Dunántúli Napló, 1986. február (43. évfolyam, 31-58. szám)

1986-02-13 / 43. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli nanlo XLIII. évfolyam,_43. szám 1986. február 13., csütörtök Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Regionális együttműködés (3. oldal) A játékfilm­szemle díjazottjai (5. oldal) Galéria a Geisler-kollégium- ban (Riport az 5. oldalon) fi zárszámadásokról jelentjük Bővült a körzeti orvosi hálózat Hihetetlen eredmények! A Mohácsi Új Barázda Termelő- szövetkezet hatodik ötéves ter­vét négy év alatt teljesítette, árbevételét és nyereségét megháromszorozta, a tagság személyes jövedelme megkét­szereződött ezen öt év alatt. Tavalyi árbevételük 650 millió forint (a tervezettnél 42 száza­lékkal több), nyereségük 82 millió forint (32 millióval több a tervezettnél). Fennállásuk óta a legtöbb nyereséget érték el, a 82 millióval messze el­sők a baranyai tsz-ek rangso­rában. Tavaly fejlesztésre 66,5 millió forintot fordítottak. Az egy főre eső évi jövedelem megközelítette a 95 ezer forin­tot, nyereségrészesedésként most 60 napi keresetet oszta­nak ki. Sokoldalú támogatást biztosítanak nyugdíjas tagja­iknak és környezetük intézmé­nyeinek. E fantasztikus eredményekről tegnap a mohácsi filmszínház­ban tartott zárszámadó közgyű­lésen Harmatos József, a ter­melőszövetkezet elnöke szá­molt be. Mi van a gyors fejlő­dés mögött? Elsősorban is a belső megújulás, a közgazda- sági feltételeket és fejleménye­ket messzemenően figyelembe vevő termelési szerkezetátala­kítás, vállalkozó és kezdemé­nyező készség, az emberi erő­forrás ésszerű kihasználása. Többek között növelték a cu­korrépa területét, cukorrépa­termesztő társaságot hoztak létre, s megszervezték a répa jugoszláviai bérfeldolgozását és a cukor hazai értékesítését. Bővítették és korszerűsítették sertéstelepüket. Új ágazatot hoztak létre, a Budapesti Mű­szaki Igazgatóságot, mely már első évében 95 millió forint árbevételt és nagy nyereséget hozott. A szövetkezetben jó munkahelyi légkör alakult ki, a munka becsületet kapott, nőtt a felelősségérzet, tovább fejlődött a vezetés és a tag­ság kölcsönös bizalma. Na­gyobb szerepet kaptak a sze­mélyi ösztönzők, a szövetkezet­ben bevezették a mozgóbére­ket. Harmatos József elnök — bár erről a demokratizmusnak megfelelően a tagság még csak ezután dönt — röviden felvázolta a jövő elképzeléseit is. Az idén 10 százalékos árbe­vételnövekedést terveznek, a §zemélyi jövedelmet 7—8 szá­zalékkal kívánják növelni, az egy tagra eső jövedelem tehát meg fogja haladni a 100 ezer forintot. A növénytermesztés­ben az elmúlt évi eredménye­ket szeretnék túlszárnyalni, új növényük és vállalkozásuk a lencse, amelynek termesztésé­re társulást szerveztek. A ser­téshústermelés ugrásszerű növekedésével számolnak, a feldolgozásban együttműköd­nek és közös fejlesztést hatá­roztak el a Baranya Megyei Állatforgalmi- és Húsipari Vál­lalattal. A sertés után most a szarvasmarhatelepek korszerű­sítése van soron, korszerűsítik takarmánykeverőjüket is. Fejlő­désük tehát továbbra is dina­mikus lesz. A zárszámadó közgyűlés vi­tájában felszólalt, a megyei és a mohácsi városi pártvezetés nevében gratulált dr. Dányi A tavalyi nehezebb gazda-- sági évben is növelni tudta tel­jesítőképességét Baranya egyik leggyengébb termőhe­lyű nagyüzeme, az Egyházas- kozári Haladás Tsz. A teg­nap megtartott zárszámadó 'közgyűlésen dr. Vass János tsz-elnök arról adhatott szá­mot a tagságnak, hogy egy év alatt 42 százalékkal növelték a tiszta nyereséget, ami 20 millió forint lett, ebből a fel­osztható rész 16,6 millió fo­rint. Ez tette lehetővé a 10 százalékos év végi nyereség- részesedés, amit tegnap ve­hettek fel a tsz tagjai. Kiugró eredményt értek el javuló jövedelmezőség mellett a tejtermelésben, 4800-ról 5078 literre növelték a fajlagos ho­zamot. A telepkorszerűsítés Pál, az MSZMP Baranya Me­gyei Bizottságának titkára. Ar­ra az útra hívta fel a figyel­met, ami a kiugró eredmények­hez vezetett. Milyen utat kö­vettek a mohácsiak? Céltuda­tosan terveztek, megpróbáltak előre látni, vállalkoztak, kezde­ményeztek, szakszerűen és szor­galmasan dolgoztak. Példát mutattak az emberi tényező ki­aknázásából, nemcsak a tsz- en belüli, de a külső, a part­neri kapcsolatokat is mesterien építették ki, mások érdekeit is messzemenően figyelembe vé­ve. A mohácsiaknak a zárszám­adás alkalmából táviratban gratulált Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke is. Végeze­tül kitüntetésekre került sor, megjutalmazták az élenjáró szocialista brigádokat és a kiváló dolgozókat, továbbá ju­talmat kaptak a legtisztább, legrendezettebb .üzemek. eredményeként a tejminőség is megjavult. Az idén több búzát és nap­raforgót vetnek, s új tevékeny­ségként megkezdik a cukor­répa- és lucernamag-termesz- tést. Stratégiai ágazataik a takarmányfeldolgozás és az ipari tevékenység, mindkettőt nagymértékben kívánják fej­leszteni a VII. ötéves terv során. Már az idén mintegy 9500 tonna szuperpremixet és egyéb takarmánykeveréket gyártanak. A következő öt év alatt 80 millió forintot fordítanak fej­lesztésre. Bővítik a takarmány­feldolgozót, korszerűsítik az erő- és munkagépparkot, a gépjavító bázisukat, a műtrá­gyatelepet, s áttérnek a folyé­kony műtrágya használatára. (Folytatás a 2. oldalon) Miklósvári Z. Tegnap délelőtt mutatták be a kereskedőknek az idei tavaszi—nyári divatcipőket. (Tudósí­tás az 5. oldalon) Az eredmények■ hez Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke is gratulált Jani az egészségügyi ellátás minősége A VII. ötéves tervben várhatóan sor kerül a pécsi szülészeti klinika bővítéséref a fül-orr-gége klinika műtéti blokkjának fejlesztésére Továbbra is gyors növekedést terveznek, újabb vállalkozásokba kezdenek Harmatos József, o szövetkezet ebtöke tartja beszámolóját Kimagasló eredmények a Mohácsi Új Barázda Termelőszövetkezetben sok. Természetesen az „egész­ből" a fent említettek csak ki­ragadott példák. A miniszterhelyettes beszélt arról, hogy Magyarországon rendkívül magas a munkaképes korú lakosság halálozási ará­nya, és a csecsemőhalandóság. Elmondta, mindkettő életmód­beli összefüggésekre vezethető vissza. Csak az utóbbi években került előtérbe a megelőzés kérdése — mint a halálozások visszaszorításának lehetősége —, de még nem nyert minden orvos szemléletében polgárjo­got. A jövő időszak terveiről szól­va elmondotta, a jövőben fő­ként az egészségügyi ellátás minőségi feltételeinek javítá­sát kell megcélozni. Jobb szer­vezéssel, kulturált környezettel és jó orvos—beteg kapcsolattal javítani a lakosság közérzetét. A beruházásokra, fejlesztések­re csak a nagyon indokolt esetekben kerül sor. Az ülés végeztével a Du­nántúli Napló kérdésére a mi­niszterhelyettes és az egyetem rektora elmondták, hogy Pé­csett a VII. ötéves tervidőszak­ban várható többek között a szülészeti klinika felújítása, az urológiai és fül-orr-gége klini­ka műtéti blokkjának bővítése. Elkezdődtek a 11-es számú kli­nikai tömb bővítéséhez szüksé­ges kisajátítások és megálla­podás született, hogy e frekven­tált helyen (Bem utca) lévő épülettömb külső tatarozását még az idén ejvégzik. S. Zs. Fotó: Läufer László Gorbacsov levele Nagaszaki polgár­mesteréhez A világot mielőbb meg kell szabadítani a nukleá­ris fegyverek fenyegetésé­től. A Szovjetunió a nuk­leáris fegyverek teljes meg­semmisítésére törekszik, ugyanakkor e célkitűzés I megvalósításához szükség van más kormányok és né­pek erőfeszítéseire is — hangsúlyozta Mihail Gor­bacsov abban a levélben, amelyet Nagaszaki város polgármesterének küldött, válaszul Motosima Hirosi korábbi üzenetére. Az SZKP KB főtitkára nyomatékosan rámutatott, hogy országa legfőbb cél­ja a béke megszilárdítása és a nukleáris háború megakadályozása, s ezzel összefüggésben emlékezte­tett a Szovjetunió januári — a nukleáris fegyverek teljes megsemmisítését elő­irányzó — leszerelési ja­vaslataira. Pécsre látogatott tegnap Juszt Lajos egészségügyi mi­niszterhelyettes, akit dr. Bauer Miklós, a Pécsi Orvostudomá­nyi Egyetem rektora és dr. Rú­zsa Csaba, a POTE pártbizott­ságának titkára fogadott. A vendég a délelőtti órákban az egyetem különböző intézeteit, klinikáit látogatta meg. Kora délután az egye­tem vezetőivel találkozott. A velük folytatott szűkebb kö­rű beszélgetést követően az egyetem épületében ülésre ke­rült sor, amelyen a város és a megye egészségügyi vezetői is részt vettek. Juszt Lajos az ülésen először rövid áttekintést adott az egész népgazdaság helyzetéről, arról, miként valósult meg a hatodik ötéves terv és milyen célkitűzé­sekkel indul a hetedik tervidő­szak. Az egészségügyről szólva elmondta, az elmúlt tervciklus­ban jellemző volt a mennyisé­gi fejlesztés, 6400 kórházi ágy- gyal lett gazdagabb az ország, így Magyarországon most ösz- szesen 102 000 kórházi ágy áll a betegek rendelkezésére. Bővült a körzeti orvosi hálózat, a gyermekkörzeti orvosi ellá­tás ugrásszerűen fejlődött. Megoldódott néhány olyan allergikus prboléma, mint pél­dául a szívsebésezt — míg ré­gebben évekig kellett várni a betegeknek, addig most a vá­rakozási idő lecsökkent, a sür­gősebb eseteket pedig azonnal operálni tudják. Az elmúlt öt év alatt nagy mennyiségben szaporodtak a műveseállomá­Egyházaskozár Fejlesztik a „stratégiai” ágazatokat

Next

/
Oldalképek
Tartalom