Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)

1986-03-04 / 62. szám

1986. március 4., kedd Dunántúli napló 5 Legfontosabb a távközlés fejlesztése Tárgyalták a Posta VII. ötéves terveit A Posta helyzetéről, a VI. ötéves tervben elért eredmé­nyekről és a VII. ötéves terv fontosabb célkitűzéseiről esett szó többek között tegnap az Ifjúsági Ház nagytermében ■megtartott posta műszaki-for­galmi konferencián és szocia­lista brigádvezetők küldöttei­nek együttes értekezletén. Az ülést Fellai József, a Pé­csi Postaigazgatóság pártbi­zottságának titkára nyitotta meg. Ezt követően dr. Valter Ferenc, a Magyar Posta táv­közlés-szolgáltatási igazgatója tartott rövid beszámolót. A Magyar Posta 1983-tól lett ön­álló szervezet, amikor különvált a közlekedési tárcától. A kü­lönválással egyszerűbbé és gyorsabbá vált a belső ügyin­tézés. Ebben az időszakban határozták el a szolgáltatások korszerűsítését is annak elle­nére, hogy nem minden eset­ben kapták n>eg az ehhez szükséges anyagi támogatást. Létrehozták a postaforgalom korszerűsítési bizottságot és a szervezet korszerűsítésével fog­lalkozó bizottságot. 1985. ja­nuár 1 -el belső szervezeti vál­toztatásokat k hajtottak végre, amelynek eredményeként sok területen javult a szolgáltatás. A VII. ötéves tervben az ed­diginél dinamikusabb fejlesz­tésre lehet számítani, és elsőd­legességet kapott a távközlés. Eszközfejlesztésre 40 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ebből 30 miíliórdot költenek a telefonhálózat korszerűsítésére. A következő tervidőszak fel­adatai közé tartozik az egyes központi postaszervek önálló-, sógának növelése is. Ez lehe­tővé teszi helyi kezdeményezé­sek kibontakozását. Ám a leg­főbb feladat lesz, hogy a pos­tai szolgáltatások színvonalát minden területen javítják, hogy tevékenységük a lakosság megelégedésére szolgáljon. Varga Sándor, a Pécsi Pos­taigazgatóság igazgatója szá­molt be ezután a következő tervidőszak elképzeléseiről. El­mondta például, Baranya me­gyében a következő években egymilliórd forint értékű beru­házást szándékoznak végre­hajtani. Bővítik a pécsi tele­fonközpontot, Siklós 2 db 1000 állomás-kapacitású konténer- központot kap, korszerűsítik és bővítik a szigetvári gócközpon­tot is, valamint több új posta- hivatal épül. (A tervekből e felsorolás nem teljes.) A beszámolók után a posta- hivatalok vezetőinek és brigád- vezetők hozzászólásai követ­keztek, amelyekben munkájuk­kal kapcsolatos különböző problémákat vetettek fel. Ez­után a „Pécsi Postaigazgató­ság Kiváló Brigádja" kitünte­tés odaítélésére tett javaslato­kat vitatták meg, és végül 23 Kiváló Dolgozó kitüntetést ad­tak át. * Délután dr. Valter Ferencet, a Magyar Posta távközlés-szol­gáltatás .igazgatóját, valamint Varga Sándort, a Pécsi Posta- igazgatóság vezetőjét dr. Dá­nyi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára fogadta hivatalában. A Pécsi Postaigazgatóságnak az elmúlt időszakban végzett tevékenysé­gének értékelésére, valamint a VII. ötéves terv feladatainak egyeztető tárgyalására került sor. A tárgyaláson részt vett Szentirányi József, az MSZMP Pécs Városi Bizottságának el­ső titkára, dr. Földvári János, a Baranya Megyei Tanács ál­talános elnökhelyettese, és Piti Zoltán Pécs Megyei Város Ta­nácsa elnöke. A vállalatok és a szakmunkás- képzés Száztizenöt szakmában ké­szítik ma fel a baranyai szak­munkástanulókat arra, hogy majdan belépjenek a terme­lésbe. Az ő szakmai, emberi felkészítésükről tanácskozott tegnapi kibővített ülésén az MSZMP Középfokú Oktatási Intézményeinek Pártbizottsága, a szakmunkásképzők, a válla­latok illetékeseinek részvételé­vel. A pártbizottság nevelési munkabizottsága ugyanis je­lentést készített az ipari szak­munkásképzők, valamint a vál­lalatok együttműködésének ta­pasztalatairól. Ennek vitájá­ból ragadunk ki most néhány fontosabb kérdést. Blesz József, az 500. sz. Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet igazgatója például elmondta, hogy a vállalatokkal, fqv a Sopiana Gépgyárral való kap­csolataik révén javult gyakor­lati oktatásuk. A gépi forgá­csolást például 300 tanuló sa­játíthatja el a nagyüzem biz­tosította feltételek között. Az intézet tizenhárom éve átadott tanműhelye viszont magán vi­seli a hazai tanműhelyek min­den gondját, baját. Gépei el­használódtak, elavultak, meg­újításukra sem a fenntartó, sem az iskola nem képes. A PANNON VOLÁN üzemigaz­gatója, Pazsitka Emil elmond­ta, hogy az utánpótlás érde­kében a legkorszerűbb műsze­reket vették meq a tanműhely számára, a legjobb szakokta­tókat állítják a gyerekek mel­lé, akikkel igyekeznek meg­szerettetni a szakmát, az üze­met, hiszen szükségük van a szakmunkásra. Ezt a kényszert azonban a vállalatok többsége mintha nem érzékelné igazán — de­rült ki a hozzászólásokból. A vállalatok bejelentik igényüket a beiskolázási keretszámokra, de mai helyzetük inkább a ter­melésre, mintsem az utánpót­lás nevelésére irányítja figyel­müket. A szakmunkásképzési alapot sem mindenütt fordít­ják erre a célra. Javasolták a hozzászólók, hogy ezt az ala­pot iskola és vállalat közösen ütemezze s használja fel — mint ahogy van is már erre példa. Horváth József, az építőipar számára oktató 506. számú in­tézet igazgatója nagyobb ön­állóságot, a tantervi differen­ciálás lehetőségét tartja szük­ségesnek a szakmunkásképzés­ben. Sokan panaszolták ta­nulóik gyenge előképzettségét — írás, olvasás, számolás te­rén is hiányosak az általános iskolából hozott ismeretek. La­katos György, a Zipernovszky szakközépiskola igazgatója annak az eredménynek meg­becsülésére figyelmeztetett, hogy e gyenge tanulók kezébe is szakmát adnak az iskolák. A munkában ők is sikeresek lehetnek — hangsúlyozta Ko­vács József, a Pécs Városi Pártbizottság titkára, s el­mondta, hogy a kulturált, fe­gyelmezett munkát is a szak­munkásképzés keretében kell és lehet elsajátítani. ' G. O. Divatbemutató A tavaszi modellekből rendeztek műsoros divat- bemutatót tegnap este Pé­csett, az Olimpia étterem­ben. A Baranya Megyei Vendéglátó Vállalat kezde­ményezésére tavaly ősszel kezdődött sorozat kereté­ben ezúttal a Báron ytrker Mecsek Áruháza, a Pécsi Bőrgyár és a Romantika ruhakölcsőnző tavaszi kol­lekciójából láthattak sok tetszetős datpbot a nézők. A ballonok, nadrágok, kosztümök mellett ezúttal még egy bemutató színe­sítette a rendezvényt; az étterem előcsarnokában a Zsolnay Gyár étkészleteit tekinthették meg az ér­deklődők. H. K. Új, korszerűbb technológia Kézikocsiba fejtik a meszel a szederkényi takarmánykeverő-telep új silójából. Fotó: Lauer Györgyi Szederkényi takarmánykeverő A takarmánymész korszerűbb kezelését tanulják Korszerűsítik a takarmány­mész kezelését és szállítását Szederkényben, a Gabonafor- galmi és Malomipari Vállalat keverőtelepén. A megye egyik legrégibb ilyen jellegű üzemé­ben próbálják ki azt a techno­lógiát, amelynek bevezetését — siker esetén — Mohácson és Villánybán is tervezik. A takarmányhoz hozzákevert lisztfinomságú meszet eddig polietilén zsákban a Dorog kö­zelében lévő Kúpról szállította a vállalat. Ennek a távolság I Premier szombatom Op® mbs m M a Nemzeti [Puccini; A köpeny és föanm Schicchi Puccini-bemutató lesz szombaton a Pécsi Nemzeti Színházban: A köpeny és a Gianni Scnicchi című két egyfelvonásos operát mutat­ja be a társulat. A két mű egy triptichon első és íhar- ■madrk része, de ritka kivétel­től eltekintve így játsszák együtt a világ színpadain, a középső opera nélkül. A kö­peny véres szerelmi történet, amely egy kikötőben játszó­dik, a Gianni Schicchi vi­szont az örökségre áhítozó rokonok felsülésének vidám ■históriája. A mostani pécsi bemutató rendezője vendég­ként Éry-Kovács András, a szolnoki színház tagja. A díszleteket Vata Emil, a jel­mezeket Húros Annamária tervezte, a zenekart Breitner Tamás és Hirsch Bence ve­zényli. A köpeny szereposztásá­ból: Marcel: Vághelyi Gábor, ill. Egri Sándor, Georgette: Németh Aliz, ill. Sajdy Júlia, Henri: Albert Miklós, Szarka néni: Benei Katalin, Vakdnd: Kuncz László. A Gianni Schicchi címsze­repét Kuncz László énekli, Lauretta szerepében Csáky Ágnest és Bakonyi Ilonát lát­juk felváltva, Zita anyó Schultz Katalin m. v. (A szombati premierre bérletek nem érvényesek.) és a zsákok miatt magas volt a költségdíja. Jelentős fizikai munkát igényelt a mozgatás, betöltés is. Az új eljárás lé­nyege: a meszet a Beremendi Cement- és Mészműből az Építőipari Szállítási Vállalat ömlesztve fuvarozza Szeder­kénybe, és az ott felállított 250 mázsa befogadóképességű si­lóba tározza. A helyiek igénye 280 tonna évente, a mohácsi és villányi telepekkel együtt pedig meghaladja az 1100 tonnát. A gabonaforgalmi a közel­múltban végeztetett vizsgála­tot, amelynek eredménye azt mutatta, hogy a beremendi alapanyag jó öszetételű és szemcseszerkezetű, megfelelő utóda lesz a kupinak. így a közeli napokban megindul a rendszeres szállítás. Amint Far­kas Árpád telepvezető elmond­ta, amellett, hogy jóval gaz­daságosabb az eljárás - mert a fuvarköltségek csökkentek — jelentős könnyebbséget jelent, hogy a mész közvetlenül kézi­kocsiba fejthető, és onnan a garatba tölthető, továbbá nem foglalnak raktárteret a zsákok. A két műszakban működő telep naponta 80 tonna előál­lítására képes, és b.qr granu­lálójuk nincsen, porszerű ki­szerelésűből közel 120 féle re- j cept alapján készíthetnek tápot Gyakorlatilag - az igényektől függően - évente 30-40 félét kevernek. Munkájukban terme­léstöbbletet, nagyobb rugal­masságot remélnek a most ki­próbált eljárástól. Termékeiket a nagyfogyasztók mellett kis­termelőknek is kínálják. Sz. Koncz I. Javuló útviszonyok Mentésre nem volt szükség A tegnapra beköszöntött enyhébb időjárásnak, valamint az utakon folyó szakadatlan munkának köszönhetően ja­vultak a közlekedési viszonyok Baranya megye és Pécs út­jain. Baranyában és a szomszé­dos megyékben a főútvonalak az olvadás miatt nedvesek, de jól járhatók, a ritkábban használt gyorsító és leálló sá­vok viszont hókásásak, latya­kosak. Fokozott figyelemmel kell vezetniük a mellékutakra letérőknek. A különösen ve­szélyes emelkedők és kanya­rok a folyamatos szórás elle­nére is csak nagy óvatosság­gal járhatók. Pécsett a városi utakon a megmaradt hóbordókat eké- zik le és fokozatosan sor ke­rül a mellékutak, utcák szórá­sára, A megyében és székhe­lyén egyaránt 7—7 géppel igyekeznek járhatóbbá tenni az utakat. A Volán távolsági járatai­nak gépkocsivezetői a reggeli csúszósságra panaszkodtak. Ebben az időben 15—20 per­ces késéssel érkeztek a bu­szok a környező falvakból, a Szegedről induló járat 50 perccel később ért be az elő­írtnál. Eqy Vajszlóról érkező busz az árokba csúszott, ko­molyabb baj azonban nem történt. A városi buszok, a 35-ös ki­vételével, már kora reggeltől a megszabott menetidő alatt tették meg útvonalaikat. Az említett járat 10.20-tól közle­kedett. A gyakorlottabb autóvezető­ket is próbára tevő nehéz út­viszonyok ellenére nyugalmas napja volt a Gépjárműjavító Kisvállalar autómentőinek. Be­jelentés híján nem kellett ki­szállniuk egyszer sem. A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint tovább tart az enyhe idő. csapadék is ke­vesebb várható. így az utakat jó tök jobb körülményeket re­mélhetnek. \ Bakonyi fafaragótábor A hubertlaki tárgyalkotó és fa- szobrász tábor vezetősége fa- megmunkáló alkotótábort szer­vez 1986. július 6—31-ig. Olyan jelentkező pályázatok beérke­zését várják március 30-ig. amelyek tartalmazzák a három hét alatt felállítható mű doku­mentációját, makettjét, anyag- és szerszámfelhasználási igé­nyét. A részt véyő alkotók 3000 Ft ösztöndíjban részesülnek, s a kiemelkedő színvonalú alko­tásokat pedig külön pályadíjjal jutalmazzák. A _ pályázattal, a részvétellel kapcsolatos kérdé­sekkel Szász Déneshez, az al­kotótábor vezetőjéhez lehet for­dulni. (8564 Ugod, Művelődést Ház, tel.: 21.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom