Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)

1986-03-26 / 84. szám

1986. március 26., szerda Dunántúli napló 5 Délszláv fórum Pécsudvardon A kőolajtermékek üzemi felhasználásáról Kőolajtermékek üzemi fel- használásáról rendeztek kerek- asztal-beszélgetést Pécsett. A tudományos hetek eseményén, a kenőanyaggyártás helyzeté­vel, a továbbfejlesztés lehető­ségeivel ismerkedtek a meghí­vottak. Szó esett az import ki­váltó tevékenységekről, és az itt tapasztalható elmaradások­ról. A legtöbb figyelmet az üzemi kenéstechnológiának szentelték az előadók és a konzultáción felszólalók. Va­lamennyien hangsúlyozták, hogy a gépek megóvása érde­kében ezen a területen előbb­re kell lépni. Egy kis falu újraéled A nemzetiségi könyvtárat alapozták meg hétfőn este Pécsudvardon. Az ötszáz lelkes település háromszáz könyvet kapott ajándékba a Megyei Művelődési Központtól, a Nem­zetiségi Báziskönyvtártól, vala­mint a Kozármislenyi Községi Közös Tanácstól. A könyvek kétharmada horvát nyelvű. A pécsudvardi művelődési ház klubkönyvtárában Bokor Béla, a Megyei Művelődési Központ igazgatója adta át az ajándé­kot. A könyvtárává tón, majd az azt követő műsoron, illetve fó­rumon ott volt szinte a fél község. Szép emlékeket idézett özv. Miklósi Gyuláné nyugdí­jas pedagógus: egykor a köz­ség színjátszó köre nevet szer­zett magának. A horvát lako­dalmas bemutatásával eljutot­tak a megye távolabbi helyeire is. Néprajzi gyűjteményük ma a mohácsi múzeum értékes ré­sze. Tíz éve, hogy megszűnt az iskola, azóta abbamaradt ez a szép munka. Rónai László, Pécsudvard elöljárójától tudom, hogy Mik­lósi Gyuláné és férje volt itta kulturális élet motorja. Hozzá­tette, a stafétabotot átveszik. A könyvtár mellett nemzetiségi klubot szerveznek. A műsorban a Megyei Mű­velődési Központ Délszláv Amatőr Bemutató Színpadának előadása — Norma Sermet, „A láthatatlan Leonárd” című mű­vét mutatták be — utána a pécsudvardiak saját fiaikat, a Baranya Zenekar öt tagját Kassanin Istvánt, Rónai Gábort, Bosnyák Mihályt, Zsdrál Zsol­tot és Kassanin Tamást látták viszont a színpadon. A műsort követő fórumon Lantos József, a megyei tanács nemzetiségi bizottságának el­nöke, Dudás Gyula, az MDSZ Országos Választmány Terüle­ti Csoportjának vezetője, Bo­kor Béla, a Megyei Művelődé­si Központ igazgatója és dr. Nyéki Péter, a kozármislenyi Községi Közös Tanács V. B. tit­kára beszélgetett a falu lakói­val. Érzelmektől fűtött volt a vita, hiszen a tét Pécsudvard jövője, a vita célja tulajdon­képpen az volt, mire képes a település maga, illetve milyen szerepet kaphat a községi ta­nács fejlesztési terveiben. Fel­vetették a pécsudvardiak azt is, miben számíthatnak a jövőben a nemzetiségi szövetségre. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének közgyűlése Megkezdődött a Magyar Képző- és Iparművészek Szö­vetségének XII. közgyűlése kedden a Budapest Kongresz- szusi Központban. Az elnök­ségben helyet foglalt politikai, társadalmi és művészeti éle­tünk több vezető tisztségvise­lője is. Kiss István, a Magyar Kép­ző- és Iparművészek Szövetsé­gének elnöke referátumában többek között elmondta: tár­sadalmunkban egyre nagyobb a műveltség és a kultúra sze­repe, s a képző- és iparművé­szeknek az a feladata, hogy a változó helyzethez alkalmaz­kodva megfeleljenek a növek­vő feladatoknak. A vitában felszólalt Pál Lé- nárd, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára is. A Magyar Képző- és Ipar­művészek Szövetségének mun­kája szerdán a beszámoló megvitatásával, majd a szö­vetség tisztségviselőinek meg­választósóval folytatódik. „Pro Siklós” emlékplakett a legjobb kollektíváknak A DÉDÁSZ siklósi kirendeltségnek képviselője átveszi a „Pro Siklós” emlékplakettet. Läufer László felvétele Kimagasló eredmény a társadalmi munkában Első napirendje volt tegnap délután a Siklósi Városi Ta­nács ülésének a „Pro Siklós" emlékplakett átadása, immár hagyományosan, a felszabadu­lás évfordulóját megelőző utolsó testületi ülésen. Azok a kollektívák kapták meg az el­ismerést, akik társadalmi munkájukkal a legjelentőseb­ben járultak hozzá a múlt év­ben a városfejlődéséhez, szé­pítéséhez, a környezeti kultúra javításához. Siklóson 1985-re 7 millió fo­rint értékű társadalmi munkát terveztek, a végeredmény több mint 22 millió forint volt. A végrehajtó bizottság határo­zata alapján a HNF Városi Bizottsága nevében Hoffmann Kálmán, a DÉDÁSZ kirendelt­sége képviseletében Szoksz Gábor, a Vízmű siklósi üzem- mérnöksége nevében Vágvöl- gyi István vette át Szarka Ár­pád tanácselnöktől az elisme­rést. A három kollektíva ösz- szesen 4 millió forintot meg­haladó értékű társadalmi munkát végzett a múlt évben a városban. A „Pro Siklós" emlékpla­kettek átadását követően a testület beszámolót hallgatott meg az 1985. évi költségvetési fejlesztési tervről, a társadal­mi munka eredményeiről és a családvédelem helyzetéről. Az Elektroslavonija és a DÉDÁSZ együttműködése Szerződés újabb három pécsi céggel Együttműködési szerződést írtak alá tegnap Pécsett, a Dél-dunántúli Áramszolgálta­tó Vállalat és az Elektroslavo.-' nija Osijek vezetői. A két cég közötti kapcsolat majd tíz esz­tendős múltra tekint vissza, s átfogja a műszaki, gazdasági, kulturális, üdülési együttmű­ködés különböző területeit. S hogy mindkét fél számára hasznos, bizonyítja, a megál­lapodást újabb öt évvel meg­hosszabbították, s egyben meghatározták az idei eszten­dő feladatait. Vajon milyen előnyöket jelent ez az együtt­működés, kérdeztük Vladimír Tomicot, az Elektroslavonija Osijek vezérigazgatóját és Wieder Bélát, a DÉDÁSZ ve­zérigazgatóját. Vladimir Törnie: — Ugyan- -az az alapvető feladatunk, -mint a DÉDÁSZ-nak, építjük, karbantartjuk a villamos rend­szer elemeit, s kötelességünk a ‘lakosság kiszolgálása. Ehhez a munkához jó dolog tapasz­talatokat gyűjteni, s erre re­mek lehetőségünk van a szom­szédunkban, itt önöknél. Hasz.- nos, hogy megismerkedhetünk a DÉDÁSZ-nál alkalmazott felszerelésekkel, technológiák­kal: például nálunk a közép- feszültségű hálózaton nem gyakorlat a feszültség alatti szerelés, a DÉDÁSZ szerelői ezt viszont évek óta csinálják. Most a nyáron eljönnek hoz­zánk, bemutatót tartanak, melyre mi szerte Jugoszláviá­ból meghívunk szakembereket. De az együttműködésünk fon­tos része, hogy dolgozóink kö­zül idén 40—50-en pihenhet­nek Harkányban — nagyon kedvező áron -, a DÉDÁSZ- tól pedig ugyanannyian üdül­hetnek a jugoszláv tengerpar­ton. De említeném, hogy mi­lyen fontos a számunkra az a tapasztalat, amit a munkaal­kalmassági orvosi vizsgálatok­ról szerzünk, vagy az anyagi ösztönzés gyakorlatáról. Wiedqr Béla: - Egyik konk­rét eleme a mi együttműködé­sünk, a két határmenti te­rület kapcsolatának, mely hoz­zásegít minket ahhoz, hogy a vtllomosenergia ellátás színvo­nalát javítsuk. Tanulmányoz­hatjuk például az ottani mű­szaki megoldásokat, a számí­tástechnikát, az áramszámlá­zási rendszert, melyekből öt­leteket meríthetünk. Most épít­jük központi telephelyünket: ehhez nagy segítséget adott, hogy bemutatták nekünk az Elektroslavonija nagyon mo­dern központi telepét, így mór a tervezésnél figyelembe ve­hettük az ott látottakat. S mint hallottuk, mi is tudunk segít­séget adni, tehát a kínálkozó előnyöket kölcsönösen kihasz­náljuk. A DÉDÁSZ-szal kötött szer­ződés kedvező tapasztalatai alapján az Elektroslavonija Osijek vezetői ma hasonló megállapodást írnák alá a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat, a Pécsi Hőerőmű és a Pécsi Távfűtő Vállalat veze­tőivel. R. N. Képünkön dr. Joachim A. Knappe (balról) és dr. Bauer Miklós, az együttműködési megállapodás aláírásakor. Läufer László felvétele Közös kutatás huszonegy témában Együttműködési megállapodás az Erfurti Orvosi Akadémia és a Pécsi Orvostudományi Egyetem között Két évtizedes kapcsolat fűzi egymásho)r a» Erfurti Orvosi Akadémiát és a Pécsi Orvos- tudományi Egyetemet. Együtt dolgoznak kutatásokban, kö­zös konferenciákat tartanak, inézményvezetők, oktatók, diá­kok utaznak tapasztalatcseré­re a két egyetem intézeteibe, s szerveztek csereüdüléseket is. Tegnap újabb ötéves idő­szakra írt alá együttműködési megállapodást dr. Joachim A. Knappe, az Erfurti Orvosi Aka­démia és dr. Bauer Miklós, a POTE rektora. A megállapodás értelmében huszonegy témá­ban végeznek közös kutatáso­kat, így például a mikrosebé- szet, a fogászat, a szív- és keringési betegségek, a peri­fériás erek megbetegedései, filozófiai, etikai kérdések terü­letein működnek együtt. — Nagyon hasznosnak tar­tom a két egyetem közötti kapcsolatot — mondta Joa­chim Knappe a megállapodás aláírása után — a nemzetközi tudományos együttműködések hozzájárulnak a fejlődéshez. De nemcsak a tudományos kutatásokban, hanem az okta­tásban is hasznosíthatók az egyes tapasztalatok. Mi pél­dául a pécsi egyetemen ta­lálkoztunk az audio-vizuális oktatás alkalmazási lehetősé­geivel és ma már nálunk is bevezettük ezt a módszert. — Közös kutatást folytattunk a szívinfarkus rizikófaktorai­nak a vizsgálatában. Nemré­giben vettük át az erfurti kol­légáktól gyermekaltatási mód- szerüket. De ez csak két kira­gadott részterület, hiszen ne­héz lenne fölsorolni minder» témát. Igen értékesnek tart­juk az erfurti együttműködés* és örülök, hogy a jövőben rs folytatjuk a közös munkát — összegezte véleményét dr. Bauer Miklós. Az Erfurti Orvosi Akadémiát 1954-ben alapították, de már a XIV. században is működött orvosi egyetem a városban. Jelenleg évente száz általános orvostanhallgatót és nyolcvar» fogorvos hallgatót vesznek föl az akadémiára. Az ő felada­tuk az egészségügyi szakdol­gozók képzése is, egészség- ügyi szakközépiskolájukban évente sok száz fiatalt képez­nek. Az akadémia hármas fel­adatot old meg: az oktatást, a tudományos kutatásokat és az orvosi ellátást. 2250 ágyas kórházzal is rendelkeznek. Igen jók az eredményeik töb­bek között a mikrosebészet te­rületén és a szív- és érbeteg­ségek gyógyításában. A fog- szúvasodós és a fogínysorvet- dás, az onkológia, a peri- és neonatológia is fő tudomá­nyos vizsgálódásaik közé tar­tozik. Tanácskozás a Sportorvosi Intézetben A megyei sport­orvosok vállalása A megye sportorvosai teg­nap értekezletet tartottak a Sportorvosi Intézetben. Dr. Szá­lai István megnyitója után dr. Reményi' Jenő megyei fő­orvoshelyettes fontos egészség- politikai kérdéseket ismertetett. Felhívta a sportorvosokat, vál­lalják el a versenysporton kívül a szabadidő sportban, a lakó­helyi testnevelésben részt vevők sportorvosi ellenőrzését. Baranya sportorvosai vállal­ták, hogy a megye területén sportoló lakosság számára szakmai tanácsadást tartanak a kornak, nemnek, fizikai álla­potnak megfelelő mozgásfor­mák kialakításához, begyakor- lásájioz. Támogatják a frissítő célú mozgástevékenységet a munkahelyeken csakúgy, mint a szabadidő egészséges eltöl­tését szolgáló egyéni, munka­helyi, lakóterületi sporttevé­kenységet. A sportorvosok szí­vesen látnak alkalmassági vizsgálatra minden egyéni vagy kollektív testnevelésben részt­vevőt. Orosz Ottó, az MTSO veze­tője támogatásáról biztosítotté» a sportorvosok kezdeményezé­sét. Elmondta, hogy mind több sportlétesítményt bocsátanak o» sportolni szándékozó lakosság rendelkezésére. Dr. Berki László kardiológus, ä Megyei Kórház főigazgató­helyettese, a szív- és érrend­szeri elváltozásokról, dr. Fend- ler Kornél labor-szakfőorvos a> erőnlét meghatározásáról, » doppingról, dr. Bleyer Erzsébet egészségnevelési osztályvezető főorvos az egészséges életmód­ról tartott előadást. A megyei sportfőorvos, dr. Szalai István ismertette a sportorvosi ténykedéssel kap­csolatos rendeleteket, bizonyos spoortágaknál bevezetett egészséget védő rendszabályo­kat. örömmel fogadta a sport­orvosok vállalását, egyúttal szorgalmazva a megye sport­orvoslásának a fejlesztését, hogy ennek a vállalásnak meg is tudjanak felelni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom