Dunántúli Napló, 1986. február (43. évfolyam, 31-58. szám)
1986-02-26 / 56. szám
Punomon nqpiQ 1986. február 26-, szerda Az élet útja ■telet előtt Zágrábban „Senkit és semmit nem felejtünk!" — írta Olga Berggolc a leningrádi blokádot átélt költőnő, s az eltelt négy évtized őt igazolta. A soha nem felejtők újra és újra végigjárják a Le- ningrádot a Ladoga-tóval ösz- szekötő, „az élet útjá"-nak nevezett útvonalat, hogy emlékez, zenek. Kivételes szerencsének tartom, hogy én is utasa lehettem egy, a múltra emlékező csoportot szállító autóbusznak. Idegenvezetőnk, aki gyermekként élte át a majd ezer napos blokádot, személyes élményeinek, megrázó történeteinek felelevenítése közepette kalauzolt ben. nünket, s hangja gyakran szelídült csendessé, amikor a le- ningrádiak traqikus sorsát, elszánt küzdelmét idézte. Ez az út méltán kapta „az élet útja” elnevezést, hiszen a körülzárt város számára ez az útvonal — a Ladoga-tó víztükre és kőkemény jégpáncélja — valóban az élet, a megmenekülés útját jelentette. A tó szolgált emberéletek mentésére, élelmiszer-utánpótlás biztosító- sóra, s a víztükör alatt húzódó 36 km-es csővezeték az oly nélkülözhetetlen olaj szállítására. Leningrád számára „az élet útja" volt az egyetlen kapocs a külvilággal, a hátországgal, amíg 1943 januárjában Govorov marsall és Merezskov generális vezetésével a Vörös Hadsereg leningrádi egységei át nem törték a Szinjavino és Slisszelburg közötti német arcvonalat, mintegy 8—10 km-es szélességű szárazföldi sávot nyitottak, s így megszüntették a hős város teljes körülzártságát. Ma kiváló betonút vezet a Ladoga-tóhoz. A főút mellett néhány helyen megőrizték a régi, vörös kövekből kirakott utat. A tóig vezető út — ma emlékhely. Sűrűn járnak az em- lékezőket szállító autóbuszok. És az autóbuszok gyakran meg- megállnak. Sok az emlékmű, s mindegyikhez egy valóban sorsfordulót jelentő esemény fűződik. Az Oszinovecben található emlékmúzeum eredeti dokuA kínai légitársaság IL 62-ese Moszkvából nyolc és fél óra után, helyi idő szerint késő délután érkezett a pekingi repülőtérre. Az árnyak már megnyúltak, mire a repülőtérről úton a szálloda felé — manőverezve a biciklisták végeláthatatlan, sűrű folyamában — a Tienanmen térnél beálltunk a balra kanyarodó sávba. A kínai történelem sok eseménye zajlott ezen a téren. Itt, a Mennyei Béke Kapujának terén kiáltotta ki Mao Ce-tunq 1949. október 1-én a Kínai Népköztársaságot. Mao óriási képe néz utánunk a hatalmas vörös téglafalról, ahogy 'kikanyarodunk a térről. Az egyetlen Mao-kép, amelyet Pe- kingben vagy az országban láthattam. Mit ismerhet meg Kínából két hét alatt az első ízben odalátogató? A látottak idéződnek fel legelőször. Képek a Toyota- mikrobusz ablakából: Kantonból Sencsenbe szubtrópusi vidéken vezetett az út. A földeken mindenhol dolgoztak, élénk zöld volt mór a rizs, az elárasztott csatornákban a szalmakalapos asszonyok és férfiak térdig-de- rékig vízben tevékenykedtek. A falvakban itt is, ott is új, takaros családi házak villantak elénk az útkanyarban, a tetőkön tv-antennák. Az éhséget a mai Kínában nem ismerik. Az élelmiszerboltokban, ahol csak jártunk, mindenhol volt áru a pulton, a pekingi szabadpiacon fáradhatatlanul kántóló árusok kínálták a langusztát, rákot, kaaylót és homárt. Az, hogy az éhséget Kína már nem ismeri, alighanem a forradalom egyik legnagyobb eredménye. A mezőgazdaság — meritumai, a szabadtéri múzeum akkori haditechnikát bemutató tárgyai a 40 évvel ezelőtti időket idézik. A Ladogató partján Kokkorevónál a va- ganovi lejtőn emelkedik a blokád áttörését szimbolizáló már. ványból és betonból készült „Szétszakított gyűrű" elnevezésű kompozíció. A márványoszlopra vésett sorok a ma emberéhez szólnak: „Utódaink, ne felejtsétek! A kegyetlen időkben a néphez, feladataink teljesítéséhez és a hazához hűen a Ladoga-tó jégtorlaszain keresztül e helyen építettük az élet útját azért, hogy az élet ne pusztulhasson el soha.” Fájdalmasan gyönyörű és megható az a nyírfaerdő, amely a blokád idején fagytól és éhínségtől meghalt gyermekeknek állít emléket. A karcsú, fehér törzsű, égbe nyúló nyírfák mindegyikén egy-egy vörös nyakkendő. Tudom, kettőezer leningrádi úttörő kapta meg a Nagy Hon. védő Háború Partizánja címet. Közülük sokan már csak a haláluk után. „Az élet virága” című emlékmű is a gyermekeknek állít emléket. Itt olvashatók a blokádot átélt leningrádi kislány, Tánya Szavicseva lakonikus naplósorai a család pusztulásáról. E sorokat a nürnbergi perben, mint az ellenséget vádoló dokumentumot bizonyítékként fel is használták. „Az élet virága” emlékmű azonban nemcsak a múltra emlékeztet. Felirata „Legyen mindig napfény!” — a jövőbe vetett hitet sugározza. Hirdeti, hogy győzött az élet a halál felett. A Ladoga-tó ma ismét a régi. Haragosan sötét víztükre sok-sok titkot őriz és emlékezik, mint ahogy az egykori harcostársak, akik minden év május 9-én odalátogatnak és két koszorút dobnak az „élet útját" jelképező tó vizére. Az emlékhelyeken megálló, a múltat idéző emberek gyakran gondolnak Olga Berggolc híres soraira: „Senkit és semmit nem felejtünk!” És e sorok ma is nagyon időszerűek. Bernáth Béláné dr. minden újabban jelentkező gond és probléma ellenére is — eredményes ágazat Felszámolták a nagy brigádokon alapuló termelési szervezetet, amelyben a tulajdon társadalmi jellege erősen formális volt és az elosztásban az egyenlősdi dívott. Ehelyett áttértek a kiscsoportos — elsősorban családi — szerződéses gazdálkodásra, ahol a jövedelem közvetlenül a termelés eredményesséqétől függ. .. ... Katón ból több órás az út Sencsenig, a különleges gazdasági övezetig. A Hongkonggal határos Sencsen előszelét jó előre megérezni. A forgalom összetétele is más itt, mint általában a kínai utakon. Kevesebb az öreg teherautó, az országutakon poroszkáló matuzsálem. Egymást érik a japán gyártmányú kamionok és a Mercedes teherautók, hongkongi rendszámtáblával. Az országút széle alkalmazkodik a forgalomhoz: kis bódék százai állnak készen az autók és robogók javítására, egymást érik az étkezdék, az italárusok és ahol megállunk," megjelennek a legifjabb maszekok, a magnókazettáikat áruló gyermekek is. Aztán, ahogy közeledünk Sencsenhez, feltűnnek az első modem lakóépülettömbök, ultramodern motelek. A belépés nem egyszerű: szabályszer ű államhatár, qondosan vigyázott szögesdrót-műszoki zár veszi körül a 320 négyzetkilométeres, különleges gazdasági övezetet, pediq Kínából Kínába lépünk be. Csak éppen itt nem határőrök teljesítenek szolgálatot. hanem rendőrök: külföldi útlevelével léphet be, annak, Ókori—középkori város maradványaira bukkantak a Szovjetunióban, a Balhas-tó vize alatt. A viszonylagos épségben maradt falakat, őrtornyokat először a tó édesvízi és sósvízi részét elválasztó földnyelv és földgát mentén repülő helikopterpilóták észlelték. A fölfedezés több tudomány szakemberei! is lázba hozta. A történészek és a régészek érdeklődése érthető, ám örültek a felfedezésnek a bidrológu- sok 'is, hiszen így bizonyítottá vált, hogy a jelenlegi Bolhás valaha két, egymástól független mederből állt. Az édes és sósvízű részt elválasztó földgáton ma is végig lehet gázolni, annyira sekély fölötte a víz. A valaha a tóba ömlött hegyi folyók medre mentén indult el a szovjet tudások expedíciója a víz alatti városhoz. Az út korábban is ismerős volt, ennek mentén több 'középkori város is állt egykor: Agas-Ajak, Aktám és Kara- Mergen. Délről indulva, északi irányban, egymástól azonos távolságra hozták létre ezeket a városokat, az út a hegyektől a Kazah sztyeppe központjában lévő Szári-Árka városhoz vezet. Az út maga azért enyAz örmények művészetszerető emberek. Nemcsak szép, művészi értékű tárgyakkal szeretik magukat körülvenni, hanem sokan közülük aktív alkotóművészek. Ez a kis nép — a Szovjetunió területén 3,5 millió, külföidön mintegy 1,8 millió örmény él - számos grafikust, festőt, szobrászt adott a világnak. Sokan közülük nem hivatásos művészek, de ez távolról sem jelenti, hogy műveik értéktelenek. Szárkiszján, a realista festészet egyik mai jelentős képviselője mondotta: aki kínai, szabályszerűen kiállított engedéllyel kell rendelkeznie. A különleges gazdasági övezetet 1979-ben hozták létre, hogy kedvező feltételek révén becsalogassák az országba a külföldi tőkét, segítsék az exportot. A négy különleges gazdasági övezet létrehozását követően még 14 város megnyitását határozták el a külföldi tőke előtt. Az a benyomás, hogy egy másik országba érkeztünk, a „határátlépés” után csak erősödik. Itt nem keveredik a városmagban a régi és az új, itt minden új — 15—20 emeletes toronyházak sora, 24 emeletes felhőkarcoló előtt halad el az autó a sűrű nagyvárosi forgalomban. Három szomszédos épületben egymással konkuráló áruházak. Amikor másnap gyalogsétót teszünk, tapasztaljuk, hogy az árukínálat a hongkongival vetekszik: hi-fi- torony, színes japán tv, számítógép és ékszer. Ám a pultok némelyikénél a szabályos jüant nem fogadják el fizető- eszközként — csak azt a másik jüant, amire a konvertibilis valutát átváltják. És az árakat hongkongi dollárban is kiírják. Az övezet eredményeiről vendéglátó házigazdánk, Lou Miao. a helyi lap főszerkesztője beszél. „Céljaink közé tartozik a legfejlettebb technika átvétele: ez a fcilencemeletes épület, ahol beszélgetünk, 14 hónap alatt készült el, a városban épülő 50 emeletes palota lesz Kína legmagasabb épülete: az első emeletek építésénél 10 nap kellett egy új emeletnyi gyarapodáshoz — nyire érdekes, mert ez volt a Selyem útjának legészakibb ága. A Selyem útja működésének 2500. évfordulóját — az UNESCO döntése alapján — éppen az idén ünnepük. A víz alatt talált városról feltételezik, hogy amolyan „átrakó-pihenő állomás" szerepét játszotta a Selyem útján. El-, képzelhető az is, hogy erődítés szerepét töltötte be, amely a két tó közötti szárazföldi átjárót ellenőrizte. Egy biztos, pontos mása a selyemút e szakasza mentén valaha állott hasonló városkáknak. Az agyagfalak hossza kétszáz méter, alaprajzuk négyzetes, elhelyezésük csaknem pontosan megfelel az égtájaknak. Az eltérés egyfokos sincs. Az iszap egyelőre lehetetlenné teszi az időközben felszínre hozott romok megközelítését. (Gátakkal elzárták és kiszárították a város környékét.) Tavasszal megkezdődnek az ásatások, amelyek választ adnak arra, vajon Dzsingisz kán hadaintík közeledte, vagy a víz megemelkedése kénysze- rítette-e az embereket a városka elhagyására. Vizsgálni fogják, hogyan éltek itt az emberek, mivel foglalkoztak. „Csöppet sem csodálkozom azon, hogy az örmények között olyan sok a grafikus, szobrász, de főleg a festő. A bennünket körülvevő természet formái, s elsősorban színei olyan csodálatosak, változatosak, hogy csak a vak, üres, közömbös ember nem érez vágyat, hogy ecsetet fogjon. Ezt a vidéket pedig olyan emberek népesítik be, akik az arcukon hordják a lelkűket. Őket is feltétlenül meg kell örökíteni. Vagyis itt élni és nem festeni — nem lehet.” az utolsó emeleteknél már csak fele idő szükséges." A városban, ahol öt éve 25 000 ember lakott, most félmillióan élnek, a termelési érték ötvenszeresére nőtt —, vagyis a külföldi tőke pozitívan reagált. Egy dolog természetesen a politika eredményessége és más dologi hogy a maximális gazdasági várakozásokat igazolta-e a különleges zóna. Az exportra dolgozó bicikligyártóüzem, amelyet megtekintettünk, kétségtelenül korszerűbb kerékpárokat gyárt, mint amilyeneket a nagyvárosok utcáin látni, ám mégsem csúcstechnológiával készül. A nyugati beruházók egyelőre várnak, inkább összeszerelő-üzemeket létesítenek. Japán sem siet a legkorszerűbb know-how átadásával. Sencsen a legnagyobb jövedelmeket a kereskedelemből és az ingatlanüzletből szerezte. A holnap szempontjából a legfontosabb a kiművelt emberfők biztosítása. Még 200 millió felett van az írástudatlanok száma. A jövőben, amikor általánossá akarják tenni a kilencéves oktatást, alighanem gyakran idézik Teng Hsziao- pinq kijelentését: „Ha egy óriás, egymilliárdos nemzet fejleszteni tudja oktatási rendszerét, akkor az emberi erőforrások terén óriási előrelépést visz végbe.” Persze létfontosságú az, hogy a nemzet az egymilliárdot ne lépje túl — legalábbis nem nagyon —, hogy a születésszabályozási program sikeres maradjon. Vajda Péter Nem kerülhette el sorsát Andrija Artukovics, a hírhedt jugoszláv háborús bűnös. Közvetlenül a második világháború befejezése után több tízezer európai fasiszta menekült az USA-ba, abban bízva, hogy menedékjogot és ezzel büntetlenséget nyer bűntetteiért. Köztük az egyik legtekintélyesebb és talán a legmagasabb rangúak között tartották nyilván Andrija Ar- tukovicsot. Sokáig békén hagyták és egészen kiadatásáig semmiféle sérelem nem érte a Pavelics-féle usztasa kormány hírhedt és ezerszer elátkozott belügyminiszterét, annak ellenére, hogy a jugoszláv népbírósáq 1946-ban háborús bűnössé nyilvánította. Artukovics az usztasák belügyminisztereként közvetlen parancsokat adott tömeges deportálásokra, egés2 népcsoportok kiirtására. Az ő személyes részvételével hozták létre a iesenováci megsemmisítő tábort, ahol folyamatosan irtották a gyerekek, asszonyok, öregek ezreit. A Stara Gradiskai, Jadovnai, Koprivnicai haláltáborokban tömeaesen irtották a cigányokat, a szerbeket, a zsidókat. Pusztán születésük és nem politikai meggyőződésük, az ellenállásban való részvételük miatt semmisítették mea őket. Artukovics utasítására. A Horvátorszóq- ból a birodalomba történt deoortálások Artukovics személyes parancsa és felügyelete alapién, az általa irányított usztasa terroreqvséqek közreműködésével zailottak le. A népi Jugoszlávia mindezek alaoián kérte mór 1951 - ben Artukovics kiadását az USA kormányzatától. A logikus az lett volna Artukovics esetében is, hogy az amerikai kormányzat és a törvényhozás igyekezzen mielőbb eleget tenni ennek a kérelemnek, hogy a „vendégek" — ahogyan gyakran nevezték a saját és álneveken USA-ban rejtőzködő, gyakran legalitásban élő náci menekülteket, — mielőbb eltűnjenek az Államokból, csakhogy az USA-ban akkor egész mással voltak elfoglalva. Az elharapózó kommu- nlsta-ellenesség kötötte le valamennyi politikai, nemzet- biztonsági szerv figyelmét. Még azzal sem törődtek, hogy 1951-ben Ante Pavelics az orruk előtt, szinte teljes legalitással, szervezte újjá kormányát, amelynek legbizalmasabb posztjára ismét Artukovics került, mint belügyminiszter. A jugoszláv kiadatási kérelem ilyen körülmények között természetesen süket fülekre talált, illetve nyolcéves huza-vona után sem hozott eredményt. Az eljárásban résztvevők zöme arra az álláspontra helyezkedett, hogy nyugton kell hagyni ezt a „beteg, öreg embert”. A bírósági eljárások során többször is úgy ítélték meg, hogy bár ki lehetne szolgáltatni Artukovi- csot, hisz bűnei kétségtelenek, de mindig megtalálták a politikai akadályokat, jogi buktatókat, amelyekkel a kiadatást elodázhatták. A hetvenes évek végén lassan-lassan az USA-ban i; változni kezdett a volt háborús bűnösök iránti álláspont, hivatalosan is, társadalmilag is. Az igazságügyi minisztériumban külön osztályt alakítottak a háborús bűnök és bűnözők tetteinek kivizsgálására. Néhány éve megkezdték a legkompromittáltabbak kiadatása, illetőleg az eddig lefolytatott kiadatási ügyek, kérelmek perújrafelvételé". Artukovics sem kerülhette el sorsát, hisz Michael Wolt, az USA igazságügy minisztériumának a szóvivője szerint azok közé a legmagasabb rangú háborús bűnözők közé tartozott, akik a II. világháború utón az USA-ban letelepedtek és mint ilyen, semmiképpen sem kívánatos személyként élt az USA-ban. Artukovicsot 1984. november 14-én végleg letartóztatták és Jugoszlávia kiadatási követelésére újra folyamatba tették a kiadatási eljárást. A dolgok felgyorsultak. A tárgyalás tavaly február 11-én kezdődött és március 4-én meg is született a döntés: teljesítették Jugoszlávia követelését és a jugoszláv törvényhozás kezére adták Andrija Artukovicsot, a „balkáni vérengzőt". David Nimer, a kaliforniai bíróság ügyészhelyettesének vádbeszéde alapján azért döntött így — és a későbbi fellebbviteli eljárások során azért erősítették meg a döntést —, mert Artukovics közvetlenül vagy közvetve több százezer ember, köztük asszonyok, gyermekek haláláért felelős, akik teljesen ártatlanok voltak, tekintet nélkül korukra, nemzetiségükre vagy vallásukra. Felelősség terheli Artukovicsot egész települések, népcsoportok fizikai megsemmisítéséért, nem is szólva a gyermekek tömeges kiirtásáról. E tényeken semmit sem enyhít a vádlott kora, 86. életéve, betegsége, mint ahogyan ő sem volt senkire sem tekintettel gyilkos parancsai, intézkedései meghozatalakor. A Los Angeles-i fellebbviteli bíróság nem ítélkezett Artukovics tettei felett, csupán a tények kivizsgálása alapján a kiadatásról döntött, amelyet 1986. február 11-én Shultz aláírásával szentesített. Ennek alapján Artukovicsot március 12- én el is szállították Jugoszláviába, ahol az illetékes zágrábi körzeti bíróság mondja majd ki a végső verdiktet, amelyet tekintélyes jogi szakértők szerint nem befolyásolhat a vádlott betegsége vagy öreg kora. Artukovics 37 évet, 6 hónapot, 11 napot töltött el az USA-ban. Ez alatt vagyont, tekintélyes nyugdíjat, öt gyereke számára biztos megélhetést szerzett. Az amerikaiak engedékenysége folytán, akik nagyon sokáig figyelmen kívül hagyták azt, hogy Artukovics áldozatainak zöme kisgyerek, édesanya, védtelen nő volt. A gonosz öreqember végre bírái elé kerül és minden bizonnyal elnyeri megérdemelt büntetését. A huszadik század történelmének szörnyű igazságtalansága azonban az, hogy bármi lesz is az ítélet Zágrábban, Artukovics tettei jóvátehetetlenek. Vasvári Ferenc Kína - újságíró szemmel A jereváni modern művészetek múzeuma Kazahsztáni Atlantisz
