Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)

1986-05-08 / 125. szám

1986. május 8., csütörtök Dunántúlt napló 3 Száz esztendeje született Hajdú Gyula A Janus gimnázium leánykara Karlovy Yaryban Száz esztendeje, 1886. má­jus 8-án Somogyszilben, falusi kiskereskedő családban szüle­tett. A pécsi munkásmozgalom egyik legmarkánsabb alakja volt. 1907—1921- között vitat­hatatlanul ő adta meg a ba­ranyai—pécsi politikai mozgal­makban a jelt a radikális pol­gári értelmiségnek, hogy to­vább kell lépnie és a szoci­alizmus felé kell utat keresni­ük. Ehhez a századfordulón, a szociáldemokrata párt, szak- szervezeti- és kultúrmunka vál­lalása mellett a szocializmus elméletével kellett behatóan foglalkoznia. Hajdú Gyula fiatal jogász­ként a polgári sajtóban vált is­mert személlyé. A Pécsi Napló munkatársaként két erényét csillogtatta: a kor politikai kér­déseiben tanúsított, az átlag­nál messze kiemelkedőbb tájé­kozottságot, valamint a társa­dalmi kérdések iránti feltűnő kritikai mentalitást. Nem túlzás megállapítanunk, hogy 1906—1910 között dúló pártpolitikai és hatalmi küz­delmekben az ő tiszta elemző írásai adják meg a polgári li­berális lapnak, minden más kortárs lappal szemben karak­terét, népszerűségét. Már itt ki ha I la tsz i k haladó társadalmi nézetein túl, a munkásosztály mellett lándzsát törő radikális értelmiség hangja. Ez késztette a pécsi pártvezetőséget, hogy Hajdút a saját kiadósukban megjelenő helyi szociáldemok­rata pártlapban való közremű­ködésre kérjék fel. Az egykori legendás párttitkár, Szabó Jó­zsef kereste fel és Szikora Imre mellé — aki szervezője, szer­kesztője, írója volt a lapnak — Hajdút bízta meg, mai szó- használattal élve „politikai ro­vat szerkesztésével". Hajdú maga így emlékezett vissza er­re: „... döntő fordulat volt életemben, bár lelkileg rég túl voltam, de most nyíltan, ha­bozás nélkül át kellett evez­nem a polgári radikalizmus vi­zeiről a szocializmus felségvi­zeire. Át kellett lépnem a Ru- bikont. Sok mindennel és min­denkivel akarva akaratlanul szembe kerültem ami a múltat jelentette. Ugyanakkor örökre elköteleztem magam azzal, amit tulajdonképpen addig is képviseltem. A demokráciával, a szocializmussal kerültem élő, felelősségteljes kapcsolat­ba . . ." A pécsi Munkás című újság, Hajdú organizációja és takti­kus lépései következtében po­litikai lappá változott. Széles teret nyitott számára, hogy ki­fejtse minden társadalmi kér­désről nézeteit. A Munkás cí­mű pécsi szociáldemokrata lapbizottság tagja volt 1919- ig, több száz vezércikk írója, amelyben a szocializmus elmé­leti kérdéseivel foglalkozott, vagy aktuális politikai kérdés­ben fejtette ki pártja nézeteit. 1909-ben a központi pártveze­tőség, amely többek között a vidéki nagy szervezetek propa­gandamunkáját is minősítette, kiemelkedő értékűnek értékelte Hajdú tevékenysége nyomán ,, . . . éles fegyverré vált pécsi Munkást, amely egyik szerve­ző erejévé vált a városi és a bányatelepi munkásság együtt­működésének . . .” A pártszervezeti munkát, a szakszervezetek folyamatos te­vékenységét, valamint a mun­káslap megjelenését nagy ne­hézségek elé állította a kor­mányzat, s a helyi városi rend­őrkapitányság az állandó be­tiltó határozatokkal. Hajdú is­merte fel azt a lehetőséget, amelyet az 1893-ban alakult Pécsi Munkásképző Egylet kí­nált. Jóváhagyott alapszabály­zattal működő egyesület elnö­kévé választották. A politikai felvilágosító munka, a szoci­alista kultúrmunka központiá­vá fejlesztette, s egy legális fórum volt, ahol a munkásság szociális küzdelmeinek terveit kovácsolták. A Pécsi Munkás­képző Egylet vezetésével orszá­gos elismerést váltott ki a mozgalomban. Keretei között a korabeli haladó pécsi értelmi­ség is bekapcsolódhatott a szocialista kultúrmunkába. Kó­rus, dalárda, munkásiskola, munkásgimnázium, zenekarok, műkedvelő színjátszás, munkás sportegyletek jöttek létre irá­nyításával. A háború előtti években majd alatta is Hajdú kritiku­san foglalkozott írásaiban a szo­ciáldemokrata mozgalom egé­szével, országos gondjaival. Az erősödő reformizmus nyugta­lansággal töltötte el. Mind határozottabban került szem­be egy sor politikai kérdésben a helyi és országos vezetéssel. Ezeknek a kritikai nézeteinek, mint a pécsi párt országos kongresszusi küldötte, közel egy évtizeden ót hangot is adott, „forradalmi baloldal szellemében szóltam hozzá az agrár, a nemzeti és a politikai stratégia kérdéseihez ...” — írta önéletrajzában, amelyet a kongresszusok jegyzőkönyvei is alátámasztanak. Nem érte váratlanul sem a háború (front szolgálatra ke­rült), sem a polgári demokra­tikus forradalom, amelyre cikkei tanúsága szerint készült. 1918-ban került haza a front­ról és a már békéért küzdő pécsi munkás-bányász mozga­lom élére került. Noha nem értett egyet az 1918. május 20- ón a Pécsett kirobbant katona­felkeléssel, igyekezett a bá- nvamunkásságot leválasztani a forradolmi katonák oldaláról, a katonai vésztörvényszék elé ké­rőiteket minden erővel megkí­sérelte védeni. Az egyetlen pé­csi ügyvéd volt, aki a remény­telen védelmet vállalta ügyük­ben. A munkásosztály, a radikális polgári értelmiség és kispol­gárság bizalma jeléül 1918 novemberében a Pécsi Nemzeti Tanács titkárává választotta. 1918. novembertől a me­gye nagyobb része és Pécs város is atant-szerb megszál­lás alá került. Három ízben letartóztatták. Ugyanis élén volt azon nemzeti és munkás követeléseket megfogalmazó törekvéseknek, amelyek a nem­zetközi jognak megfelelően, Baranya és Pécs magyar köz- igazgatásának fenntartását, valamint a szakszervezeti jogok tiszteletben tartását követelte. Ha életében döntő lépés volt a polgári radikalizmus he­lyett a szociáldemokrata tábort választani, 1919-ben a prole­tárdiktatúra győzelme után, hasonló nagy lépésre vállalko­zott, amikor a megszállt terü­letről átszökött a Tanácsköz­társaság fennhatósága alatt lévő országrészbe. A 44. Vörös Dandár politikai biztosa lett és ugyanakkor a Baranya megyei kormányzótanácsi megbízott. A Tanácsköztársaság leveré­sét követően nyugati emigrá­ciót választotta, ahol a kom­munisták organizációjában vál­lalt feladatokat, mint a párt taaia. Olaszországban tevékeny­kedett, majd a megszállás alatt lévő Pécsre visszatérve erőfeszítéseket tett a Pécsi Szocialista Párt helyes irányá­rak kidolgozására. Kiutasítása után Bécsben, Olaszország­ban, Szovietunióban, majd a felszabadulásig Franciaország­ban éite a kommunista emig­ránsok életét. A Kommintern III. kongresszusán, mint a KMP küldötte vett részt. Az' emiqrációban jelentékeny szakírói és publicisztikai mun­kát végzett, több könyve jelent meq gazdasági és szociológiai témában. Párizs felszabadulása után, a „Mnqyar Füaaetlenséai Moz­galom” munkájában vett részt. 1948. júliusban tért vissza Magyarországra, ahol a KMP országgyűlési képviselőiévé vá­lasztották. 1946-ban iparügyi, 1947-ben igazságügyi állam­titkárrá nevezték ki. * 1949-től a tudományos ku­tatás, a felsőfokú oktatás felé tolták a politikai erőviszonyok csakúgy, mint saját erősödő érdeklődése a politológiai és a nemzetközi jog iránt. Gene­rációk nevelődtek, tanultak tankönyvein, amelyet államtan­ból, nemzetközi jogból írt. Nagyon gazdaq, változatos, több fejlődési fázison átívelő életút igen vázlatos felvillan­tásával emlékezünk a száz éve született Hajdú Gyulára, Pécs város díszpolgárára, a Munka Vörös Zászló Érdemrend há­romszoros kitüntetettjére, álla­mi díjas professzorra. Dr. Szita László Baranya Megyei Levéltár igazgatója Kilencedik alkalommal ren­dezték meg Karlovy Varyban, az óvónőképzős kórusok nem­zetközi fesztiválját. A világhírű cseh fürdővárosban hazánkat a pécsi Janus Pannonius Gim­názium és Óvónői Szakközép- iskola leánykórusa képviselte Tóth Béla igazgatóhelyettes és Ivasivka Mátyás karnagy vezetésével. A május 24. és 27. közötti találkozó nyitókoncert­jén a Moszkva Hotel reprezen­tatív dísztermében a külföldi kórusok léptek pódiumra. Énekkarunk középkori magyar és cseh - művek mellett rene­szánsz, barokk, valamint 20. századi mesterek műveit szó­laltatta meg. A cseh szerzők műveit eredeti nyelven énekel­tük, amit a közönség nagy lel­kesedéssel fogadott. Ezt a szereplésünket még négy sikeres fellépés követte. Műsorunkat nemcsak a közön­ség, hanem a többi kilenc énekkar vezetője is elismerés­sel -méltatta, amit az is bizo­nyít, hogy az általunk előadott művek közül többnek elkérték a partitúráját és cserelátoga­tásokat javasoltak. A remek komlói új sport- csarnok felől hétfő délután érces zongoraszót hoz a szél: egy órával kezdés előtt még javában munkálkodik a han­goló, sőt Király Csaba, az est szólistája még néhány perccel fél hat előtt is talál a zeneis­kola régi hangszerén javítani valót. A fedellevett — az adott körülményekhez ekként igazí­tott — hangszerre bökve elő­adott kérdésem kézenfekvő: „Mennyivel lesz jobb az új? . . ." — Mint egy egér és egy ele­fánt különbsége — mondja Csa­ba mellém telepedve, s bár fél füllel még odahallgat, fél szem­mel még odapillant, azért bő­vebben is indokol. - Mivel Pes­ten és másutt is többnyire jobb hangszereken játszom, egyre inkább érzem, mit jelent egy jó, egy kiváló hangszer. A ze­nészek közt gyorsan híre megy, hol, milyen hangszeren lehet játszani. Komlóra, ahol nagy­szerű, zeneszerető és értő a kö­zönség, világhírű művészek is eljönnének, ha jobb lenne a zongora . . . így támadt az ötlet, aminek valóra válásához a hétfői kon­cert bevétele természetesen csak szerény kezdet, ám a vá­rosi tanács s remélhetőleg má­sok is gondoskodnak majd ró­la, hogy legyen folytatás. Lás­suk most inkább, a tavalyi ver­seny-győztes fiatal pianista pá­lyája hogyan folytatódott az elmúlt egy évben? Csaba változatlan hittel, meggyőződéssel gyakorol, ta­nul - és egyre több szép fel­A fesztiválon megjelent a mai cseh kórusművészet két kiemelkedő mestere, Petr Eben és Jan Hanus professzor is. Mindketten dicsérték karunk tiszta intonációját, jól drama­tizált előadásmódját. Emellett megígérték, hogy női kari kom­pozícióik közül többnek is el­küldik a kottáját. (Jan Hanus Magnificat című műve május 23-án szólal meg először Pé­csett, az ÁFÉSZ női kar tol­mácsolásában.) A fesztivállal egyidőben ren­dezték meg Karlovy Varyban a magyar kulturális napokat, melynek keretében meghall­gattuk Sebestyén János buda­pesti orgonaművész hangverse­nyét. A fellépések mellett termé­szetesen jutott idő a város és a festői környék megtekintésé­re is. így meglátogattuk Dvo­rak házát, Arany János lakhe­lyét: utóbbi kilenc alkalommal kezeltette magát Karlsbadban. Megnéztük az S. O. S. gyer­mekfalut is, hazafelé pedig Prágával ismerkedtünk. Kerék Judit kórusvezetősági tag adata, rangos megbízatása van. Mindig a következő kon­cert a legszebb, legizgalma­sabb feladat, s többnyire a legutóbbi teljesítményére gon­dol vissza legszívesebben, fel­téve, ha úgy érzi, zeneileg is — a kifejezés sokrétűségében, gazdagságában -, technikai­lag is sikerült előre lépni. „A cél mindig ugyanaz és mindig más — mondja —, mert köz­ben sok minden változik. A fej­lődés mindig lassú, még ha esetleg gyorsnak is érzem; a cél: az adott lehetőséget leg­jobban kihasználni a kifejezés­beli gazdagodás érdekében." Tarsolyában, repertoárjában már legalább két koncertre va­ló Liszt-mű van, óm — tüdja — ez kevés: a továbbiak mást, újabbat: versenyműveket és más szólódarabokat követel­nek. Király László, az édesapa - egyszemélyben a szervező, menedzser — jócskán teleírt naptárat, ütemtervet tesz elém. Most Róma, aztán szólóest itthon, később megint Olaszor­szág, aztán Berlin, Szarajevó, közben idehaza Liszt-verseny, majd Párizsban „Long és Thi- baud" zongoraverseny, közben, nem mellékesen: zeneakadé­miai vizsgák. Az év egyik legérdekesebb megbízatását Törökországból kapta: Isztambulban ad Liszt­estet ugyanabban a teremben, ugyanazzal a műsorral, amit és ahol maga Liszt játszott száz­húsz évvel ezelőtt. Könyv, reklám Talán, mert közeledik a könyvhét. Talán mert egyre zsúfoltabbak és mindennek el­lenére egyre gazdagabbak a könyvesboltok (kínálatilag), ta­lán, mert az utóbbi időben nemcsak feltűnik, hanem fel is tűnik a könyvreklám a televí­zióban, talán, mert — úgy ér­zem — a könyv reklámozása a reklámszakma egyik legszebb, legizgalmasabb területe lehet­ne, ha terület lenne, nem egy gerezd, nos, talán mindezekért tetszik kevésnek, még mindig csüggesztően kevésnek a könyvreklám a képernyőn. Per­sze, az ÁKV, a Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete nem egy Sugár, aztán meg a mosó­por az mosópor, a Tisza cipő az Tisza cipő, áru, amit el kell adni, ámde a könyv az igen speciális áru, mely speciális- ságból sokáig nem az fakadt, hogy másként kell reklámozni, hanem hogy sehogy, mert az olyan izé, olyan méltóságon aluli. S míg harsogott a 'bon­tott csirke, a szent «áhítottal el­suttogott ,,könyvre"-re csak az figyelt, aki maga is a suttogok közé tartozott. Mára ez a szem­lélet végre megváltozott, de míg a tévéreklám általában sokkal jobb lett, a könyvrek­lám ezen belül nem tudott mi­hez képest jobb lenni. S ha jó is, kevés. Nem beszélve arról, hogy egy reklám nem reklám, hisz hatása nem utolsósorban az ismétlésen, súlykoláson ala­pul. És amúgyis nehéz az ügy, mert, amíg minden Tisza cipő és bontott csirke egyforma, ad­dig minden könyv, ugye, más. Nem lehet általában reklámoz­ni. Akkor meg mit igen és mit nem - abban a heti kevéske adásidőben? Kiét igen, kiét nem? S itt már választásról van szó, s talán csak megjelenési formájában reklámról. S lehet­nek persze rossz választások is, más szakmákhoz képest szelíd­szol i d üzleti érdekek, s más­fajták is, hisz a könyv speciális áru, kultúra. Ám, ha a „mellé­nyúlás" nem tendenciózus, s miért lenne az, ha a könyv­reklámra fordított műsoridő elegendő lenne, a közönség nem a mit nem?-eket firtatná, ha­nem a mit igen? nyomán be­térne a könyvesboltba, s egyál­talán: több könyvről tudna, több kulturális eseményről. S lám, én is akkor kárhoztatom a tévét, mikor a szombati Könyvek a kamera előtt című ajánlóműsorról akarok írni. Azt elsősorban, hogy jó, hogy fon­tos, hogy van, s a direkt rek­lám mellett ebből is több kel­lene. A Behyna Károly szer­kesztette 35 perc se túl sokra, se kevésre nem vállalkozik, s teszi mindezt szerényen, oko­san, nem is csupán ajánló, ha­nem jó kulturális magazinmű­sorként. Tóth Béla Magyar anekdotakincse alighanem enélkül a műsor nélkül sem porosodna meg a könyvheti könyvespolcokon, de a meg­szólaltatott Alexa Károly iro­dalomtörténész szavai nyomán több tudható az anekdotáról, helyéről, szerepéről, tovább­éléséről. ismertetőnyivel több, dehát ez nem szak- és réteg­műsor, s nem is téveszti össze magát azzal. Ami viszont a maximális elvárásnál is több volt és az egész szombati tévé­műsorból kiragyogott, az a Ká­rolyi Amyval és Weöres Sán­dorral készített miniportré, té­véetűd volt, a költőnő A szob­rok elindulnak című új kötete al­kalmából. Nem tudok mit írni róla, szép volt, szépen kompo­nált, megindító és arányos, s drukkolok — bár alig is tudom elképzelni —, hogy nehogy le­törlődjék véletlenül az adássza­lag valamely nagy Coop ked­véért, hisz az archívumokban csak-csak meglévő tévés iroda­lomtörténet lenne kevesebb egy ritka pillanattal. Parti Nagy Lajos Ritka régészeti leletek Újabb, jelentős informá­ciókat szereztek a magyar régészek az őskorról, a ró­mai korról, a népvándorlás és a honfoglalás koráról csakúgy, mint az Árpád-kor­ról, a közép- és az újkorról: az utóbbi egy évben vég­zett kutatásaik során sok értékes — köztük egyedi — leleteket tártak fel. Nemrég összegezték tavalyi ásatá­saik eredményeit, amelyeket az Archeológiái értesítőben, illetve a Régészeti füzetek­ben is közzé tesznek majd. Miként a Magyar Nemze­ti Múzeum szakemberei el­mondták, a hazai bronzkor­kutatás eddig páratlan em­lékére bukkantak Túrkeve— Terehalom térségében: a 7 méteres halom mélyebb szintjén feltártak egy ki­vételes épségben maradt, 5 méter széles téglalap alakú házat, annak délkeleti fala mentén egy méternyi átmé­rőjű, kerek, magas, középen behorpadt agyagasztalt, s a közelében kisebb méretű ovális ülőalkalmatosságot. A ház padlóján elszórtan edénytöredékeket is találtak. A Tolna megyei Alsóhe- tényben fellelték egy IV. századi erőd és település te­metőjének sírkápolnáját, amelyhez hasonló nincs az egykori római birodalom i Duna és Rajna vidéki pro­vinciáiban. A félköríves, hat­szögletű és négyzetes tolda­lékokkal bővített épület a település magas rangú ke­resztény papjainak temetke­zőhelye volt. Az egyik szárnyépület falainak belső részét kék festéssel, virág- és csillagmintákkal díszítet­ték. A berendezés márvány­ból készült. A kápolna kö­zelében levő egyik téglasír­ban megmaradt az arany­szállal hímzett kendő, amely- lyel a halott arcát takarták be annak idején. Eddig egyedülálló hunkori település maradványait ás­ták ki Tiszavasvári határá­ban. A Gellért-hegyen, a haj­dani késő-kelta oppidum — erődített város területén megtalálták az erődítmény agyagba quader-szerűen rakott széles sziklafalát. Őskori település marad­ványait találták meg a ré­gészek a Szolnok megyei öcsöd-Kováshalom térségé­ben. Zeneközeiben, Király Csabával Varga J. A gimnázium leánykara a prágai várban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom