Dunántúli Napló, 1986. február (43. évfolyam, 31-58. szám)

1986-02-07 / 37. szám

Dunántúlt napló 1986. február 7., péntek 1986. FEBRUAR 7., PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából TÓDOR nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.03 — nyugszik 16.54 órakor. A Hold kél 6.37 — nyugszik 14.41 órakor. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 14-18 óráig a 15-000 telefonszámon. Ügyeletes újságíró: BARLAHIDAI ANDREA Szerkesztőségi hirügyeletes SAROK ZSUZSA 16-tól 19 óráig a 10-053-as telefonszámon. Szefcsik Imréné 1916-1988 Elhunyt Szefcsik Imréné, Darnyi Margit. Mágocson szü­letett 1916. augusztus 14-én, munkáscsaládban. Már gyer­mekkorában napszámosként dolgozott. 1938-ban a Pécsi Bőrgyárban üzemi munkásként helyezkedett el, később segéd­művezető lett. 1948-ban a gyár­ban személyzeti felelősként, majd a Baranya Megyei Párt- bizottság politikai munkatársa­ként végzett mozgalmi munkát. 1949—1953-ig országgyűlési képviselőként tevékenykedett. 1956-ban az MNDSZ megyei elnöke, majd a HNF megyei helyettes vezetője tisztét látta el. A pártban és a tömegszerve­zetekben végzett munkájáért kétszer kapta meg a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, egyszer, a Szabadság Érdem­rend ezüst fokozatát. Temetéséről később gondos­kodnak. Az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága — Irodaépület Szigetváron. Január közepén kezdték el Szigetváron a rendőrkapitány­ság régi épületének átalakítá­sát. Beépítik a tetőteret, az épületet felújítják. Az átalakí­tás után a földhivatal költö­zik a házba. Rendezvények A pécsi méhész szakcsoport feb­ruár 11-én 17 órakor a Kossuth klub­moziban elaődást rendez. Tóth Bé­la (Növényvédő Állomás) előadásá­nak címe: „Méhészet és növényvé­delem”. * Soltra Elemér festőművész kiállí­tása nyílik ma a Geister Eta Leány- kollégium kisgalériájában. Megte­kinthető március 10-ig. * A Budapesti Népszínház társulata február 8-án, szombaton 15 órai kezdettel a Legény és a csodaág cí­mű mesejátékot, 20 órai kezdettel A férjek papucsban című komédiát adja elő a Harkányi Művelődési Ház színháztermében. Jegyek a helyszínen válthatók. Időjárás Várható időjárás péntek estig: mindenütt beborul az ég, valószínű­leg a déli óráktól havazás kezdő­dik, amely az egész országra átter­jed. Az északira, északkeletire for­duló szél eleinte mérsékelt lesz, majd fokozatosan megerősödik. A kora reggeli órákra mínusz 5, mí­nusz 10 fokig csökken a hőmérsék­let, északkeleten mínusz 15 fok kö­rül lesz, délutánra csak mínusz 2, mínusz 6 fokiq emelkedik. Távolabbi kilátások szombattól keddig: a hét végén további hava­zásra kell számítani. A havazás az ország keleti és déli részében lesz erősebb, a Dunántúlon inkább csak futó hózáporok kialakulása várható. A jövő hét elején a Tiszántúlon hó­fúvások valószinűek. Legalacsonyabb hajnali hőmérsék­let a felhősebb helyeken mínusz 5, mínusz 9, másutt mínusz 10, mínusz 15 fok között várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, mí­nusz 6 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/napi) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. Meggyorsul a nyugdíjak ügyintézése A SZOT szabályzata alapján megváltozott a vállalatoknál, a szövetkezeteknél a nyugdíjazá­sok előkészítésének rendje: a munkáltatóknak ezentúl egy évvel az öregségi nyugdíjkor­határ elérése előtt össze kell gyűjteniük az érintett dolgozók­tól addigi munkaviszonyaikat igazoló okmányaikat, adatai­kat, s ezeknek alapján kérik a társadalombiztosítási szervektől szolgálati idejük összeszámlá- lását. Az előzetes adatok bir­tokában a társadalombiztosítási szervek munkatársai nyilvántar­tásaikból összegyűjtik a mun­kaviszonyban töltött időt, azt napra pontosan megállapítják, s arról határozatban értesítik a vállalatokat, a nyugdíj előtt álló dolgozókat. E határozat ellen fellebbezhetnek a dolgo­zók, amennyiben úgy vélik, hogy az nem egyezik saját szá­mításaikkal. Az érintettek így kellő időben megtudják, hány hetet vagy hónapot szükséges ahhoz dolgozniuk, hogy kitel­jék a kerek év, ami után nő a nyugdíjuk mértéke és szá­mukra kedvezően tervezhetik nyugdíjba menetelük időpont­ját. Ugyanakkor az időben meg­tett előkészületekkel meggyorsul a nyugdíjak ügyintézése. Mire elérkezik a nyugállományba vo­nulás tényleges ideje, a nyug­díj mértékének megállapításá­hoz szükséges legfontosabb adatok már együtt vannak a társadalombiztosítási szervek­nél. s késedelem nélkül, az utolsó munkanaptól számított 30 napon belül folyósíthatják az első nyugdíjat. — Dísztálak, pástétomok. A Baranya Megyei Vendég­látóipari Vállalat Borostyán éttermében korszerű hideg­konyhát is 'kialakítottak. A dísztálak, saláták, pástétomok, kocsonyáik harmadosztályú áron rendelhetők különféle alkalmakra, családi összejö­vetelekre, zsúrokra. Nagyabb összegű rendeléseknél házhoz szállítják a hidegkonyhai ké­szítményeket. — Megfagyott a „Csurgó". Ritkaszép természeti jelensé- . get figyelhetnek meg a Zo- bák-puszta melletti Csurgó- völgybe kirándulók, ahol a Csurgó nevű vízesés megfa­gyott. A vízfüggönyök és erecskék csaknem húsz mé­ter magasságban, négy-öt mé­ter szélesen jégkristállyá vál­toztak. Naponta 12 mázsa nyers fűzvesszőt főznek, hántolnak, osztályoznak a drávafoki fűzfeldolgozóban. Fotó: Proksza László — Felkészítés mestervizs­gára. Villanyszerelőknek mes­tervizsga előkészítő tanfolya­mot indít a KIOSZ Baranya Megyei Titkársága. A tanfo­lyam februáir 17-én kezdődik. — Közművesitik a telkeket. Magyarhertelenden a helyi ta­nács huszonnégy telket vásá­rait meg, amelyeket lakótel­kekként kívánnak hasznosíta­ni. A telkekre bevezetik a vil­lanyt, a vizet, utat építenek melléjük. — Burkolat felújítások. A Baranya Megyei Tanács anya­gi támogatásával az idén Olaszon és társközségeiben, valamint Himesházán és társ­községeiben aszfaltszőnyeg­gel borítják a tanácsi belterü­leti kiépített utakat. Az idén fejeződnek be Drávaszabolcs, Lippó és társközségei tanácsi belterületi útjainak az aszfalt- szőnyegezése is. — Évfordulós kiadványok. Kun Béla születésének száza­dik évfordulójára több újdon­ságot is kínál a Kossuth Könyvkiadó Baranya Megyei Kirendeltsége. így kapható a „Kun Béla” című képsorozat, valamint egy ugyanilyen című album. Megjelent a „Kun Bé­la válogatott cikkek és beszé­dek" címet viselő minikötet is. — Finn erdészeti főiskolá­sok érkeznek ma Magyaror­szágra. Nyolcnapos szakmai útjuk során hazánk fafeldol­gozó iparát tanulmányozzák, ellátogatnak egy szombathelyi fafeldolgozó üzembe, a Sop­roni Erdészeti Főiskolára és a BUBIV két fővárosi gyáregysé­gébe. Esküvő HEGEDŐS ÉVA és DR. RACZ LAJOS értesítik barátaikat és ismerősei­ket, hogy február 8-án 15.30 órakor a Hunyadi úti házasságkötő terem­ben házasságot kötnek. — Rovarritkaság a Mecsek­ben. A múlt évben kezdődött tudományos kutatás eredmé­nyeként a Mecsék egyik észa­ki völgyéből egy olyan Ma­gyarországon ismeretlen tol­lasmoly került elő, amely leg­közelebb az osztrák Alpokban él. A vizsgálat részleteit Euró­pa egyik legrégebbi rovartani folyóirata, az Entomologische Zeitschrift januári száma kö­zölte. — Onkiszolgálóbolt. Nagy­budméron bővítették a ve­gyesboltot, megnövelték az el­adóteret és önkiszolgáló rend­szerűvé alakították át az üz­letet. Nagyobb hatótávolságú rádiótelefonok Továbbfejlesztette két termé­két a BRG Salgótarjáni Rádió­telefongyára. Mindkettő máraz idén piacra kerül. Az egyiknek, a CB—1001 típusú kézi rádió- telefonnak már a nullasoroza­tát készítik. A továbbfejlesztett típus hatótávolsága az előző CB—100-asnak mintegy ötszö­röse, és szebb, könnyebb kivi­telben készül. Jól vizsgáztak a kétwattos, hatcsatornás FM— 503-as hordozható rádiótelefon mintapéldányai is. Ez utóbbiak hangátvitele tizenöt kilométer. Megkezdődtek a készülék nulla­sorozatának is az előkészületei. A gyártmányok fejlesztésével párhuzamosan az idén a gyár­tás biztonságát, a készülékek megbízhatóságát, nem utolsó­sorban a beállítást-ellenőrzést végző szakemberek munkájának megkönnyítését szolgáló több, nagy pontosságú, NSZK-beli és angol gyártmányú számítógép vezérlésű komplex beállító-mé- rő-ellenőrző műszert állítottak, illetve állítanak be a termelés­be, ezzel is biztosítva a salgó­tarjáni gyár termékeinek kifo­gástalan minőségét. Az idén előreláthatólag mintegy 90—95 ezer hektá­ron termelnek cukorrépát a gazdaságok. A gyárak már javában kötik a szerződése­ket a nagyüzemekkel. Az új szezonban legalább 450— 460 ezer tonna cukrot akar­nak előállítani. Az üzemek­ben a téli karbantartási, fel­újítási munkákon dolgoznak. A Cukoripari Szolgáltató Közös Vállalat adatai szerint: az ország tizenegy cukorgyá­ra együttesen már eddig csaknem 90 ezer hektárra kö­tötte meg a termeltetési szer­ződést 500 mezőgazdasági nagyüzemmel, és további szerződéskötéseket készítenek elő. A tapasztalatok kedve­zőek. A termelői kedvre most is jótékony hatással van, hogy tavaly tonnánként átlagosan száz forinttal emelték a répa átvételi árát, amivel — a ter­més jó minősége esetén — az idén is számolhatnak a gazdaságok. A múlt évi betakarítási sze­zonkezdet aszályos időjárása, a száraz, kemény talaj túl­ságosan igénybe vette a cu­korrépa betakarítás gépeit, éppen ezért javításukra most nagyobb gondot kell fordí­tani, ami többletköltséggel jár. Kedvező viszont, hogy a tavalyi betakarítási szezon vége felé érkezett importgé­pek az idén már a teljes idényben kinn lesznek a föl­deken, s velük hatékonyab­ban, nagyobb biztonsággal takarítható be a cukorrépa. A répa cukortartalom sze­rinti átvételéhez minden gyár rendelkezik a holland gyárt­mányú Vehema típusú minta­vizsgálóval. Ezek beszerelé­se az ipar számára jelentős költséggel járt, ám megérte, mivel az eszközök pontosan, jól működnek, zavartalan az átvétel, s ez bizalmat teremt a termelők körében. A mű­szerekkel a mintavétel után legkésőbb 48 órán belül meg­állapíthatják a nyers répa cukortartalmát. A cukorgyárakban jelenleg a gyártósorok és más eszkö­zök karbantartásán dolgoz­nak. A munkálatokhoz szük­séges anyagok és alkatré­szek rendelkezésükre állnak, külföldről is érkeztek csere­darabok a régebben működő gépek felújításához. Sí 15-000 Dr. Hodoli Józsefné (Pécs, Fran­kel Leó u. 11. sz.) telefonált töb­bek nevében a szerkesztőségbe: az Engels úti iskola előtt megszüntet­ték a gyalogosátkelőhelyet. A gye­rekek az iskolából viszont kiözönle- nek a kocsiútra és az autók között cikáznak át a túloldalra. Kérdése, miért kellett megszüntetni az át­kelőhelyet? A Baranya Megyei Tanács közle­kedési osztályának vezetőjét, Wil­helm Ferencet kérdeztük az intézke­dés okáról: — Központi rendelet alapján tavaly az év vége felé a megye útjain lévő összes gyalo­gosátkelőhelyet megvizsgáltuk, biz- tonságosak-e, szükséges-e a meg­létük. Pécsett tizenkilencet szüntet­tünk meg. Az intézkedés ellen ti­zenöt napon belül lehetett rekla­málni. De amennyiben most derült ki, hogy hiányzik az átkelőhely és az iskola igazgatója ezt levélben bejelenti az osztályunkon, újra meg­vizsgáljuk az átkelőhely ügyét. — Bolt Kisbudméron. Jogo­sam panaszolta évek óta Kis- budmér lakossága, hogy na­gyon elavult, rossz állapotú és korszerűtlen a boltjuk. Most a Bólyi ÁFÉSZ egy ideiglenesen bolttá alakított helyiségbe köl­töztette az árukészletet és meg­kezdte az épület teljes felújí­tását. A tervek szerint a közel 600 ezer forintos költséggel ki­alakítandó korszerű vegyesbol­tot a községben a nyárra meg­nyitják. — Bővítik a szennyvíztelepet Bolyban. A tervek szerint még az idén befejeződik a szenny­víztelep bővítése és napi ka­pacitása 320 köbméterről 900 köbméterre növekszik. Halálozás Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisz­telték, hogy PERLAKI JÓZSEF, a Vasas-Bányaüzem nyugdíjasa sok szenvedés után, 55 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 8-án 14 órakor lesz Szilágyon. Perlaki család. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Sziget­vár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyer­mekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros na­pokon : Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (fertőző épület). III. kerület: I. sz. Belgyó­gyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: II. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegse­bészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei ré­szére: POTE Ideg- és Elmekiinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül- Orr-Gégeklinika. Szemészeti bete­gek: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részé­re egy helyen, a Lánc utcai Rende­lőintézet földszinti ügyeleti helyisé­gében, minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: l4>-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben — gyermekek ré­szére is. Gyermeklakosság részére: a Gyer­mekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől), este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást o 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81., 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23., 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmen­tesen hívható a 12-390-es számon — este 7-től másnap reggel 7 óráig. állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos 1986. február 8-án 06 órától február 10-én 06 óráig. Pécs város és környéke számára: Pécs, Megyeri út 24. Telefon: 15-588. Mohács és a volt mohácsi járás részére: Mohács, Vörösmarty u. 4. Telefon: Mohács 10-782. Komló és a volt komlói járás ré­szére: Komló, Lenin tér 3. Telefon: Komló 81-194. Siklós és a volt siklósi járás ré­szére: Keleti részen: Siklós, Dózsa Gy. u. 19. Telefon: Siklós 32. Nyugati részen: Sellye, Tanács­háza. Telefon: Sellye 1. Szigetvár és a volt szigetvári já­rás részére: Keleti részen: Szent- lőrinc, Szent I. u. 2/a. Telefon: Szentlőrinc 71-304. Nyugati részen: Szigetvár, Állat­kórház, Alapi G. u. 4. Telefon: Szigetvár 75. Amennyiben a fenti telefonszámok nem jelentkeznek, vagy az ügyele­tes állatorvos nem található, akkor üzenet hagyható Pécs város és kör­nyéke számára a 09-es telefonszá­mon, Komló részére pedig a 009- es telefonszámon, illetve az illeté­kes telefonközpontnál „állatorvos) ügyelet” címen. Az urán városi gyógyszertár nyítvatartásának módosítása Az influenzás és meghűléses meg­betegedések számának növekedésé­re való tekintettel az uránvárosi Rendelőintézetben működő gyógy­szertár február 8-án, szombaton 8— 13 óráig nyitva tart. A VOLÁN SZEMÉLYFORGALMI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA autószerelő szakmunkásokat vesz tel Bérezés: az 5/1983. (XI. 12.) ME sz. rendeletben meghatározott órabér -f prémium. Kezdő szerelőknek 18,50 Ft-os órabért fizetünk. A munkavállalónak és családtagjainak díjtalan, illetve kedvezményes utazási lehetőséget biztosít a vállalat. JELENTKEZÉS: BOLGÁR NÉPHADSEREG ÚTJA 33. FSZT. 8. J ■ ■ I VilJ %V4 I VJ I I, l|IVlVv Felhívás versenytárgyalásra A SELLYEI NAGYKÖZSÉGI KÖZÖS TANÁCS V. B. részéről a Sellye, Bodonyi Nándor u. 10. sz. alatt építendő tornaterem beruházás kivitelezésére A pályázati feltételeket tartalmazó kiírási dokumentáció, a megjelenést követő, két munkanapon, az AGROBER pécsi iroda, műszaki osztályán 8 és 10 óra között átvehető. Á cukoripar szerződései

Next

/
Oldalképek
Tartalom