Dunántúli Napló, 1986. február (43. évfolyam, 31-58. szám)
1986-02-27 / 57. szám
Dunontfflt napló 1986. február 27., csütörtök 1986. FEBRUAR CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ÁKOS nevű kedves olvasóinkat A Nap kél (.30 — nyugszik 17.25 órakor A Hold kél 21 .OS — nyugszik 7.50 órakor Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információit, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon. Ügyeletes újságíró: DUNAI IMRE Ma délelőtt 9—12 óráig panaszügyekben fogad, telefonon hívható a 10-046-os telefonszámon HETÉNYI JANOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig NAGY ISTVÁN a 10-053-as telefonszámon. ítélet a postarablókra Szerdán tárgyalta a fővárosi bíróság és ítélete kihirdetésével első fokon le is zárta azt a bűnügyet, amelynek során 11 és félmillió forintot kaparintott meg két postarabló ez év január 16-án hajnalban a Magyar Posta egy kis teherautóval továbbított pénzszállítmányából. Két társtettese van a vádirati minősítés szerint különösen nagy értékre elkövetett rablásnak: Jelencslk Sándor, aki a Budapest-vidéki Postaigazgatóságnál volt gépkocsivezető és Koyács; Jg^sef cipész kisiparos.: , Mindketten 1948-ban születtek, és dunaújvárosi lakosok. A televízió „Kék fény" műsorából országosan hírhedtté vált bűncselekményük elkövetése után — több mint 700 rendőr szakszerű és gyors munkájával — rövidesen elfogták őket. Mindegyikük már a nyomozás során, csakúgy, mint most a bíróság előtt, beismerő vallomást tett. Az elsőrendű vádlottként felelősségre vont Kovács büntetése 12 évi, Jelencsiké 14 évi szabadságvesztés, amelyet, fegyházban kell végrehajtani. A bíróság emellett mindkettejüket 10 évre eltiltotta a köz- ügyek gyakorlásától, és Kováccsal szemben elrendelte a bűncselekmény elkövetéséhez használt személygépkocsija elkobzását. — Tanácstagi fogadóóra. Tóth Mihályné, a pécsi 3. sz. tanácstagi választókerület tanácstagja ma délután 5 órai kezdettel Pécs-Va'sason (Vasas II.), a Szövetkezet u. 13. sz. alatti párthelyiségben fogadóórát tart. — Elírás. A tegnapi lapszámunk 6-ik oldalán megjelent „ítélet előtt Zágrábban” című írás kéziratába dátumhiba került. Az ötödik bekezdés második mondatában a dátum -— már csak a naptár logikájából következően is — nem „március”, hanem február 12. Időjárás Várható időjárás az ország területén csütörtökön estig. Többnyire derült lesz az ég, az időnkénti fel- hősödésből legfeljebb a keleti országrészben várható elszórtan hó- szállingózás. A néhol még erős lökésekkel kísért északi szél lassanként mérséklődik, ezért a hófúvások éjszakára megszűnnek. Hideg marad az idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —17 és —12, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön —5 és 0 fok között alakul. Szerda reggeli vízállások: Őrtilos 55 cm, áradó, vízhő 0,8 fok; Barcs —35 cm, apadó, 1,0 fok; Drávasza- bolcs 50 cm, változatlan, 0,0 fok; Mohács 272 cm, apadó, 0,6 fok. Újságiri-olvasú találkozó Szederkényben Újságíró-olvasó találkozóra várjuk ma szederkényi olvasóinkat. Délután 3—5-ig jogi tanácsadást tartunk a községi tanács székházában. Majd 5 órától a művelődési házba baráti beszélgetésre hívjuk olvasóinkat, amelyen részt vesznek a Dunántúli Napló, a pécsi televizió- és rádióstúdió munkatársai. — Továbbképzés. Az építőipari szállítási vállalatok gazdasági és társadalmi vezetőinek továbbképzését tartják március 3-tól 15-ig Révfülöpön. A program keretében sor kerül a POTE Marxizmus—Leni- nizmus Intézetének főmunkatársa, dr. Blasszauer Béla előadására is. A népszerű Jó halál című könyv szerzője társadalmunk etikai analíziséről beszél. — Szakszervezeti konferencia Komlón. A Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezete kétnapos konferenciát szervezett az ágazati szakszervezetek közgazdasági titkárai számára. A február 26. és 27-i tanácskozásnak c Carbon Könnyűipari Vállalat ad otthont. EE-05-07 Húsbolt, vendéglő és vegyesbolt kap helyet a Kétújfalun most elkészült szolgáltatóházban, amit a napokban adnak át rendeltetésének. (Tóth László felvétele) összeütközött egy autóbusz és egy személygépkocsi kedden délután Pécsett a Felszabadulás úton. A személyautó vezetője nvolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, az anvagi kár 40 000 forint. A baleset okának vizsgálata folyamatban van. * Füstszivárgást észleltek szerdán reggel Siklóson a Felszabadulás út melletti garázsok egyikében. Egy 1500-as Lada személygépkocsi égett le. Feltehetően az elektromos vezetékek zárlata miatt keletkezett a tűz, amely az autó tulajdonosának, Stecher Józsefnek 150 000 forint kárt okozott. A körülmények tisztázása — szakértők bevonásával — folyamatban van. * Nyílt láng használata miatt gyulladt ki szerdán reggel Szigetvár- Hobolban a Szamuely u. 15. szám alatti lakóház. A konyha berendezése, nyílászárói és mennyezete égett le. A tűz továbbterjedését a szigetvári tűzoltók akadályozták meg. A becsült kár 30 000 forint. Ugyancsak szerdán reggel gyulladt ki Vásárosdombón a Zöldfa u. 13. számú ház istállója. Az állatokat sikerült kimenteni, de a padlástérben tárolt nagy mennyiségű abraktakarmány a lángok martaléka lett. A kár 50 000 forint. Doktori értekezés nyilvános védése A doktori cím elnyerését szabályozó új rendelet értelmében most kerül sor először doktori értekezés nyilvános védésére a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen. Február 28-án 13.30-kor az Állam- és Jogtudományi Kar tanácstermében Nemeskíéri Gyula, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal munkatársa Budapestről „A munkateljesítmények alakulását befolyásoló tényezők a termelő rendszerekben" című doktori értekezésének nyilvános védését tartják a pécsi egyetemen. — A Kossuth Könyvkiadó „Népszerű történelem” sorozatában három újabb könyv jelent meg: Schönwald: A Károlyi-per, Bahner: A Bastille bevétele, Rozanov: Titkos diplomácia. — Elmarad a Kertész kutyája. A Pécsi Nemzeti Színházban Maron'ka Csilla szín- művésznő betegsége miatt elmarad „A kertész kutyája" című Lope de Vega vígjáték ma estére hirdetett előadása. Mai névnap Ákos A mai Ákos nevünket Bőd Péter munkájában felvette az ősmagyar eredetű nevek közé. Szerinte hozzánk a török nyelvből került át a két nép érintkezése révén és a név jelentése a török nyelvben: „fehér sólyom" („ak-kus") volt. Más magyarázat viszont görög eredetűnek véli és azt tartja, hogy ottani eredeti formája az „Achatius" volt, mely név vjjronti az „achátf* nevű féldrágakő nevéből származik. KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYEIETEK: Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermek- klinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (Belgyógyászat). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségében, minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14ta347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást a 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81., 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23., 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7-től másnap reggel 7 óráig. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. Hycomat Budapest Trabant Hycomat Combi Budapest Trabant Limousin Budapest Debrecen Győr Trabant Combi Budapest Győr Wartburg Standard Budapest Győr Debrecen Wartburg Speciál Budapest Győr Wartburg Speciál tolótetős Budapest Wartburg Tourist Budapest Győr Skoda 105 S Budapest Debrecen Győr Skoda 120 L Budapest Debrecen Győr Skoda 120 GLS Budapest Lada 1200 Budapest Debrecen Győr Lada 1300 S Budapest Debrecen Győr Lada 1500 Budapest Debrecen Győr Lada Combi Budapest Debrecen Moszkvics Budapest Polski Fiat 126 P Budapest Győr FSO (Polski Fiat) 1500 Zasztava Dácia Combi Budapest Debrecen Győr Dácia Budapest Debrecen 245 1 893 1 394 1 630 13 205 6 567 22 129 39 26 237 266 11 753 3 610 10 188 7 955 7 954 20 770 11 414 14 260 1 378 40 252 25 152 14 045 16 045 12 612 5 576 14 753 10 701 4 790 7 192 3 953 13 764 24 974 8 357 5 195 11 906 54 46 30 34 257 20 584 — Tavaszi vászoncipők. A Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalat több mint 5 millió forintért szerzett be magyar, kínai és olasz gyártmányú gyermek, női és férfi tavaszi vászoncipőket, melyeket a KIP- KOP cipőboltok, a Mecsek és a Szliven Áruház már kínálnak, a többi cipőbolt folyamatosan kap meg. — Bemutatkozik a Nagy Lajos Gimnázium. A pécsi középiskolák sorában most a patinás Nagy Lajos Gimnázium rendezi hagyományos . „Bemutatkozunk” műsorát csütörtökön és pénteken este 7 órai kezdettel a Pécsi Ifjúsági Házban. Két estén át a Nagy Lajos több mint 850 diákjának legjobbjai mutatják be irodalmi — zenés-táncos műsorukat — az irodalmi színpad, ez Orff-együttes, a néptáncegyüttes, a férfi vokál, a leánykar, a vonószenekar tagjaiként és szólóhangszereken, bizonyítva, hogy a tanulás mellett máshoz is értenek. Népművelők közgyűlése „A szakma jobb kedvű és nagyobb szakértelemmel folytatott művelését szeretnénk célul kitűzni” — mondta az éves munkaterv megvitatása előtti bevezetőjében Újvári Jenő elnök, a Magyar Népművelők Egyesülete Baranya Megyei Szervezetének tegnapi, Pécsett megtartott közgyűlésén. A gondolatot a közgyűlés és a munkaterv mottójául is választhatnánk. A munkaterv arra irányul, hogy a tagságot az eddiginél pezsgőbb, hatékonyabb közreműködésre, közös munkára hívják föl. Tallózva a felsorolt feladatok között kiemelhetők például a kutatások, felmérések vállalására biztatók. A megyei szervezet pályázatot hirdet a Janus Pannonius Múzeummal közösen a közművelődés történél, mi emlékeinek, tárgyainak az összegyűjtésére. Szeretnének szoros kapcsolatot kialakítani a közművelődéssel foglalkozó megyei intézményekkel, kutatóhelyekkel, úgy, hogy a tagság is bekapcsolódjon a különböző részkutatásokba. Várnak jelentkezőket az üzemi közművelődés jellegzetességeinek, gondjainak, eredményeinek a részletes bemutatására, összegyűjtésére. Terevik között szerepel a szomszédos megyék területi szervezeteivel való jobb kapcsolattartós, az üdülési, nyaralási lehetőségek felmérése, a szakmai továbbképzések folytatása. A közgyűlés résztvevői — több hozzászólás után — elfogadták a munkatervet. — „A gyermekek élete régen és ma" címrntel városi úttörő prózamondó versenyt rendez ma délután 14.30 órai kezdettel a Pécs Megyei Városi Tanács művelődési osztálya és a Pécs Városi Úttörőelnökség a Bártfa utcai Általános Iskolában. A versenyre nevezett 26 prózamondó közül a legjobb hat kerül a megyei döntőbe. — A Janus-leánykar Veszprémben. Kórustalálkozó lesz szombaton este a Veszprémi Vegyipari Egyetem aulájában. A veszprémi Lavassy László Gimnázium énekkara mellett a pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Óvónői Szakközép- iskola leánykórusa lép pódiumra Ivasivka Mátyás vezényletével. A veszprémi koncert után két hét múlva március 15-én a pécsi Liszt Teremben ad közös .koncertet a két gimnázium kórusa. Rendezvények Márciusban folytatódnak a TIT népszerű sorozatai. Az „Esti órák" keretében 18-án lesz előadás a JPTE Jakabhegyi úti kollégiumának társalgójában este hét órakor. Kenyeres Zoltán, az irodalomtudományok doktora, egyetemi docens az értékelemzésről beszél. A pécsi, baranyai személyiségeket bemutató „És most lefényképezkedünk" sorozat) 2CMán, csütörtökön jelentkezik,: vendégei: Prof. dr. Bauer Miklós, a POTE rektora, Kromek Sándor, a Nagy Lajos Gimnázium kémiatanára, Piti Zoltán, a Pécs Városi Tanács elnöke. A beszélgetőműsor 19 árakor kezdődik a Pannónia Szálló kistermében. * Vásárral egybekötött mezőgazdasági könyvkiállítás nyílik pénteken 16 órai kezdettel a komlói József Attila felnőttkönyvtárban. A kiállított könyvek március 4-ig tekinthetők meg. Nyereményjegyzék az 1986. február 25-én megtartott februári tv-lottó jutalomsorsolásról, melyen a februári tv-lottó szelvények és az 1986. februári előfizetéses lottószelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalv. (2000 Ft). B Dacia 1310 tip. személygépkocsira szóló utalvány C Szerencse-utalv. (30 000 Ft). D Vásárlási utalv. (10 000 Ft). E Vásárlási utalv. (9000 Ft). F Vásárlási utalv. (7000 Ft). G Vásárlási utalv. (5000 Ft). H Vásárlási utalv. (4000 Ft). I Vásárlási utalv. (3000 Ft). A nyertes szelvényeket 1986. március 17-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnjch Ferenc u. 15.) eljuttatni. 2 778 717 2 792 010 2 805 303 2 818 596 f 2 831 889 i 2 845 182 j 2 871 768 2 885 061 2 898 354 2 911 647 2 924 940 2 964 819 78 003 804 78 017 097 78 043 683 78 056 976 78 070 269 78 110 148 78 150 027 78 163 320 78 176 613 78 189 906 78 203 199 78 229 785 78 243 078 78 256 371 78 269 664 78 282 957 78 296 250 78 309 543 78 322 836 78 336 129 78 349 422 78 362 715 78 376 008 78 389 301 Í 78 402 594 { 78 442 473 i 78 455 766 a 78 469 059 e 78 482 352 i 78 495 645 i 78 508 938 i 78 522 231 i 78 535 524 i 78 548 817 i 78 548 817 i 78 575 403 c 78 588 696 e 82 390 494 I 82 417 080 I 82 443 666 g 82 456 959 c 82 470 252 d 82 483 545 i 82 496 838 e 82 510 131 h 82 523 624 f 82 550 010 Í 82 563 303 i 82 589 889 i A Volán Személyforgalmi Üzemigazgatósága felvesz kétéves gyakorlattal rendelkező, 21. életévét betöltött TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐKET „D” TANFOLYAM-HALLGATONAK, akik o tanfolyam elvégzése után helyi forgalomban autóbusz- gépkocsi-vezetőként kivannak elhelyezkedni. A tanfolyam költségeit a vállalat fizeti, a tanfolyamhallgotóknak havi 3000 Ft bért biztosit. Kereseti lehetőség a tanfolyam elvégzése után: havi 6—10 ezer forint között, és évi egy alkalommal 7 ezer forintos tömegközlekedési juttatás. A munkavállalónak és családtagjainak dijtalan, illetve kedvezményes utazási lehetőséget biztosit a vállalat. JELENTKEZNI LEHET: az üzemigazgatóság személyzeti és oktatási vezetőjénél, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 33. szám, földszint 13-ban.