Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-24 / 82. szám
Dunántúli napló 1986. március 24., hétfő Közzétették a LEMP kongresszusi téziseit A Lengyel Egyesült Munkáspárt júniusi. kongresszusa meg fogja erősíteni az öt éve elfogadott politikai és gazdasági reform irányvonalát — mondják ki a kongresszusi tézisek, amelyeket szombaton tett közzé a párt lapja, a Trybuna Ludu. A dokumentum külön is kiemeli, hogy folytatni fogják az 1982- ben beindított gazdasági reformot, változatlan alapelvek mellett tökéletesíteni fogják a gazdasági mechanizmusokat és az irányítás eszközrendszerét. A tézisek megállapítják, hogy Lengyelország kiállta azt a próbát, amit az 1980—81-es válság jelentett, s .ma már újra szilárd tagja a szocialista közösségnek. Lengyelország a KGST- országokkal való gazdasági együttműködés elmélyítésére fog törekedni, külpolitikájának alapját pedig a Szovjetunióval való szövetség képezi — erősíti meg a dokumentum. A tézisek az 1986—90-es időszakra szabják meg a legfontosabb feladatokat, amelyek elsősorban gazdasági jellegűek. A legfőbb cél úgy megerősíteni a gazdaságot, hogy az ismét képes legyen a kiegyensúlyozott, hatékony fejlődésre. Ennek érdekében meg kell gyorsítani a műszaki-tudományos haladást, a gazdasági szerkezet átalakítását. A tézisek foglalkoznak az adósság kérdésével, minthogy az különösen nagy szerepet fog játszani ebben az ötéves időszakban. A törlesztések nem gátolhatják az ország gazdasági fejlődését, és nem ronthatják túlzottan az életszínvonalat. Lengyelország csak akkor tud törleszteni, ha növeli a termelést és az exportot, ehhez viszont a hitelező országok együttműködésére, a lengyel-ellenes gazdasági és pénzügyi intézkedések megszüntetésére van szükség — húzza alá a dokumentum. Kihívó magatartás Amerikai vezető körökben is elítélik a kísérleti atom robbantásokat Vezető amerikai politikusok, leszerelési szakértők, 'közéleti személyiségek egyhangúlag ítélték el azt, hogy az omeii- kai katonai vezetés szombaton íújabb nukleáris kísérletet hajtott végre. A nevadai kísérleti telepen elvégzett földalatti robbcotás a sajtóértesülések szerint ezúttal egy új támadó nukleáris fegyver, a tervezett Midgetman rakéta számára készülő új típusú robbanófej kipróbálását szolgálta. Az elmúlt évben végrehajtott 17 amerikai nukleáris kísérlet között több olyan volt, ami viszont az űrfegyverkezési program fontos részének tekintett röntgen-lézerhez szükséges nukleáris eszközök kipróbálásával függött össze. A kísérlet küszöbén az amerikai kongresszus több mint ötven tagja szólította fel levélben Reagan elnököt arra, hogy ne hajtsák végre a nukleáris robbantást, a Fehér Ház azonban elutasította ezt. Mark Hatfield republikánus szenátor a robbantás bejelentését követően megállapította: ez a fajta politika nem a békéhez, hanem a háborúhoz visz közelebb. A szenátor kihívónak minősítette az amerikai magatartást. Mint ismeretes, az Egyesült Államok közvetlenül azt követően hajtott végre nukleáris kísérletet, hogy a Szovjetunió első ízben jelentette be az ilyen robbantások egyoldalú felfüggesztését, s a mostani kísérlet is röviddel azután következett, hogy Mihail Gorbacsov közölte: a Szovjetunió mindaddig szünetelteti a nukleáris fegyverek kipróbálását, amíg az Egyesült Államok nem hajt végre nukleáris robbantásokat. Más leszerelési szakértők kijelentették: nyilvánvaló, hogy ezek után a Szovjetunió is a nukleáris kísérletek felújítására kényszerül. Jim Wright, az amerikai képviselőház demokrata párti csoportjának vezetője azt mondotta, hogy az amerikai lépés után ,,a békekezdeményezések kizárólag a Szovjetunió kezébe kerültek". Bányaszerencsétlenség Romániában Sújtólégrobbanás miatt súlyos bányaszerencsétlenség történt pénteken a romániai Hunyod megye Vulcan bánya- vállalatánál — közölte szombaton a bukaresti sajtó. A szerencsétlenség következtében tizenheten meghaltak, ketten megsebesültek. A helyi párt- és állami szervek már meghozták a helyzet megkövetelte első intézkedéseket, s az eset után azonnal a helyszínre utaztak a párt és a kormány vezetésének tagjai. Intézkedtek az elhunytak családtagjainak támogatásáról. Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, az RSZK elnöke részvéttáviratot küldött a gyászoló családoknak. A szerencsétlenség körülményeinek kivizsgálására, valamint a szükséges intézkedések meghozatalára párt- és állami bizottságot hoztak létre. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Szolomencev Prágában A CSKP XVII. kongresszusára, a párt központi bizottságának meghívására Mihail Szo- lomencevnek, az SZKP KB PB tagjának, a KB mellett működő pártellenőrzési bizottság elnökének vezetésével vasárnap Prágába érkezett a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége. A delegációt a repülőtéren Vaszil Bilák, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára üdvözölte.-f BF1RÚT: Három halottja és tizenkilenc sebesültje van a Bejrutban és a környező hegyvidéken az elmúlt 48 órában lezajlott súlyos harcoknak. A muzulmán és kérész tény erők közötti frontvonal közelében ágyúlövedékek csapódtak be a hegyi■ településekre. A lövöldözés a pénteken kihirdetett tűzszünet ellenére szombaton is folytatódott. A fővárost kettészelő demarkációs vonal mentén, főleg Bejrút déli külvárosában szintén tűzpárbaj volt, a környék lakónegyedeit több lövedék érte. Párizsban a hét végén megtartotta első ülését az új kormány. A képen (középen): az elnöklő szocialista párti Mitterrand államfő, jobboldali miniszterekkel körbevéve. (TELEFOTO-AP-MTI-KS)------------------------------------------------------------------------------ * ——---------------------------------------------------------------------+ MADRID: A Palesztinái Felszabaditási Szervezet madridi irodája ezentúl nagykövetségi szinten működik. A . spanyol kormány újabb lépést tett az arab világgal fennálló kapcsolatainak erősítése irányában. + KAIRÓ: Hoszni Mubarak elnök vasárnap Kairóban fogadta a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnökét, Jasszer Aralatot. Tanácsadóik külön tárgyaltak. Sck halálos áldozatot követeltek a zavargások a Dél-afrikai Köztársaságban. A képen: a fajüldöző rezsim rendőrsége erőszakkal oszlat szét egy megmozdulást. (TELEFOTO—AP—MTI—KS) ■■ * -' Ülésezik a kínai népfront Vasárnap megnyílt Peking- ben a kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület — a kínai népfront — Országos Bizottságának ülésszaka. A népfront párhuzamosan ülésezik az Országos Népi Gyűlés, a kínai parlament március 25-én kezdődő ülésszakával, s a népfront képviselői megfigyelőként részt vesznek a parlamenti ülésszakon is. A népfront Országos Bizottsága Állandó Bizottságának munkájáról Hu Ce-ang, a testület alelnöke tartott beszámolót. Rámutatott, hogy a legutóbbi ülésszak óta eltelt időben a népfront jelentős segítséget nyújtott a Kínai Kommunista Pártnak és- a kormánynak a gazdaságfejlesztés, a gazdasági reformok kibontakoztatása és a szocialista kultúra fejlesztése területén, s „népi diplomáciájával'4 előmozdította a kínai 'külpolitika célkitűzéseinek megvalósítását. A népfront központi feladataként jelölte meg a gazdaságfejlesztés meggyorsítását, a reformok sikerre vitelét, valamint a szocialista kultúra és morál színvonalának emelését. Kommentár Mitől zörög a haraszt? Az előző hét végének egyik legérdekesebb híre volt, hogy Edward Teller — nálunk inkább Teller Ede néven ismert —, a hírhedten jobboldali amerikai fizikus, a hidrogénbomba atyja, érdekes újdonságokat fecsegett ki az amerikai hadászati védelmi kezdeményezésről. Szerinte Törökországot is be kellene vonni a csillagháborús programba, mert az ottani időjárású viszonyok és a Szovjetunió közelsége ideális terepet jelentene a kozmikus hadviselés földi egységei, például a lézerágyúk számára. A jelenleg éppen Törökországban tárgyaló Shultz amerikai külügyminiszter mindenképpen kényes helyzetbe került vendéglátói és a világ közvéleménye előtt. Voltaképpen sem nem cáfolhatja, sem meg nem erősítheti Teller szavait anélkül, hogy a kommentátoroknak ne rögtön a haraszt bizonyos zörgése jusson az eszébe. Igenám, de a NATO-tag Törökország az utóbbi években kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekedett a Szovjetunióval, amely nyilvánvalóan élesen ellenséges lépésként értékelné még az ilyesfajta távlati elképzelések elfogadását is Ankara részéről. A dél-európai körúton lévő Shultz amúgy sincs könynyű helyzetben. Görögországban és Törökországban is tárgyalni kellett és kell azokról a támaszpont-szerződésekről, melyeknek fejében Washington katonai segélyben részesíti a két ellenlábast. Az Ankarával kötött egyezmény formailag lejárt, s bár nyilvánvalóan meg fogják hosszabbítani, Törökország feltehetően nem lesz szégyenlős az alkudozásnál. Más a helyzet Athénban, ahol a korábbi fenyegető hanqú nyilatkozatok után kissé enyhült a kormány álláspontja a támaszpontok kapcsán, de most cserébe amerikai támogatást kérnek a segélyek és Ciprus ügyében. Ciprus amúgyis elmaradhatatlan témája az ilyen tárgyalássorozatnak, hiszen mindkét szomszédvár a maga igazát bizonygatja és igyekszik minél több támogatót keresni ügyéhez. Ha Teller fecsegése és a ciprusi méhkaptár megboly- gatása ellenére nagyobb zökkenő nélkül lezajlik Shultz programjának első fele, akkor már megkönnyeb- 1 bülten utazhat Rómába, a pápával való találkozóra. Legalább módja lesz illetékes helyen hálát mondani szerencséjéért. Horváth Gábor ♦ NEW YORK: Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát az iraki—iráni háború folytatása miatt és közvetve elítélte Irakot „vegyi fegyverek alkalmazásáért" az Irán elleni hadviselésében. A nyilatkozatot a BT soros elnöke, Dánia nagykövete olvasta fel. Kínai cáfolat A kínai külügyminisztérium szóvivője hivatalosan cáfolta az amerikai sajtóban megjelent hírt, amely szerint tárgyalások folynak Peking és Washington között kínai—amerikai közös szeizmikus megfigyelőállomás létesítéséről, amelyet kínai területen állítanának fel. Az amerikai jelentés szerint az állomás segítségével kísérnék figyelemmel a Szovjetunió föld alatti nukleáris kísérleteit. A kínai szóvivő „megalapozatlannak" minősítette a hírt. Amerikai jelentések arról számoltak be, hogy megkezdődtek a félhivatalos tárgyalások Kína és az Egyesült Államok között a szeizmikus megfigyelőállomás telepítéséről, amely lényegesen megkönnyítené az Egyesült Államok dolgát a szovjet nukleáris kísérletek észlelésében. Amerikai illetékesek, amikor kiszivárogtatták a hírt, egyszersmind arra is rámutaf- tak, hogy a téma „rendkívül érzékeny”, és hogy nem hivatalos tárgyalásról van szó. + BUKAREST: Szombaton Romániában feloldották a magánautók forgalmára elrendelt tilalmat. A magánautók használatát az erős havazásokra tekintettel állították le Bukarestben és több megyében. ISZTAMBUL: George Shultz amerikai külügyminiszter Párizsból szombaton európai kőrútjának következő állomására, Törökországba érkezett. Az amerikai vendéget török kollégája, Vahid Hale- foglu üdvözölte az isztambuli repülőtéren. Shultz tárgyalásain az amerikai—török kapcsolatok bővítésének kérdései állnak a középpontban, különös tekintettel a két ország NATO-szövetségére és a decemberben lejárt katonai és gazdasági szerződésre. ► +, WASHINGTON: Az amerikai képviselőházban elszenvedett minapi kudarca ellenére Reagan amerikai elnök szokásos szombati rádióbeszédében ismételten a nicaragnai ellenforradalmároknak szánt amerikai segély megszavazására szólította fel a törvényhozókat. A 100 millió dollár értékű, elsősorban katonai és csak másodsorban gazdasági segély képviselőházi leszavazását követően most a szenátuson a sor, hogy a kormányzat által szorgalmazott kérdésben állást foglaljon. Ha megszavazza, akkor a csomagterv ismét a képviselőház elé kerül. ♦ ROMA: Több napig tarió kómás állapot után szombaton délután a kórházban meghalt Michele Sindona, az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt olasz bankár. Sindonát az orvosi vizsgálatok szerint megmérgezték börtönében, miután néhány nappal ezelőtt a bíróság kimondta felette az ítéletet. Michele Sindona halálának hátterében sok kérdőjel van, amely a következő hetekben alaposan felkavarhatja az olasz belpolitikai életet. Egyre határozottabb a gyanú az olasz politikai sajtókörökben, hogy Michele Sindonát „elhallgattatták' — mivel túlságosan sokat tudott bizonyos — meghatározatlan —r olasz körök „ügyleteiről”. A magyar filmgyártás és filmforgalmazás húsvéti ajándéka! A fiatalokról fiataloknak készült film mindig siker! az „ÉRETLENEK”, o „HÁZIBULI” és a „HÁZIBULI FOLYTATÓDIK" c. francia filmek után, egy hasonló témájú magyar film, a Szerelem első vérig