Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-15 / 73. szám
PÉCS! GABRIELLA Haz(ár)abeszélő persze igy könnyű pitypang záporok csakhogy hó hull barátom téledik ugyan látni szeretnénk „hajnali szép csi!lag"-ot reméljük lehet tavasz ki is zászlóztuk mindenütt a felhők és a madarak továbbállhatnak maradunk te is maradj barátom néha még záporoz de mégis ITTHON ZELEI MIKLÓS Följegyzés március 15-re ehhez a földhöz is tartozik haza ehhez a hazához is tartozik még föld Lélek és forma Magyar művészet 1896—1919-ig Milyen színházat szeretünk? Jegyzet egy bemutató után A századforduló művészetét bemutató tárlat pénteken nyílt meg a Magyar Nemzeti Galéria központi épületének földszinti és első emeleti termeiben. Gazdag anyagában több mint 600 építészeti, képző- és iparművészeti tárgy, könyvművészeti alkotás - kiegészítve a társművészetek: az irodalom, a zene, a film- és színházművészet emlékanyagával — a korszak sokrétű bemutatására törekszik. A kiállítást — melynek címét a rendezők Lukács Györgytől kölcsönözték — a külföldi közönség és a szakma korábban már igen kedvezően fogadta. A századvég és a századelő magyar művészetét a Magyar Nemzeti Galéria először 1976- ban a párizsi Petit Palais-ban mutatta be (L'art 1900 e.i Hongrie). A sikert dokumentálja, hogy ezek után sorra érkeznek az egyéb külföldi meghívások: 1977 Nantes: szecessziós grafika-, plakát- és éremművészeti kiállítás, 1978 USA: ■ iparművészeti vándor- kiállítás (ennek utolsó állomásán, 1979-ben Chicagóban az Art Institute-ban festmények bemutatására is sor kerül), majd 1981-ben Ljubljana-ban szerepelhetett a múzeum. Az első olyan nagyszabású kiállítást, amely már a szóban forgó korszakhatárok között a modem magyar művészet kialakulási csomópontjainak kijelölésére vállalkozhatott, 1981-ben Velencében rendezhette meg a Galéria. A most nyílt tárlat felidézi az 1896-os, millenniumi kiállítás eseményszámba menő műtárgyait, rekonstruált egyes jellemző enteriőröket, az 1900- as párizsi világkiállítást, melyen Magyarország kiemelkedő sikerrel szerepelt. A millenniumi kiállításról azóta nem szerepelt művekkel találkozhat itt Simay Imre: Familienfreude a látogató. Nemcsak a Feszty körkép részleteit, de Eisenhüt Ferencnek Feszty mellett méltatlanul elsikkadt történelmi tablóját is láthatják. A kiállítás részeként — többek között - felépült a Lech- ner tervezte kecskeméti víztorony, valamint a párizsi világ- kiállítás kapuja. A századfordulós bútorenteriőrt a korszakra jellemző használati és dísztárgyak, ruhák, ékszerek egészítik ki. A Horti Pál és Tarján Oszkár által tervezett ékszerek mellett koronázási díszruhák, a pécsi Zsolnay, gyár első kivitelezett darabjai teszik teljesebbé a korszakról kialakuló képet. Az alkalmazott grafika műfajából Faragó Géza plakátjai, Kozma Lajos tervezte ex librisek, a népszerű Kakas Márton című folyóirat karikatúrái - s az aprónyomtatványok közül meghívók, táncrendek, hirdetések dokumentálják a szecesszió stílusjegyeinek a grand art mellett más műfajok területére történő kiáramlását. E stílusbeli „demokratizmus" olyan egységes szemléletet tükröz, amelyhez hasonló azóta sem jelentkezett a művészetekben, s napjainkban is még csak törekvésszinten mutatható ki a komplex környezetalakításra vonatkozó design-kísérletekben. Az 1323 tételt tartalmazó katalógus számos, új tudományos eredményt is közlő tanulmánnyal egészül ki, melyek egyebek között a historizmus egyes kérdéseivel, valamint a népművészet felfedezésének hátterével, a napjainkban újból divatos szecessziós építészettel, a századforduló művészeti alkotóközösségeinek létrejöttével, az öltözködéskultúrával foglalkoznak. A várható nagy érdeklődésre való tekintettel a jegyeket március 1-től elővételben árul- j tők a Magyar Nemzeti Galéria pénztárainál. Tízszázalékos j árkedvezmény biztosításával a katalógusra előzetes megrendeléseket elfogadnak, valamint jelentkezéseket is felvesznek csoportos tárlatvéze- j tésekre. | Milyen színházat szeretünk, i milyen színházat szeressünk, [ és egyáltalán: mi a színház | feladata? A vita valószínűleg | a színház megszületése óta folyik írók, rendezők tanulmányaiban, néha a nézőtér székszaggató veszekedéseiben, általában a pénztárnál 1 megvásárolt jegyek szavaza2 taival és a ruhatár előtt el- j mondott véleményekkel. Szó- j rakoztasson-e a színház, vagy tanítson, harcra buzdítson, agitáljon, netán afféle erkölcsnemesítő intézményként állítson elénk elriasztó I életeket és követendő példaképeket? A kérdés persze, nem | pontosan így kérdés, hiszen ki vitatná, hogy a „moralizáló” Schiller és a „didaktikus" Brecht egyben szórakoztató is. Ma azonban, a szórakoztatóipar jelenlegi színvonalán a nézők többsége csak a szórakoztatást varia el a színháztól: a kikapcsolódást, ahogy mondják, a I minél nagyobb távolságot a hétköznapok valódi gondjaitól, bajaitól. Minél kevesebb l erőfeszítést és lehetőleg j semmi szembenézést a tárI sadalom, a történelem nehéz kérdéseivel. Ugyanakkor vannak nézők, akik számára J a szórakozás nem zárja ki ! az emberi lét konfliktusaibp | való bekapcsolódást, járjon ] az akár nagy szellemi erő- J feszítéssel, megrendüléssel | is. Az ilyen néző — ha kell | — a jóleső megkönnyebbü| lés helyett, amely egy kelle- I mes színházi est után haza- ; felé elfogja az embert, vál- | latja azt a szorongató, nyo- ‘ masztó érzést is, amit a látottak továbbgondolása kelt- j hét benne. Talán felesleges j mpndani, hogy — mert megvan a létjogosultsága — [ mindkét fajta színház él és j virul, bárhogy hullámzónak | is körülöttük az ízlés, a művészet és a politika divatjai. E kis eszmefuttatásra az adott alkalmat, hogy a Pécsi Nemzeti Színház bemutatta Edward Bond angol író Kinn vagyunk a vízből című drámáját. A darabot az 1965-ös londoni bemutató óta Európa-szerte játsszák nagy sikerek és botrányok közepette. Angliában bírósági döntés parancsolta le a színpadról, a lengyelországi bemutatón egy néző széket vágott a színészek közé dühében — ugyanakkor a legkiválóbb rendezők állították színpadra, és a színházi világ neves személyiségei álltak ki védelmében. Magyarországon is vita előzte meg az első bemutatót (a pécsit), bár Bond drámái könyvalakban már korábban megjelentek, és a budapesti Katona József Színház is műsoróra tűzte a Kinn vagyuhk a vízből-t. Mi szólhat a bemutatás ellen? Politikai érv aligha: azok a társadalom perifériáján élő fiatalok, akiknek élettere az utca és a kocsma, szókincsüket a pénz, ital és nő határolja, kommunikációjuk pedig a káromkodásra, az ökölre és a rugós késre korlátozódik, nem ismeretlenek nálunk sem. Akárcsak a lepusztult, kiüresedett kapcsolatban élő családok, ahonnan az utca az utánpótlást kapja. Nem kérdőjelezhető meg a dráma esztétikai értéke sem: Bond írói mivolta többszörösen bizonyított. De lehet azt kérdezni — és a kérdés el is hangz(k —: szabad-e kitenni a nézőt olyan kegyetlen élménynek, amit a kritikák „vad”, „gátlástalan", „mocskos", „sokkoló", „képtelen", „szadista", „drasztikus" jelzőkkel illettek? Való-e színpadra utcagyerekek gyilkos szórakozása? Lehet-e célja a színháznak felmutatni az erőszakot, a kegyetlenséget, a durvaságot? Lehet. Ha a közönségnek arra a felére számítunk, amely szívesebben kapcsolódik „be". Azokra a nézőkre, akik nem félnek a szembenézés terhétől, hogy ez a mese rólunk szól. A huszadik század második feléről, amikor a huliganizmus, a bűnözés gyakran szolid, polgári külsőségek mögött rejtőzik. Amikor vannak, akik az utcai járókelők molesztá- lását és kifosztását sportszerűen művelik és amikor nagyon kevés kell ahhoz, hogy az előbb még békés tömeg kormányozhatatlanná, akarva-akaratlanul gyilkossá váljon. De miért kell látni ezt a színpadon? Miért éppen a színpadon ne lehetne látni? Nem a királydrámák és a kommersz bűnügyi filmek hulláira hivatkozom, hanem a tévéhíradóra és az újságok bűnügyi rovataira (olvassuk csak el az előadás műsorfüzetét, amely nem tesz mást, mint egyetlen esztendő megtörtént magyarországi bűneseteiről idéz újságcikket): a valóság rég meghaladta a művészetet. Sajnos, nemcsak a világűr meghódítása, hanem a tökélyre emelt gyilkosság és a rutinszerűen űzött utcai erőszak is ,,a I század testének lenyomata", amit ábrázolni — Shakes- peare-től tudjuk — a szín- ' j játék célja „most és eleitől ! lógva". Ezt a kegyetlen színházat lehet elfogadni vagy elutasítani, de előbb meg kell nézni. Erre nyílt most alkalom, és ez a pécsi színház érdeme, meg azoké, akik segítették ebben. Szőke István m. v. rendezése került mindenféle olyan eszközt, ami rájátszana a szövegre a hatás fokozása érdekében, sőt időnként az volt az érzésem, hogy szinte visszatartja a játékot arra gondolva, mit szól a néző: nem túl riasztó-e az, amit lát, hall. Az előadás legjobb perceit a családban játszódó jelenetek hozták. Vári Éva (az anya) asszo- nyi magabiztossága mögött meghúzódó emberi bizonytalansága, Győry Emil (az apa) makacs, gyűlölködő hallgatása, Füsti Molnár Éva (a lányuk) helyét kereső hisztérikussága a leegyszerűsített, kopár színpadi nyelv segítségével az élethelyzet lényegéről szól. A magányról, a társ utáni vágyról, amely azonban annyi kísérlet után sem tud kapcsolatokban realizálódni, mert nincs mögötte érzelmi kulturáltság és kommunikációs gyakorlat. Erről szól Baliká Tamás kitűnő alakítása is: Len a darab központi figurájaként szinte a mórtíromságig ragaszkodik szerelm.éhez, pontosabban ahhoz az illúziójához, hogy nemcsak kell, hanem lehet is szeretni egymást két embernek. . Kevésbé sikerültek az utcai képek. A fiúk már az első pillanatban mint ,,a” gonosz jelennek meg, holott j a szöveg éppen arról szól, hogyan válnak az unatkozó suhancok gyilkosokká. A színészek (Jeney István, Csu- ja Imre, Matoricz József, Bánky Gábor) sem tudnak mit kezdeni magukkal: többnyire csak hangoskodnak. — Darabbeli jelentősége miatt Fred árnyaltabb megfogalmazást érdemelt volna Gergely Róberttól. Kerényi József m. v. díszlete kiemelte a történetet konkrét helyszínéből és a dráma modellértékűségét húzta alá. Gárdonyi Tamás A muzsika szeretete jegyében Jó házigazda módján... Van valaki Pécsett, aki nélkül nem lehet elképzelni a város koncertéletét. Aki jó házigazda módjára fogadja az ideérkező művészeket és hangverseny előtt a közönséget. Nyugdíjasként is minden délelőtt ott dolgozik az Országos Filharmónia Pécsi Kirendeltségének irodájában, a Színház téren. Ez az, ami a kívülálló számára is érzékelhető — nem látható viszont az az aprómunka, amit a hangversenyekért, a zenéért végez. Várnagy Viktorról . van szó, a Filharmónia Pécsi Kirendeltségének nyugalmazott vezetőjéről, aki három éve vonult visz- sza az iroda éléről, és azt fia. Várnagy Attila vette át. Az iroda egyébként jubilál, mivel januárban volt harminc esztendeje, hogy megkezdte működését. Az Országos Filharmónia akkor Várnagy Viktort kérte fel a munka irányítására. Addig alkalomszerűen folytak a koncert szervezések, és alkalmi jellegű volt a város zenekara is. — Antal György sokat segített abban — emlékezik Várnagy Viktor -, hogy 1956-tól a zenetanárokból, a színház zenészeiből zenekar alakuljon és megkezdődjék Pécsett a rendszeres hangversenyélet. Harminc éven át itt, a Színház téri irodában intéztük a zenekar ügyes-bajos dolgait. Legnagyobb gondot a hangszerek kölcsönzése, vásárlása és javíttatása jelentette, de a Filharmónia mindig igen bőkezű volt ezekben az ügyekben. Legnagyobb örömöm, hogy megérhettem a Pécsi Filharmonikus Zenekar önállósulását. Már csak egy valami hiányzik Pécs zenei életéből: a valóban megfelelő 1000—1200 személyes koncertterem .. . Amikor a harminc éve megindult szervezőmunkáról kérdezem, Várnagy Viktor elmeséli, mint rendeztek hangversenyeket vidéken, mezőgazdasági nagyüzemekben, mint jöttek el az emberek a napi munka után a Pécsi Balett, a Mecsek Fúvósötös vagy Béres Ferenc estjére, kötöttek barátságot a művészekkel és jelentkeztek később is műsorokért a Filharmónia pécsi irodájában. Szívesen gondol vissza az ifjúsági hangversenyekre is. Emlékszem, mint járta végig annak idején a nagyközségek általános iskoláit, művelődési házait. Az általános iskolások, az ipari tanulók és a középiskolások számára is rendeznek ma bérlethangversenyeket, Pécsett és vidéken, több mint tízezer fiatal látogatja szervezetten e koncerteket. És akkor nem szóltunk az egyetemi bérletekről, a felnőtt közönségnek szóló zenekari, kamara- és orgona—zongorabérietekről, a komlói, siklósi, mohácsi hangversenyekről. A tavalyi évadban végül is 17 138 volt a Filharmónia baranyai bérleteseinek száma, és ez egymaga beszédesen szól a pécsi kirendeltségben harminc éve folyó munkáról. A neves szólisták szívesen járnak vissza Pécsre. Gardelli vagy Fischer Annie szinte hazajön ide, Ránki Dezső, Peré- nyi Miklós pályájának legkez- detétől vendége a pécsi koncerteknek, Kabajashi Ken Ichiro, Szvjatoszlav Richter, Jean- Marie Darrée, Zara Doluhano- va és még sorolhatnánk, mind barátként búcsúztak Pécstől, mert itteni fellépésük több volt a megszokott szolgálatnál. Várnagy Viktor személyében itt mindig igazi házigazda várta őket, aki körültekintően intézkedett szálloda- és próbaügyekben, ha volt rá idő, városnéző sétára vitte a művészeket, majd koncert után fel a donátusi szőlejébe, ahol három teleírt vendégkönyv őrzi a Pécsett szerepelt művészek vallomásait. Megismertetni a pécsi zenekart, az itteni emberi miliőt — ez volt mindig a most nyolcvanéves Várnagy Viktor célja. Eszköze pedig a szelíd invitálás. Mindez a zeneszeretőt jegyében, ami egész életét meghatározta. Kezdve az 1929-ben megalakult Szeráfi kórustól, — feleségével is itt ismerkedtek meg —, aztán az azt felváltó Liszt-kórusban, az általa vezetett cserkészzenekarban, vagy amikor magánéneket tanult Kalliwoda Olgánál, egészen addig, amíg a zene hivatásos propagátora lett a Filharmónia kirendeltségének élén. Fia, Várnagy Attila fagottművész életét is a muzsika határozza meg, és most már az unbkák is a hangszer-, az énektanulás felé orientálódnak . .. Gállos Orsolya
