Dunántúli Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-30. szám)
1986-01-07 / 6. szám
1986. január 7., kedd Dunántúli napló 3 Alkatrészellátás a termelési rendszerektől Számítógépes adat- feldolgozás könnyíti meg az áttekintést Milyen alkatrészellátásra számíthatnak mezőgazdasági nagyüzemeink a téli nagyjavítások idejére? Ezt a kérdést tettük fel nemrégiben a Pécsi Agroker Vállalatnál, s most erre a kérdésre válaszoltak a megyénkben érdekelt termelési rendszerek is. A szekszárdi KSZE-nél, a nádudvari KITE- nél, a bábolnai IKR-nél, a bajai BKR-nél és a székesfehérvári DINTER-nél kapott válaszokat a következőkben ösz- szegezhetjük. Tekintve, hogy a beszerzési források általában azonosak, — az Agrokeréhez hasonló gondokról számolhattak be a rendszerközpontok és alközpontok vezetői. Általánosan nehézséget okoz a jó minőségű Goodyear gumiköpenyek hiánya, melyek pótlását szolgáló gyengébb gumikat nem szívesen fogadják az üzemek. A legtöbb helyen hiányzik a Rába traktorok szivattyúmeghajtó kiskardán- tengelye, a 720-as ekéhez való ekeszár és ekefej, nem megfelelő az ellátás csapágyakból, ékszíjakból és nagyszilárdságú csavarokból. Hiánycikk az IFÁ-knál a henger, a hüvely, a dugattyú, ezeknél megoldásként a Túrkevei Autójavitó Vállalat felújított motorjait ajánlották a KSZE szekszárdi központjában. A 250-es Rábához hiába keresett import hengerfejtömítés helyett komplett tömítéskészletet kínálnak az IKR ócsárdi alközpontjában. Igaz, így drágább, de legalább kapható. A krónikus hiánycikkek más alkatrészekkel való kiváltásának legjobban bevált módja — csakúgy, mint az Agrokernél — a rendszereknél is a hazai üzemekkel való gyártatás. Leggyakrabban a társüzemek melléküzemágaival, vagy a mezőgépvállalatokkal kötnek erre szerződést. A BKR bajai lakatosüzemében az E—516-os kombájnok szalmarázóját készítik ilyen módon. Ugyanott felújítják a 4 és 6 hengeres Fortschritt traktorok, valamint kombájnok motorjait, hidromotor- jait és hidroszivattyúit. A KITE például az IFA tehergépkocsikhoz és a Claas Dominátorok- hoz ékszíjakat, a DINTER az IFÁ-khoz nagyobb üzemanyag- tartályt és előmelegítőt gyártat itthon. Ez utóbbi rendszernek mintegy 30—35 cég állít elő megrendelésre alkatrészeket. — Csak olyan esetben engedélyezzük tőkés vagy szocialista gépek alkatrészeinek devizamegtakarító célzatú kiváltását hazai előállítással, ha a helyettesítő termék minősége az eredetinél nem rosz- szab — hangsúlyozták a KSZE, nél, de ez a törekvés a többi központban is jellemző. A rendszernél igen nagy arányt képviselő nyugati technológia gépeihez — Claas kombájnokhoz, Fiat és John Deere traktorokhoz, Becker és Rau vetőgépekhez és talajelőkészítőkhöz, Herrieau és Hess- ton betakarítógépekhez — az alkatrészutánpótlás szinte kifogástalan, de mint a szakemberek elmondták, a szocialista relációban is kedvező jelek mutatkoznak, [gy például javul az együttműködés — közvetlen kapcsolatok alakultak ki — az NDK kombájnok gyártóival és több alkatrész érkezik a csehszlovák Zetor Crystal traktorokhoz is. Az alkatrészigények és a szállítások nyilvántartását, az átcsoportosításokat könnyíti meg a központokban egyre jellemzőbb számítógépes adat- feldolgozás. Mint a KSZE-nél elmondták, nemcsak azt kívánják adminisztrálni, hogy kinek mit tudtak adni, a kielégítetlen megrendelésekre külön figyelnek. Ugyanitt egy éve vezették be, hogy az üzemeknél fel nem használt alkatrészeket visszavásárolják. Ezzel idén 10 millió forintnak megfelelő értékű devizát takarítottak meg. Példásnak tekinthető a rendszerek együttműködése is, kölcsönösen kisegítik egymást a hiányzó alkatrészekkel. A IKR-nél levő Rába konszignációs raktárakból például más rendszerekhez tartozó gazdaságok igényeit is kielégítik. Balog N. Márkaés mintaboltok A márka- és mintaboltok száma ma már országosan mintegy hétezer, egy részük a kereskedelem és a termelők közös, más részük a gyártók saját üzlete. Az utóbbi néhány esztendőben a korábbinál gyorsabban gyarapodott a termelő vállalatok saját bolthálózata, mivel a gyártók egyre inkább felismerik: a mintaboltokban szerzett információkat gyorsabban, jobban hasznosíthatják a termékválaszték alakításánál. Beváltak a közös érdekeltségű üzletek is, amelyekben a kereskedelem üzlethelyiségekkel. eszközökkel, s szakképzett eladókkal, a termelő pedig árukészletével vesz részt. Társulási formában is van lehetőség közös érdekeltségű bolthálózat létesítésére, akár egy, akár több termelő, illetve kereskedelmi vállalat között. Az ilyen bolthálózatok előnye, hogy mód nyílik alaposabb és hatékonyabb piackutatásra, az áru útjának rövidítésére, s az adott márkájú termékek széles körű népszerűsítésére. A vevők is jól járnak, hiszen vonzóbbak az olyan újdonságok, amelyek a szokásosnál gyorsabban jutnak el a termelőtől a fogyasztóig. A márka- és mintaboltok bevétele 1985-ben elérte a 36 millió forintot, s ez a kiskereskedelmi forgalom mintegy 8 százalékát jelenti. A legtöbb mintabolt oz élelmiszer-szakmában működik, de hagyománya van az ilyen értékesítésnek a bútor-, illetve a textilkereskedelemben is. Jaksics István Negyed század a MOFÁ-nál „Szerencsére még vannak embereink, akikkel akár hegyeket is lehet mozgatni, akikre mindig mindenben lehet számítani" — mondta főmérnök ismerősöm. Szerencsére még vannak — hallom azóta is. De kik és milyenek ezek az emberek? Pap Ferenc termelési osztály- vezető vezet a préscsarnokon át az anyagelőkészítő torony gépcsoportvezetőjéhez, Jaksics Istvánhoz. — Régi, korrekt dolgozónk, szorgalmas és megbízható. Bármiben lehet rá számítani... Jaksics István — svájcisapkás, kék munkaruhás, ősz hajú férfi — zavarba jön, amikor bemutatkozom és közlöm, hogy őt szeretném lapunkban bemutatni. — Mi kezdtük építeni ezt a gyárat. Akkor a 26-os Építőipari Vállalatnál voltam segédmunkás. Aztán 1959. október 30-án végleg átjöttem ide a MOFÁ-hoz. Néhány év múlva elvégeztem a gyárban a szakmunkásképző tanfolyamot, azóta falemezgyártó szakmunkás vagyok. Végigjártam itt mindent, úgy ismerem a gépeket, berendezéseket, mint a tenyeremet. Bárkit tudok helyettesíteni. Bonyolult folyamatok után lesz a faaprítékból farostlemez. Ehhez sok ember és nagyon sok gép, berendezés jó együttműködése szükséges. Jaksics István már több mint tíz éve csoportvezető az anyagelőkészítő toronyban. — Van tizenegy emberem. Ezt a beosztást nem tartom nem tudom minek, — mutatja kérges, olajfoltos tenyerét. — Ugyanúgy dolgozom, mint korábban. Sok múlik rajtunk, hogy milyen lesz a farostlemez minősége, de az a legdöntőbb, hogy milyen anyagot kapunk. Bár előttünk épp nem zúgnak a durvaőrlők (defibrátorok), azaz a rostosító gépek és az utóőrlők (rafinátorok), ezekből összesen 17 van a gondjaira bízva, a távolabbiak visító hangját nehezen szokom meg. ö már megszokta, ezért halkan beszél. — Az emberekkel vagy a gépekkel nehezebb? — Az embereim rendesek, szép szóval, példamutatással bírok velük. Ha muszáj, veszekszem. Olyan velük, mint a feleséggel, vannak néha rossz napok, de azé^ nem lehet tartós harag. Egymásra vagyunk utalva. A gépeknek, a munkának mennie kell. Itt mindenkinek mindenhez kell értenie. — Ha elakad a „tudomány"? — Akkor kérdezni kell egymástól, bárkitől. Van, hogy tizenegyünk munkáját hatan végezzük, és nincs kitől kérdezni. Egymásra és főleg magunkra vagyunk utalva. Különben is, nincs mit szégyellni azon, ha az ember egy-egy problémánál megakad. Inkább kérdezzünk, mintsem fölöslegesen dolgozzunk, vagy elrontsunk valamit. A Jaksics gyerekek hatan voltak testvérek. Igen szegény körülmények között nőttek fel. — Kilencéves korom óta dolgozom. Apámmal arattunk, kubikoltunk, fát vágtunk, mikor mivel lehetett kis pénzt keresni. Megtanultam, hogy csak becsületes munkával lehet létezni, gyarapodni. — Mire vitte eddig? — Mindent elértem, amire vágytam. Felneveltünk, iskoláztattunk három gyereket — nagylányom a kesztyűsöknél dolgozik, ikerfiaim most szabadultak fel esztergályosként, az öntödei Vállalatnál dolgoznak. Hatvankettő októberében költöztünk be végre az akkor elkészült háromszobás családi házunkba. Van egy kis szőlőm 2300 négyzetméteres területen, rajta már kész a kis présház pincével. Megvan a mindennapi munkám és a megélhetésem. A feleségem — itt kezdett, de a gyerekek miatt végleg otthon maradt — nagyon jó asszony, ügyesen osztja be a keresetemet. Igaz, nincsenek nagyratörő álmaink. Jaksics István az éjszakai pótlékkal, a rendszeres vasárnapi pótlékkal és prémiummal együtt havi átlagban 6—7 ezer forintot visz haza. „Akinek nincs pénze, annak mindenhez kell értenie” — közli, s sorolja, hogy mi mindennel birkózott meg egymaga, természetesen a testvérei közreműködésével. Ha kell, akkor kőműves, lakatos, ács, szőlész, borász. „Bújom a szakkönyveket, ellesem vagy megkérdezem másoktól: ők hogyan csinálják”. Végigvezet a „birodalmán”, a vegypincétől az emeletig. Kilencvenkilenc lépcsőfok. Napjában többször is végigjárja, különösen, ha baj van. Amerre megyünk „Pista bátyámnak” szólítják. Segítőkész, udvarias, derűs. Tekintélye van. Ezt szaktudásával, szerénységével, közvetlenségével érdemelte ki, a munkatársai, főnökei körében. Ezt a magától értedődő tartását anyagiakkal, erkölcsiekben is elismerik. — Elégedett ember? dezem búcsúzóul. kérMegáll, visszafordul felém a vasjárdán, több emelet magasban, a zakatoló gépek között és halkan, mintegy magának mondja: — Nulláról indulva értem el mindent a munkámmal. Csak az egészség legyen meg ... Murányi László Miből lehet pénzt csinálni? Mit és hogyan a műszaki fejlesztésben? Szigorúbb, egyben nyitottabb vállalati stratégia A műszaki fejlesztés fő irányait, vezérszavait lassan már a kisiskolások is fújják: elektronika, számítástechnika; energia- és anyagtakarékos eljárások, illetve kutatási- fejlesztési irányok; környezetvédelem; biotechnológia. Hozzátehetünk kettőt vagy négyet — az automati- zációt, az elektronikából és a mechanikából szövődő mechatronikát -, egyre megy: a fejlődés fő vonalát az imént mondottakban látják a szakemberek Hencidától Boncidáig, a Rio Grandétől Vlagyivosztokig. Ennek ellenére sokan kérdezik: nem kellene-e szűkebb spektrumra, körülhatároltabb fejlesztési feladatokra költeni a túlzott mértékben feltehetően a jövőben sem szaporodó kutatásokra, új elképzelések kivitelezésére szánt forintot? Változtatni a módszereken Válasz: kellene, de ehhez pontosabban kellene tudnunk, mi az, amit finanszírozzunk. A „követés” mikéntjének, a „réstaktika" útjónak- módjának egzaktabb megfogalmazásában épp az eddigi gyakorlat gátol, — többek közt éppen az a tény, hogy- ismert nehézségeink következtében - sohasem költöttünk olyan keveset (országosan és vállalati szinten) műszaki fejlesztésre, mint az utóbbi években. Másrészt, igazolni látszik az említett fő irányok helyességét az is, hogy valamennyi fejlett országban ugyanerre adják a pénzt és a voksot, s a kisiskolások szinte szó szerint ugyanezt sorolják, mondjuk Franciaországban vagy Kanadában is. Nem a „mit?" látszik kérdésesnek tehát e pillanatban, hanem a „hogyan?”. Az elmúlt ötéves tervben a műszaki fejlesztésre elköltött, ám a versenyképesség javulásában döntő fordulatot mégsem eredményező súlyos milliárdok mutatják: módszereinken, cselekvési módjainkon is épp elég változtatni való akad ahhoz, hogy helyzetünkön változtassunk. Nem valószínű, hogy a következő ötéves tervben — reálértékben számolva — több pénzünk lesz a műszaki fejlesztésre mint eddig, ám ezt a pénzt kétségkívül jobban kell befektetni, hasznosabban elkölteni. A műszaki fejlesztés továbbra is vállalati feladat marad, ám a sikeres fejlesztések legjobb külföldi példái mutatják: az állami költségvetés is egyre többet áldoz rá, megsegít, ha kell, „kicsiket" és „nagyokat"; segíti őket, ha ők is hajlandók magukon segíteni. A modell tehát: egyfelől vállalati, másfelől állami források; a kiemelkedő sikerrel biztató elképzelések mögött azonban ott lehet a költségvetés az indokolt rásegítő pénzekkel. Miben kell javulni, min kell változtatni? Mindenekelőtt a hebehurgya, nem kellően végiggondolt fejlesztési elképzeléseken, amelyek megelégszenek egy-egy eljárás kísérleti szintű kidolgozásával, egy-egy licenc, know-how átvételével, de nem számolnak az üzemszerű realizálás, a piaci értékesítés nehézségeivel, amelyek sokszorosan felülmúlják a „kitalálás" legfogósabb buktatóit is. Tapasztalatainkból világosan kiderül az is, hogy lényegesen komolyabb és gyorsabb együttműködés szükséges az innovációban közreműködő szervezetek között. Fel kell gyorsítani a kutatás és kísérlet, illetőleg a tömegszerű megvalósítás közötti „félüzemi" előállítás folyamatát, jelesen a kinek- kinek tisztes, részarányos hasznot biztosító közös érdekeltségi formák kimunkálása alapján. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szerteágazó innovációs láncban határozottan meg kell jelennie az egyéni érdekeltségnek: a fejlesztések, új technológiák kidolgozása nem vezethet eredményre a mérnökök, kutatók fokozottabb személyes anyagi és erkölcsi megbecsülése nélkül. A legfontosabb feljesztési főirányokban célszerű lenne az állami preferenciákat a vállalati kezdeményezésekkel pályázatszerűén is összekötni. Dotálton az fejlesszen, vállalkozzon, aki az életképesebb megoldást gyorsabban, nagyobb haszonnal ígéri. A legfontosabb fejlesztési területeken az állam a minimális egységesitésről, a koncepciózus „mederben tartásról" sem mondhat le (lásd: számítógépek!). Az alapos, mélyreható fejlődéshez természetesen az új követelményekhez igazodó anyag- és minőségellenőrzési normák szükségesek, s mindenekelőtt a merev beruházás-fékek oldása, hiszen csak az üzemszerűen kipróbált fejlesztés ér valamit. Megfontoltan, előrelátóan Milyen legyen az ezt célzó, segítő vállalati stratégia? Szigorúbb, ám egyben jóval nyitottabb. Szigorúbb, mert — tudva, hogy jelentős újdonságot külföldről egyre kevésbé várhatunk — százszor is alaposabban kell fontolóra venni, mit akarunk megszerezni. És nyitottabb: a műszaki fejlesztésre szánt „szűkebb- zsebből" célosan, koncepciózusán mért; tervezett, de egyelőre el nem költött, le nem kötött forinttal. Nyitottabb: mert holnap különben nem, vagy hiába vesszük észre azt o ma még nyilván ismeretlen fejlesztési irányt, amit még nem tud sem a francia, sem a magyar iskolásgyerek; amit még nem fedezett fel a világ. Varga János Tekintélyt « teljesítmény ed