Dunántúli Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-30. szám)
1986-01-17 / 16. szám
e Dunántúli napló 1986. január 17., péntek Közgazdász tanárok - áldozathozatal a felsőoktatásért? Közgazdaság! elet Kamarai munka a régióban Növekvő a szerepe a gazdaságban a Magyar Kereskedelmi Kamarának, mely a gazdasági élet demokratizmusa és önszervező funkciója erősítése jegyében 1982-ben hozta létre területi bizottságait. A dél-dunántúli bizottság azóta a régiában igen élénk tevékenységet fejt ki, számtalan kezdeményezés fűződik nevéhez, jó szolgálatokat téve tagvállalatainak. Hogyan találták meg a helyüket, mire vállalkoznak? — ezt foglalja össze cikkírónk, az MKK dél-dunántúli bizottságának titkára. A Magyar Kereskedelmi Kamara a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítése érdekében hozott párt- és állami döntések alapján szervezte át 1982-ben területi bizottságait. E decentralizációval a kamarai tevékenység vállalatközelbe kerülése kedvező hatást váltott ki, amely megmutatkozott a tagvállalatok számának gyors növekedésében, a kezdeményező készség és az aktivitás fokozódásában. A területi munka sajátossága, hogy viszonylag azonos szintű körben kell végezni az érdekharmonizálást, az információszerzés körülményesebb és áttételes, közvetlen kapcsolata van az értéktermelő folyamattal, ezért a tagvállalatok érzékenyen reagálnak cselekményeire. A megyei társszervekkel kialakultak azok a kapcsolatok, amelyek lehetővé teszik a párhuzamosságok csökkentését. A feladatok megoldásában való részvételnél nem elhanyagolható szempont, hogy a többi érdekképviseleti szerv mozgalmi jellege mellett egyéni érdekvédelmet is gyakorol. A területi bizottságnak nem az egyénen keresztül kell közelítenie a csoportérdekek érvény- rejuttatósát, hanem a gazdálkodó szervezetkép viseletében. A kamarától üzletcentrikussá- got, külkerorientáltságot és gazdasági érdekképviseletet várnak, az ezzel járó felelősséggel együtt. Az érdekközvetítés során, a gazdaságirányító szervek és a vállalatok közti párbeszédben, a kamara tagozati munkája mellett igazolódott a területi igaz viszont, hogy kevesebb meghívást kaptunk, mint amit a témák indokolttá tettek volna. Az érdekközvetítő, érdekegyeztető, érdekképviseleti munka valójában nem választható szét a fentiek szerint a mindennapi gyakorlatban. Az előrelépést mutatja, hogy tagvállalataink az e fogalomkörökbe tartozó gondjaik megoldását már a kamarai vélemény ismeretében szervezik. Területi bizottságunk aktív bekapcsolódása a kamara kereskedelemfejlesztő tevékenységébe új lehetőségeket biztosított tagvállalataink számára. A külpiaci hatások közvetlenebb érzékelése mellett gazdasági eredményeket is elkönyvelhettek a maguk számára. A külgazdasági egyensúly javításának szándéka következtében, de más-más motivációval, nagy nyomás nehezedik a területi bizottságra a határ menti ciufor- galom növelésének, és a közvetlenebb külkereskedelmi kapcsolatok biztosításának igényével. Ehhez párosul a külföldiek fokozódó érdeklődése a területi gazdasági együttműködés iránt. Egyre többen kérik fel bizottságunkat termelési kooperációs, eladási, vételi szándék közvetítésére, vállalati együttműködés, kapcsolatfelvétel szervezésére. Kereskedelemfejlesztő tevékenységünk színvonalát meghatározónak tartjuk az érdekharmonizálás eredményessége szempontjából. A kamara szerepe, tevékenységének ismertsége az elmúlt öt évben jelentősen megnövekedett. Ehhez hozzájárult, hogy működése során: — szerepet játszik a gazdasági élet demokratizmusának fejlesztésében, részt vállal a gazdasági közvélemény formálásában, — mint a gazdaságpolitikai koncepciók végrehajtásának egyik eszköze, s egyúttal a központi gazdaságirányítás hatékony társadalmi kontrollja. — felszínre hozza és harmonizálni igyekszik a gazdaságban keletkező érdekellentéteket. A társadalmi szervezetté válás fokozta a területi munka súlyát, fejlesztésének ütemét. Ebből a szempontból figyelemre méltó, hogy tagvállalataink összetétele nem fejezi ki a gazdasági régió termelési struktúráját. Vannak olyan gyáregységek, amelyek a termelési volumen és a foglalkoztatottak számát tekintve meghatározóak a térségben. (Többen kérték felvételüket a kamarába önálló jogú tagként is). A tagvállalatok számának célirányos növelése elsősorban a kereskedelem, az idegenforgalom, a szolgáltatás és a mezőgazdaság területén kívánatos. Ez alapvető kérdés abból a szempontból is, hogy a tanácsokkal kötött együttműködési megállapodásokban rögzített feladatok megoldása ezekre a területekre koncentrálódik. A területi munka továbbfejlesztésének irányát az eddigiekhez képest változtatni nem kell, viszont megerősités nélkül képtelen a megnövekedett követelményeknek eleget tenni. A társadalmasítás fokozása nem mennyiségi kérdésként, hanem szelektív, hatékony munkacsoportok megszervezésével, minőségjavító feladatként kezelendő. A tartami fejlesztésnél figyelembe veendők a hatályos jogszabályokban már megfogalmazott feladatok, illetve a várhatókra való felkészülés. Említésre méltók az érdekképviselet körében: — a helyi irányító szervek hatáskörébe tartozókhoz kapcsolódóak (tisztességtelen haszon, foglalkoztatáspolitika, szakmai képzés, áruforgalom-minőség. kereskedelempolitika, tervezés (lásd: 2/85./Vili. 27. OT. ut.j, — az energiagazdálkodási ügyek, — a váUalatí gazdálkodást érintő vizsgálatok, a működésre vonatkozó megállopitások (NEB, Fogyasztók Tanácsa, különféle bizottságok, szak- szervezet stb.), — a területi székhelyű vállalatok szervezeti változtatása, az önállósulási törekvések véleményezése. Az érdekegyeztetés keretében : — Az illetékességi területén működő vállalatok közti (kétoldalú) egyeztetés, — kisebb vállalatcsoportok ágazatközi együttműködésének szervezése, — a termelők és a külkereskedelmi vállalatok kapcsolatainak javitá- *a, — a tudományos intézetek, kutatási szervezetek és a termelő szféra közti teljesitménynővelő akciók kezdeményezése, — a határ menti árucsere-forgalomban részt vevő vállalatok és a külföldi, partner, regionális kamarák programegyeztetése. A lehetőségek jobb kihasználásával, az érdekazonosságok felszínre hozásával, a koordinációk kezdeményezésével részt vállalhatunk: — a terület- és településhálózat fejlesztési kérdések megoldásában, — az új vállalatvezetési formák belépésével az érdekképviselet indokolt kiterjesztésében, — az intézményes érdekegyeztetésben (fogfalVoztatáspontika. bérpolitika, szakmai oktatáspolitika stb.), — a kétszintű bankrendszer funkcióinak kiteljesítésében, — az alacsony hatékonyságú vállalatok ügyének kezelésében, szanálási eljárások, „talpraállitási’’ intézkedési tervek adós-hitelezői oldalú megközelítése érdekegyeztetési eljárások alapján (kis-, középvállalatok esetében), — az önálló szakkülker, illetve ki- rendeltségeik hiányából eredő tennivalókban, a termelésfejlesztés érdekében. A területi bizottság regionális működtetése indokolt, nemcsak a történelmi hagyományok, hanem sajátos funkcióinak ellátása miatt is. A működés alapfeltétele az olyan gazdasági térszerkezet, amely még kezelhető szervezési-koordinációs ügyekben, és ez a decentralizáció erősíti az összkamarai munka minőségi jegyeit. Ez utóbbihoz kapcsolódik a megyei társelnökök munkájának fokozottabb segítése, a speciális megyei kapcsolatokból eredő kötelezettségek teljesíthetőségének biztosítása. Tagvállalataink kezdeményezőkészsége továbbra is meghatározó a kamarai tagságból származó előnyök kihasználásában. Dr. Kéri István Pécsi szerző könyve Dr. Sípos Béla: Vállalati árelőrejelzések tapasztalatok összegzésének szükségessége is. Elve a lehetőséggel, önálló kezdeményezésként, vagy felkérésre tagvállalataink véleményét, javaslatait eljuttattuk az illetékes szervekhez, örömünkre szolgált, hogy voltak olyan javaslataink, melyek a gazdálkodásra vonatkozó jogszabályokba is bekerültek, illetve testületi előterjesztések részévé váltak. Az érdekegyeztetés bizonyult munkánk legnehezebb, legkényesebb részének. Ez nemcsak újszerűségének, hanem a feltételrendszer plasztikusságának is következménye. Gyakorlatunkban előfordult már vállala- ti-kamarai-pártszervi kezdeményezésű érdekegyeztető tárgyalás. Eddigi tapasztalataink szerint gazdasági fejlődésünk felszínre hozott olyan új érdek- konfliktusokat, amelyek megoldása a hagyományos módszerekkel már nehezen képzelhető el. Az érdekegyeztetést, amely elsősorban a vállalatok közötti vitás ügyek kamarai eszközökkel való megoldását jelentené, a vállalatok ritkán kezdeményezik. Az érdekképviselet gyakorlására tagvállalataink felügyeleti ellenőrzéseinek megállapításaival kapcsolatban, illetve egyéb testületi ülések — tagvállalatainkat érintő — előterjesztéseinek tárgyalásakor kerül sor. Észrevételeinket, javaslatainkat figyelembe vették a határozatok megfogalmazásakor. Az is Lehet-e előre jelezni az árak alakulását? Már hogyne lehetne, sőt nagyon is kívánatos, mivel az előrelátással nyerészkedni is tudunk. Például a Pécsi Bőrgyár a drága külföldi marhabőrök alakulására prognózist készíttetett, s miután ez az áraik újbóli emelkedését jelezte, 1983 elején taktikai elővásárlásokhoz folyamodott — tehát akkor szerezte be jövőbeni szükségletét, amikor a legalacsonyabb volt az ár —, s ezzel 20 millió devizaforint megtakarítást ért el. Már ezen egyetlen példa is jól érzékelteti, nagy haszonnal forgatható tanulmány a Vállalati előrejelzések című munka, melyet nemrég jelentetett meg a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Szerzője dr. Sipos Béla, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának docense, aki több mint egy évtizedes kutató munkájának eredményeit összegezte. Módszere a gyakorlatban is 'kipró- báltatott, elsőként éppen a Pécsi Bőrgyárnak hajtva hasznot. Az Országos Tervhivatal irányelvekben írja elő a vállalatoknak, hogy gondosabban kell elemezniük a piaci feltételek várható alakulását, s hogy foglalkozniuk kell a tőkés import- és exportárak prognosztizálásával. A vállalótoknak tehát egyre nagyobb szükségük lesz arra, hogy megtervezzék saját tevékenységüket, jobban előrelássák a várható piaci helyzetet, s ezen belül az elérhető árakat, és ehhez felhasználják a matematikai statisztika rendelkezésre álló eszközeit. A téma időszerűsége ellenére kevés szakcikk jelent meg az árprognosztizálás témaköréből, és a megjelent tanulmányok is inkább a téma jelentőségét hangsúlyozták, s csak néha adtak módszertani segítséget bevált módszerek propagálásával. Ennek oka, hogy hazánkban az előző több mint 30 éven át az árelőrejelzés vállalati szintű kérdéseivel igen keveset foglalkoztak. Feledésbe merültek a Heller Farkas professzor körül kialakult közgazdaságtudományi iskola konjunktúraelemzési és prognosztizálási, árelméleti és piaci kutatásai, holott igen jelentős eredményeket értek el ezen a területen, melyek — kiegészítve az újabb módszertani kutatásokkal — ma is eredményesen hasznosíthatók. Dr. Sipos Béla munkájának egyi célja az is, hogy a magyar közgazdaságtan úttörő művelőinek, tudós közgazdászainak jelentőségére — munkásságuk időt álló eredményeinek újbóli használatba vételével — felhívja a figyelmet. Másik célja, hogy segítséget adjon mindazoknak, akik ár- és konjunktúra-prognosztizálással, piaci előrejelzésekkel foglalkoznak. Korábbi munkáihoz hasonlóan csők a matematikai, statisztikai módszerek alkalmazását mutatja be. Törekedett arra, hogy a fogalmakat tömören definiálja, és hogy az alkalmazáson, az eredmények értelmezésén legyen a hangsúly. Éppen ezért matematikai bizonyításokat általában nem közöl, a módszertani eszköztárat és azok hasznosítását helyezte középpontba. Az árelőrejelzés folyamatát az adatgyűjtéstől, a prognóziskészítéstől kezdve a megbízhatóság ellenőrzéséig, teljes folyamatában bemutatja. A könyv megértése nem kíván az olvasótól, a felhasználótól több matematikai ismeretet, mint amennyit a közgazdaságtudományi egyetemet, főiskolát végzettek mór megszereztek. A szerző figyelembe vette azt a tényt is, hogy a gazdálkodók jelentős része már rendelkezik kis számítógépekkel, a bemutatott példaanyag és algoritmusok alapján a szükséges számítástechnikai programok is elkészíthetők. Dr. Sipos Béla munkája minden bizonnyal nemcsak a vállalatok, de a felsőoktatásnak is nélkülözhetetlen kézikönyve lesz. Az utóbbi években a politológiában hangsúlyosan előkerült az egyén, mint állampolgár érdekének felismerése. Ez nem úgy jelent meg, mint olyan érdeke az egyénnek, amely szemben áll a társadalmi érdekkel, hanem olyan érdekként, amelynek feltárásából, megismeréséből, képviseletéből a társadalmi érdek, mint eredő, összetevődik. Fontos az egyéni érdeket megfogalmazni, kifejezni, képviselni, érvényesíteni. Ha ugyanis ez nem történik meg, akkor ezek az érdekek látensen törekszenek a megvalósulásra, ami ellenőrizhetetlen „spontán mozgásokat” idéz elő. Az oktatásügy által kínált javak megszerzése persze nem mindenkinek egyformán fontos, ezek az általánosságban megjelölt javak a valóságban maguk is sokfélék. Az emberek közismerten más-más jövőt terveznek gyermekeiknek az iskola révén. A skála az iskola iránt közömbös társadalmi csoportoktól az oktatási rendszerben megszerezhető legmagasabb képesítésekhez ragaszkodó csoportokig terjed. Egyes csoportok rászorulnak erre a juttatásra, míg más csoportok nem élnek vele. Az „oktatásügyi javakat" — az iskola által kínált szolgáltatásokat — társadalmi rétegenként más és másképpen vesszük igénybe. (Nem mindenki számára jelentenek ‘ényleges javakat.) A társadalmasítás alternatívája az oktatásügy vonatkozásában látványosan jelent meg az 50-es 60-as években (a szakirodalomban és a gyakorlatban egyaránt). A 70-es és 80-as években gyakran emlegették a „piaci mechanizmusokat” e társadalmi szolgáltatások területén is. E javaslatokat nemcsak a hirtelen támadt pénzszűke magyarázta (álla mi költségvetés korlátozása), hanem az is, hogy újraéledt a neoliberális közgazdaságtan, és úgy tűnt, hogy az állam által szervezett igazgatási apparátus nagy és nem eléggé hatékony. Ugyanakkor az utóbbi 10—15 évben megnövekedett az érdeklődés a hazai munkaerő- piac iránt is. Kutatók vizsgálatai irányulnak arra, hogy megismerhetővé váljon ez a piac és hogy hozzájáruljon a társadalmi hatékonyság növeléséhez. A kutatásokból egyértelműen kiolvasható, hogy nálunk ez a piac nem gyakorol kellő hatást sem az oktatásra, sem a szakképzésre. Saját területünknél maradva, mit jelent ez? A munkaerő újratermelési költségeinek egy részét a korszerűsítési javaslatok — az egyetemi-főiskolai oktatás vonatkozásában — át kívánják hárítani az oktatásban részt vevőkre. Ki és mennyire képes vállalni ezeket a többletköltségeket? Samuelson amerikai közgazdász a következő kérdést teszi fel: „Érdemes egyetemet végezni?" Válasza röviden így foglalható össze: amennyiben a kereső foglalkozás éveinek elhalasztása azt jelenti, hogy a diplomához kapcsolt munkavégzés során az egész életre megszerezhető jövedelem nagyobb lesz a felmerülő költségek összegénél — érdemes egyetemre járni. Úgy érezzük - jelenlegi gyakorlatunkban — a tanári diplomások munkaerőpiaci helyzete ezt nem minden esetben támasztja alá. Ezt a felsőoktatásban dolgozó tanáraik sem tudják saját példájukkal bizonyítani! Az egyetemen oktatókról írja Eötvös Loránd: „A tudománynak éppen úgy életföltétele a fényűzés, mint a művészetnek, az egyikben, mint a másikban csak az ér igazán valamit, ami a soron felül áll. Szükségletét nem lehet és nem szabad a takarékos államháztartásnak rendes mértéke szerint kiszabni". Ezzel szemben a jelenlegi kereset elég szűk forrásokat biztosít a tudományos és anyagi megélhetéshez. Vonzó-e a pólya a fiatalok körében? Ismét a saját példánknál maradva: eljön-e a közgazdász diplomával rendelkező kollégánk egyetemre, főiskolára tanítani? Hát nincs igazán „verseny” a megszerezhető helyekért! Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs jelentkező, hanem azt, hogy néha még „belülről” is furcsán nézünk a hozzánk jelentkezőkre, s magunkban megállapítjuk, „valaki ismét bővíti azok körét, akik áldozatot hoznak a felsőoktatásért”. Visszatérve az egyetemre, főiskolára jelentkezőkhöz: a felsőoktatást érintő korszerűsítések megnövelik a diploma megszerzéséhez kapcsolódó költségeket. Igaz, ezek a költségek a jelenleginél sokkal jobban differenciálódnak a hallgatói teljesítmények alapján. Ez az elv igen pozitív szándékot fogalmaz meg. Szükség is van a teljesítmények minden területen való növelésére, hiszen csak ez járulhat hozzá társadalmi céljaink eléréséhez. De képesek vagyunk-e, vannak-e eszközeink az elv gyakorlatban való megvalósításához? Motiválni azokat lehet, akik járnak az egyetemre! És mivel lehet az ott dolgozó kollégákat motiválni a változtatásokhoz kapcsolódó tpbbletfetada- tok elvégzésére? Javulnak talán az oktatás feltételei? Az egyetemre, főiskolára beiratkozó fiatalok szülei megkapják-e a munkaerő újratermeléséhez azokat a „forintokat”, amelyek egyébként lerontják az egyes családok anyagi helyzetét, növelve ezzel is a családok esélyegyenlőtlenségét. Számol-e ezzel a majdani lakossági jövedelemadó-rendszer? Véleményünk szerint az oktatás növeli az egyének termelékenységét, az oktatás során a hallgatók megismerési készségei gyarapodnak. De itt nem állhatunk meg! Az oktatás szocializációs folyamat. „... a folyamat belső tartalma olyasfajta készségek elsajátítása, mint a kitűzött feladatok végrehajtása, a többiekkel való együttműködés, rendszeresség, pontosság és hasonlók, amelyek kialakítása legalább olyan fontos, mint az oktatás kinyilvánított célja: az ismeretek átadása” - írja a közgazdasági Nobel-díjas K. J. Arrow. Ha ez igaz, akkor ennek kifejeződésre kell jutnia a diplomások megítélésében és munkájuk piaci értékében is. Farkas Ferencné Rovatszerkesztő: MIKLÓSVARI ZOLTÁN
