Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-28 / 86. szám
1966. március 28., péntek Dunántúli napló 5 KISZ-küldöttgyűlés Pécsi pedagógusok Mintegy 600 tagja van az alsó. és középfokú okatási intézmények tanítóiból, tanáraiból álló Pécs Városi Pedagógus KISZ-szervezetnek. A közülük választott küldöttek részvételével teanap tartották küldöttértekezletüket a Mozgalmi Házban. A fiatal tanítók, tanárok — a szakmához mindig szükségszerűen kötődő — mozgalmi munkájának minősége azért is lehet fontos, mert tanítványaik is a KISZ jelenlegi vagy leendő tagjai. A májusi KISZ- kongresszus előtt különösen érdekes a véleményük saját tevékenységükről, terveikről, hiszen amikor magukról szólnak — munkájukkal összefüggésben — másokról, másoknak is beszélnek. Az elkészült beszámoló — részint érthetően — mellőzte az értékelő megállapitásokat, inkább rendezvénycentrikusan foglalta össze az eltelt két év eseményeit, a városi pedagógusok mozgalmi munkáját. Sok mindent megtudhattak a küldöttek a központi szervezésű események helyi sikereiről vagy eredménytelenségeiről, ugyanakkor kevés derült ki a szakmai munkát iskolai vagy helyi szinten segítő konkrét érdek- védelmi és más tettekről. Fekete Mária, a bizottság titkára szóbeli kiegészítőjében utalt ezekre a területekre is, mégis a hozzászólásoktól várhattuk igazán a pedagógusok közérzetével, mozgalmi tevékenységével kapcsolatos egyedi és általánosítható vonásokat. A küldötteknek a vitában elhangzott spontán hozzászólásai többféle szempontból is széles skálán mozogtak. Valamennyi iskolatípus képviselője szót kapott, véleményeik pedig az egyes akciókat dicsérő általánosságoktól a konkrét iskolai helyzetet értékelő, sokszor élesen bíráló megjegyzésekig terjedtek. Mégis úgy tűnt, sokakban maradtak el nem mondott szavak. Viszonylag kevesen vettek részt a vitában, ami azért is sajnálatos, mert ezen a fórumon kívül nagyon ritkán találkozhatnak szervezett formában a fiatal pedagógusok. A vitában felszólalt — mások. mellett — Kiss György is. Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának osztályvezetője egyebek közt szólt arról, hogy a KISZ legnagyobb feladata a szakmai munka segítése valamennyi rétegben. Kiemelte: a szervezeti kereteket úgy kell kialakítani, hogy azok a legjobban segítsék a feladatok megoldását, jelen esetben az oktató-nevelő munkában. A küldöttek a KISZ Pécs Városi Pedagógus Bizottságának titkárává Barna Viktort választották. Bozsik L. Tra ktoros vizsga Sikeres szóbeli vizsgájukkal huszonegyen szereztek tegnap traktorvezetői képesítést a Szentlőrinci Állami Gazdaság bogádmindszenti kerületében tegnap befejezett 10 hetes üzemi tanfolyamon. Az 1975-től felnőttoktatással megbízott sellyei mezőgazdasági szakmunkásképző intézet hosszú évek óta gyümölcsöző kapcsolatot tart fenn a Szentlőrinci Állami Gazdasággal, s ennek eredményeképpen már több százan hagyhatták el a bogádmindszenti kerület kapuit új szakma megszerzését, tanfolyam, továbbképzés sikeres elvégzését igazoló papírral zsebükben. Ennek — sokaknak az első képesítés, az első szakma megszerzésének — az öröme látszott az arcokon csütörtökön délután is, amikor dr. Joó József, a tanfolyamot lebonyolító gazdaság igazgatója, a vizsgabizottság elnöke átadta a jövő traktorosainak az okleveleket. Az iskolapadtól már elszokott, de többségében még 30 alatti „diákok” jó közepes eredménnyel zárták a tanfolyamot, közülük hárman jeles osztályzattal. ötösre vizsgázott Erdei József, a Pécsi Állami Gazdaság üszögpusztai komposztüzemé- nek gépkezelője is. Mint elmondta, számára a legnehezebb a családjától való távol élés volt. Ö ugyanis négy társával együtt bentlakásosként végezte a tanfolyamot. Gazdaságába visszatérve szeretne mihamarabb traktorra kerülni. Pál László bogádmindszenti lakos elégedetlen négyesével. Mint mondotta, hátráltatta némiképp a tanulásban, hogy neki amellett munkahelyén is helyt kellett állnia.- Feltétlenül szükséges a szakmai szint emelése a mező- gazdaságban. Az itt dolgozók gyakran több milliós értékű gépeket kezelnek, s a műszaki fejlődés miatt, rövid idő, alatt fel kell újítaniuk ismereteiket. Ezért a ma végzőknek is felhívtam figyelmét az önképzés, vagy a további képesítések megszerzésének fontosságára. A mezőgazdaságban ehhez nyitott kapukat találnak. Ezt szolgálta a 10 hetes iskolánk is - tájékoztat az üzemi tanfolyamok szervezésének céljáról Rónaszéki János, a sellyei iskola továbbképzési szakfelügyelője, aki gyakran szabadidejét is feláldozta, hogy hallgatói az általa tanított KRESZ-ismeretekből sikeres vizsgát tegyenek. Balog Nándor Július l-től szétválik az ÁB r Uj intézmény a Hungária Biztosító (Munkatársunk telefontudósitása) Nem egészen fél évszázada még 49 magánbiztosító tevékenykedett Magyarországon és harminchét éve egyeduralkodó az Állami Biztosító. A vállalkozói szellem térnyerésével 1986. július 1-től már az ÁB szétválásával az Állami Biztosító mellett új intézmény, a Hungária Biztosító is megkezdi működését. Tehát két állami biztosító fog majd versengeni az ügyfeleiért az eddigieknél is jobb szolgáltatósokkal, korszerűbb biztosítási lehetőségekkel — és nem a díjaikkal. Tegnap a Budapesten tartott sajtótájékoztatón jelentette be az ÁB eljövendő szétválását dr. Medgyessy Péter pénzügyminiszter-helyettes. A cél olyan piacorientált pénzintézeti rendszer kialakítása, mely sokszínű, egymásban versenyben lévő, a piaci partnerek számára tényleges választási lehetőséget kínáló szervezetekből áli. Mindkét biztosító teljes körű jogosítványt kap mindenfajta biztosításra július 1. után — kivéve az exporthitel-biztosítást, melyre csak a Hungária lesz jogosult —, a HB is kiépíti a maga országos hálózatát, de más szervezetek (például az OTP) továbbra is bekapcsolódhatnak a biztosítási szolgáltatásba. Deák Andrea,, az ÁB vezérigazgatója értékelte az eddigi tevékenységüket, kiemelve, hogy a tavalyi rendkívül sok természeti csapás — é« eleji viharkárok, fagykárok, földrengések stb. - ellenére is eredményes évet zártak. A tervezettnél lényegesen jobb eredményt elérve 17,5 milliárd forintot kassziroztak, míg kifizetésekre is a tervezettnél többet, 14,6 milliárd forintot fordítottak. A biztosító 6500 dolgozója nagyon túlterhelt, s munkájukban a jelentős_segít- séget nyújtó gépesítés is még eléggé kezdetleges, így további minőségi javulás tőlük, a Az Állami Biztosító az újraindulással a lakossági biztosítások, a mezőgazdasági üzemek, a szövetkezetek és a költségvetési szervek kötvényeit kapja. A Hungária Biztosító az induláskor a nemzetközi biztosítások, az állami vállalatok és a gépjárműbiztosítások kötvényeivel kezd. A kötvényállományok megosztása jogutódlást jelent, megőrizve a szerződéses partnerek jogait, tehát folyamatosságot és magasabb színvonalat ígérnek a biztosítási szakmában. Murányi László Tollvirágok A makói Lenin Tsz toll- virágkészítő üzemágat létesített, amelynek nyersanyagát a gazdaság több tízezres kacsa- és libafarmja szolgáltatja. A színezett toliakból 30 asszony és leány sokféle virágot alakít ki a hazai vásárlóknak és exportra. A toll orchideák és gladióluszok, rózsák és szegfűk, pipacsok és búzavirágok színben és formában a megtévesztésig hasonlítanak a virág kertészetekben és a mezőkön található élőnövényekhez. A múlt évben még szinte csak próbaképpen szállították ezeket néhány hazai áruháznak és külföldi kereskedőnek, idén már mintegy 6 millió forint értékben küldenek tollvirágot a piacra, nagyobb részben exportra. Tűzzománc fali képek, tárgyak Merényi Józsefné Hajó eimü tűzzománca Kiállítás a Ságvári Művelődési Központban konkurrencia nélküli szervezettől nehezen várható. A mostani időszak a legnehezebb, mert a folyamatos tevékenység mellett úgy kell megoldaniuk az átszervezést, hogy azt az ügyfelek ne nagyon érezzék meg. Uzonyi Tamás, a Hungária Biztosító megbízott vezérigazgatója vázolta elképzeléseiket, melynek legfontosabb pontja a verseny, de nem egymás „megölése”. Az ÁB-tól várhatóan 1800 dolgozó kerül át a HB-hez. Az induláskor melyik biztosítónak mi lesz a profilja a jelenlegi állomány elosztását követően? Nemes egyszerűség, finom formák, harmónia teszi értékessé Merényi Józsefné és Perlaki Károlyné tűzzománc faliképéit, használati tárgyait. A két amatőr alkotó a Ságvári és a József Attila Művelődési Központ által közösen patronált, Horváth Olivér vezette Pécsi Bányász Művészeti Műhely tűzzománc csoportjának legsikeresebb, legtehetségesebb tagja. A Ságvári Művelődési Központ előcsarnokában — a két művész kisméretű munkáiból — rendezett kamarakiállításon egyéni, sajátos látásmódokkal ismerkedhet meg a látogató. A mór nyugdíjas Perlaki Károlyné munkái megfontoltságot, életkor adta bölcsességet tükröznek, a téma s a motívumok a népművészethez és az ikonok világához való kapcsolatot. közelséget takarnak. Egy kicsi gyermek fiatal édesanyja Merényi Józsefné alkotásaira a vidámság, az optimizmus jellemző, a természet, a gyerekek, a mesék világa s az otthon jelenik meg könnyed megformálással, tiszta, élénk színekkel. Főfoglalkozásként irodai munkát végeznek, de utána valami másra vágynak, mást szeretnének: faliképeik, naptártartóik, tükörkereteik segítik a környezet, az otthon szebbé, kulturáltabbá, hangulatosabbá tételét. Kiállításuk április 7-ig tekinthető meg. Ármás János Az új lakótelep mellett épült fel o piaccsarnok. Piaccsarnokot és szolgáltatósort avattak Szenilirlncen ünnepségsorozat volt tegnap Szentlőrincen. Elsőként a nagyközség MSZMP székházában termékbemutatót nyitott meg dr. Földvári János, a Baranya Megyei Tanács általános elnökhelyettese. A Szentlőrinci Állami Gazdaság, az Úttörő Termelőszövetkezet, a Baranya Megyei Sütőipari Vállalat szentlőrinci üzeme, valamint a Pécsi Gabonaforgalmi Vállalat kirendeltsége, a Kacsótai Tejipari Vállalat, a Szigetvári Konzervgyár és Cipőgyár és a szentlőrinci I. számú Általános Iskola Szövetkezete állította ki termékeit. (A bemutató április 6-ig tekinthető meg). Ugyancsak tegnap adták ót rendeltetésének az új piaccsarnokot, amelyet a költség- vetési üzem épített. A mintegy 300 négyzetméter alapterületű fedett csarnok egyharrriad részén kőpadokon árusítanak majd a magánkereskedők szerdán és szombatonként, a körülöttük lévő magánkereskedői pavilonok, így a büfé-falatozó, a zöldség-gyümölcs, a kézimunka-ajándék, a baromfi- és virágkereskedő pavilonok pedig vasárnap kivételével naponta reggel 6-től este 5 óráig tartanak nyitva. A vásárcsarnoktól nem mesz- sze épült szolgáltatósorban már egy hónapja üzemel a fodrászat és a kozmetika, tegnap nyílt a Meruker ruházati boltja, a Fényszöv műterem, és az illatszer szaküzlet. Jelenleg berendezés alatt áll, a közeljövőben nyílik a lakásszövetkezet irodája, a kávéház, a trafik és az óraszaküzlet. Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, oz országgyűlés elnöke csütörtökön Bács-Kiskun megyébe látogatott. Kiskőrösön, a városi pártbizottság székházéban Romány Pál, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának első titkára fogadta, s tájékoztatta a megye társadalmi, politikai és gazdasági életéről, majd Ivanics Lajos, a városi pártbizottság első titkára számolt be Kiskőrös és a körzetéhez tartozó 13 település helyzetéről. Sarlós István sétát tett a városban. Ezután útja a Kiskőrösi Állami Gazdaságba vezetett. Délután Baján folytatódott a program, ahol a település jelenéről és jövőjéről Papp György, a városi pártbizottság első titkára tájékoztatta Sarlós Istvánt. Az országgyűlés elnöke járt a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság bajai központjában, az új városi könyvtárban, majd a 8-as számú körzeti pártszervezetben. Ezután a térség országgyűlési képviselőivel találkozott. A program a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinátban ért véget. * Berecz János, az MSZMP KB titkára kétnapos látogatást tett Veszprém megyében. Szerdán a pártszékházban meghallgatta Gyuricza Lászlónak, a megyei pártbizottság első titkárának tájékoztatóját, majd a megye vezetőivel eszmecserét folytatott a helyi politikai és társadalmi életről. A KB titkára csütörtökön felkereste a veszprémi Panron Nyomdát, és Danóczy Balázs igazgató kalauzolásával tájékozódott a több mint 80 lapot és folyóiratot előállító korszerű üzem munkájáról. A program Zircen folytatódott. Miután Bokodi Árpád, a városi pártbizottság első titkára beszámolt a fiatal város fejlődéséről, a KB titkára meglátogatta a zirci Bakony Tsz-t, a város szakmunkásképző intézetét és a műemlék könyvtárat. Berecz János csütörtök délután Zircen politikai és gazdasági szervezetek képviselőinek előadást tartott időszerű politikai kérdésekről. * Tegnap ülést tartott a Megyei Tanács Művelődési és Ifjúságpolitikai Bizottsága. Véleményezték az illetékes tanácsi testületek elé készített előterjesztéseket; a közoktatás VII. ötéves tervi fejlesztésének társadalmi programját, és az állami, magángyűjtemények védelmének feladatait. Megvitatták a török uralom alóli fel- szabadulás 300. évfordulójáról való megemlékezések megyei programját is. * A KISZ Baranya Megyei Bizottsága tegnap tartotta soros ülését, melyen beszámoló hangzott el az előző küldött- gyűlés óta végzett munkáról, valamint értékelték a KISZ városi bizottságainak az előző küldöttgyűlés óta végzett munkáját is. * A Magyar Úttörők Szövetsége Baranya Megyei Elnöksége tegnap tartotta az 1986/87-es úttörőévi felkészítő ülését. A Baranya Megyei Tanács művelődési osztályának csoportvezetője adott tájékoztatót aktuális oktatáspolitikai kérdésekről, majd ezt követően Tóth László megyei úttörőelnök tartott előadásfa MUSZ IX. Országos Konferenciájára való felkészülésről. .Az 1986/87-es úttörőév fő megyei feladatairól Kapusi Tibor megyei úttörőtitkár adott tájékoztatót, majd a megyei felkészítés csoportos foglalkozásokkal folytatódott.