Dunántúli Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-30. szám)
1986-01-04 / 3. szám
„Egy ember vagyok, aki könyvillusztrációkat csinál” Jelenet a Síirmok, virágok, koszorúkból Szirmok, virágok, koszorúk De szép is lenne,'ha az 1985- ben bemutatott magyar filmek jellemzésére az év legjobb filmjének címe illene: Szirmok, virágok, koszorúk. De a „Magyar Film” koszorúja 1985-ben hervadt szirmokból, elszáradt virágokból — jobb esetben parafi- nos papírból fonódott, s alig- alig találni friss színű, eleven elemet e cso'krétában. A legszebb virág mindenképpen a már említett Szirmok, virágok, koszorúk — méltán szakított magának sok díjat a februári játékfilmszemlén Lugossy László filmje. A magyar filmek jelentős része történelmi témájú, hosszú évek óta: sokat dicsérték eme vonulatáért, de eleget el is marasztalták érte — az utóbbi időkben amiatt, hogy a történelem egyre inkább üres kulisszaként funkcionál, csak a filmek legtöbbjében, mának szóló „üzenetek” kényszeredett hordozójaként. Ezekre is szolgáltat jócskán példát az év, de Lugossy Lászlónak sikerült elkerülnie ezeket a csapdákat. Az álbátor Reál ezredes (Szabó István rendezésében), a Mephisto sikerét kívánta megismételni, s két bőrt lehúzni a történelemről: egyet a monarchia idején, egyet meg ötven évvel későbbi időszakban —, de csak a koncepciós perek „állatorvosi lovát" sikerült megalkotni a monstre vállalkozásban. Hány az óra, Vekker úr? — kérdezi Bacsó Péter, de csak azt tudjuk meg, hogy Vekker úr derék ember, a pácik meg ostobák, s nem tudnak túljárni a derék magyar nép eszén. Szabó László, a Sortűz egy fekete bivalyért című filmjében újragondolta a Valahol Európá- ban-1, sok új gondolatra nem futotta a kicentizett jelenetekben. Korrekt módon idézte fel a történelmet is, hősét is Kovács András, a Vörös grófnő, Róna Péter pedig A magyar nép nevében című filmjében. A Tanítványok — az író, Be- reményi Géza első filmje — már sandít a történelmi téma mögül a mára; a jövőből ugyanezt teszi Kovácsi János, a Megfelelő ember kényes feladatra című „fictionjában”. Átrajzolja a történelmet Dargay Attila a Szaff/'-ban, lévén gyerekeknek szóló rajzfilm ez természetes, sajnálatosabb, hogy lemond a magyar rajzfilmkultúra eddigi eredményeiről. Az élet muzsikája is a legrosszabb, legkom- merszebb amerikai hagyományokat követi — az év bukásának minősíthető az operettkirály regénytelen életrajzfilmje. Meggyengült a dokumenta- lista vonulat, ami csak részben van összefüggésben a Társulás Stúdió év közbeni feloszlatásával. Magyar József, A mi családunkban, ha egy oldalról is, de nem egyoldalú képet fest (családi) állapotainkról, Kiss József viszont egyoldalú, kiglancolt képét adja Hazánk-nak. Gazdag Gyula a Társasutazásban „elkoptatott" témában bizonyítja, lehet új oldalról, s érdemben közelíteni a valósághoz. A többi „Csak egy mozi" vagy még annyi sem. Sándor Pál, úgy tűnik, kimerítette minden témáját és ötletét. Vele kapcsolatban még vigasztalhatjuk magunkat korábbi jó filmjeivel, de néhány egy-kétfilmes fiatal kollégáinak hordaléka egy aszályos nyár kiapadt patakjaiéval egyenlő. Sós Mária a Városbujócskában önmaga ismétlésébe s egy műsivár értelmiségi létbe fullad, Gárdos Péter Uramisten című filmje a nemzedéki konfliktus elévülhe- tetlenségére bazíroz. Lányi András, a Valaki figyel-ben sokmindenre néz, s keveset lát; se hideg, se meleg Péterffy András az Eszterláncban, Mi- hályfy László a Higgyetek nekem!- ben, Mihályty Sándor a Gyermekrablás a Palánk utcá- ban-ban. Világnézeti mélypontot ásott ki magának Tart Béla, az Őszi almanach című filmjével, abszolút Deifekt volt Fazekas Lajos tv-ből átmentett krimije, Gyarmathy Livia műve, az Egy kicsit én, egy kicsit te, kellemesen eklektikus volt, s csak azért ezt a bekezdést zárja, mert szintén csalódást okozott a korábban remek filmekkel elkényeztető rendezőnő. Egy-két film a tv-ből átmozizva, egy felújítva, (Abigél, Süsü, a sárkány, Egy asszony visszanéz), meg egy régebbiből összeollózva (Kollányi Ágoston: Álmodik az állatkert) viszont már egyértelműen mutatja, amit a filmek többsége még palástolt valahogy: a magyar filmgyártás megcsappant anyagi forrásai is közrejátszanak e szerény lista ilyetén alakulásában. Az anyagi gondokon a stúdiók átszervezése sem sokat enyhített. Ami ettől inkább várható, az talán már 1986-ban is érezteti hatását: mert ugyan megnehezíti jó filmek készítését a pénzhiány, de rosszá nem attól lesznek filmjeink, hogy szerény kiállításúak: a gondolathiányt, a témaérzéketlenséget nem fedhetik el a mégoly csodás díszletek és kosztümök sem. Bodó László Beszélgetés Reich Károly grafikusművésszel Nemzedékek nőttek fel a rajzain, a meséskönyvek vidám figuráin. A szép, egészségtől kicsattanó gyerekek, az állatvilág megszemélyesített alakjai, a kedves Vackor mind az ő fantáziája nyomán öltöttek alakot. Nemcsak mesékhez, hanem a világlíra legszebb darabjaihoz, novellákhoz , is készített illusztrációkat, hazai és külföldi kiállításokon is bemutatott önálló művei mellett. Reich Károly grafikusművész munkásságát kétszeres Munkácsy-díj, Érdemes Művész, Kiváló Művész kitüntetés Kossuth-díj is fémjelzi. Idén pedig az elsők között kapta meg a számára az egyik legkedvesebbet, a Gyermekekért díjat. A grafikusművészt otthonában, a budapesti Tusnádi utca egyik kertes házában kerestük fel. Reich Károly fokozatosan lendül bele a beszélgetésbe. Amíg feleleveníti gyermekkorát a szemesi házban, a sokat dolgozó bognár apát és az anyát, a csodálatos természetet, szavaiban is egyre inkább felfedezem — nemcsak műveiben, környezetében és megjelenésében — rajzolt hőseinek legfőbb tulajdonságait. A harmóniát, a puritánságot, az életörömöt, a kiegyensúlyozottságot. Kereskedőinasként kezdte a munkát a karádi „Hangya szövetkezetben", aztán Pestre került 1942-ben kirakatrendező tanulónak. Még abban az évben jelentkezett az Iparművészeti Iskolára, ahova rendkívüli növendéknek fel is vették. A felvételiztetők elé gyermekkori rajzait tette: pillangók, tehenek meséltek tehetségéről. A háború utón több pályatársával együtt megbízást kapott nagyméretű figurális ábrázolásokra, 1950-ben pedig az Ifjúsági Könyvkiadótól felkérték, készítsen illusztrációkat Petőfi Arany Lacihoz című verséhez. — Nagyon szeretem a könyvül usztrá lést. A törekvésem, hogy az írásmű jellegének megfelelőt rajzoljak, úgy, hogy kiemeljem annak értékeit; örömöt, élményt nyújtsak az olvasóknak — mondja Reich Károly, és csendesen mosolyog azon, hogy a kevésbé jó könyvekhez is vállal illusztrációt. Mindenhez lehet színvonalas rajzot készíteni, bár az az igazi, ha ízlésének megfelelőt egészíthet ki. Kedvencei a népmesék és a Móra írások. — Az érzelmibb töltésű, természetes környezetben játszódó művek állnak hozzám közelebb, azok, amelyekhez saját élményeimből is hozzátehetek. Nem modell után dolgozom, hanem ún. belső látással. Éppen ezért az iskolában elég rossz tanuló voltam, nem szerettem modelleket meg székeket rajzolni.., — Sok mesét hallgatott gyermekkorában? — Alig. Keményen dolgoztak a szüleim, kevés idő maradt a mesélgetésre. De nem is volt Reich Károly: Madárdal rá szükség, hiszen mese volt minden: ahogy nőtt a vetés, ahogy a kiscsirkék fejlődtek. Az „igazi” mesékkel a munkám során ismerkedtem meg. Kicsit bekukkantunk a másik szobába, a műterembe. Óriási íróasztal, papírok, ceruzák, könyvek, kis zsebkés vászonba bugyolált nyéllel, egy félig kész és a polcon két, már elkészült festett faszobrocska, nemes tartású női alakok. „Újabban faragok. örömömet találom mindenben, amit csinálok” — mutatja Reich Károly a szobrokat. — Az ön rajzai természetességet sugallnak. Szép formákkal, tiszta színekkel dolgozik. Vajon mindenki értékeli ezt a fajta művészi hitvallást? — Úgy érzem, nagy általánosságban konzervatívnak, régiesnek tartják a természethű ábrázolást. Sokkal inkább az értékek közé sorolandó mindenfajta kísérletezés, amely a modernség nevében történik. Vannak, akik kínlódva, saját egyéniségüket elnyomva törekszenek valami újfajtára. Pedig az ábrázoláson a legkisebb hazugság is meglátszik. Ostoba dolog a kategorizálás, hiszen egy non-figuratív festmény, rajz is kifejez sok mindent, ha őszinte művészi elképzelés jegyében alkották. Számomra a meggyőződés, az őszinteség a nagyobb varázs. Az embernek vállalnia kell saját magát, hibáival együtt. — Voltak-e példaképei pályája kezdetén? — Az illusztrációnak elég kevés művelője volt előttünk, példaképet sem igen találtunk. Egyébként az impresszionisták a kedvenceim — a szelídebbe- ket szeretem, Nem tartom jónak, ha valaki túlzottan a példaképek hatása alá kerül, mert önkéntelenül hozzájuk akar hasonulni. Rajzolni természetesen tudni kell, de másolni tilos. Szó esik fiáról, aki részben követte apja nyomdokait, alkalmazott grafikus. De saját egyéni megoldásait választja. Gazsi, a tacskó kifele cepedlizik, körülnéz a folyosón, aztán kisvártatva visszajön. Hogyan telik Reich Károly egy napja, él-e társasági életet, érdeklődöm, miközben Ceruzarajzok című albumát lapozgatom. Iveit formák, „te- nyérfészkű-béke-szállatú” kezek, ahogyan Tamás Menyhért költő meg is énekelte a művész alkotásait. — Kényelmesen élek. Korán kelünk, kutyát sétáltatunk, zenét hallgatunk, dolgozom, beszélgetünk. Társaság? Mindig jön valaki hozzánk, de a megbeszélt partik, kötelező visszahívásokkal, nem tartoznak a „profilomba". Vannak barátaink, például, ahogy elneveztük, „Fül-orr-gége”, az orvosszomszédunk vagy a Pilóta. Művészi társaság? Régen a Fészek klubban összejöttünk, de sokaktól hallom, hogy ma már ez nem divat, alig járnak írók, színészek, költők, festők a klubba. Az ablak előtt magasra nyúlt fenyő hajladozik, csak ki kell hajolni, hogy meg lehessen érinteni, beszívni az illatát, amely munka közben felüdítően hat. Barlahidai Andrea A Béke éve jegyében... Bemutató előtta Hair 8. HÉTVÉGE Újságírószerencse: nemrég, Szegeden, átutazóban, megálltam a színháznál. Átellenben, az egykori Vörös Csillag mozi — ma: a Szegedi Nemzeti Színház Zenés Színháza — színpadán 20—25 fiatol táncolta éppen a Hair egyik felvonászáró táncképét. „Besurranva”, túlzás nélkül — gyönyörködtem bennük. Próbafényben, próbaöltözékben ezek a huszonéves fiatal színészek olyan élvezettel, örömmel, s olyan meglepő stílusérzékkel zenélték mozgásukkal e sajátos műfaj lényegét, vagyis megteremtve a légkörét a színpadon, amire vidéki színházban nem mostanában láthattam példát. Középütt, a rendezői asztalka sötétjében a musica) két színpadra állító művésze, Sándor János rendező és Tóth Sándor koreográfus is, úgy látszik, hozzám hasonló érzésekkel nézte a próbát, mivel Pécsi koreográfus Szegeden szinte egyszerre szólaltak meg: „Egész jók voltatok, gyerekek!”... Azután néhány utasítás még a színpadon, s mindenki sugárzó jó hangulatban, a záró dallamot dúdolva szedelőzkö- dik hazafelé. Tóth Sándorral, a Pécsi Balett igazgatójával egy cigarettányi néhány szóra az előcsarnokba húzódunk félre. — A hét második felétől mindig itt vagyok, azaz átjárok Pécsről. Most innen Eszékre indulok a Carmen beállító főpróbájára, onnan Pécsre, azután szerdától itt.. . A fölkérés nagy örömet okozott: a musical régi szerelmem, de a pécsi Csikógó óta nem volt alkalmam rá. Itt pedig: csupa fiatal... Többségük nemrégen végzett. Lelkesek és szívesen tanulnak. Úgy tűnik, ez a műfaj nálunk, előadógárdában is áttörte a „kordont”... S egy rendkívül kellemes emberi közösségben nagyon jól esik itt dolgozni. Az alapkoncepciót Sándor Jancsival együtt munkáltuk ki; a zene „play back”- ről jön, amire ráénekelnek. Nem lesz könnyű ez tánc közben, hiszen a több mint 40 táncrész egyetlen táncos folyamattá kell formálja a produkciót. Viszont ragaszkodtam ahhoz, hogy az énekes táncoljon és fordítva. .. Ezen dolgozunk most már november óta, igen keményen, állandó mozgás- és hangképzés órákkal megelőzve-kiegészítve a próbákat. S hadd említsem még: itt szinte nincs vége a próbáknak, hiszen erről beszélgetünk állandóan... — Valóban így van — kapcsolódik a beszélgetésbe SánTóth Sándor a Hair próbáján beállít egy jelenetet Fotó: Nagy László dór János, a szegedi színház főrendezője. — Ez nagy élmény a számunkra, s nekem külön öröm. Tavaly megírtátok már a DN-ben, hogy Szegeden most más szelek fújnak. Nagyon tudatosan igyekszünk építeni a társulatot; nem kis részben fiatalokkal, A 39 tagú prózai-operett részleg egyhar- mada pályakezdő fiatal színész. S én nagyon boldog vagyok, hogy velük a tavalyi West Side Story után most a „Ha/V'-t csinálhatjuk, a rövidesen sorra kerülő Hegedűs a háztetőn előtt. A Hair-rő! egyelőre annyit: arról fog szólni, hogy ezeknek a fiataloknak elegük van abból, hogy mesterséges halálra szülessenek. Az előadás erőteljesen az Élet mellett, a háború ellen szól. És: 1986 — a Béke éve.. . Azt szeretnénk, hogy a januári bemutató „garasletétel” legyen ez ügyben, Szegeden. .. W. E.
