Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)

1986-03-21 / 79. szám

Spanyol uralom a kupa elő­döntőkben A szerdai labdarúgó kupa­visszavágókon tovább tartott a csillaghullás. A korábbi küzdel­mekben- már kiesett az Ajax, a Celtic, a Hamburg, a Mön- chengladbqch, a Feyenoord, a Rangers, a Milan és a PSV Eindhoven a korábbi kupavé­dők közül, s most melléjük zu­hant a Bayern München' a Ju­ventus, az Aberdeen, a Benfi- ca, a Sporting Lisszabon is. így a rajthoz állt 20 korábbi kupavédőből csak 7, és pedig a Barcelona, az Anderlecht, a Göteborg, a Dinamo Kijev, az Atletico Madrid, a Real Mad­rid és az Internazionale érte el az elődöntőt. A versenyben maradt össze­sen 12 csapat közül egyedül az Atletico Madrid jutott túl vere­ség nélkül az eddigi mérkőzé­seken. A legtöbb gólt a Bayer Uerdingen szerezte, 22-t, a leg­kevesebbet pedig az Ander­lecht és az Atletico Madrid kapta. Az elődöntőkben nyolc or­szág képviselői maradtak ver­senyben. Spanyolország ural­kodik az elődöntőben, mind a három kupában képviselteti magát. Két csapattal küzd Bel­gium és az NSZK, a további öt ország (Csehszlovákia, Olaszor­szág, Románia, Svédország és a Szovjetunió) pedig eggyel. A szerdai mérkőzések szen­zációja, hogy a Bajnokcsapatok Európa Kupájának 1985. évi győztese, a Juve/itus (1977-ben UEFA Kupát, 1984-ben pedig KEK-et nyert) Torinóban nem tudta legyőzni a Barcelonát, s így megtört uralkodása az eu­rópai klubok között. Terry Venables, a Barcelona angol edzője a következőket mondta: — Óriási eredményt értünk el, tovább tudtunk jutni a Ju­ventus otthonában, pedig az olasz csapat a lehető legjob­ban játszott. Sikerült megfékez­ni támadásaikat, jók voltak az ellenakcióink, s döntőnek bizo­nyult, hogy Archibald révén mi szereztük az első gólt a j2. percben. Egy akadályon túl vá­gyunk, de változatlanul nehéz feladatok várnak ránk, szeret­nénk sikeres döntőt is vívni — de még el kell jutni addig. Giovanni Trapattoni, a Ju­ventus szakvezetője kesergett: — Ha az első félidőben 3-0- ra vezetünk, a Barcelona sem szólhatott volna egy szót sem. Óriási lehetőségek maradtak ki­használatlanul kaptunk egy könnyen elkerülhető gólt, s mindezért nagy árat kellett fi­zetni. Nem gondoltam arra, hogy kiesünk. Piatini véleménye: — Életem egyik legbalszeren- csésebb mérkőzését játszottam. Legalább három olyan lövésem volt, amely után már azt gon­doltam, hogy gól születik, de vagy a kapus védett, vagy pe­dig éppenhogy mellé mént a labda. A Barcelona jól küzdött, gratulálok sikerükhöz. Mai sportműsor KOSÁRLABDA. PVSK—KSC NB I- es férfiriérkőzés. Komló, városi sportcsarnok, 18.00. Háromszor az első hatban? Szabó Tamás kirobbanó erőben van Irigykedem. Ahogy a februári kellemes algériai klíma ecse­telésébe kezd, eszembe jut, hogy akkoriban milyen idő volt idehaza. — Jókedvvel lehetett ott kint futni — mondja, miközben pillanatok alatt átfut az agyán az a három hét, amit február­ban Algériában töltött. — Néhány napig beteg voltam, meghűléssel bajlódtam, de et­től függetlenül visszasírom azt a majdnem egy hónapot, ame­lyet a válogatott kerettel kinn végigedzettem — mondja Sza­bó Tamás, a PMSC atlétája, miközben kimutat az abla­kon. — Nézz ki, borzalmasan rossz, hogy még mindig ilyen hideg van. Ilyenkor könnyeb­ben meg is sérül az ember. . . Aztán belemeiegszünk a beszélgetésbe. Először a tava­lyi esztendőről esik 'szó, ami átlagon felül sikerült számára. Az országos bajnokságon 5000 m-en első, 1500-on második, 10 000-en pedig nyolcadik lett. Az Európa Kupán 1500-on az 5. hely jutott neki. — Az eddigi legjobb évem volt. Még úgy is, hogy a fe­dettpályás idényben semmit sem tudtam felmutatni, mert 3 hónapig beteg voltam. Aztán 1986 kerül terítékre. Többek között Algéria is. Ahol végig jó erőben futott. Egy 8,5 km-es tömegversenyen, 2000 induló közül a 22. helyet szerezte meg. Ez egy szakszer­vezeti verseny volt, több NDK- beli atléta és rengeteg mezít­lábas algériai is indult rajta. — Most már egészségileg rendben ' vagyok, készülök a szegedi maratonira. Mert ugyan maradok a régi táv jóim­nál, az 1500-nál és az 5000- nél, de többször részt veszek maratoni versenyeken is. Min­den alkalmat meg kell ragad­ni, hogy rajthoz állhassak. A stuttgarti EB-n való részvétel­re kevés az esélyem, mivel ir­reális cél számomra a szint­idők megfutása. Nem tudok 3.35.00-t összehozni 1500-on, márpedig ennyit kellene elér­ni, hogy ennyi a feltétele a kijutásnak. Ezt az időt a szö­vetségi kapitány állapította meg. Azért válogatott vagyok továbbra is, ám az Európa- bajnokság csak álom számom­ra. Szabó Tamás és edzője, Simon János szerint egy jó időt kellene futnia az idén, mert az lenne az igazi. Mind­egy, -hogy melyik távon, mégis az szerezne neki maradékta­lanul örömet, ha mindez 1500- on jönne össze. — Ehhez több lehetőségre lenne szüksége. Erős külföldi ellenfelek mindig jobban ser­kentik az atlétát. Tavaly kevés ilyen alkalmat kapott. Hat éve „szenvedünk" egymással, most újszerű felkészülési módszer­rel próbálkozunk. Egy biztost Tamás ennyire jó erőállapot­ban még egyetlen esztendőben sem volt ilyenkor, mint az idén. Jelentős fejlődést várok tőle. A három magyar bajnoksá­gon az első hatban kell len­nie. 1500-ra, 5000-re és a ma­ratonira gondoltam. Persze, csak akkor, ha mindvégig egészséges marad. Mert a be­tegség, a sérülés keresztül húzhatja a számításainkat — hallom az edzőtől. Kellemes meleg van ide- benn, akár órákig is el lehet­ne diskurálni. Csakhogy már fél 10-et mutat az óra és Sza­bó Tamásnak 9 óra óta edze- nie kellene. Nem mondják, hogy útban vagyok, nem is éreztetik, de amint megtudom, hogy mitől vészein el az idejü­ket, hamar elköszönök. ...és már nem irigykedem. Amíg én az elfogadható klí- májú autóba • bekászálódom, addig Szabó Tamás ugyanis a csípős hidegbe készül. Amit hosszabb ideig kibírni még futva sem kellemes ... H. L. PMSC kézilabdázók Ausztriában Újabb győzelem A gólzsák Protaszov nem játszik az angolok ellen Eduard Malofejev, a szovjet labdarúgó váloggtott szövetségi kapitánya sérülések miatt kény­telen változtatni az Anglia el­leni találkozóra (március 26. Tbiliszi) készülő keretén. Szer- gej Dmitrijev, a Zenit Lenin- grád 21 éves támadója az el­múlt fordulóban lábsérülést szenvedett, s a vele egykorú Oleg Protaszov, a Dnyepr Dnyepropetrovszkból is egyéni terv alapján készül. Helyettük a 28 esztendős Szergej Priqodá és a 18 esztendős Szergej Dob- rovolszkij kapott meghívást. A védőként számításba vett Pri- goda már 1979-ben bemutatko­zott a legjobbak között, míg a támadó Dobrovolszkij újonc. A kapitány úgy döntött, hogy a 26 esztendős kijevi kapus, Mi­hail Mihajlov helyett a 25 esz­tendős Szergej Krakovszkijnak szavaz bizalmat. A további he­lyeken azokra számít, akik Spa­nyolországban és Mexikóban részt vettek a világbajnoki fel­készülésen. A szovjet játékosok az Anglia elleni találkozó után klubjaik­ban folytatják a felkészülést' majd újabb két előkészületi mérkőzés vár rájuk, április 23- án Bukarestben Romániával, május 7-én pedig Moszkvában Finnországgal mérkőznek. A vá­logatott a tervek szerint május 21-én repül Mexikóba, Asztalitenisz Az U. PEAC rendezésében szombaton és vasárnap ren­dezik meg az egyetemi torna- csarnokban az asztalitenisze­zők hagyományos dr. Kőhalmi László emlékversenyét. A . ki­írás szerint II. oszt. felnőtt fér­fi- és női számokat rendeznek szombaton. Vasárnap délelőtt az ifjúsági serdülő és újonc­számokat bonyolítják le. Szombaton de. fél 11-kor, va­sárnap reggel 9 órakor kez­dődnek meg a küzdelmek, PMSC-HC. Bruck 36-3C (17-16). Bruck. 600 néző. Szer­dán este lejátszotta harmadik mérkőzését a PMSC. Ezúttal az osztrák kézilabdázás má­sodik vonalának éllovasa volt az ellenfél. A nagyszámú pub­likum igen élvezetes gólpár­bajt láthatott, szellemes meg­oldások és bombagólok vál­tották egymást. A mérkőzés befejeztével a hazaiak ide­genlégiósokkal (két lengyel) megerősített csapata csaló­Kitűnő eredményeket értek el a Pécsi Vízügyi SE íjászai a hétvégén megrendezett or­szágos egyéni terembajnoksá­gon. A budapesti eseményről Őri Gábor (ifjúsági fiú) és dottan vette tudomásul, hogy a jól megszokott vastaps ez­úttal a vendég PMSC-nek szól. Utolsó mérkőzését „A DUNA KUPA”-'bál jól ismert HC. Köflach ellen játssza a PMSC. PMSC: Tóth — Kőszegi (5), Dóczi (4), Füzesi (1), Hang (6), Kakas (4), Kunos (5). Cse­rék: Jedlicska (kapus), Ta­kács (4), Putics (4), Kovács (2), Horváth (1). Varjas Tímea (ifjúsági lány) országos kategória bajnoki címmel térhetett haza. Bulsz Ildikó a felnőtt nők versenyé­ben ezüst érmet szerzett. Pályázatot hirdetünk pécsi központunkba [jogi és igazgatási csoportvezető | í munkakör betöltésére. *: ' PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: * ; # jogi diploma, * . # jogtanácsosi szakvizsga, ■= j # legalább 5 éves szakmai gyakorlat. * A PALYAZAT TARTALMAZZA: í ír , # részletes önéletrajzot, * • # eddigi szakmai tevékenységének leírását, '■< • # jelenlegi munkahelyét, beosztását, £ , # jövedelmét, * b • szakirányú végzettségeit igazoló okiratok £ l hiteles másolatát. ^ t Bérezés megegyezés szerint. * A pályázatokat „DÉL-DUNANTÚL” jeligére •= • a Hunyadi úti hirdetőbe kérjük beküldeni * a hirdetés megjelenését követő 2 héten belül. Ijaszsiker Duplázás a megye­bajnokságban Vasárnap az MTK-VM ottho­nában játszik a PMSC labda­rúgó-csapata, egy osztállyal lejjebb a Komlói Bányász ugyanazon a. napon a Szabó L. SE vendége lesz. A területi bajnokságban szereplő baranyai együttesek közül a PVSK már szombaton pályára lép a Nagykanizsai VD otthonában, a többiek va­sárnap mérkőznek. A Siklós Nagyatádon, a Mohács Dom­bóváron próbál szerencsét. míg Mózaszászváron a Sziget­vár, Somberekén a Boly kísér­li meg a pontszerzést. A megyebajnokság hétvégi fordulójának érdekesebb ösz- szecsapósai: PBTC—Hunor, Ki­nizsi—Drávátok (mindkettő szombaton), U. PEAC—Üjpet- re, Sellye—Mágocs (mind va­sárnap). Néhány együttes már hétközben is játszott, kérdés: hogy bírják majd a számukra szokatlan szerda—szombati duplázást. Rabbéknak több mosolyra van okuk Nem a legjobb előjelekkel várja a PVSK női kosárlabda- csapata a vasárnapi, BEAC elleni budapesti mérkőzést. Kiefer bokáját pénteken műtik Mohácson, ráadásul a komlói fiaskó miatt a hangulat amúgy sem irigylésre méltó a vasuta­sok házatáján. Ezt a találko­zót az 5—6. helyért játsszák, a vasárnapi összecsapás vissza­vágója a jövő hét végén lesz Pécsett. A PVSK-férfiaknál több mo­solyra van ok mostanában. A MAFC legyűrése után most pénteken Komlón a Kecske­mét következik, majd vasár­nap idegenben a Tungsram. Ha tovább tart a lendület, akár mindkét mérkőzést megnyerhe­tik Rabbék. Hétfőn bebizonyí­tották, hogy küzdőképesség dolgában sem állnak rosszul, s a cseresorból is fel tudnak mutatni olyanokat, akik jól he­lyettesítik a kezdő ötös tag­jait. Kóstolás súlyemelés Súlyemelőverseny lesz vasár­nap délután Dunaszekosőn. Ritkaság, hogy egy ilyen, súly­emelőközpontnak egyáltalán nem nevezhető községben ha­sonlóra kerüljön sor, de most csak dicsérni lehet a helyieket a kezdeményezésért. Nemzetközivé az avatja a versenyt, hogy Jugoszláviából érkező erős emberek részvé­telére is számítanak. S hogy a délután 2 órakor kezdődő viadalon a nézők is jól járjanak (lakjanak), a Szek­szárdi Húskombinát „csipege- téssel” egybekötött termékbe­mutatót tart a helyszínen, mintegy azt hangoztatva: ér­demes sűrűn megkóstolni az áruit, mert atekor ekkora sú­lyokat is képes a feje fölé emelni az ember. Repülőtéren az atléták Szombaton reggel fél 10-kor a pogányi repülőtéren nem vi­torlázók, nem is ejtőernyősök adnak egymásnak randevút, hanem atléták. Itt rendezik meg ugyanis — immáron ti- zenharmadszor — Baranya mezei futóbajnokságót. A különböző korcsoportok­nak összesen 10 futam lesz. A Santana szerződést köt a Mundial végéig Az európai túra kudarca el­lenére szerdán a Brazil Labda­rúgó Szövetség közzétette, hogy a jövő héten a mexikói világ­bajnokságig érvényes szerző­dést köt Tele Santanával. A válogatottal január 17-e óta foglalkozó szakember ha­zatérése után elemezte az NSZK és Magyaroszág ellen elvesztett mérkőzések tapasztalatait. — Nem a legjobb csapa­tunkkal szerepeltünk ezeken az összecsapásokon, különösen az Olaszországban játszó Junior, Cerezo, Dirceu és Edinho hiány­zott — nyilatkozta az 54 eszten­dős szakvezető. — Nem mutat­tuk meg igazi „erőnket" ennél többre vagyunk képesek. Azt a tanulságot mindenesetre levon­tam, hogy a középpályát meg kell erősíteni. Más válogatot­takhoz hasonlóan 4—5 játékost szerepeltetünk majd itt. Taktikai fegyvertárunkon is van még mit javítani. Támadásainkat gyor­sabban kell felépíteni és növel­ni kell a védekezés hatékony­ságát. Santana a vb-felkészülés to­vábbi menetéről is beszámolt. — Hat csapattal mérkőzünk még, valamennyivel hazai pá­lyán. Peru, az NDK, Jugoszlávia, Chile, Csehszlovákia és Romá­nia ellen már új felfogásban lépünk pályára. Szeretném minden honfitársamat óvni az elbizakodottságtól- A dicsőség múlandó, nagyon nehéz lesz megismételni 16 évvel ezelőtti sikerünket. A döntőbe jutott csapatok igen erősek, nem tű­nik egyszerű feladatnak a vi­lágbajnoki cím elhódítása. legkisebb lányok 1,5, a fiúk 2 km-t futnak, a felnőttek távja 3, illetve 4 km. Indulnak vete­rán atléták is. A verseny színhelye már na­pok óta hómentes, így való­színűleg száraz terepen bonyo­líthatják le a bajnokságot, amelyen a nevezések alapján mintegy 600 induló részvéte­lére számítanak a szervezők. Röviden Labdarúgás. Steinmetz Ku­pa mérkőzés: Vasasi Bányász —Somberek 4-0 (1-0), Gázmű­pálya, 50 néző. V.: Vavika. Ilyen arányban is megérde­melten nyert a Bányász csa­pat. G.: Ott, Pavlovszki (2), Varga. Dunántúli naoiö Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: I Báling József és Lombosi Jenő Kiadja ű Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HEUR) Budapest, V., József nádor téri., — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEUR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft. egy évre 516,— pt Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom