Dunántúli Napló, 1986. február (43. évfolyam, 31-58. szám)

1986-02-27 / 57. szám

1986. február 27., csütörtök Dunántúlt napló 3 A kongresszus nemzetközi visszhangja Moszkva Washington A megszokottnál valami­vel később, ám jóvat na­gyobb terjedelemben, a szoká­sos hat nagy oldal helyett 12 oldalon és ünnepi külsővel je­lentek meg szerdán a szovjet központi lapok. Terjedelmük nagy részét az SZKP KB poli­tikai beszámolója kötötte le. A lapok beszámolón kívül hírt adnak a kongresszus vezető szerveinek megválasztásáról, közlik Jegor Ligacsov megnyitó szavait, a Központi Revíziós Bi­zottság elnökének, Gennagyij Szizovnak a jelentését. Beszá­molnak arról, hogy a kongresz- szus küldötteinek népes cso­portja, élén a Politikai Bizott­ság tagjaival, megkoszorúzta Lenin mauzóleumát. A lapokban megjelent a TASZSZ jelentése arról, hogy az SZKP XXVII. kongresszusa kez­detét világszerte 2 milliárd em­ber követhette nyomon televí­zión, az Intervízió, az Eurovízió hálózatán és más televíziós tár­saságok csatornáin keresztül. London A brit lapok már kedd reg­gel részletesen foglalkoztak a kongresszus jelentőségével, az q ■ r i ország hírközlő szervei pedig DGl^rOCI egész nap nagy figyelmet szen­teltek a kongresszusi esemé­nyeknek. A délutáni The Lon­don Standard a főtitkárt- be­számoló két elemét emelte ki: az előző esztendők mozdulat­lanságának bírálatát, illetve azt a kritikát, amellyel Gorbacsov az amerikai külpolitikát illette. A BBC esti híradója két tudó­sítójának részletes helyszíni be­számolója alapján adott hírt a kongresszusról. Az Egyesült Államok gondo­san tanulmányozza Mihail Gor- bacsovnak az SZKP kongresz- szusán elmondott beszédét, de egyelőre semmiféle megjegy­zést sem fűzött hozzá. Az ame­rikai kormányzat képviselői ezt azzal indokolták, hogy a be­széd áttanulmányozása hosz- szabb időt vesz igénybe. Az amerikai rádió- és tele­víziós állomások, a hírügynök­ségek kedden jelentős terjede­lemben foglalkoztak Gorba­csov beszédével. A Moszkvából keltezett jelentések mindenek­előtt azokat a megállapításo­kat emelték ki, amelyek az Egyesült Államok nemzetközi politikáját és különösen a le­szereléssel kapcsolatos maga­tartását elemezték. Mindhárom nagy televíziós hálózat kom­mentátora és a két amerikai hírügynökség tudósítása hang­súlyozta, hogy Gorbacsov nem tartotta kielégítőnek a Szovjet­unió legújabb, nagy jelentősé­gű leszerelési javaslataira adott amerikai választ. Bukarest A bukaresti televízió esti híradója vezető külpolitikai hír­ként filmtudósításban számolt be az SZKP kongresszusának első napjáról. A beszámoló gazdasági részéből a televízió kiemelte, hogy a Szovjetunió az intenzív fejlesztést szorgal­mazza, s az ezredfordulóig meg kívánja duplázni a termelést. A külpolitikai rész ismertetésekor a tudósítás mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy Mihail Gór. bacsov állást foglalt a békés egymás mellett élés politikája mellett. A Tanjug jugoszláv hírügy­nökség kedd délutáni összeg­ző jelentésében megállapítot­ta: „Az SZKP vezetése köteles­ségének tartja, hogy szóljon azokról a mulasztásokról is, amelyek miatt a szovjet párt és állami szervek tevékenysége éveken át elmaradt az idők követelményeitől". A nemzet­közi helyzettel kapcsolatos megállapításai közül a Tan­jug kiemelte, hogy nehéz megjósolni a szocialista és a tlőkésországok, a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszo­nyának alakulását. Tokió Madrid A spanyol televízió és az or­szág rádióadói mindenekelőtt a kongresszusi beszámoló kül­politikai részével foglalkoztak részletesen. Helyszíni tudósítá­sában a televízió munkatársa biztatónak nevezte azokat az indítványokat, amelyek az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának együttműködése révén valósulhatnak meg. Új-Delhi A BARCS VÁROSI TANACS V. B. KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEM magasépítési, illetve mélyépítési munkák kivitelezésében jártas, felsőfokú vagy középfokú végzettséggel rendelkező m u n katá rsa kát G műszaki előkészítői, G illetve művezetői munkakörbe FELVESZ — Fizetés megegyezés szerint. — Letelepedéshez segítséget nyújtunk. JELENTKEZÉS: BARCS. HŐSÖK TERE 2. SZ. hogy a kormányzó Nemzeti Kongresszus (I) párt hivatalos küldöttsége most először vesz részt az SZKP-kongresszuson. Bérli in A szocializmus erősítésének átfogó programja az emberiség békés, biztonságos jövőjéért — ezzel a szalagcímmel számol be a szerdai Neues Deutsch­land Mihail Gorbacsovnak, az SZKP XXVII. kongresszusán el­hangzott előadói beszédéről. Az NSZEP központi lapja tel­jes egészében közli a beszédet és kiemeli: az SZKP minden tervének célja a nép jólétének biztosítása és ennek érdeké­ben a jövőben következete­sebben kell dolgozni a gazda­sági intenzifikálásért. Nyugat-Berlin A nyugat-berlini lapok Mi­hail Gorbacsov beszédét is­mertető terejdelmes beszámo­lóikban az amerikai elnök leg­utóbbi javaslatára tett bíráló megjegyzéseket emelik ki. öd- vözlik, hogy a Szovjetunió két területen — a földalatti atom­robbantások és az eurorakéták kérdésében — lehetőséget lát a megegyezésre. A Der Ta­gesspiegel rámutat: Gorba­csov leszögezte, hogy jobb kapcsolatokat akar kiépíteni a nyugati világgal. Varsó A Japán Kommunista Párt —, amely szintén magas ran­gú küldöttséggel képviselteti magát a szovjet kommunisták tanácskozásán — annak a reményének adott hangot, hogy az SZKP és JKP kapcso­latai a jövőben tovább fog­nak erősödni. Kedden hozták nyilvánosságra a japán fővá­rosban annak a táviratnak a szövegét, amelyben a JKP Köz­ponti Bizottsága üdvözli az SZKP kongresszusát. Új stílus kifejeződésének mi­nősítette szerdán a Trybuna Ludu Mihail Gorbacsov ked­den elhangzott előadói beszé­dét. A Lengyel Egyesült Mun­káspárt lapja így összegezte a felszólalás leqfőbb mondani­valóját: ne féljünk elvetni azt, ami elavult, méq ha valamikor hasznos is volt; bátran kell ke­resni az új megoldásokat, megszüntetni a negatív jelen­ségeket, felszámolni mindent, ami fékez, gátol. A hangvétel helyenként kritikus, a feladatok részletezése naqyon konkrét és pontos, a célok megfogalma­zása viláaos, eqyértelmű volt — állapította meg a Trybuna Ludu. Peking Az SZKP XXVII. kongresszu­sával összefüggésben a Szov­jetunió bel- és külpolitikájá­val foglalkozó cikkeket közölt előzetesen az indiai sajtó. A Patriot című lap kiemelte: az esemény jelentőségét India számára mutatja az a tény, Az Új-Kína hírügynökség folytatásos jelentésekben szá­molt be az SZKP XXVII. kong­resszusának első napjáról, s ismerteti a Gorbacsov főtitkár által előadott központi bizott­sági beszámoló fontosabb megállapításait a pórt munká­járól, gazdasági kérdésekről és a szovjet külpolitikáról. A szer­dán megjelent kínai központi lapok az Új-Kína jelentéseire támaszkodva külpolitikai hírol­dalukon rövid, önálló hírekben számolnak be a szovjet párt- kongresszus megnyitásáról és a központi bizottság beszá­molójáról. NAGYVILÁGBAN Új kormány a Fiilöp- szigeteken Corazon Aquino szerdán megalakította kormányát. El­nöki minőségben tartott első sajtókonferenciáján ismertette az új kabinet névsorát és kör­vonalazta főbb politikai el­képzeléseit. Ezúttal is megerő­sítette a választási kampány során többször hangoztatott álláspontját: kormányzata tisz­teletben tartja az ország te­rületén lévő amerikai támasz­pontokra vonatkozó szerződé­seket. A 13 tagú kormányt Salva­dor Laurel alelnök vezeti, ő a külügyminiszteri tárca birtoko­sa is. Laurel — aki az ellenzék színeiben, Aquino vetélytársa volt a február elején tartott el­nökválasztásokon — kedden, Aquino elnöki beiktatásakor kapta meg az alelnöki címet Az előző kormányból egye­dül csak Juan Ponce Enrile hadügyminiszter őrizte meg posztját. + PEKING: A kínai külügy­minisztérium szóvivője szerdai sajtóértekezletén közölte, hogy a kínai kormány üdvözli a Corazon Aquino által alakított új Fü- löp-szigeteki kormányt. ' ♦ WASHINGTON: Az Egye­sült Államok saját sike­rének igyekszik feltüntet­ni a Fülöp-szigetek politikai " válságának békés megoldását. Bár a kormányzat hivatalos nyilatkozata, amelyet Shultz külügyminiszter ismertetett, ezt nem fogalmazta így meg, szá­mos magas beosztású kor mánytisztviselő húzta alá, hogy a Reagan elnök vélemé­nyében bekövetkezett változás kényszeritette ki Marcos távo­zását. + BUDAPEST: Szerdán ülést tartott az Országos Béke­tanács elnöksége. Megtár­gyalta az OBT és a magyar ENSZ-társaság, illetve az Unicef magyar nemzeti bizott­sága közötti együttműködés kérdéseit és bővítésének lehe­tőségeit a nemzetközi békeév során. + PORT -AU-PRINC E: Haiti- ban kedden felvonták az or­szág hagyományos kék-vörös lobogóját a parlament épüle­tére, és ezzel formálisan is vé­get ért a majd három évtize­des Duvalier-diktatúra. ♦ NEW YORK: A kanadai kormány úgy döntött, hogy mindaddig nem engedi meg az amerikai manőverező robotre­pülőgépek kanadai területen való kipróbálását, amíg fény nem derül a legutóbbi kataszt­rófa okára — jelentette be szerdán a kanadai hadügymi­niszter. Mint ismeretes, kedden próbarepülés közben a Beau- fort-tengerbe zuhant egy rob­banótöltet nélküli amerikai ro­botrepülőgép. V ■ • 3 •> %• V V V ILYEN MAR VOLT, DE EZ MÉGIS MAS — a MILAN vendéglő és a Kaleid OSZK op Műsoriroda szeretettel meghívja Ont, kedves családját, barátait, munkatársait március 5, 12, 19 és 26-án, azaz minden szerdán 18 órai kezdettel 18 éven felüli ínyenceknek ajánlott szerda esti műsoros vacsoraestiére Vendéglőnk 99 ételválasztékából választhat és az On szórakoztatásáról táncdalénekes, bűvész, erotikus táncos, revütáncos, énekes-zenész gondoskodik. SZÁMÍTUNK JELENLÉTÉRE ÉS KÉRJÜK, HELYÉT A MŰSORRA FOGLALTASSA LE. TAPÉTASZAKBOLT AJANLATA! # Különleges szép importtapéták, G csempematricák, G öntapadós tapéták, G tapétaszegélyek, G poszterek és G viaszosvászon érkezett. 1—16—29—47-ES BUSZVÉGÁLLOMÁS NEVELÉSI KÖZPONTNÁL. A DO-ZSO vendéglátóipari célra BÉRBE ADJA Vasas—Somogy Bányatelepen levő közművesített ÉPÜLETÉT, amelyben korábban a „BÁNYÁSZLÁMPA" vendéglő működött Érdeklődni az intézmény igazgatójánál vagy helyettesénél lehet, munkanapokon 8—17 óráig. Telefon: 13-648, 24-855 ♦ WASHINGTON: A We are the World, a Mi vagyunk a világ cimű szuperlelvétel lett az elmúlt év legjobb dala s egyben legjobb albuma is az Egyesült Államokban. Az ame rikai lemezakadémia kedd es­te osztotta ki az év legjobb­jainak járó Grammy-dijakat, amelyek ebben a műfajban egyenértékűek a filmművészet Oscar-dijaival s az afrikai éhezők megsegítésére a leg­nagyobb sztárokkal készített felvétel két kategóriában is győzött. ♦ BEJRÚT: Ha a helyzet további romlása szükségessé teszi, a libanoni kormány kér­ni fogja Szíria közvetlen be­avatkozását — jelentette ki Ra- sid Karami libanoni miniszter- elnök, hozzátéve, hogy ez ügy­ben Damaszkuszba küldi em­berét. Gépkocsiba rejtett pokol­gép robbant szerdán a dél­libanoni Sziidon városában egy palesztin menekülttábor bejá­ratánál. A robbanás megölte a jármű vezetőjét és megsebe­sített hét palesztin embert is, közöttük két kisgyermeket. Rendőrzendülés Kairóban A képen: egy kávéház pultja a rombolás után. (Telefoto—AP—MTI—KS—DN) Rendőrzendülés robbant ki szerdára virradóra Kairó Giza elővárosában. A kormányépüle­tek, nagykövetségek, szállodák őrzésére hivatott úgynevezett központi rendőrség nyolcezer embere gyújtogatott és foszto­gatott a piramisok környékén, miután híre ment, hogy ennek a sorozott karhatalmi erőnek a szolgálati idejét egy évvel meg­toldják, és hogy megtagadják tagjaitól a zsoldemelést. A piramisokhoz vezető uta­kat katonai erők zárták le, és gizai telefonelőfizetőkkel sem sikerült kapcsolatot létesíteni. Éppen ezért megerősíthetetle- nek azok a hírek, hogy több luxusszálloda — közöttük a Jo­lié Vilié — kigyulladt, és hogy a zendülők megfékezésére be­vetett karhatalom könnygázt, éles lövedéket használt. Az éj­szakai órákban Giza felől fegy­verropogást lehetett hallani. Ahmed Rusdi belügyminiszter a helyszínre sietett. Hivatalos kö­rök tagadják, hogy a biztonsá­giak szolgálati idejét növelni akarták volna. A kairói rádió megerősítette, hogy a zendülő rendőrök ellen katonaságot vetettek be, meg­oltalmazandó az egyiptomi és külföldi állampolgárokat, az épületeket és a magántulaj­dont. Szerda reggel teherau­tószámra szállították Gizábo a katonákat, közöttük különleges alakulatok tagjait. A belügymi­nisztérium szerint tíz zendülőt elfogtak, és a környéken, ahonnan a Szakkarai sivatag és Alexandria felé vezet az út, kijárási tilalmat vezettek be. ♦ BECS: Az egyiptomi kor­mány kérésére lemondták Fred Sinowatz osztrák kancellár kairói látogatását — közölték szerdán a Kancellári Hivatal­ban. Az osztrák kormányfő a jövő héten tett volna hivatalos látogatást Egyiptomban. A lá­togatás lemondása nyilvánva­lóan az egyiptomi belső fejle­ményekkel függ össze — mu- tottak rá illetékes osztrák kö­rökben. ♦ HELSINKI: A finnországi Tamperében szerdán megnyílt a dokumentum-, rövid- és multiplex filmek nemzetközi fesztiválja. A mostani, sorrend­ben tizerrhatodik rendezvényen 35 ország kétszáz alkotását mutatják be. ♦ PEKING: A sang haji rend­őrség rövid úton füstté változ­tatott négyezer karton hamisí­tott cigarettát. Az esetről egy pekingi újság számolt be. Esze­rint a hamisítók - kihasználva a jó minőségű cigarettákban mutatkozó hiányt - kibontották a külföldről, elsősorban Angliá­ból érkezett dobozokat és sok­kal gyengébb minőségű füstöl­nivalóval töltötték meg azokat. Az ügy nagy botrányt váltott ki, a rendőrség pedig elégette a hamisítványokat. Az Új Kína hírügynökség szerint Kína a Föld legnagyobb cigaretta- ayártó és -fogyasztó országa. Tavaly 1200 milliárd cigarettát gyártottak. ♦ BONN: Helmut Kohl nyu­gatnémet kancellár keddi in­terjújában visszautasította a ha­mis tanúzás vádját. Kohl a Neue Presse cimű hannoveri lapnak adott interjúban han­goztatta, hogy vádlóinak egyetlen célja személyének le­járatása a jövőre esedékes általános választások előtt. ♦ BONN: Az NSZK és az NDK folytatni kívánja az esz­mecserét, mint a kelet—nyuga­ti párbeszéd fontos részét, le­szerelési kérdésekről — szö­gezte le egyetértőén Hans- Dietrich Genscher külügymi­niszter és az NDK kormányá­nak leszerelési szakértője, Ernst Krabatsch. A keletnémet poli­tikust kétnapos bonni megbe­szélései befejeztével szerdán fogadta Genscher külügyminisz­ter. ♦ BONN: A Neue Presse Hannovernek adott nyilatkoza­tában Kohl kancellár ismét sik- raszállt a két német állam pár­beszédének folytatásáért, meg­ismételte kormánya állásoont- ját az SDI-hez való csatlako­zás kérdésében, és személyes tekintélye aláásásának szándé­kával vádolta az ellene eljá­rást kezdeményező Otto Schi- lyt. ♦ SATT-EL-ARAB: Irak szer­dán bejelentette, hogy kiter­jeszti az Arab (Perzsa)-öböl térségében azt az övezetet, amelyen belül minden iráni hajómozgást Irak elleni fe­nyegetésnek tekint, s az öve­zetben tartózkodó iráni hadi­vagy kereskedelmi hajókkal ennek megfelelően fog eljárni. A „kizárási övezet" a jövőben az iráni kikötők környékén túl a kuvaiti partvidéket is magá­ban foglalja. ♦ HAVANNA: Béremelést és életkörülményeik javítását kö­vetelve sztrájkolnak a grenadai állami alkalmazottak. A mun­kabeszüntetés következtében bezártak a tanintézetek és köz­hivatalok. Szakszervezeti veze­tők szerint 1983, az amerikaiak fegyveres beavatkozása óta a kis karib-tengeri szigetország­ban érezhetően megnyirbálták a dolgozók szociális vívmá­nyait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom