Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)

1986-04-08 / 96. szám

1986. április 8., kedd Dunántúli napló i 5 Átalakuló termékszerkezet Lépni kell a szalántai öntödében is Az elmúlt évekhez képest jelentős termékszerkezet-válto­zás következett be a szalántai fémfeldolgozásban. A helybeli Hunyadi Tsz tulajdonában le­vő precíziós öntöde igyekszik alkalmazkodni a megrendelői igényekhez, és ez fokozottan szükségessé teszi a rugalmas váltást. Amint Távoli Ferenc. az üzem vezetője elmondta, erre annál is inkább szükség van, mert idei (kapacitásuk még nincs egészen lekötve. Rosszul is indult az évi janu­árban és februárban ugyanis elmaradtak árbevételi tervük­től, és ezt márciusban is csak részben sikerült behozni. — Változott az igények ösz- szetétele — sorolja a vezető. — Vannak olyan partnereink is, akik korábban feladott megrendeléseiket mondják vissza, burkoltan vagy beval­lottan anyagi nehézségek mi­att. Ez nemcsak a pillanatnyi értékesítési helyzetet nehezíti, hanem félő, hogy az elhasz­nálódással hirtelen megnövek­vő igényeknek nem tudunk majd megfelelni. A jelenlegi eladási problé­mákat új termékek előállítá­sával, a minőség javításával igyekeznek kiküszöbölni. A Medicor számára például jobb acélanyag minőségekből ké­szítik az alkatrészeket, ehhez sikeres volt a közelmúltban le­zajlott próbaöntés. Idén je­lentkezett -a Sopiana Gépgyár, 7800 darabot igényelnek egy ugyancsak most gyártásra ke­rülő öntvényfajtából. 7000 gyorscsatlakozót vár az Érc­bánya Vállalat, sebváltó ol- katrészcsalódot kér kapálógé­peihez a veszprémi Mezőgép — ezek mögött a rendelések mögött is új öntvények állnak. Egy havi termelésüket köti le a győri RÁBA, és ez szintén eddig nem gyártott termékek beléptét -jelenti majd. — Fokozottan kapcsolód­nunk kell a megye iparához — hangsúlyozza Kerner Ádám, a tsz elnöke. — Ez a szállítási költségek csökkentése mellett az ipari szövetkezetekkel ösz- szehangoltabbó tehetné tevé­kenységünket. Emiatt szélesí­teni kívánjuk kapcsolatunkat a pécsi Mezőgép cserkúti gyáregységével, á megyei bá­nyavállalatokkal, az Építőipari Vállalattal. Konfekciói pari üzemünkkel dolgozóink közel negyedét foglalkoztatjuk ipari tevékenységű egységeinkben. Megszokott kép a szalántai öntödében: többen sürögnek a kis kemencék mellett. Ké­szül az öntvény. Sz. Koncz I. Ülést tartott az OMFB plénuma Hétfőn ülést tartott az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság februárban újjáalakult negyven tagú plénuma. A tes­tület első alkalommal tanács­kozott azóta, hogy a Miniszter- tanács újra szabályozta az OMFB hatáskörét, szervezetét és működését. Az ülésen meg­jelent és üdvözölte a testületet Faluvégi Lajos, a Miniszterta­nács elnökhelyettese. Tétényi Pál, az OMFB elnö­ke utalt arra, hogy az intéz­mény január 1-től a több ága­zatot átfogó, a népgazdasági szintű műszaki fejlesztés és az ahhoz kapcsolódó kutatások irányításának központi állami szerve. Jelentősen megnöveke­dett a kormányzati döntéseket előkészítő szerepe, és a koráb­biaknál nagyobb a felelőssége a műszaki fejlesztési politika országos- kialakításában és ér­vényesítésében. Az év elején megszűnt a Mű­szaki Kutatásokat Koordináló Tanács, amely összehangolta a különböző intézmények műsza­ki fejlesztési elképzeléseit. A tanács feladatát ezentúl az OMFB plénuma lótia el más állami, illetve tárcaközi szer­vekkel együttműködve. A plé- num állást foglal abban, hogy melyek a népgazdaság számá­ra elsődlegesen fontos kutatá­sok és fejlesztések. Tétényi Pál elmondta, hogy a középtávú kutatási—fejleszté­si terv végrehajtása megkezdő­dött. A középtávú terv az elekt­ronizálás, a hírközlés, a gazda­ságos anyagfelhasználás, to­vábbá a biotechnológiai eljá­rások kutatásának és az ered­mények gyakorlati alkalmazá­sának feladatait foglalja ma­gában, ezek végrehajtását az OMFB szervezi. Az OMFB a VII. ötéves terv során csaknem 10 milliárd forinttal részesedik a központosított műszaki fej­lesztési alapból. Ennek na­gyobb részét a kutató—fejlesztő intézményeknek, illetve vállala­toknak visszatérítési kötelezett­séggel, a többit pedig támo­gatásként ítéli oda. A plénum további napirendi pontként állást foglalt a mű­szaki felsőoktatás továbbfej lesztésének irányelveiről. Aján­lotta, hogy az elkövetkezendő időszakban az eddigieknél na­gyobb mértékben bővítsék a felsőoktatási intézmények mű­szerparkját és informatikai há­lózatát. A plénum elfogadta az OMFB 1986. évi tanulmánykg- szítési programját. Az intézmény szervezésében az idén 72 ta­nulmány készül. A szakemberek elemzik például a világ mű­szaki fejlődésének fő irányait és ezeknek a következő két év­tizedben várható világgazda­sági hatásait. Számos tanul­mány foglalkozik majd egy-egy konkrét műszaki fejlesztési fel­adattal is. Földrajzverseny A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium és Egészségügyi Szakközép- iskola idén is megrendezi a Lóczy Lajos országos földrajz tanulmányi ver­senyt. A közel húsz éve indult vetélkedőn a ki­írás értelmében az ország gimnáziumainak első osz­tályod diákjai vehetnek részt. Az írásbeli és szó­beli feladatokból álló el­ső, valamint a csak írás­ban lezajló második for­duló után a továbbjutó tanulók az országos dön­tőn mérhetik össze tudá­sukat ábra. és képelem­zésből, térképolvasásból. A verseny első három he­lyezettje pénzdíjban, to­vábbi hét diák egyéb jutalomban részesül. Távfűtési felújítások A távfűtővezeték burkolatát cserélik Pécsett, a Verseny utcában Zökkenőmentes beilleszkedés Együtt a tizenkettő fiatal pályakezdő i Ifjúsági szalag a Pécsi Minőségi Ruházati Szövetkezetné/ A Pécsi Minőségi Ruházati Szövetkezet végzős szakmun­kástanulói bizonyítványosztás után együtt maradtak. Munka­helyükön — amely három éven át taníttatta őket — létrehozták a szövetkézét első ifjúsági sza­lagját. A kis közösség Lvov- Kertvórosban, a Krisztina tér 9-ben dolgozik, a közkedvelt női szabóság épületében. A 12 ifjú konfekcionáló szakember napi egy műszakban termel. Az általuk készített női szok­nyák külföldi piacokra jutnak el. — Kilencen kezdettől fogva együtt jártunk a szakmunkás- képzőbe. Elhatároztuk, hogy a pályánkat is egy helyen kezd­jük — mondja Kovács Tünde zsebkészítő. — Jóban, rossz­ban megszoktuk egymást, min­dig segítettünk a lemaradókon, a bajbajutottakon. Gondoltuk, hogy ilyen múlttal könnyebb a szalagmunkában is részt ven­ni. Zökkenőmentesebb a beil­leszkedés is. Könnyen ment a 'háromhó- napos gyakorlati képzés. Az egyéni darabbéres teljesítmé­nyek szépen alakulnak. Tari Anita, Tompó Erika megkeresi időnként a havi 4—6 ezret is. Mások egyéni csúcsa 2500— 3500 forint között alakul. Még nem egyenletes a tempó. A nagy hajtás ellenére is jut idő a gyengébbek támogatására, hogy képességük minél hama­rább kibontakozzon. Ilyenkor türelem, de elnézés jellemzi az élenjárókat. Amúgy szinte min­dig családias a légkör, ami nem megy a napi teendők ro­vására. A hűségre, az egyűvé- tartozásra jellemző, hogy Har­tung Teréz a mai napig is bejár Olaszból. Hégete Jánosné szalagveze­tő a szövetkezet komlói részle­géből jött, most meós is egy­ben. Szerinte a 18—19 éves lá­nyok példamutatóan összetar­tanak és emiatt megfelelően teljesítik a mennyiségi és mi­nőségi követelményeket. Több­ségük a szalag összes posztján helytáll, bármikor átcsoporto­sítható. Egyre gyorsabbak, ügyesebbek. Készítettek farmer .bébinadrágot NSZK-ba, ■ a Hummelsheim cégnek. Febru­árban, márciusban 3200 női szoknyát varrtak meg saját anyagból szovjet exportra. Má­jus közepéig még 3000-et állí­tanak elő. Nem szűkölködnek megrendelésből. Az exportra dolgozó szalag havi 1400 da­rabos teljesítményére számíta­ni lehet. A szövetkezetben csaknem hatvanon készülnek konfekció­készítő szakmunkásnak, miután a méretes oktatással felhagy­tak. Nincs baj az utánpótlás­sal. A mostani szalag nemrég Március 15. néven szocialista brigáddá alakult át. Brigádve­zető Tari Anita, helyettes Palo­tai Éva. Csuti J. Továbbra is fűtenek Pécsett augusztus 4-16-ig szünetei a melegyíz- szolgáltatás Sok olvasónk kérdését to­vábbítottuk a Pécsi Távfűtő Vállalatnak: vajon ilyen jó időben meddig fűtenek? Hanyecz Lászlótól, a PÉTÁV műszaki igazgatóhelyettesétől kaptuk a választ: — A hivatalos fűtési idény október 15-tő'l április 15-ig tart. Bármilyen kellemes is az idő, nem állunk le a fűtéssel, mert nem lehet kiszámítani, hogy történik-e hőmérséklet- csökkenés, illetve tartós ma­rad-e a meleg. Ha elzárjuk a fűtést — az újraindítás más­fél napot venne igénybe a 450 pécsi hőközpontnál. Jelen­leg minden lakásban langyo­sak a radiátorok — a szabá­lyozó hőközpontok csökkentet­ték a hőt. Ahol nem így van, ott meghibásodhatott a készü­lék — és kérjük a fogyasztó­kat, hogy ezt jelezzék. Álta­lában május elejéig készen­létben maradunk, csak olyan munkákat végzünk, melyeknél rossz idő esetén is másfél na­pon belül vissza tudjuk kap­csolni a fűtést. — Ha már a munkákról szót ejtettünk, mire számíthat idén a lakosság? — A múlt évről áthúzódó munkáinkat folytatjuk. Ezek közül legjelentősebb a Szülé­szeti Klinika — Gyermekkórház elosztó vezetékének, közleke­désbiztonsági okokból a cső­vezetéki védőhidaknak, Kom­lón a Szilvási városrészben és a Gagarin utcában az elosz­tóvezetéknek és a bekötőveze­téknek az építése. Ezen kívül Pécsett és Mohácson fűtőmű­veket alakítunk át gázfűtésű­re. Idén főként rekonstrukciós munkákat végzünk: vezetéke­ket, hőközpontokat és egyéb meglévő berendezéseket újí­tunk fel. Jelenleg a Verseny utcában az Uránvárost ellátó forróvizes gerincvezetéket fest­jük, mázoljuk, szigeteljük. Ezt tovább folytatjuk a pécsi és a baranyai területeken mint­egy 2,5 kilométer hosszan. A fogyasztót mindez nem érinti. Hasonlóan ofyan munkákat végzünk most fűtési idény alatt egyes hőközpontokban, mely a fogyasztókat alig érin­ti - emiatt napközben néhánv órára állítjuk le a fűtést. A nagyobb munkák - hőközpon­tok, vezetékek teljes cseréje — csak fűtési idény után kez­dődik. — A szokásos évi leállás? — Pécsett kéthetes lesz: augusztus 4-től 16-ig, másutt csak néhány napig, legfel­jebb egy hétig szüneteltetjük a melegvíz-szolgáltatást. A. E. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöké és Sarlós Ist­ván, az országgyűlés elnöke bemutatkozó látogatáson fo­gadta Anders Ragnar Drom- berget, Svédország új ma­gyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. * Csehszlovákia Kommunista Pártja nemrég lezajlott XVII. kongresszusának eredményei­ről sajtótájékoztatót» tartottak Hétfőn Budapesten, a Cseh­szlovák Kulturális és Tájékoz­tató Központban. A tájékoztatón ismertették a csehszlovák pártkongresz- szuson elfogadott határoza­tokat, szóltak azokról az el­képzelésekről, amelyek meg­határozzák az ország gazda­sági és szociális előrehala­dásának irányát az 1986 és 1990 közötti, valamint a 2000- ig szóló tartó időszakra. * A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának titkársága ér­tékelte a lakosság önként vál­lalt településfejlesztési társa­dalmi munkájának tavalyi eredményeit. E munka értéke az 1984. évi 12,7 milliárd forintról 14,3 mil­liárd forintra emelkedett 1985- ben. Növekedett szervezettsége és tervszerűsége. A társadal­mi munkák elsősorban b la­kosság többsége által fontos­nak ítélt létesítmények építé­séhez kapcsolódtak, s jelentő­sen hozzájárultak a helyi be­ruházások és fejlesztések meg­valósításához. Gyarapodtak az egyének és a kollektívák ön­ként vállalt közvetlen befizeté­sei, valamint a víz-, gáz- és csatornaépítő társulatok hoz­zájárulásai is. Az elmúlt évi kimagasló te­lepülésfejlesztő társadalmi munkáért Nemzeti Zászlót ka­pott Baranyából Harkány, míg elismerő oklevélben részesült Mohács. A több éves kimagasló terü­let- és településfejlesztő mun­káért a megyéknek adomá­nyozható Népfront Serleget az idén ismét Bács-Kiskun megye, az Elismerő Oklevelet pedig Szolnok és Vas megye kapta. Külföldi televíziós sorozatok Több új külföldi sorozat ke­rül a televízió képernyőjére a kö­vetkező napokban, hetekben. Április 15-től sugározzák azt az ötrészes NSZK tv-sorozatot, amely Jakob Wassermann A Maurizius-ügy című regényéből készült. A német író 1928-ban született alkotásában — amely annak idején nagy feltűnést keltett — egy megtörtént ese­tet dolgoz fel. Főszereplője Leonhardt Maurizius, akit fele­sége meggyilkolásának vádjá­val életfogytiglanra ítélnek. Perújrafelvételi kérelmeit az idők során államügyésszé kine­vezett hajdani vádló következe­tesen elutasítja. A férfi 18 évet tölt börtönben, amikor az ál­lamügyész fia — sajátos igaz­ságérzettől fűtve — kutatni kezd az ügy háttere^ után, és perdöntő információhoz jut. A regény, s nyomán a filmsorozat felidézi az egykori per részle­teit, s az izgalmas történetben fény derül a bűnügy okaira és részleteire is. Az egyenként 60—70 perces epizódokat áp­rilis 15-én, 17-én, 22-én. 25-én, és 27-én láthatja a közönség. Április 23-án kerül kéoernyő- re a Világ tetején című négy­részes angol sorozat első része. Az ismeretterjesztő film Tibet ősi buddhista településeit, az ott élők mindennapjait mutatja be. A stábot Michel Peissel író és néprajzkutató vezeti. A film tükrözi a korafeudális viszo­nyok között ott élő emberek erkölcsét, életvitelét és családi életét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom