Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)

1986-03-14 / 72. szám

e Dunántúlt napló 1986. március 14., péntek A Pécsi Szeráfi Kárus, a Székesfehérvári Országos Dalosverse­nyen 1937. június 25-én. (A kép közepén Agócsy László karnagy, jobb szélen Várnagy Viktor zászlótartó). A Pécsi Szeráfi KÓrUS (I929-I959) A később oly sok dicsősé get szerzett énekkar szervezé­se 1929 novemberében kezdő­dött: a ferencesek fiatal és jóképességű kántorának, Agó­csy Lászlónak a hívó szavára közel 50 dalos december 8-án megalakította a Szeráfi Kórust. Az énekkar szabad szellemére jellemző volt az a tény, hogy a társadalmi hovatartozás és a származás nem számított, c, kórusban csak egy dologgc lehetett belépőt és később te kintélyt kivívni, mégpedig a jó hanggal, a kitűnő zene' képzettséggel. A dalárdába tömörülő idősek és fiatalok, férfiak és nők mind elkötele­zettek voltak a magyar dal ügye iránt. Az énekkar heti három próbát tartott, - minden vasárnap énekelt az istentisz­teleteken, emellett pedig sűrűn tartottak hangversenye­ket, mivel a város legneve­sebb szólistái, zenekarai, énekkarai szívesen léptek föl a Szeráfi Kórussal. Célként tűzték maguk elé az egyházi és világi zeneiroda­lom legnagyobb alkotásainak és apró gyöngyszemeinek éneklését, a kórusmuzsika leg­újabb irányzatainak megked- veltetését. A betanításban ki­váló orgonisták segítették a karnagyot: Szentkereszti Ele­mér, Sass Dezső, Halász Bé­la, Horváth Mihály, Laky György. Adtak templomi hang­versenyeket jótékony célra is. A nagyhírű fővárosi Cecília Kórussal együtt is szerepeltek ebből a célból. Évente visszatérő program­juk volt a Cecília-napon adott hangverseny, részint a feren­ceseknél, részint a székesegy­házban. Műsorukon egyházi népénekek, gregorián dalla­mok, motetták, klasszikus és romantikus kórusművek szere­peltek. Emellett természetesen fölvették repertoárjukba a Ko­dály és Bartók által megkez­dett és Bárdos által folytatott népdalkincs-feldolgozás meg­szólaltatását. Missziójuknak tekintették pécsi szerzők mű­veinek bemutatását is. Enpek keretében adták elő Sass De­zső: Szent Ferenc naphimnu­sza és Horváth Mihály: Szent Ferenc miséje c. alkotását, melyeket Kocsis László pécsi költő verseire írtak. A nevezetes hangversenyeik közül meg kell említeni első­ként az 1933, 1936, 1938. évi ünnepi játékokon való föllé­péseiket, melyeken a város muzsikusaival, dalosaival együtt részt vettek Pierné: Gyermekek keresztes hadjára­ta és Liszt: Missa Solemnis c. alkotásának előadásában. 1934. június 22-én a rádióban léptek föl, ezt egy hatvani Voncert követte. A zászlószen­telésre 1935. június 10-én ke­rült sor, amelyen Kodály és Bárdos műve is fölcsendült. A dalárda első nagy sikerét 1936. június 26—28-án érte el: a szombathelyi országos da­losversenyen első díjat nyer­tek, emellett megkapták Nyír­egyháza vándordíját is! Országos tekintélyükre jel- íernző volt, hogy 1937. május : '-er a Bárdos Lajos vezette dudát Cecília Kórussal adtak közös hangversenyt a színház­ban. Ezt követően írta a Pé­csi Napló: „Bárdos Lajos és Agócsy László képességekben és célkitűzésekben egyvógá- súak, de ugyancsak egyvágá- súak abban a haladó törek­vésben is, hogy a tradíciók ápolása mellett a jövő zené­jének értékelésével egyengetik útját a mai karirodalomnak, melyben Kodály és Bartók tö­rekvések az iránymutatók..." Az 1938-ban megrendezett székesfehérvári országos da­losversenyen is sok hívet sze­reztek móguknak a díszhang­versenyen való fölléptükkel. Nem csoda tehát, ha az or­szágos dalosszövetségtől még ez évben kulturális díjat kap­tak 10 évi kiemelkedő munká­jukért! Bemutató hangverse­nyükkel részt vettek az 1939-es kassai és az 1940-es győri da­losversenyen, és mindenütt el­ismerést arattak! A pécsi és baranyai föllé­péseiken mutatták be például Poldini: Csipkerózsika, Vasor­rú bába, Hamupipőke c. me­seoperáit — gondolva a gyer­mekközönségre is. A világhá­ború évei alatt Agócsyt több­ször helyettesítette Horányi Lukács tanár, gordonkamű­vész, az újrakezdésre 1945 szeptemberében került sor. Az 1949-cel kezdődő változások ideiglenesen megszünettték az énekkart. Az 1957-es kibonta­kozás után újra megkezdték működésüket, de a megválto­zott körülmények miatt 1959. május 10-én megszűnt a kó­rus. Az alakulás évfordulóján, 1979-ben tartottak ismét ösz- szejövetelt a régi kórustagok. Fölidézték ekkor azt az 1934. december 30-i koncertet is, amikor Bárdos: Harmonia Sacra c. művét maga a szerző vezényelte, és ezt követően ezt írta a Dunántúl kritikusa: „A kórus kitűnően fejlődik. .. Kü­lönösen szépen és újszerűén érvényesült a férfikar erőteljes, sötét tónusa. Agócsy László karnagy most már évekre visz- szamenő derék munkájának úgy látszik, hogy lassan isko­lája lett!” Ez a megnyilatko­zás jellemezte legjobban az énekkar színvonalát, amely nagy szerepet töltött be a két világháború között Pécs zenei életében. Vargha Dezső levéltáros Egy Kossuth-levél nyomában 1872 májusának -végén Vi- dats János részére levél érke­zett Pestre. A levél írója és küldője a „turini remete”, Kos­suth Lajos. Levelének szövege a következő: Kedves Barátom, Komám Uram! Devics Antal volt Honvéd Hadnagy - számos Budapesti volt Honvédek megbízásából azon kérést intézte hozzám, tu­datnám velők a „Honvéd érem” értékét, mi szerint azt maguknak meghozathassák. Neki -feleltem volna egyene­sen, de lakás számát nem írta meg, alkalmasint azért, mert arra szólított fel, hogy hírlapi- lag tudassam velők az érem értékét. ön, ki Honvéd bajtársaink szintoly kitartó, mint buzgó gyámola, alkalmasint ismerni fogja Devics Hadnagy urat, ha pedig nem ismerné, könnyen nyomába akadhat, ez okért bátor vagyok önt felkérni, le­gyen szíves Devics úrnak tudo­mására juttatni itt következő válaszomat. Sajnállom, hogy kívánságu­kat innen Olasz Országból nem teljesíthetem. A Honvéd érem veretés az Olasz Kor­mány megegyezésével az itteni pénzverdében történt. De ez régen volt. Akkor volt, midőn még az Oíasz Kormány nem volt az Osztrákkal jóborátság- ban. Most már jó barátok, s mióta azzá lettek, az Olasz Kormány nem engedi meg töb­bé pénzverdéiben a Honvéd érem veretését. Igen komoly vi­tám volt vele emiatt, mert a vert érmek rég elfogyván, szükségem volt volna újakat veretni, de kereken megtagad­ták az engedelmet. Azt hiszik, újdonsült- Osztrák jó barátuk rossz néven vehetné. Az éremminta gyönyörű vés- mény, valódi mestermű, birto­komban van, azt nem adtam ki kezemből, s ha Osztrák Magyarországon az éremvere- tés eszközölhető volna (mit a közös ügyes Kormány mellett nem igen hiszek) örömest el­küldeném önnek, hogy valósít­hassa Honvéd bajtársaink ke- gyeletes óhajtását. Sőt, ha még életben tengek, a mikoron a Honvéd Menház megnyílik, én magam, ha pedig akkorig meghalok, fiaim, minden eset­re elfogjuk azt küldeni, mert ereklye ez is, nagy idők erek­lyéje, melyeknek szomorú, mert csak adomány fillérekből épü­lő emléke lesz a Honvéd Men­ház, szemrehányás a „Nem- zet”-nek, de dicsőségének em­léke, az egyedül illetékes hely a hányatott hazában: a Hon­véd ereklyék összegyűjtésére ’s megőrzésére. — Ajánlom is ön figyelmébe a jó gondolatot a Honvéd Menházban a roncsolt Honvédek őrsége alatt kellene összegyűjtve tartani minden ereklyének, zászlónak, egyen­ruha példányoknak, jelvények­nek, okmányoknak stb. stb., szóval mindennek, a mi a Ma­gyar hazafiság, Magyar hősies­ség ama dicső korszakára vo­natkozik. - Ki tudja? még jö­het nemzedék e pulya korszak után, melyet egy ily „Honvéd Múzeum” szemlélete felmele­gít, hogy szeresse hazáját ’s a szabadságot mint ama „név­telen félistenek" szerették, kik­re egy ily ereklye tán ihlettel emlékeztetne. — Mindenesetre elfogom küldeni az érem min­tát. Ez minden a mit Devics had­nagy úr kívánságának teljesí­tése felől tehetek. KJrem mondja meg ezt neki. Üdvözölje nevemben (törölt rész) Kedves Komám Asszonyo­mat, adja át áldásomat gyer­mekeiknek, 's éljen ön bol­dogéi. Tisztelettel 's hazafiúi rokon érzéssel barátja Kossuth Vidats János úrnak Pesten Eddig a Kossuth-levél, amely A levél borítékja nem is a boríték címzettjének, Vidats Jánosnak szól, hanem Devics (a család nevét Devich- nak írta és írja) Antal volt honvéd hadnagynak, aki kéz­hez is vette Kossuth írását. A levél első része a 48-as honvédhadsereg volt tagjai számára Olaszországban vert „Honvéd érem” újra veretésé- nek kérésére vonatkozik. Erről a Kossuth által is „gyönyörű vésménynek, valódi mestermű­nek” tartott emlékéremről a következőket kell tudni: Kossuth Lajos még élete al­konyán sem mondott le politi­kai elveiről. Legutolsó politikai nyilatkozatában is „az osztrák császári és magyar királyi mél­tóság kumulációja tehetetlen, de megtörhetetlen ellenségé­nek” mondotta magát. Bízott abban, hogy Olaszországnak Ausztria elleni háborúja esetén — ahogy írja: „Magyarország felszabadítása az általam fel­állított biztos alapon combina- tióba kerülhet." E célt szolgálta az 1860-ban részben az emigrált honvédek­ből, részben az osztrák katonai kötelékektől átszökött katonák­ból álló „Olaszhoni Magyar Segélysereg'’ (Légioné Ausilia- ria Ungherese); közismertebb nevén: a magyar légió. 1860 őszén az olasz minisz­terelnök szövetséget kötött a Kossuth vezette emigrációval. „A világ minden népei között- írja Kossuth - egyedül a ma­gyarnak jutott azon szerencse, hogy száműzött fiai idegen föl­dön, egy barátságos hatalom pártfogása alatt, nyíltan felüt­hették ’s fennen lobogtathat­ják hazájuk függetlenségének zászlaját.” Valóban, a hatva­nas évek elején a magyar lé­gió fennállása tartotta fenn a reményt az ország független­ségének kivívására. Kossuth azt hitte, hogy az olasz kérdés megoldása a magyaréval együtt történhet meg. Garibal­di visszavonulásának és azi 1863-as lengyel felkelés hatá­sára a magyar légiót az olasz kormány szétszórta. A teljes felbomlás megakadályozására Kossuth Lajos, Türr István tá­bornok és Földváry Károly ez­redes elhatározták, hogy az 1848/49-es honvédsereg volt tagjai számára emlékérmet ve­retnek, és osztanak ki. Az ado­mányozás hírére — Pataki Fe­renc tudósítása szerint — a vi­lág minden részéből jelentkez­tek a volt honvédek. Az egyik, már kissé kései jelentkező volt Devics (Devich) honvéd had­nagy, aki a közölt levél tudó­sítása szerint már nem kap­hatta meg az emlékérmet, mert a régebben vertek el­fogytak; új érmek veretését pe­dig az osztrákokkal kibékült olasz kormány nem engedé­lyezte. Az ezüst emlékérem rajzát Kossuth fiai készítették el, a torinói pénzverde pedig kivite­lezte: az előlapon a koronás magyar címer, alatta félkör­ben: FÜGGETLENSÉGI HARCZ MDCCCXLVIII - IX. - A hát­lapon tölgykoszorúban: HŰ HONVÉDEINKNEK A MAGYAR NEMZET. (Az érem két oldalá­nak bemutatását Az érem c. folyóirat XXXI./1. sz. közli.) Az érmek első kiosztása 1863. augusztus 11-én ünnepé­lyes keretek között történt. A volt honvédek közül azonban később is sokan jelentkeztek, kérve az emlékéremnek ön­költséges megküldését. Mind­hiába. Kossuth már 1863. jú­nius 7-én ezt írja Kiss Miklós­nak: „Nekik joguk van hozzá, az igaz, de nekem meg nincsen pénzem hozzá." A levél második részében szól Kossuth a honvéd erek­lyék összegyűjtéséről. E cél megvalósítására olyan „Honvéd Menház" létesítését javasolja, amely egyúttal „honvédmú­zeum” is lenne: a hazafiság ápolására. Kossuth felhívása eredmé­nyes volt. Már 1867—68-ban létrejöttek a honvédegyesüle­tek, amelyeknek célja a sza­badságharcban resztvettek er­kölcsi elismerésén kívül a rok­kant honvédek és árváik, özve­gyeik állami ellátása, a mun­kaképesek kellő foglalkoztatá­sa. Tíz évvel Kossuth levele utón, 1882-ben a kormány vet­te gondozásba az elaggott honvédek megsegítését irányí­tó honvéd-menedékházat. A honvédmenház alapítása és megsegítése érdekében igen sok anyagi áldozatot hozott Vi­dats János, aki vitézül végig- küzdötte a szcrbadságharcot, s századosként tette le a fegy­vert Világosnál. Svájcba készült menekülni, de az osztrák kato­nák elfogták, majd rövidesen a bíróság halálra ítélte. Kegyel­met kapott. Hazatérve átvette atyja gépgyárát, miközben többször is felségárulással gyanúsították, ismerve Kossuth­tal való kapcsolatát is. 1873. november 10-én - anyagilag tönkremenve - Budapesten ön­gyilkos lett. És ki volt a levél tulajdon­képpeni címzettje, Devioh An­tal? Ahogy a család leszárma­zási táblázatából megállapít­ható, csaknem egyidőben há­rom Devich Antal is élt. Közü­lük egyedül az 1800-ban Bu­dán született Devich Antal ve­hető számításba. A családban elevenen él annak tudata, hogy az ősanya, Brankovics Ilona, a Brankovics György fe­jedelmi család leszármazottja. A család egyik tagja, Devich Nándor, 48-as honvéd főhad­nagy, Devich János pedig ugyanekkor tüzér hadnagy volt. Az utóbbi a »nemesvisi (ma; répcevisi) ütközetben 1848. október 11-én hősi ha­lált halt. Emlékét itt utcanév, a róla elnevezett úttörőcsapat őrzi. A Pécsett élő dr. Szász Jánosné Devich Anna családja hűséges letéteményese a Kos­suth-hagyományoknak. Dr. Tóth István SZÜLETTEK: Gyulay Boglárka, Tiszti Agnes, Petrovics Edit, Józsa Veronika, Orsós János, Paliós Tamás, Papp Bálint, Huszics János, Horváth Milán, Kis Anett, Búzás Péter, Wittich Tamás, Mátyás Zoltán, Kőszegi Krisztina, Schmidt Péter, Reisch János, Vucs- kies Edina, imhoff Noémi, Szabó Szabina, Horváth Aladár, Almási Zsuzsanna, Hegedűs Beatrix, Pávko- vics Mirjana, Engel Agnes, Peterdi Zsófia, Tálján Noémi, Póri Gábor, Ambruszt Balázs, Pompor Gábor, Sö- rényi Balázs, Schnell Imre, Pótó András, Orsós István, Csermely Ta­más, Lépőid Dániel, Richter Orsolya, Salamon Eszter, Porkert Fanni, Cson­ka Katalin, Lauer Mónika, Malbaski Gergely, Rédei Beáta, »Tóth László, Bán Tibor, Földesi Attila, Keserű Dalma, Hegyes Katalin, Cseri Zsó­fia, Ferk Dóra, Acsádi Alexandra, Burschl Bernadett, Komiéi Zsuzsan­na, Böröcz Júlia, Kis-Nagv Gergő, Balogh Balázs, Csekő Rajmund, Kispál Dóra, Brückner Lídia, Habon Kata, Szepes Diána, Erdősi Szimo- netta, Bartelmeisz Rita, Horváth Ani­kó, Farkas Ingrid, Böröcz Gergely, Tolnay Donát, Dömötörfi Lajos, Kő­szegi Dalma, Hauer Fanni, Lokatos Tamás, Tóth Balázs, Kovács Péter, Buzási Sarolta, Ferkov Diána, Bú­ré ny István, Kadarkuti Dávid, Kili­án Péter, Kóródy Krisztián, Vida András, Rajnai Péter, Lazaridisz Georgina, Halas Kitti, Michielutti Lilla, Nagy-József Katalin, Szaszká Veronika, Ferencz József, Molnár Imre, Majlinqer Gábor, Varga Ba­lázs, Buják Tünde, Fetter Nóra, Ba­lázs Lívia, Ternáczi Szilvia, Makkos Balázs, Gungl Teréz, Mammel Bár- bara, Kata Angéla. Takács Timea, Molnár Timea, Szűcs Beáta, Ottó Áron, Galgóczi Dénes. MEGHALTAK: Schöffer Ferenc, dr. Biró László, Kis Bika János, Schmidt Alajos, Hoche Ottóné Domokos Ilona, Brun­ner Béla Ferenc, Csendes József, Kovács Kálmán, Bodor Eszter, Antal Mihály József, dr. Mester Imre. Vi- dolovics Géza. Gering Béla, Bózsa Józsefné Reiszberger Hermina. Veri- ga Gvörgyné Újhelyi Mária, dr. Ku­tas Pál, Gábor Gvörgy, Gadánvi Antalné Läufer Emília. Máries Ernő­nk Feleki Erzsébet. Rabovszkv Ernő, Tóth Kálmán, Takács Loios, Bognár Istvánná Tankovics Anna, Czeqlédi István, Kónya Sándor, Devecseri Iá- nosné Zucsek Margit, Henrich Pé- terné Petrick Valéria, Tremmel Gá­bor, Kovács János, Horváth Lajosné Kovács Terézia, Tihanyi Andrásné Gáspár Margit, Megyesi Gyulóné Cseh Róza, Csőméi Rudolf István, Felcser Jánosné Tavassy Lenke, Korpusz Gyula Béla, Nádor Sándor, Kovács Józsefné Hergenrőder Margit, Tamás Istvánná Markovics Emilia, Hetesi János, Bessenyei Sándorné Gubicza Rozália, dr. Zamostny Jó­zsef, Polgár József Vilmos, Szefcsik Imréné Danyi Margit, Szabó Jó­zsef né Cséplő Mária, Herbai Adám, Hórel Ferencné Kahovetz Anna, Ele­kes György, Bodovics János, Szűcs Julionna, Mühl Antal, Kaiser István­ná Filátás Mária, Budai Jánosné Bergics Erzsébet, Bujdosó László, Kellel Jakobné Kabát Julianna, Bog­nár József, Schopchen Gézáné Ta- maskó Agnes, Kreska László, For János, Csáki Péter, Varga István, Zsíros Józsefné Oláh Róza, Harka János, Matousek Károlyné Kotoucs Auguszta, Kun István, Nagy Tiborné Horváth Margit, Samu Józsefné Friedl Katalin, Komlódi Ferencné Csáky Aranka, Homan Jánosné Schottmann Katalin, Pap Gyula, Wéber Pálné Molter Anna, dr. Vár- konyi Nándorné Schaffer Erzsébet, Soós Erzsébet, Márkus Józsefné De- pinyi Erzsébet, Hamvas Vilmos, Iván Ferenc, Kozselka Mihályné Kovács Erzsébet, Zseni Lajosné Kiss Erzsé­bet, Vértesi Rudolf. Karikás József, Szendrő Antal, Balogh Jánosné Nagyfi Katalin, Krane Adám, Né­meth Józsefné Szákonyi Anna, dr. Garay Lajosné Davidovics Erzsébet, Molnár Lászlóné Pomothy Emma, Bazsó Kálmánná Krista Rozália, Ba­kó János, Németi Péter, Kovács Má­ria, Schakovitz Zsigmond, Joó Fe­renc, Parrák Miklós, Horváth József­né Odor Éva, Rab János, Hébsn- streit Jenőné Marx Ilona, Koch An­tal, Szente Nándorné Hegyi Rozá­lia, Pataki Mihály, Berkovics Jenő­né Reinstein Ilona, Mátyás Ferenc, Fekete István, Horváth József, Futó Józsefné Hajdú Mária, Orsós József­né Kalányos Franciska, Puska Fe­rencné Molnár Rozália, Boti János, Murel Gusztáváé Keszler Regina, Kárpáti József, Neudhardt Elek-ié Jókai Rozália. OKÉ A MUSICAL! A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZBAN 1986. március 18-án délután 6 és este 8 órakor musicalösszeállítást láthatnak Vári Éva, Gergely Róbert és Füsti Molnár Éva előadásában. JEGYEK A SZÍNHÁZ PÉNZTÁRÁNÁL VÁLTHATÓK. Híres pécsi énekkarok, zenekarok

Next

/
Oldalképek
Tartalom