Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)

1986-03-26 / 84. szám

e Dunántúli napló 1986. március 26., sierda r ;X*X*X*X*X%*X*t*X*X*X*X*X*t*X;t*Xjt*XjX*t*X*X***X***X*X*í*X*X*X*X*X*X*X*X*X*^ _ omamerei — Totlseprtí A Stornók háza Sopronban Rövidesen látható lesz a híres gyűjtemény A tűztorony szomszédságában a Storno-ház Sopron központjában, köz­vetlenül a város jelképévé emelkedett tűztorony szom­szédságában áll a Storno család hajdani háza, egy pompás, kétemeletes barokk palota. E ház adott szállást 1482—83 telén a Bécset ost­romló Hunyadi Mátyásnak. 1698-tól 1872-ig (amikor is idősebb Storno Ferenc meg­vásárolja) a Festetich grófok tulajdona az épület. Mai for­máját az 1760 körüli nagyobb átalakításkor kapta, ekkor ké­szült a ma is látható homlok­zat. Az utóbbi évszázadban a Storno család magángyűjte­ménye révén vált híressé a ház. A család Olasz-Svájcból, Solduno községből származik, innét áttelepültek Bajorország­ba, majd pedig Magyaror­szágra, Kismartonba. Itt szü­letett 1821 decemberében idősebb Storno Ferenc. Korán árvaságra jutván, mint „Wan- derbursch" járta Németorszá­got. 1840-ben Landchutban megállapodott, kitanulta a kéményseprőszakmát. (A tisz­tes kéményseprőipar mindvé­gig a műgyűjtő tevékenységet is lehetővé tevő pénzforrásuk maradt. A Storno családban minden fiúnak ki kellett ta­nulnia a kéményseprő mester­séget, függetlenül attól, hogy aztán festő, építész, tüzértiszt, avagy ipaművész lesz-e belő­lük.) Később idősebb Storno Fe­renc úgy határoz, hogy vég­leg letelepszik Pozsonyban. El is indul Pozsony felé — gyalog. Elhagyva Kismartont — szól az adoma — egy ka- pálgató horvát anyókától ér­deklődik a Pozsony felé veze­tő útról, ám a süket, öreg asszony Pressburg helyett Odenbergbe irányítja. A város közelébe érve rájön ugyan a tévedésre, ám annyira meg­tetszik neki a kies völgyben fekvő város, hogy elhatároz­za; végleg Sopronban marad. A szorgalmas kéményseprő­segédből hamarosan mester, üzletvezető lett. Soproni pol­gárjogot nyer, és a polgáres­kü letételét követően a város tanácsán beírják a nevét az 1535-től vezetett polgárkönyv­be. Miután szívós munkával lefekteti jövendő élete alap­ját, Storno Ferenc nekilát, hogy régi álmát megvalósítsa: festővé képezze át magát. A művészlelkű kéményseprő a korabeli „úti levelek" tanúsá­ga szerint sűrűn látogatja Bécs, München, Augsburg fes­tőiskoláit, készül a művészpá­lyára. Nem lett kiváló festő, de a piktúra fortélyait jól el­sajátította. Lassan megnyílik Storno Fe­renc előtt a festő- és restau­rátorpálya, idővel rengeteg megbízatást kap, vállal és tel­jesít országszerte. Páratlan szorgalommal javítja a kör­nyék kastélyait és templomait, a falfestményeket, oltárokat, egyéb berendezéseket. Cég­táblákat is fest, s kedvtelés­ből portrékat, tájképeket a kor kedvelt, biedermeier stí­lusában. Mindeközben nevezetes magángyűjteménye egyre gya­rapszik: kapja, vásárolja a korábban egyáltalán nem, vagy csak alig értékelt régi holmit, kéménysöprés közben padlásokról gyűjti a limlom gyanánt kezelt műalkotásokat, míves bútorokat, lakberende­zési tárgyakat. A sok műtárgy, bútor — a különböző korok, stílusok tarka összevisszaság­ban egymás mellett — Fő téri lakását díszítik. Idősebb Storno Ferenc 1907- ben meghalt. Fia, ifjú Storno Ferenc (1851—1938) örökölte apja művészhajlamát és gyűj­tőszenvedélyét. Ö is a festé­szetnek és a restaurátori mun­kának szentelte életét. Közel kétezer tájképakvarelljét (zömmel az elbűvölő Sopron- környéki tájat festette), szám­talan portréját őrzi a gyűjte­mény. Nem eredeti tehetség, de megbízható, jó festő volt. A gyűjtemény gazdája a legutóbbi időkig ifjabb Storno Ferenc harmadik fia, Storno Gábor iparművész volt. Az Országos Műemléki Fel­ügyelőség soproni kirendeltsé­ge 1982-ben fogott hozzá a hosszú évtizedek során erősen megrongálódott épület hely­reállításához. A munka szakér­telmet, pontosságot, mesteri tudást igényelt a kőművesek­től, bádogosoktól, díszfestők­től, fa- és kőszobrászoktól. A megújult épületbe várhatóan 1986 őszén költözhet vissza a Storno-gyűjtemény, mely ide­iglenesen a Rejpál-házban (Festő-köz mellett) kapott ott­hont. Munkásmozgalmi emlékhelyek PÉCS, KOSSUTH LAJOS U. 13. Az egykori Nemzeti Casino, a felszabadulás után a mun­kásművelődés központja. 1944. december 2-án dr. Boros Ist­ván főispán, a Nemzeti Casi­no kulcsait magához rendelte, majd az épületet a kommunis­ta párt rendelkezésére bocsá­totta. Egyik része partizánok és a szovjet hadsereg tisztjeinek szállása volt. 1945. március 17-én a Magyar Nők Demok­ratikus Szövetsége és a Ma­gyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, 1946 decemberétől pedig a Munkás Kaszinó tu­lajdona. 1945. november 19- én megalakult a Pécsi Munkás Kultúrszövetség. Ebben az épü­letben működött titkársága, hivatalos helyisége az egykori könyvtárszoba volt, a földszin­ten. A szövetség vezetője a korábban szociáldemokrata, később kommunista Koller Jó­zsef könyvkötő, titkára Székely György. Legélénkebb tevé­kenységet irodalmi szakosztá­lya fejtett ki Bajcsa András és Kő Kálmán vezetésével, a kép­zőművészeti szakosztályt Krassó Dezső és Martyn Ferenc festő­művész irányították, a zenemű­vészetit pedig Aczél László és Gáspár József, a PMKSZ szak­osztály vezetői szervezték. Kü­lön műkedvelő és előadómű­vészi csoportot hívtak életre, és részükre nívós tanfolyamot rendeztek. Első nagy műsoru­kat november 20-án mutatták be nagyszámú munkáshallgató­ság előtt. írói szakosztálya Kő Kálmán vezetésével pécsi írói kör létre­hozásáért agitált. Programjuk lényege: „... az írók*4£em£-. lyesen és műveikkel is a kul­túrszövetség rendelkezésére állnak, kimennek a baranyai városokba és egyes üzemekbe Pécs, Kossuth Lajos utca 13. (Király utca 13.) 1944. december 2-án dr. Boros István főispán rendelete alapján az épületet a kommunista párt rendelkezésére bocsátották. és előadásokat tartanak a ré­szükre.” 1945. februártól a Pécsi Szakszervezeti Bizottsági Köz­pont is használja az épület több helyiségét. Anyagi és er­kölcsi támogatásával jelentek meg az „Irány" és az „Iv” cí­mű művészeti—politikai lapok első számai. A MADISZ pécsi bizottsága 1945. március 18-án csaknem kétszáz kommunista fiatal részvételével alakult meg az el­ső emeleti nagyteremben. A szövetség céljait Győrffy Sán­dor budapesti küldött ismer­tette, ideiglenes elnöke Kör- mendy Vladimir lett. A Magyar Kommunista Párt itt tartotta választási gyűléseit, amelyeken rendszerint llku Pál tanító, kommunista politikus volt az előadó. Az 1945. karácsonyán rende­zett ünnepélyen a volt Nem­zeti Casino nevét Munkás Kul- túrházra változtatták. A Ma­gyar Kommunista Párt Munkás Dalárdája ezen a házavató ün­nepségen szerepelt először. 1946-ban itt hozták létre a Munkás Kaszinót, amely a kommunista értelmiségiek és munkások klubéletét szervezte. Elnöke dr. Hajdú Gyula állam­titkár lett. A Munkás Kultúr Szövetség 1948-ig állt fenn. Az épület rendeltetése hosszú vita után gyökeresen megváltozott, a Honvédelmi Minisztérium kapta meg, s azóta mint a Fegyveres Erők Klubja műkö­dik. Jelenleg a Magyar Nép­hadsereg Helyőrségi Művelő­dési Otthona. Jeli József Mivel lettünk szegényebbek? A szülőföld szeretete nem csupán érzelmi, de akarati kérdés is „A hagyományos formák nem csupán hagyományozód- nak, hanem beépülnek a szü­lető újba: megváltoztatnak vagy úgy őrzik a hagyományt, hogy az lassan mennyiségileg és minőségileg módosul.” Ortutay Gyula Hagyomány, változás, népi kultúra című ta­nulmányának igazságát érhet­jük tetten, amikor a néphagyo­mány és a honismeret közös szálait kutatjuk. A régmúlt ku­tatása, a jelen emlékeinek őr­zése nem képzelhető el a for­rások feltárása, a közös meg­beszélések nélkül. Manapság — igaz, már az utolsó pillanat­ban — egyre több településen ismerték fel, hogy nem elegen­dő azzal törődni, mit rombolja­nak le és mi épüljön helyette. Az egykori falukép átformálása életmódbeli változást hozhat. Am ha minden régi épület el­tűnik, szegényebbek lesznek valamivel, értékeiket nem tud­ják megmutatni unokáiknak. Bár a települések képe meg­lehetősen megváltozott az utóbbi néhány esztendőben, egyre erősebb a kívánság, hogy a gyökerékkel ismerked­jenek. Másként érzi magáénak szűkebb hazája gondját, aki megpróbálja igazán birtokba venni a tájat, ahol él. Nem vé­letlen, hogy gyarapodik a hon­ismereti körök, egyesületek száma. S az sem véletlen, hogy a rendszeres összejöveteleken konkrét, tartalmi kérdésekről esik szó. A néphagyománnyal és a honismereti mozgalommal fog­lalkozó szakemberek szív­ügyüknek tekintik, hogy ne ma­radjon egy szűk csoport belső ügye a források kutatása és bizonyos események feléleszté­se. Csakhogy - néhány eset ki­vételével — mintha a területek gazdái párhuzamosan dolgoz­nának egymás mellett. Külön hirdetnek pályázatokat a hon­ismereti mozgalommal, a nép­hagyománnyal, a népművészet­tel foglalkozók. Külön-külön rendezik meg a mozgalmakkal foglalkozók konferenciáikat, bemutatóikat, vitáikat. Pedig nem ártana néhanapján a kö­zös fogódzókról is szólani, ar­ról, hogy miként lehetne egy­más tevékenységét erősíteni. Andrásfalvy Bertalan nép­rajzkutató éppen az összefüg­gések lényegét ragadja meg kutatásaiban. Széchenyi István két követelését tartja ma is megfontolandónak. Nevezete­sen a nemzeti önismeret szük­ségességét és a kiművelt em­berfők képzését. Véleménye szerint az önismeret minden emberi cselekedet alapja, a ki­művelt emberfő pedig minden­nek letéteményese. A néprajz egyszerre ad tudást és mód­szert. A honismereti mozgalom seqítheti a nemzeti identitás erősítését. Andrásfalvy kedvenc példá­ja: az, hogy valaki szeresse a szülőföldjét, nem csupán ér­zelmi, de akarati kérdés is. Hi­szen akkor áll igazán közel hozzá, ha megismerkedik falu­ja múltjával, elsajátítja a szo­kásokat, részt vállal a közössé­gi munkából. Ezek a szálak kötnek oda, ahol élünk. Álta­lánosítva elmondhatjuk, hogy a néphagyomóny módszert nyújt a szülőföldhöz való kötődéshez. A két világháború közötti időszakban kezdődtek meg és gyorsultak fel a különböző gyűjtések. Az eszmélés manap­ság azzal bővült, hogy a haj­dani szokásokat ha megválto- zottan is, valamiképpen be kellene építeni hétköznapi tu­dósrendszerünkbe. Például pó­tolni kellene mindazt, amivel a mai gyerekek szegényebbek lettek. A gyerekjátékok, a hie­delmek, a mondakincs ismere­te, a szokások gyakorlása se­gítette egykoron a kicsinyeket a felnőtt-tudás megszerzésére. A szűkebb környezet neveinek ismerete egyúttal a birtokba vételt, az odatartozást is je­lentette. Már-már feledésbe mentek a dűlőnevek, elnévte- lenedett a határ. Sajnos, ma­napság ritka az az iskola, ahol fölvállalnák a helynevek kuta­tását. A tantervben nem szere­pel, s a pedagógusnak nagyon nyitottnak kell lennie, hogy erre is figyeljen. Az utóbbi években egyre nyilvánvalóbb, hogy kivonulnak a közösségekből a fiatalok, akik a helyi kultúra hordozói lehetnének. Ha már a legki­sebbek is részt vehetnének a gyűjtésben, megtanulnák nagy­anyáik szokásait, nehezebb szívvel fordítanának hátat min­dennek. A bartóki tiszta forrás­ból merítés segíthet ahhoz, hogy az emberek felfedezzék a világot, ahol élnek. Erdősi Katalin Családi- és társasház- építkezők, figyelem! A BETON- ÉS VASBETONIPARI MÜVEK komlói gyártelepe ismét megnyitotta építőanyag-telepét, ahol kedvező feltételek mellett biztosítjuk az eladást az alábbi termékekből: ♦ PK födémpanel 2,40—6,6 m hosszúságig (60 cm-es változatokkal), ♦ PK födémpanel igénytől függően szállítjuk telepünkre). ♦ E 7/24—E 7 66-os hosszúságig. ♦ Áthidaló 12-töl 32-es méretig. ♦ Transzportbeton B 100—400-as minőségig. A fenti termékeket a HELYI ÉPFU HÁZHOZ SZÁLLÍTJA és igény szerint a helyszínen elhelyezi. Magángépjármüveket is kiszolgálunk. ÉRDEKLŐDNI LEHET: 72-81 -262-es telefonszámon. Várjuk ügyfeleinket az alábbi cimre: KOMLÓ, IPARI U. 4. Építőanyag-telep nyitvatartása: 7—14 óráig (hétfőtől péntekig). Előre is köszönjük termékeink iránti bizalmátl — ......................... M ár „magasabb helyről” is Nem lett és nem lesz igazo Herdernek, aki csaknem két­száz évvel ezelőtt (1791-ben) azt jövendölte, hogy a magya# nép eltűnik, s „századok múl­va a nyelvüket is alig lehet megtalálni majd." Méltár» mondhatta Kádár János o Központi Bizottság beszámoló­jához fűzött szóbeli kiegészí­tőjében: „Ha valamely nem­zetre érvényes, hogy „nyelvé­ben él a nemzet", akkor az ránk, magyarokra mindenkép­pen az. Nyelvünknek is kö­szönhető, hogy 1100 év után is él, virágzik nemzetünk. Óvjuk nyelvünket, s tanítsuk a szép, tiszta beszédre a fiatalokat is!" ' A magyar nyelv hete meg­nyitóján Berecz János nagyon megszívlelendő beszédben hív­ta fel a figyelmet közéletünk káros, kóros kinövéseire, ci parttalan tanácskozások, a tö­megtájékoztatás szócséplő vi­táira. Nemcsak az a baj, hooy egyesek a beavatottság lát­szatát keltve „tudálékoskod­nak", hanem az is — írja Be­recz János —, hogy a tömegek elől elzárják a megértést, aka­dályozzák a gondolatmenet követését. Nem frázis, hogy a szó és a toll mestereinek jobban kell ügyelniük a világos és szaba­tos beszédre; arra, hogy sza­vaikkal meggyőzően, élvezete­sen másoknak is példát mu­tassanak. Ezeknek az elérendő célki­tűzéseknek megvalósítására hívta fel a figyelmet a KISZ Központi Bizottsága is, midőn az anyanyelvi és a viselkedés- kultúra jobbítására mozgalmat indított. Csak dicsérhető az is, hogy a Hazafias Népfront művelő­déspolitikai munkabizottsága f. évi március 26-án vitát ren­dez: Elpirul a papiros fő- és Mit bír el a nyomdalesték? al­címmel. Érthető ez a témafel­vetés, hisz a nemi felvilágosí­tás ürügyén belopakodott if­júságunk szókészletébe sok olyan durva, szeméremsértő, szemtelen szó, amely a mos- datlan szájú embereknél ter­mészetes trágárságként talár» megbocsátható, de nem at- nál a fiatalságnál, amely al­kotó készségével, megfontolt cselekedeteivel „nyelvünk tár­sadalomformáló erejének, tisz­taságának, szépségének a jö­vője." (Berecz János). örvendetes az is, hogy mái az országgyűlésen is szót ka­pott anyanyelvűnk védelme. Bánffy György, volt pécsi szín­művész jelenleg a József Attila Színház művésze, budapesti országgyűlési képviselő „inter­pellált”, azaz kérdést intézett a belkereskedelmi miniszterhez a szolgáltató és az üzletháló­zatban gombamódra elszapo­rodott idegen nyelvű elneve­zések miatt. Az országgyűlési napló nem áll rendelkezé­sünkre, mindazonáltal feltéte­lezzük, hogy Bánffy György nem a belkereskedelmi minisz­ter által említett, már meghp- nosodott szavakat kifogásolta (ilyenek: büfé, bisztró, esz­presszó stb.), hanem a drink­bárt, a nájtklubokat, a buti­kokat stb. E szavakat azonban a miniszter védelmébe vette azzal, hogy „az idegenforgal­mi központokban” szükséges néhány nemzetközi jelzésű fel­irat. . . Sajnos az interpelláló képviselő elfogadta a választ. Erről azonban a T. Házat is meg kellett volna kérdezni. A szavazás azonban elmaradt... Nyelvművelőink hibája, hony nem figyelnek kellőképpen o mindennapi életbe belopako­dó idegen szavakra. Csak ak­kor tiltakozunk ellenük, ami­kor a cégtáblán „feszítenek" az idegen nevek: ENTA-TAT, Chemolimpex, Skála Coop, Eti- torg, Mikrosped stb. És ne is említsük a sokféle szervize­lést! Tóth István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom