Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)

1986-03-15 / 73. szám

Fiatalok Egy honvéd naplójából Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt. ... Vajda János szerkesztő úr valamely fáradt estén 1868-ban asztalához ült, előtte árkus pa­pír, toll, csibuk — és mesélni kezdett. Mesélt hajdan volt fur­csa időkről megfakult régi me­séket. Márciusról, ifjúságról, forradalomról. Húszéves volt, lángolt, szónokolt. Mint valami színdarabban: a kávéházi asz­taloknál sustorognak, szervez- kezdnek a fiatalok, pincérek, besúgók surrannak körülöttük, billiárdoznak, kávéznak, Petőfi hadonászik, valamit a gazem­ber politikusokról kiabál, el­nyomja szavát a zaj, társai or­dítanak, Petőfit féltik, nem kell mindenkinek hallania, hogy csodálatos barátjuk királyokat szeretne akasztani, körülöttük ott nyüzsögnek a policáj em­berei, s talán épp az a fekete kabátos úr a kamarilla bizal­masa, aki leglelkesebben élje­nez Petőfi szónoklatának; le­gyen holnap forradalom — mondja valaki, s valóban: mi­ért ne lehetne? Vajda János löki a dákót, gurul a golyó, koppon, belerondít az áhítatos csendbe. Mindenki Vajdára néz: hát ez a suhanc nem lát­ja, mi készül itt? S a suhanc ijedtében lelkesen felkiált: hol­nap? Miért holnap? Miért nem ma? Ah, úgy bizony, mindenki tapsol, miért ne most és mind­járt? Ha egyszer a forradalom határozva van! Kár, hogy be­esteledett, ilyenkor már ottho­nában a polgár, nincs kivel forradalmat csinálni. Na, nem baj, majd holnap, reggel! S másnap esőcsepegésben, szür­ke hajnalban gyülekeznek a fiatalok. Mintha kialudták vol­na magukat: kávé, biliárd, csendes beszélgetés. Petőfi tü­zel, fene belétek, ennyit ér a lelkesedéstek? Indul, viszi ma­gával a lelkesebbjét, tömeget toborozni, embereket mozgósí­tani, forradalmat csinálni. Vajda János szerkesztő úr 1848. március 15-re emlékezik. Aztán megszürkül a színes kép; háború, tél, hó, hideg, menetelő, éhező katonák. Vaj­da János honvédtiszt lábát melengeti a tűzben, előőrsben felejtették, azt sem tudja, előtte, mögötte bóklászik-e az ellenség, s amikor megvirrad: hó és menekülő honvédek min­denfelé. Győzelmek, vereségek, diadalok, menekülések — hul­lámzik a forradalom. Pest-Bu­da a miénk, elveszítjük, visz- szafoglaljuk. Jön Paskievics. Haynau! Segesvár! Világos! Vajda János mesél. Magá­nak mondaná, másoknak írja a történetet. Húsz év nagy idő, Szigethy Gábor előszava Vajda János: „Egy honvéd naplójából c. könyvéhez. rátelepszik lélekre, emlékezet­re, s aki élt hajdan, az is fe­lejtette már a lázas napokat, éjszakákat. Kiegyeztünk, 1867 után szépen hímzett fátyol bo­rítja a múltat, hivatalhoz, ha­talomhoz jutottak a hajdani hősök, a mostani törtetők. Rend van, béke van, lehet szé­peket írni márciusról. De minek? Miért bolygatni a múltat, elvakarni alig behe­gedt sebet? Csatatéren, bitó­fán elvérzett hősiességünk em­lékeivel előhozakodni kinek használ? Miért lenne bölcs és becsületes tett megzavarni az emberek lelkiismeretét? Szép volt s dicső a forradalom, Pe­tőfi nagy költő, tiszta szívű néptribun, Kossuth roppant szónok, a honvédek hősök, a vértanúk vértanúk. És? 1868-at írunk rend s béke van, húsz év elnyomás és nyomorúság után végre kiegyezett a nép és az uralkodó, mi a fenét akar te­kintetes Vajda János szerkesz­tő úr/? Vértócsákat újra az ut­cán? ülhet nyugodtan kedvenc kávéházában, a hajdani He- ckenast nyomda helyén meg­nyílt Kammonban, talán épp ott áll márványasztala, amely­re most kávéját iszogatva kö­nyököl. hol húsz éve a nyom­dagép a Nemzeti dal első pél­dányát nyomta, a pincérnek nap mint nap mesélheti, mi­lyen fantasztikus volt a r agy nap, Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór s a többiek lel­kesedése, az ujjongó tömeg, ahogy vonultak a Múzeum elé, kiabáltak, mosolyogtak, boldo­gok voltak, reménykedtek, sza­badságról, új világról beszél­tek, lengtek a paraplék s a zászlók, ébren álmodott a vá­ros. .. — Bizonyára fantasztikus volt, Vajda úr, parancsol még egy kávét? — hajol meg a pincér. Sok dolga van. Vajda úrnak a március, Kovács úr­nak a bankszámla, Vértes úr­nak a zöldségbolt, Simonffy úrnak a színésznők — minden­kinek megvan a maga fan­tasztikus története. Ő kávét hord éjjel-nappal az uraknak. Vajda János szerkesztő úr bólint, hogyne, hozzon, fiam, egy kávét, föllel, ne legyen langyos, forrón szeretem! A pincér megy, a költő kibámul az ablakon. De rég volt már­cius! Jól öltözött hölgyek s urak sétálnak az utcán, színes nap­ernyők táncolnak csacska fe­jecskék fölött, porcelánncdrá- gok villannak, kopognak a sétppálcák, ringanak a sokab- roncsos selyemszoknyák, hinták robognak, ' pattog az ostor, egy kutya szüköl, mosolyognak az emberek. Béke van. A szer­kesztő úr kavargatja kávéját, belelapoz a lepedőnyi • hírla­pokba, tekintete elmereng a csendes délutánon. Költő: tud­ja, miért nevezik a rend csend­jének az alattvalók némasá­gát. Finom a kávé, forró, vastag a föle. Alkonyodik, indul haza. Csendesedik Pest-Buda, csak a Duna felől haitik a hajókür­tök mormogása.. Barátságos tekintetű ember közeledik felé, kabátja hajtókáján szivarhamu éktelenkedik, nyakkendője fél­recsúszott. Tekintetük találko­zik. Mosolyognak, biccentenek. És mennek tovább. Húsz éve együtt feküdtek a hóban, együtt melengették elfagyott tagjaikat a fogvacogtató hi­degben, együtt temették a ha­lottakat, együtt szidták a csá­szárt, együtt éltették Kossuthot. Egymás mellett álltak, amikor dörögtek a fegyverek. Mesél­hetnének. Mosolyognak, biccentenek. És mennek tovább. A költő hazaérkezik, íróasz­talánál szöszmötöl, emlékeivel bíbelődik. Ma nem termett vers. De holnapra kéziratot vár a Vasárnapi Újság, asztalához ül tehát, előtte árkus papír, toll, csibuk — és kezdené a mesét a hajdan volt szép napokról. Kinek meséljen? S hogyan? Fessen színes templomképet, mint Jókai úr? Petőfi Sándor feje körül glória, kezében a szabadságharc véres lobogója, és vasas németek holttestéből épített barikádon át lovagol az ég felé? Kossuth Laios szét­tárt karokkal lebeg Európa fe­lett, szónokol, s a felsorakozott sok millió magyar kürtökkel harsonázva rohamoz Bécs fe­lé? Görgey Artúr Paskievics herceggel kávéziV a Kammon- ban, a fegyverletételről cse­vegnek, körülöttük véres fejű pincérek akasztófákkal a hó­nuk alatt jönnek-mennek? Elbóbiskolt, felriad. Ahogy volt, úgy kell lefes­teni. De hát hogyan is volt? Milyen volt az a nap húsz év­vel ezelőtt, amikor Petőfi Sándor szava tízezer embert lelkesített? Amikor a katonák nem merték használni fegyve­rüket, amikor a pest-budai polgár elfelejtett félni a hata­lomtól, amikor a helytartóta­nács „reszketni méltóztatott" s ijedtében szabadon bocsátotta Táncsicsát? Hiszik-e, akik akkor nem él­tek, hogy 1848. március 15-én boldog volt, aki élt? S akik éltek, emlékeznek, akcrnak emlékezni akkori boldogsá­gukra? Mernek-e? Füstöl a gyertya, kormosak az emlékek. Éjszaka van. Vaj­da János tekintetes szerkesztő úr kávét iszik, tollat ragad, s elindul a múltba. Egyszer, volt, hol nem volt, talán igaz sem volt. . . Kokárda Napokkal március . 15-e előtt minden évben már arra is külön készülődök, hogy mi­kor jön el e nap előestéje, amikor — nem rohanva, nem kapkodva — szépen fölállok, s ünnepélyesen, kissé meg­hatódva, elindulok az elő­szoba felé, hogy a panella­kásokban oly megszokott be­épített szekrényből előve­gyem a varródobozt. A szobában azután fölkat­tintom a doboz fedelét, a fehér cérnát befűzöm a tű­be — ez a művelet ilyen ün­nepélyes pillanatokban soha nem sikerül elsőre —, s ek­kor, hogy már minden készen áll, kibontom az olcsó kis papírzacskót, amibe a Röl­texnél becsomagolták a kes­keny nemzetiszinű szalagot, s máris hozzá lehet kezdeni ahhoz a munkához, amit mindenki évente csak egy­szer csinál. Óvatosan, hogy az öltések aprók, egyenlete­sek legyenek, ezzel a volta­képpen csak egy-két perces művelettel lassabban hala­dok egy kicsit, de nem baj, az a lényeg, hogy azután szépen össze tudjam rácol- ni. S a ráncoló mozdulattól hirtelen kialakul a forma: az egyenes kis szalagból kokár­da lesz. Újabban készen is lehet kapni, de még soha nem vettem. Elkészítése hoz­zátartozik az ünnephez, az ünnepre való készülődéshez. Aztán visszakerül helyére a varródoboz, a kokárda pe­dig az asztalon marad más­nap reggelig. S amikor tizenötödikén reggel felöltözöm, fölveszem a .frissen vasalt fehér blúzt — ezen a napon, amióta az eszemet tudom, mindig hó­fehér blúzt, ha fútt, ha fa­gyott —, már csak az van hátra, hogy föltűzzem a ko­kárdát a fehér blúzra, s nyi­tott kabáttal kilépjek az ut­cára. Évente egyszer, ezen az egy napon azzal a ko­kárdával fehér blúzomon, amit az év többi, háromszáz- hatvannégy napján belül, a szivemben hordok. D. Cs. A FIN mai programja A tegnapi fáklyás felvonulás és a Petőfi szobornál meg­tartott ünnepség után ma délelőtt 10 órakor kerül sor Pé­csett, a Kossuth szobornál a március 15-i ünnepi megemlé­kezésre és koszorúzásra. A március 15-i forradalom 138. évfordulójára rendezett központi ünnepségre ugyancsak ma kerül sor, a hagyomá­nyokhoz híven Budapesten, a Nemzeti Múzeum kertjében. A nagygyűlés fél 11-kor kezdődik a múzeumkertben. Az ün­nepséget a KISZ Központi és Budapesti Bizottsága, valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsa rendezi. Az 1848-as márciusi forradalom Pécsett A szabadság megjött - háromnapos késéssel A város díszpolgárává választották Kossuthot, Petőfit PÉCSI TÁROGATÓ. A4#$ h.t *•'«* isf Ä í^^UsJ s*á*«t # . *»* * w - * >*m &««*** sjw^* mfákUMu* m~ smns&émk­i'i^imk kík#?$í $ s^Mélé^A *&£, *te*Mtö §§$Mkh*Q mstiUUimk * fc§*ögjt*~ fH ;. *s fcréPwSi « janiik»# ISí^pí#*®^ . ?»*?> & h$¥*uiii 8í> fcWS A^yMíl* feSÍÍSS­k'*f‘sS ItTVwl **••*?*** toi I $temi r$*k tjilku*}, iii « l>LVti>z*n ínriA isgj L»t'fot xiaSjA f>i**t*4 h*m> tó­(•%»■*tusi. . t#3* Í!«its*S<UKk KfväftjiiV . !«♦>-?> &*Jis**fc#ss«*k f«wtl IM- >k <téjm 31-*» V. .>V».k .,(!*»(, trUÍ&t' &*«**■- »MM S?S**8 ''i; ?-sisS; . <Mk Vsí?*» ml »AjSíO ÁííÍS *Mm»í < ií Misrtm* Psss! s»p< &*;*&* íW* «tsí*. SW? «fös&st» * *<•}***<*« **M»*«>t*Ík íí""S>'5-' *** «.< í«jíU mrz*rtu»m, *am s#s#k ; isAiS*s§®k kit-se *&$%»- «í riv*st#t***-kt£-, ss'>»ró « tóS£^s=ís?«8?s;sf<i-f* n 1*5^ -. $8<0?*á #fW$íífcks6 pss>.{A$s. #■■■»& »«is «^-í k*u h tt&e* m'ii 4>"Sf * «>{;**<&£» &.«s4Hí - •' »'»'S? &í »>• • -»•*' > svs&á** PO, s S ö ^ A Pécsi Tárogató — az első pécsi magyar nyelvű újság — 1848. május 31. száma A forradalmi láz már 1843 januárjától kísértette a válto­zások viharának előszelével szinte egész Európát. Nem volt ez alól kivétel a Mecsek vidé­ke, Baranya és Pécs sem. Az 1847/48-as utolsó reformkori országgyűlés a forradalom évé­re is függőben maradt kérdé­sei előre vetítették a radikális döntést az akkori magyar tár­sadalom legégetőbb problé­máira. A pécsi polgárok — mint ahogy az számos egykori naplóból kiderül — lelkesedtek a reformokért, de lényegében fontolva haladók táborába tar­toztak. Az igazi forradalmi erőt a külvárosi szegény sző­lőmunkások, céhlegények, ipari munkások képviselték. A megye nemessége erősen megoszlott a polgári átalaku­lás és az Ausztriától való füg­gőség kérdésében. Erre mutat az 1848. január 15-i megyei tisztújító közgyűlés eredménye is. A baranyai liberális ellen­zéket a Kossuth táborába tar­tozó népszerű siklósi földesúr, Batthyány Kázmér vezette. A korteshadjárat akkor nem bi­zonyult sikeresnek. Legfőkép­pen azért, mert a konzervatí­vok megvesztegették a szabad­szentkirályi kisnemeseket. A tisztújításon a jobboldali fehér párt qyőzött 585 szavazattal 435 ellenében. Győzelmükkel a konzervatívok küldhetnek kö­veteket az orszáqgyűlésre. A liberális ellenzék veresége azonban nem volt tartós: a márciusi bécsi, pesti pozsonyi események gyökeresen megvál­toztatták az erőviszonyokat Ba­ranyában is. A pesti forradalmi esemé­nyek híre három nappal ké­sőbb, március 18-án Mohácson keresztül érkezett meg Pécsre. Bezerédy Győző történész „Ké­pek Pécs története” című köny­vében egykorú szemtanúk ncp- lófeljeqyzéseiből idézve így eleveníti fel az 1848. március 18-i pécsi eseményeket: , A megye és Pécs város székhaza­in kitűzettek a nemzeti zász­lók, a vörös, fejér, zöld hármas színekkel: Perczel Miklós és Katits István a város háza elolt hordókra állván az összeserea- lett temérdek népnek hirdették, hogy a szabadság megjött, nincs többé robot, nincs dézs- mű, egyenlő a volt uraság job­bágyával, semmivel sem tar­toznak. Ö felsége V. Ferdi­nánd ... új Magyar Miniszté­riumot nevezett ki. . .” összeült a nagy esemény hírére Pécs város tanácsa is. Megvitatták a 12 pontot és rögtön díszpol­gárokat is választottak a ha­ladás eszméjének legnevesebb politikusai, költői közül. így többek között a város díszpol­gára lett Batthyány Lajos, a későbbi miniszterelnök, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Szé­chenyi István, Perczel Miklós, Wesselényi Miklós, Táncsics Mihály, Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor. A lelkes, önfeledt hangula­tú első napokban megalakult Pécsett a polgárőrség is, amelynek névsorában szinte valamennyi pécsi polgár sze­repel. A pécsi főtanodé diákjai csak délelőttönként jártak is­kolába. Délutánonként a fegy­verforgatást gyakorolták a ka­szárnyában. Visszahívták a ja­nuárban megválasztott konzer­vatív párti követeket az or­szággyűlésből és helyükbe a szabadelvűek közé tartozó bá­ró Maithényi Józsefet és Per­czel Miklóst küldték. „A keblek izgatottak és min­denre készek." — A jelszó sza­badság vagy halál — olvas­ható egy 1848 márciusában Pécsről keltezett levélben. A forradalom hívei az önfeledt hazafias lelkesedésükben is megérezték: 1848. március 15-i győztes forradalom kivívott eredményeit még fegyverrel kell megvédeniük a reakció tá­madásával szemben. Az április 22-én baranyai főispánnak ki­nevezett Batthyány Kázmérnak éppenséggel az egyik legfon­tosabb feladata volt a Dráva- vonal védelmének megszerve­zése. A további események már a maqyar szabadságharc histói.újának első lapjain sze­repelnek. Ott, ahol Jellasic, horvát bán seregeinek tgma- dása, a pákozdi és az ozorai csata dicsősége van feljegyez­ve. D. I. Az oldalt összeállította: DÜCSÖ CSILLA HÉTVÉGE 7. A múzeumi gyűlés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom