? Nagyon jó, s főleg kitűnő rajzkészségű, aki szemlátomást könnyed kézzel veti papírra a legbravúrosabb formákat, amik megvalósulva már jócskán túlmennek a meghökkentés határán. Tehát jó építész, ám igen nagy kár, hogy ezt már fiatalon el is hitették vele. Azt hiszem, ha a számára oly kívánatos lehiggadás, és vele a letisztulás bekövetkezik a pályán, ő maga is kevés büszkeséggel fog a mostani munkáira tekinteni. * Dr. Mándoki László, a Janus Pannonius Múzeum közművelődési osztályának a vezetője szerint „a cifra palota" eklektika, mégpedig elvtelenül ösz- szehordott esetlegességek halmaza ... Tervezetlennek, rögtönzöttnek tűnik, s egyáltdlán nem jól illeszkedik a környezetébe, a belvárosba, amelynek a házait nem szabad „semmit- mondóan unalmasnak" titulálni!... Dicsérő szavakat kapott a ház Megye utcai szakasza. Csakugyan „sokunk emlékezetében él . . . a korábban itt állt furcsa kis épület”, amelyet — annak ellenére, hogy korai, megmentésre méltó műemléképület volt — azért bontottak le, mert belógott az utca vonalába. Az új épület erőltetetten ugyan, de szintén belóg az utcába, ez azonban most már érdemmé lépett elő.” Barth István ny. okleveles építészmérnök hozzászólásából: „Azt még valahogy elviseltem, hogy ezt megépítették, de azt már nehezen, hogy még dicséretet is kapjon a sajtóban. Egy mesefilmben talán megállná a helyét, de Pécs szívében!... A ma divatos szólás és eszméje az önmegvalósítás. Ezt elfogadom ott, ahol nem okoz gondot és kárt. De tudomásul kell venni, hogy a nap, a szél, a fagy, a hó, mind „megvalósítják" önmagukat, de még a felhasznált anyagok is erre törekednek, s ezekkel az erőkkel szemben a „művészi” önmegvalósítás csekélyke valami. Egy épületnek rendelkeznie kell mindama tulajdonságokkal, amelyek legalább 80—100 évig épületté teszik, ami nagy szakmai tudást igényel az alkotójától, ez viszont gátolhatja az önmegvalósítást." Ezután sorraveszi az általa felismert szakmai hibákat, majd így zárja sorait: „A kifogástalan szakmai megoldásokkal egyidejűleg jöhetnek a művészi elgondolások, de a kettőnek egyenrangúnak kell lennie, s egyik sem részesíthető előnyben a másikkal szemben." > Tillai Ernő Ybl-díjas nemcsak építészi, hanem még a Fécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület elnöki minőségében is mondott véleményt: „Ha elfogulatlan fotósként nézem az épületet, az valóságos csemege. 60—70 féle motívuma szinte kínálja magát a fényképezésre. ötletes, egyéni motívumai váltakoznak népi, szecessziós neonépi, sőt népiesch elemekkel, tobzódva ezen a lényegében kis épületen! Milyen semmitmondó — ehhez képest — egy magyar parasztház 8— 10 formaelemet tartalmazó homlokzata. Ha viszont az elfogult építész szemével nézem, nem tud levenni a lábamról. Miért? Beépítési módja értet- len: a tetőablakok formálása érdekes és különleges, de szétszaggatják az ereszcsatornát: a zárterkélyek a jobbra-balra tekintést szokták célozni, itt azonban egy-egy fal kettévágja a teret belülről, ami üres formajátékká alacsonyítja a hajóorr-szerű „támadó" formákat: az ablakok többségének egyetlen „érdeme", hogy egyik sem „normális", hanem túlmotivált: az ablakkávák, téglapillérek ferde, befelé lépegető függőleges — olykor vízszintes ■— tagolás érdekes, de láthatóan erőltetett motívumok: noha túltagolt az épület, még „elbírja" a különböző reklámok, szobrocskák és egyebek „csevegő” jelenlétét: a lépcsőhöz is különleges, de a korlátja sem népi, sem magyar, sem modern, de szecesz- sziósnak is halvány... A végkövetkeztetésem: ezt az épületet nem lett volna szabad itt, a harmonikusan szolid, műemlékileg védett belvárosban megépíteni. Mégis Goethe szavaival üdvözlöm Dévényit: ........ki nagyot akar, magát zabolázza, korlátozásban tűnik ki a mester." N em szeretném, ha bárki is úgy fogná fel a fentieket, hogy azokkal Dévényit támadjuk. Meggyőződésem szerint ezek sokkal inkább szolgálják Dévényi Sándort, mint a „gyengéd". dicséretek. Hársfai István A szocializmus és változó világunk (Kongresszus utáni gondolatoki Aligha kísért a közelmúltban nagyobb érdeklődés és figyelem nemzetközi politikai eseményt, mint a Szovjetunió kommunistáinak tanácskozását. Az SZKP néhány hete befejeződött kongresszusa nemcsak a bolsevikok forradalmi hagyományainak, a lenini örökségnek volt méltó folytatója és egyszersmind továbbfejlesztője, hanem ellentmondásokkal teli korunk kihívásaira adott válaszai révén új orientációs pontok kijelölője is. üzenete nemcsak a közel húszmillió szovjet kommunistához szólt, hanem a világ valamennyi haladó erejéhez. A bé|ső és a külső problémákra adott válaszai, kritikus helyzetelemzései tanulságosak számunkra is. Napjainkban az emberiség fennmaradása és mindany- nyiunk által remélt békés jövője tőlünk is függ: a szocializmusnak a világfejlődés kihívásaira adott válaszaitól, a világgazdasági korszakváltás viszonyaihoz történő hatékonyabb alkalmazkodásától, az új társadalomnak a világfejlődésre gyakorolt konstruktív befolyásának növekedésétől. Ám, hogy mindez egyre erőteljesebbé válhas- j son, ehhez — a kongresszus I szellemében történő — meg- J újulásra is szükség van. Ez a kongresszus akkor I ülésezett, amikor a Szov- j jetunió belpolitikájában s a j világpolitikában egyaránt I „fordulatot igénylő helyzet" j alakult ki, amikor a világ- I folyamatokra és változások- I ra történt reagálásunk szá- | mos kérdés újbóli átgondolását, a tapasztalatok valósághű általánosítását és j alkotó alkalmazását, az el- I méleti konzervativizmussal I történő szakítás minden korábbi figyelmeztetőbb szük- I ségszerűségként vetették fel. Ezért a tudatformálás egyik I kérdéseként méltán került e I fórumon is előtérbe — „a I skolasztika, a betűrágás és a I dogmatizmus szellemével” I szakító — új, korszerű társadalomkép formálásának feladata. Változó szocializmuskép A kongresszusi dokumentu- j mokban megfogalmazott j szocializmus-felfogás a klasz- I szikusok örökségére, a múlt j figyelmeztető -tapasztalataira, J valamint a jelen megválto- j zott szükségleteire egyaránt I épít. Egyszersmind az ellent- I mondás-mentesség hamis mí- j toszaival való szakítást, a ■ társadalmi fejlődés dialektikus felfogását is jelenti. A beszámoló megfogalmazása I szerint: „A világ fejlődése alátámasztja a marxizmus— I leninizmusnak azt az alapvető következtetését, hogy a társadalom története ... törvényszerű fejlődési folyamat. Ellentmondásai nemcsak a régi világ és minden, az előrehaladást akadályozó jelenség fölött mondanak ítéletet, hanem forrását, mozgatóerejét jelentik a társadalmi haladásnak." A kongresszuson megkülönböztetett hangsúlyt kapott a társadalomépítés objektív szükséglete, valamint az irányító szervek, — a szubjektív tényező, — ettől elmaradó gyakorlata közti ellentét. Ennek jelentkezését „az irányítás formáiban és módszereiben mutatkozó tehetetlenségben és merevségben, a bürokratizmus elburjánzásában” jelölték meg, következményeként pedig a „társadalmi pangás" veszélyes jeleiről szóltak. Az újjászerkesztett pártprogram, szakítva a termelőerők és a termelési viszonyok közt a szocializmusban automatikus összhangot valló nézettel, a „közöttük kialakuló nem antagoniszti- kus ellentmondások idejekorán való feltárását és megoldását" a társadalmigazdasági fejlődés elengedhetetlen feltételeként jelenítette meg. Ezért is kapott jelentős figyelmet a szocialista termelési viszonyok állandó tökéletesítésének feladata, jelenlegi formáinak „extenzív jellege" miatt ugyanis, ma még hiányzik az intenzív fejlődés szükségleteihez való kellő mértékű alkalmazkodás. Ez állította előtérbe az emberi tényező növekvő szerepét, a gazdasági mechanizmus reformját, a' vállalati önállóság növelését, a közgazdasági szabályozók, az áru-, pénz-, piaci viszonyok erőteljesebb figyelem- bevételének programját. Ez a felismerés emelte a meny- nyiségi szemlélet helyébe a minőség és hatékonyság követelményét, vetette fel a tudományos-műszaki haladás vívmányaival való jobb lépéstartás igényét. A társadalmi viszonyok fejlődésének fontos követelményeként jelent meg a munkásosztály, a kolhozparasztság és az értelmiséa közeledésének. az osztályeredetű különbségek fokozatos megszűnésének folyamata. Ám ez korántsem merült ki a homogenizálódás, a „társadalmi élet nivellálódásának” puszta konstatólásában. Ellenkezőleg. Meghaladásra került az a leegyszerűsített felfogás, amely szerint a szocializmus strukturális viszonyaira, csakis az egységesülés folyamata a jellemző. A tanácskozás rámutatott az emberek eltérő érdeklődése, igényei, képességei alapján differenciáló tényezőkre is, arra, hogy az „alkotó tevékenység, a kezdeményezés, az elmék és a tehetség versengése és kibontakoztatása” szükséges a továbbiakban. A kongresszuson elhangzottak szerint a szocialista építés tapasztalatai intőn figyelmeztetnek: az ellentmondások nemcsak hajtóerőként funkcionálhatnak, hanem fékező szerepet is játszhatnak. Mindenekelőtt akkor, ha ezek a szubjektív szféra lassú, kellően meg nem alapozott, vagy téves döntéseivel függnek össze. A beszámoló gazdag példái közül említést érdemel például az, hogy a hetvenes évek növekvő gazdasági nehézségeit, a gazdasági helyzet megváltoztatásának politikai értékelése és a szükséges gyakorlati lépések megtétele, ahogyan erre M. Gorbacsov, az SZKP főtitkára rámutatott. A következmény: elmaradás az SZKP programjában szereplő feladatok, valamint a IX. és X. ötéves terv teljesítésében. Az ellentmondások lebecsülése, netán tagadása tehát semmiképp sem helyeselhető politikai magatartás. Ehelyett, a beszámoló szerint arra kell törekedni, hogy „lássuk az ellentmondások szüntelenül keletkező vonatkozásait és összetevőit, hogy keressük és idejében megtaláljuk a helyes válaszokat az élet által felvetett kérdésekFolytonosság és megújulás Ezen a tanácskozáson az elmúlt évek elméleti útkeresése folytatásának, a történelmi '„előreszaladás" korábbi kísérleteivel történő szakításnak, a szocializmus történelmi fejlődésében elfoglalt helyére vonatkozó reális koncepció formálódásának lehettünk tanúi. Ezen értékelés szerint a Szovjetunió a fejlett szocializmus — hosszú történelmi korszakot jelentő — szakaszába lépett. Ez a szocializmus sokoldalú tökéletesítésének, a dinamikus társadalmi-gazdasági változásoknak — a több emberöltőt átfogó — feladatait foglalja magába. Ugyanakkor a szovjet társadalom kommunizmus felé történő haladása a párt változatlan távlati célkitűzése. A kongresszusi dokumentumokban a jelen helyzet elemzéséből fakadó újszerű stratégiai és taktikai elemek fonódnak össze egymással. Tükreként a felismerésnek: a szocializmus életereje mindenekelőtt a változó viszonyokhoz való alkalmazkodásból, az új körülményeknek adekvát módszerek állandó kereséséből, a leghatékonyabb mechanizmusok permanens kutatásából és alkaimazásából származhat. Ezt pedig csakis a rendszerben rejlő megújulási képesség mind hatékonyabb kibontakozása eredményezheti. Azon felfogás megerősödése és megvalósulása következményeként, amely szerint az új társadalom alapjainak megteremtésével nem születnek meg — örökérvényű formákban — a szocializmus szervezeti? intézményi mechanizmusai, működési formái, elvei és módszerei. Ezek „hozzáigazítása" a változásokhoz —* állandó feladat. A társadalmi-gazdasági önigazgatás koncepciójának megfelelő gyakorlati intézkedések ennek realizálását jelenthetik. Ez az új helyzetnek megfelelő mechanizmusok, az elengedhetetlen korrekciós folyamatok melletti állásfoglalásként jelentkezett a kongresszuson. Remélt eredménye: a rendszerben rejlő hatalmas anyagi és szellemi tartalékok felszínre és működésbe hozatala. Ez a „radikális reform” gazdasági, valamint a nép szocialista önigazgatásának politikai programja megvalósításaként, a megújulási folyamatok széles körű kibontakozását eredményezheti. És ekkor a szocializmusnak nemcsak a világkihívásokra adott eredményesebb válaszadási képessége növekedhet, hanem a világtendenciákat még hatékonyabban befolyásoló és irányító szerepe is. Ennek sikere mindenekelőtt az elhatározott programok végrehajtásától függ. Szirtes Gábor, az Oktatási Igazgatóság tanszékvezetője
