Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)
1986-05-09 / 126. szám
Sporthetivége Döntő mérkőzések előtt Eszényi, a P. Spartacus egyik legjobbja. Rá is nagy feladat hárul a BSE II. elleni találkozón. Komoly feladat előtt állnak a P. Spartacus sportolói. A férfi teniszezők pénteken délelőtt mutatkoznak be a hazai közönségnek az OB I- ben. Győzelemmel rajtoltak Mezőtúron, most folytatni akarják a jó szereplést, ami kell a bennmaradáshoz. A hat pályára lépő teniszező a Káplán, Bátor, Lengyel, Markó, Farkas, Sárdy, Spietl, Karácsony összetételű keretből kerül ki. A pénteki ellenfél a ZTE lesz. A szövetkezeti pingpongozok az NB l-be jutásért szombaton délelőtt az Anikó utcai iskolában a BSE ll-vel játszanak. Ha a -P. Spartacus legalább döntetlent ér el, akkor magasabb osztályba kerül, de vereség esetén is marad még reménye. A Mohács még nem adja fel Bármennyire is igyekszik leszakítani ellenlábasait a K. Rákóczi, a Mohács azért lépést tud tartani vele. Három pont az előnye a kaposvári együttesnek a labdarúgó területi bajnokságban. Nem valószínű, hogy ezt növelni tudja vasárnap a K. Rákóczi, mert a Mohács (amely még nem adja fel) otthon fogadja a Bonyhá- dot és valószínűleg le is győzi. Az éllovas Boglárlellére látogat. A baranyai együttesek közül a Somberek Pakson, a Mázaszászvár Nagykanizsán, a Szigetvár a Táncsics SE-nél vendégeskedik. A PVSK saját pályáján a Kisdoroggal játszik, míg Bolyban megyei rangadó lesz: Boly—Siklós. A megyebajnokságban a listavezető U. PEAC szabadnapos lesz, így nyugodtan várhatja, hogy a PBTC'a Zsolnay-pályán, a Sellye Harkányban hogy végez, a Drávafok pedig mennyire veri meg odahaza a P. Hunor SK-t. Kemény öklűek randevúja Ma délutántól három napon át nagy pofonok csattannak el a városi sportcsarnokban. Itt kerül sor az ökölvívó Steinmetz Kupára. Erre a magyarokon kívül bolgár, jugoszláv és lengyel öklözőket is várnak. Két ringet is felállítanak, így egyszerre két mérkőzést láthatnak majd a nézők. Kerékpáros nagyüzem Sok, kerékpározni nagyon szerető pécsi iskolás kíváncsian várja a hétvégét. Akkor ugyanis kedvükre taposhatják a pedált és még érmet is kaphatnak érte. Pénteken és szombaton rendezik meg az Expressz Mini Mecsek Kupa kerékpár- versenyt; Erre kilenc pécsi iskolából 10 csapat nevezett, vagyis körülbelül 120-an állnak majd rajthoz. A meszesi homokbányában terepversennyel kezdődik a verseny pénteken délután 3 órakor. Szombaton délelőtt a KRESZ-parkban közlekedési ismeretekből vizsgáznak a gyermekek, aztán az ügyességüket teszik próbára, most már biciklivel. Aznap délután a pécsújhegyi pálya salakján üldözőverseny lesz, ezzel zárul az \ Expressz Mini Mecsek Kupa. j . * Négy helyszínen - Pécsett, Mohácson, Komlón és Siklóson - rendezik meg vasár- j nap az Olimpiai ötpróba tö- j megsportakció kerékpár kis- túráját. A rajt és a cél Pécsett az 508-as Szakmunkásképző Intézetnél, Möhá- cson a Széchenyi téren, Komlón a városi sportcsgr- | noknál, míg Siklóson a pályánál lesz. A próbázók mindenütt reggel 9-kor rajtolnak. A férfiaknak 4 óra alatt 60 km-t, a nőknek és a 14 éven aluli (fiúknak, vala- I mint az 50 éven felüli férfiaknak 2 óra alatt 35 km-t kell teljesíteniük. Ducadam a kupatörténelem hősei között Pénteken 17 órakor a se- j lejtezőkkel indul a verseny, szombaton 16 órakor folytatódik, majd vasárnap délelőtt 10-től a döntőket rendezik. Habár a legjobb magyar ökölvívók a reno-i világbajnokságon szerepelnek, azért sok, az élmezőnyhöz tartozó kemény öklű lép szorítóba. A szerdai, éjszakába nyúló labdarúgó Európa Kupa döntőt követő hírügynökségi értékelések egyöntetűen a román Steaua Bukarest kapuvédőjét, Helmut Ducadamot tartják a sevillai finálé hősének. A 27 éves bukaresti műegyetemi hallgató nemcsak a rendes játékidő és a hosszabbítás 120 percében őrizte meg hálóját a góltól, hanem az azt követő idegőrlő tizenegyes rúgások során is. Mind a négy spanyol lövést hárította — Ale- xanco, Pedraza, Alonso és Marcos voltak a szenvedő alanyok —, s ez példátlan teljesítmény a 31 éves múltra visz- szatekintő kupa történetében. Korábban mindössze egyszer, 1984-ben fordult elő, hogy tizenegyesek döntsenek a kupa sorsáról, akkor a Liverpool nyerte ilyen módon a trófeát a Róima ellen. A sors iróniája, hogy idén, az elődöntőben a mostani vesztes, a Barcelona ugyanígy ütötte el a továbbjutástól a Göteborgot. Ezúttal a szerencse a spanyolok ellen dolgozott.. . Ducadamról még tudni kell, hogy ez volt a 110. mérkőzése a Steaua színeiben, három évvel ezelőtt mutatkozott be a bukarestiek első csapatában. A BEK-döntő előtt összesen hatszor rúgtak neki büntetőt hivatalos mérkőzésen, most egyetlen este mindjárt né- gyet Egész életemben arról álmodtam, hogy egy nagy euró- poi kupa döntőjében én legyek a mérkőzés hőse — nyilatkozta a hatalímas termetű kapus. Ami a tizenegyeseket illeti, a tudósításokban rendszerint azt írják, hogy a végrehajtó elhibázta a lövést. Nos, véleményem szerint ezen az estén nem annyira a rúgok tévesztettek célt, mint inkább én találtam ki a szándékukat. Jenei Imre, a Steaua mestere boldogan mondta: — Ducadam bebizonyította, hogy egyike Európa legjobb kapusainak. Persze az érdem közös, a csapat többi tagja is a maximumot nyújtotta. A Barcelonának ezen a mérkőzésen csak vesztenivalója volt, mi pedig csak nyerhettünk. A lélektani előnyt sikerült kihasználnunk. Röviden KÉZILABDA. A Radnóti Köz- gazd. Szakközépisk. leány tornája. Végeredmény: 1. Apáczai Csere János Szakközépisk., Dombóvár, 2. Eü. Szakiskola Pécs, 3. Radnóti, 4. Béri Balogh Adám Gimn., Tamási. Megyebajnokság. Férfiak: Baromfifeld. II.— Nagyharsány 19-29, H.-hetény— Mecseknádasd 18-32, Boly— U. PEAC II. 22-16. Nők: PBTC II.-P. Zsolnay 22-20, Konzum- KIOSZ 11-26, PMSC II.-Béremen d 20-12, Mohács-Siklós 16-14, Baromfifeld.—U. PEAC II. 19-10. SAKK. Szabad Föld Kupa megyei döntő. Eredmények. Csapat: 1. Zsolnay, 2. Ócsár I, 3. U. PEAC. Férfi egyéni: 1. Kiss, 2. Horváth (mindkettő mohácsi TE), 3. dr. Tremmel (Rendőrség). A női egyéniben Belsőné (Ócsárd) győzött, és ezzel az országos döntőbe jutott. TEKE. P. Gármű-TÁÉV 7-1, NB II. férfiak. Legjobb pécsi dobók: Kismihály (402), Kem- sei (401), Labancz (399). A P. Gázmű ezzel megnyerte a bajnokságot és ősztől az NB I- iben szerepelhet. Kick-box Szombaton 15 órától a szombathelyi művelődési és sportpalotában lépnek kötelek közé a magyar és az osztrák kick-box válogatott tagjai. A karatékók Full-Contact (ahol teljes erővel ütnek, rúgnak) rendszerben mérik össze erejüket. Tenisz Lezárták a nevezési listát a Kongresszusi Kupa elnevezésű teniszversenyre, amely szombaton és vasárnap lesz a DÉDASZ pécsi pályáján, így, a korábbi közléssel ellentétben, a helyszínen már nem lehet nevezni. Terry Venables, a Barcelona angol menedzsere alig talált szavakat a vereség után. — Pályafutásom legnagyobb csalódása ez az eredmény — mondta. — Huszonöt év után jutott a Barcelona BEK-döntő- be, s ismét elbukott. A mérkőzés nagy részében mi támadtunk, de mindhiába . . . Pedig a prémium fejedelmi lett volna, fejenként 2 millió 200 ezer pesetát — több mint 700 ezer forint — kaptak volna a Barcelona játékosai. Ám ezúttal is bebizonyosodott, hogy az ilyesfajta ösztönzés gyakran megbénítja a lábakat. A Steaua Bukarest révén első ízben hyerte szocialista ország klubcsapata az Európa Kupát. n span A negyedikes középiskolások számára elérkezett az utolsó felmérések ideje testnevelésből, ami végül is a négy év munkájának az eredményét jelenti. Képünkön a pécsi Leöwey Klára Gimnázium IV. E osztályos tanulói a 60 méteres síkfutásban rajtolnak. Tóth László felvétele O MADRID: Hugo Sanchez, az újdonsült UEFA Kupa győztes Real Madrid mexikói középcsatára a Köln elleni döntő visszavágón megsérült a térdén. Hacsak meghúzódtak a térdszalagok, akkor kéthetes pihenő után újra pályára léphetek - mondta Sanchez. - Ha viszont szakadás is van, akkor búcsút mondhatok a Mun- dialnak. • MOSZKVA: Akárcsak Brazília, a Szovjetunió sem büszkélkedhet szerdai eredményével (0-0 Finnország ellen). Ez volt sorrendben az ötödik, győzelem nélküli labdarúgó előkészületi mérkőzése a magyar csapat csoportbeli ellenfelének, korábban Spanyolországtól, Mexikótól, Angliától és Romániától szenvedett vereséget Eduard Malofejevszövetségi kapitány csapata. Helyzetek sokaságát hagyták ki a szovjetek, Kuznyecov és Jako- venko kapufát rúgott. A veterán Blohin csak 20 percet töltött a pályán. • CURITIBA: Egy nappal Mexikóba utazása előtt játszotta utolsó hazai labdarúgó világbajnoki előkészületi mérkőzését a brazil válogatott. Az utóbbi idők szép eredményei után ezúttal nem ment a háromszoros világbajnoknak, csak 1-1 (0-1) arányú döntetlent tudott elérni a vb-re ki sem jutott Chile ellen. A 26. percben Puyol szerzett vezetést a vendégeknek, s csak 9 perccel a végső sípszó előtt egyenlített a csereként beállt Casa- grande. A mérkőzés végén az 50 ezer néző füttykoncertje közepette vonult le a brazil válogatott a pályáról. A váratlan döntetlenen kívül tetézi Tele Santana szövetségi kapitány gondjait, hogy a legutóbb Jugoszláviának 3 gólt lőtt Zico a 13. percben megsérült, s bár 2 perc múlva visszatért, a második félidőben már nem tudta folytatni. A 33 éves középpályásnak a bal térde fordult ki, ugyanaz, amelyet néhány hónappal ezelőtt operáltak. Az orvosi vélemény szerint a sérülés nem súlyos, de mivel már csak 23 nap van hátra a világbajnokság rajtjáig, kétséges, hogy teljes értékű harcos lesz-e a brazilok sztárja. A PÉCSI TEMPÓ ALTALANOS SZOLGÁLTATÓ SZÖVETKEZET felvételre keres • nyomdaipari mérnököt vagy üzemmérnököt, 9 faipari üzemmérnököt vagy technikust, aki gépészetben is jártas, 9 anyaggazdálkodót, 9 munkavédelmi előadót (részfoglalkozású). JELENTKEZÉS A MŰSZAKI VEZETŐNÉL. Lóverseny Bóly-Békáspusztán MÁJUS 16, 17 ÉS 18-AN, 9 délelőtt 9 órakor díjlovaglás, 9 délután 14 órakor díjugratás, fogatverseny és pusztaötös-bemutató. Tizenegy gól a Rapid Lienz ellen A Mexikóra készülő magyar labdarúgó-válogatott keret tegnap este a festői szépségű lienzi pályán, a helyi Rapid ellen tizenegy gólos bemutatót tartott. Az 1200 néző előtt sikert aratott a magyar gárda. Magyar válogatott— Rapid Lienz 11-1 (3-1). Góllövők: Kiprich, Mészáros, Péter (2—2), Esterházy, Hajszán, Kovács K„ Kozma és Burcsa, ill. Schweiger. Az első félidőben a Szend- rei — So Hai, Kardos, Garaba, Csuhay — Bognár, Nagy A., Détári — Kiprich, Dajka, Esterházy összetételű csapat játszott. Fordulás után az összeállítás: Andrusch — Kozma, Disztl L., Róth, Varga — Nagy J„ Burcsa, Péter, Kovács K., Mészáros, Hajszán. Disztl P. a mérkőzés előtt külön edzést végzett. Labdarúgó megyei ff. o. Czibulka-csoport: Királyegyháza— Drávaszabolcs 0-4, Bükkösd—Kishár- ságy 3-0, Drávasztára—Görcsöny 1-8, Gödre-Szabadszentkirály 2-1, Vajszló -Bicsérd 0-4, Somogyapáti-Bogád- mindszent 3-0, Magyarszék—Kémes 3-0. A Czibulka-csoport állása 1. Drávaszab. 20 14 4 2 53-14 32 2. Bükkösd 21 15 2 4 40-17 32 3. Somogyap. 21 17 7 3 36-21 29 4. Bicsérd** 20 12 4 4 37-12 24 5. Gödre 21 9 3 9 36-34 21 6. Szab. szentk. 20 8 4 8 28-27 20 7. Vajszló 21 8 4 9 30-33 20 8. Kémes* 21 7 7 7 27-35 20 9. Királyegyh. 20 7 5 8 39-28 19 10. Kishárságy* 20 7 4 9 24-42 17 11. Baksa • 20 5 6 9 38-49 16 12. Magyarszék 21 7 2 12 35-48 16 13. Bogádm. 21 5 3 13 22-51 13 14. Görcsöny* 20 4 3 13 32-45 11 15. Drávászt. 21 5 2 12 32-53 11 16. Egyházaskozár visszalépett • = 1-1 büntetőpont levonva •• == 4 büntetőpont levonva Tamási csoport: Pécsvárad— Hidas 2-1, Károlymajor—Töttös 0-7, Nagyko- zár-Dunaszekcső 2-1, Olasz—P. Gázmű 3-1, Nagynyárád-Szajk 1-1, PUspökbóly—Lippó 1-0, Szederkény- Magyarbóly. 3-2. A Tamási-csoport állása 1. Dunaszekcső 21 14 3 4 51-23 31 2. P. Gázmű 21 13 3 5 46-21 29 3. Töttös 21 10 9 2 43-20 29 4. Szajk 20 11 5 4 36-25 27 5. Komlói C. 20 10 3 7 46-29 23 6. Nagykozár 21 9 5 7 36-42 23 7. Pécsvárad 21 9 3 9 32-31 21 8. Olasz 21 10 1 10 39-43 21 9. Szederkény 20 8 3 9 32-33 19 10. Hidas 21 6 6 9 42-40 18 11. Nagynyárád 20 6 6 8 32-31 18 12. Magyarbóly 20 6 4 10 25-40 16 13. Lippó 20 6 2 12 40-41 14 14. Püspökbóly* 20 5 5 10 24-47 14 15. Károlymajor 21 1 2 18 13-71 4 1 büntetőpont levonva Mai sportműsor Ökölvívás. Steinmetz Kupa nemzetközi torna, városi sport- csarnok, 17.00. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja «a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra utón: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesTtő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor téri., — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129.-- Ft egy évre 516,— Pt Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 s