Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)
1986-04-19 / 107. szám
A színjáték definíciójából a jelenidejűséget törölte a világ. A megismételhetetlenség varázslatának mítosza megroppant, ám ez mit sem rombolt az ember egyik legősibb teremtményének, a színháznak csodáján. Ellenkezőleg: mióta már művészi élményt nyújtani tudó színvonalon rögzíthetők előadások, megőrződnek, visz- szakereshetők lettek a nagy vagy csak annak vélt színház- történeti pillanatok a világ nagyobbik részén, azóta nyilvánvalóan gazdagodott, teljesedett a művészeti ág. A videotechnika segít a színházaknak a próbafolyamatban, amikor egyes jelenetek, különféle megoldások rögzíthetők, és visszanézhetők, az esetleges korrekciókhoz támpontul szolgálhatnak. Egész előadások, sőt színészi életművek válnak archiválhatóvá, és így az utókor számára hozzáférhetővé. Egyes színházak vagy produkciók menedzselésére is a legkézenfekvőbb megoldás a videoszalag, amely beszédesebb minden más módszernél. Hány éve múlt már, hogy egy neves vendégrendező a Vígszínházban a legtermészetesebb módon kérte, mutassák meg Latinovits nagy Csehov alakításait?! Nem tehették, Latinovits egyetlen színpadi alakítása sem maradt meg az utókornak. Elszálltak a nagy pillanatok, legendává fagytak. Marad a film — például a színeit veszítő Szindbád. Van, akikből még ennyi sem jut az utókornak, mert nem rögzítettek velük semmit, vagy anyagtakarékossági okokból megsemmisítették a felvételeket. Most kiálthatnánk: heuréka, hiszen nemrég vehette hírül a szakma, hogy a Magyar Színházi Intézet életre hívta videotékáját, amelyben színházi előadásokat archivál és tesz — egyelőre a szakemberek számára - hozzáférhetővé. Még- egyszer is heuréka, hiszen egy asztalhoz ült a Magyar Televízió képviselője és az intézeté, hogy a témáról cseréljen eszmét színikritikusokkal. Csakhogy: nem tud önfeledten repesni, aki tudja, hogy öt évvel ezelőtt hogyan álltunk ez ügyben. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy kivédhetetlenül átlépte határainkat a videotechnika, annak minden áldásával és hátrányával egyetemben. Továbbá láttuk, éreztük, hogy a világban a színművészet mire használja fel, hogyan él e technika lehetőségeivel. Már tudtuk, hogy lépni kell, ha jelen akarunk lenni az európai és a világ színházi „cserepiacán". Tudtuk, hogy kincsek hullanak a feledés kútjába, hát meg kell ragadni a megőrzésre kínálkozó lehetőséget. Külön-külön minden érdekelt és érintett kinyilatkoztatta annak idején, hogy ki kell alakítani az archiválás technikai és szervezeti rendszerét. A MűMegőrizni a pillanatot Elégedetlenkedő töprengés egy elszalasztott lehetőségről anyagnak, hiszen onnan játszanak át. Saját felvevő és montírozó berendezésük nincsen, anyagi forrásaik szűkösek. Saját felvételt évente 5— 6 előadásról tudnak készíttetni, igen drágán. A profi minőségből pedig nem lehet engedni. A Sony-umatic rendszerben művészi igénnyel készült, a színházi élményt nyújtani képes felvételek 50-70 évre konzerválják a pillanat művészetét. És bázisát kell, hogy alkossák egy majdan könyvtárszerűen működő színházi videotékának. Addig persze, még ki kell munkálni a jogi szabályozást is, amely a video körül szükséges rendet hívja életre. A Színházi Intézet ma semmiféle jogdíjat nem fizet, így a felvételeinek felhasználhatósági köre is igen szűk, tehát egyelőre abszolút szakmai. bejelentette, hogy intézményükben megnyílt a videotéka, amely jelenleg 40 színházi előadás felvételével áll a tudományos munka, a színházi szakma rendelkezésére, természetesen a jövő az, hogy köz- művelődési segédanyaggá válhasson mindaz, amit őriznek, valamint, hogy a nemzetközi propagandába is bekapcsolható legyen, mint devizamentes cserealap. Ám céljaik és feladataik eltérése ellenére is a tv felvételei adják és fogják a jövőben is zömét adni a tárolt Darvas Iván és Latinovits Zoltán a Ványa bácsiban: Vígszínház, 1970 (Fotók a Magyar Színházi Intézet archívumából). velődésügyi Minisztérium akkor úgy mondta: már két év óta térvényben van az ígérete a teljes anyagi támogatásra. Aztán lássunk csodát: most, öt év múltán, amikor az a pénz már kevés a valódi és teljes videorendszer kialakításához, amikor a Magyar Televízió is csökkentette (50-ről 25-re!) az évente felvett színházi előadások számát, (igaz, a régi felvételekből is kevesebbet semmisít meg, mint ezelőtt), most már le-leülnek a tárgyaló asztalhoz az illetékes intézmények. Együttműködnek a Magyar Televízió Színházi főosztálya és a Magyar Színházi Intézet, amelynek képviselői be is számoltak a fejleményekről. Lehel ludit, az MTV színházi főosztályvezetője elmondta, hogy 320 színházi előadás felvételével rendelkeznek. Céljuk és feladatuk továbbra sem az értékmentés és -megőrzés, hanem a műsorszolgáltatás. Az immár évi huszonöt színházi közvetítés kiválasztási szempontjairól is nyilvánvaló, hogy mások, mint egy archívumé, amely a ma színházművészetéről hivatott az utókort tudósítani vagy a jelenben a színházakat menedzselni, illetve a közművelődési igényeket szolgálni. Szabó István, a Magyar Színházi Intézet igazgatóhelyettese Most hát egyik szemünk nevethet, a másik sírhat. Félévtizedes készülődéssel léptünk színház és video ügyében, és ez öröm. Csakhogy lépéshátrányunk nem csökkent, és reményünk sem sok a felzárkózásra. A késedelem nyomán keletkezett kárainkat már nem pótolhatjuk, de évről évre nőnek tovább a károk, hiszen kultúránk egy jelentős része merül a feledés enyészetébe. Miközben az ügyet szolgálható eszmék és energiák még mindig nem összegeződtek, még mindig közös nevezők kerestetnek, és sok pénzért produkálunk keveset, félő, hogy a jövőnket késsük le. Bocsáttasson hót meg a szkepszis a színházszeretőnek, akit elbűvöl a pillanat gyönyörűsége és elszomorít múlandósága, aki hisz a katarzis emberformáló erejében, de nem hisz annak reprodukálhatatlan- ságában. Nagy Ágnes Timár József, a budapesti Nemzeti Színház 1959-es, immár legendás Az ügynök halála előadásában Az életmű megismerése, a hagyomány ápolása A Liszt Ferenc Társaság pécsi csoportjának munkájáról ' Liszt Ferenc születésének 175. és halálának 100. évfordulóját ünnepeljük ebben az évben. Természetes, hogy e kettős évforduló kapcsán az érdeklődés középpontjába kerülnek a nagy magyar zeneszerző életével, munkásságával kapcsolatos dokumentumok, kiadványok, könyvek, filmek. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán néhány lelkes zenetudós, művészet- és zenebarát kezdeményezésére 1973. májusában újjáalakult a Magyar Liszt Ferenc Társaság. E társaság alapító tagjai között volt Achátz Imre nyugalmazott pécsi gimnáziumi igazgató is, akit az elnökség tagjainak sorába is beválasztottak. A Liszt Ferenc Társaság céljai közt szerepel a magyar géniusz szellemi hagyatékának ápolása és kulturális közkinccsé tétele hazánkban és külföldön. E nemes gondolat Pécsett, is követőkre talált. A Liszt Társa8. HÉTVÉGE ság évi közgyűlésén, 1975. december 9-én Antal György karnagy, főiskolai tagozatvezető bejelentette, hogy a társaságnak Dél-dunántúli Csoportja alakul. A csoport izmosodását mutatta, hogy már 1976. novemberében kettévált: külön pécsi és szekszárdi csoport jött létre. A jelenleg 60 tagú, zömmel zenetanárokból álló pécsi kör negyedévenként tartja ösz- szejöveteleit. Működésük gerincét a Liszt-hangversenyek szervezése, lebonyolítása alkotja, emellett ismeretterjesztő előadások, pályázati felhívások, kirándulások szervezése, emlékhelyek fölkutatása, a Liszt Ferenccel kapcsolatos irodalom megismerése a fő céljuk. A társaság jelenlegi titkára Szamosmenti Marianne középiskolai tanár. Rendezvényeik nyilvánosak, minden érdeklődőt szívesen látnak. A társaság munkájához hasznos segítséget ad Achátz Imre. Egyik hetilapunkban megjelent cikkre, amely ki tudja már hányadízben Liszt hamvainak hazahozatalára hívta föl a közvélemény figyelmét, Achátz Imre a következőket mondja: — Liszt Ferenc egyetlen, 1860-ban írt végrendeletében a temetéséről, valamint arról, hogy hazai földbe helyezzék el — nem tesz említést! Egy 1869- ben keletkezett levelében, amelyet Wittgenstein Karolin hercegnéhez írt, az alábbiakat olvashatjuk: „. . . . Holttestemet ne templomban helyézzék örök nyugalomra, hanem valamely temetőben — különösen attól őrizkedjenek, hogy onnan később máshová szállítsák át. Holttestem számára nem akarok más nyugvóhelyet, mint annak a helységnek a temetőjét, ahol meghalok!" — A Liszt Ferenc halálát követő évben, 1887. február 17- én az országgyűlés Magyarországon tárgyalta a mester hamvainak hazaszállítását és a fővárosban méltó helyen örök nyugalomra helyezését ^szor- galmazó beadványt. Ekkor Tisza Kálmán miniszterelnök a javaslatot' nem ellenezte, de kormányszintén nem kérte Liszt Ferenc hamvainak a kiadását! így a nagy magyar zeneszerző földi maradványai halálának színhelyén, Bayreuth-ban maradtak, ahol holtteste fölött díszes kápolnát emeltek. Ezt a kápolnát a második világháború végén amerikai bombatalálat érte, de a zeneköltő leszármazottai öt éve újjáépítették a sírhelyet. így ma már méltóképpen fogadja az oda zarándokoló tisztelgőket, a zenebarátok sokaságát a Föld minden tájáról! — Halála után sok ellenőrizetlen, alaptalan legenda terjedt el Liszt Ferenc életéről. A külföldi és a hazai Liszt-kutatás mindig is harcolt ezek ellen. Ezért örömmel várjuk a közeljövőben megjelenő háromkötetes, hiteles életrajzot, amelyet a neves kanadai Lisz- kutató, Alan Walker írt. Liszt magyarországi működéséről Legány Dezső műve szól, míg Hamburger Klára műveinek elemzését adja ki. P. Eckhardt Mária a Liszt-levelekből nyújt értékes válogatást az évforduló alkalmából. Törtely Zsuzsanna Lukács György irodalomelmélete Tanulmánykötet a PAB kiadásában A Pécsi Akadémiai Bizottság önálló kötetben jelentette meg a nagy gondolkodó születésének századik évfordulója tiszteletére rendezett tudományos emlékülés előadásait. Nemes István, a kiadvány szerkesztője, joggal hangsúlyozza előszavában, hogy a Lukács György dráma- és regényelméletét, esztétikai rendszerezését és művészetszociológiái nézeteit tárgyaló értekezések az életmű új értelmezésének lehetőségeit is felvillantják. Ilymó- don e könyv a lukácsi eszmerendszer utóéletének fontos dokumentuma. Kiss Endre A fiatal Lukács irodalomelméletének kettős meghatározottsága „A regény elmélete" alapján című dolgozatában megállapítja, hogy Lukács irodalomelmélete, mely egy összefüggő történetfilozófiai bázison épült fel, szorosan kapcsolódik a rokon tudományokhoz, s ezért alapfogalmaira a diszciplínák közti közvetítés jellemző. A totalitás kategóriája például a lehetséges objektum—szubjektum-viszony mércéjekéne válik alkalmassá arra, hogy történetileg is értelmezett műfajelméleti rendszerezés alapelvéül szolgáljon. Ezzel összhangban Mezey György is azt emeli ki Etika és irodalom — a fiatal Lukács portréjához című dolgozatában, hogy Lukács számára az irodalom mindig is világnézeti kérdések felvetésére és tárgyalására is alkalmas közegként vált fontossá. Wessely Anna Lukács 1909-es művészetszociológiái vázlatát vizsgálva szintén aláhúzza, hogy mára pályakezdő gondolkodó is a viszonylag állandó és intenzív hatást tekintette a művészi forma igazi teljesítményének. Ezért tartotta olyan fontos műfajnak a regényt, melynek a kalandra épülő szerkezete — Ungvári Tamás árnyalt elemzése szerint — antropomorf válasz volt a kifejlődő természettudományok szemléletmódjára. De éppen Lukács elméletének e nyitottsága ösztönözheti az irodalomról való mai gondolkodást a tipológia és a történetiség elvének ösz- szekapcsolására. Ezt igazolja Bécsy Tamás Lukács György a ,,románcról" - és ami abból következhet című tanulmánya, melyben a szerző feltételezi, hogy mely a nemtragikus drámára vonatkozó nézetek nemcsak a románc és a vígjáték elkülönítését segíthetik elő, de közelebb vihetnek a drámai műfajok genezisének kérdéséhez is. Nem kevésbé tanulságo- ; sak azok a munkák, melyek ) a lukácsi irodalomelmélet I fejlődő rendszer voltára figyel- I meztetnek, mivel értékítéletei j — az alapfogalmak folyama- j tos kibontásával párhuzamo- j san — módosultak. Egri Pé- I tér (Lukács György rejtett I drámaelmélete és az amerikai dráma fejlődése) megállapítása szerint Lukács kései drámaelemzéseiben, a közvetett konfliktus lehetőségének feltételezése révén, Csehov és O’Neil munkáit a modern dráma kiemelkedő értékeiként szemlélte, Lichtmann Tamás (Lukács György „Kaf- ka-pere") meggyőzően bizonyítja, hogy a realizmus kategóriáját kidolgozó tudós egyoldalúan negatív Kafka- képéről kialakult vélekedéslegenda, mely nem felel meg a tényeknek. A hatvanas években publikált munkáiban ugyanis már hangsúlyozta, hogy a totalitás elvesztésének ábrázolása nem azonos a totalitás hiányával, s amikor Kafka műveiben meglátta a valóságra irányuló hiteles víziót, már feltételezte, hogy a teljesség nemcsak realista eszközökkel érhető el. Éppen korábbi nézeteinek felülvizsgálása bátoríthatja arra a mai kutatót, hogy Lukács ízlésétől távolabb eső jelenségekkel szembesítse elméleti megállapításait. így közelíti meg Halász Katalin a középkori regényt, Hajnády Zoltán Dosztojevszkijt, Lenkei Júlia a mesét, Székely Görgy pedig a színházművészet újabb törekvéseit. E munkák egyik izgalmas tanulsága, hogy a teória korábban mellékesebbnek tekintett vagy rejtettebb elemei képezhetik az összetettebb értelmezés kiindulópontját. Hasonló következtetésre juthatunk Az esztétikum sajátosságával kapcsolatos tanulmányokat olvasva. Poszler György a befejezetlen esztétikai főmű „láthatatlan középpontjaként" a műalkotást jelöli meg, s éppen ezért a meghatározatlan tárgyiasság kategóriáját tekinti kulcsfontosságúnak, mert ebben a mű nyitottsága fogalmazódik meg. Szili József e megállapításhoz csatlakozva rámutat, hogy ebbe a műközpontú rendszerbe beleépült az emberi kommunikáció dinamikus szerkezete. Szotáczky Mihály dolgozatának érdekessége, hogy a különösség kategóriáját a jogi norma- alkotás szemszögéből vizsgálja, Bókay Antal pedig egy lehetséges megértéselmélettel kapcsolatosan elemzi a szubjektum—objektum viszonyának kérdését. E vázlatos áttekintésből talán kitűnik, hogy a kötet tanulmányai, így Pálffy István, Gorilovics Tivadar, továbbá lg lói Endre és Jagusztin László szintén értékes, de helyszűke miatt nem említett munkái is arról tanúskodnak, hogy Lukács Görgy munkásságának kamatoztatása napjaink egyik fő tudományos feladata. Éppen ennek megvalósításában játszhat fontos szerepet a Pécsi Akadémiai Bizottság kitűnő összeállítása. Dr. Nagy Imre V. Alkalmazott Grafikai Biennálé ötödik alkalommal rendezik meg a közeljövőben Békéscsabán az országos alkalmazott grafikai biennálét. A május 1-jén nyíló tárlaton — amelynek a Munkácsy Mihály Múzeum ad otthont - 71 művész 246 munkáját tárják a közönség elé. A biennáléra — az alkalmazott grafika minden műfajában — több mint 400 pályamunka érkezett. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűrije ezek közül választotta ki a bemutatásra kerülő anyagot. A pályázat központi témája ezúttal hazánk és a béke, valamint a környezetünk védelme volt, s az idei biennálé el- sősoiban a színnek, mint kifejező eszköznek a szerepét is vizsgálja. így, bár a kiállításra kerülő művek elsősorban a legutolsó, 1984-es biennálé óta eltelt időszak alkalmazott grafikai eredményeiről adnak számot, a látogatók találkozhatnak majd olyan kísérleti alkotásokkal is, amelyek kifejezetten a szín tartalmi, formai és technikai lehetőségeit ábrázolják. A kiállítás díjairól április végén nemzetközi zsűri dönt. A tárlat június 22-ig lesz látogatható.
