Dunántúli Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-30. szám)
1986-01-02 / 1. szám
1986. január 2., csütörtök Dunámon napló 3 Új igazgató a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben Felkészíteni az önálló életre A legalkalmasabb nevelőszülőt a gyermekeknek Ápolni a kapcsolatot a vér szerinti családdal A felvételnél bevezették a komplex szűrést Gyermek- szemészeti szakrendelés a gyermekkórházban Januártól havonta kétszer látás- vizsgálatra várják a kisgyermekeket A harmadik hónapban kezd fejlődni a látás Az első hat év döntő Új igazgatója van szeptember elsejétől a pécsi Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetnek. Több pályázó közül dr. Murányi Katalint nevezte ki a Baranya Megyei Tanács V. B. művelődési osztálya. — Pécsi származású vagyok, két testvérem van — mondja magáról. — Én vagyok a legidősebb. Jogásznak készültein, mégis a Pécsi Tanárképző Főiskolát végeztem el. Néhány évi tanítás után a Baranya Megyei Tanács művelődési osztályára kerültem gyermekvédelmi és gyógypedagógiai főelőadónak. Államigazgatási, tanügyi, gyógypedagógiai feladatokat láttam el 1968. november 1-től ez év szeptember 1-ig. A munkámat igen érdekesnek tartottam, Hisz mindig vonzott c gyermekvédelem jogi és pedagógiai vonatkozásban is. Ezért munka mellett elvégeztem a jogtudományi egyetemet. A disszertációmat is az intézeti gyámság területéről írtam. — Miért pályázta meg az igazgatói állást, ha gyakorlatilag ezt a területet igazgatta? — Specializálódni szeretnék. A Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet izgalmas és változásban lévő terület. Másrészt a gyermekek érdekelnek, különösen az, hogy lehetne közvetlenebbül és konkrétabban segíteni a sorsukon. — Mik voltak az új poszton az első tennivalói? — Az itt dolgozó kollégák, munkatársak segítségével gondolkoztunk a jövőbeni változtatásokon. Borzasztóan nagy változásokat nem tervezünk. Jövő év elejétől kezdjük el az intézmény öt évre szóló korszerűsítését. Ez a feladat több irányú: szeretnénk megteremteni a jobb és fegyelmezettebb munkavégzés feltételeit. Ehhez épületbővítésre lesz szükség, hogy a pedagógusok és a személyiségvizsgáló csoport helyet kapjanak. Újszerű funkciót szeretnénk ellátni: a szakmegelőző tevékenységbe kívánunk hatásosabban bekapcsolódni. Hogy miképpen gondolom ezt? — A gyámhatóságokkal együttműködve a hozzánk bekerülő gyermekek vér szerinti családjával a kapcsolatot ápolni, és az utógondozást fejleszteni. Megváltoztatjuk az állami qondozott gyermekek felruházását. A MERUKER-rel kötünk egy olyan szerződést, hogy a vásárlási utalványok ellenében a nevelőszülők bármikor megvehetik a szükséges ruhadarabokat. A beiskolázást — tanszer-, tornaruha- és iskolokö- penyvósárlóst — is hasonló módon szeretnénk megoldani. Említettem az utógondozást. Ez a terület fejlesztésre szorul A MÁV záhonyi üzemigazgatóságán egy különösen nehéz, de igen jól sikerült esztendő tapasztalatait összegezik ezekben a napokban. Az első félév behozhatatlannak tűnt elmaradása ellenére — az eredeti költségkereten belül maradva — több területen jelentősen túlteljesítették a tervet. Az import- és tranzitforgalomban csaknem három százalékkal szárnyalták túl a kitűzött célt. Több mint tízmillió tonna árut fogadtak a Szovjetunióból és továbbítottak rendeltetési helyére. Az exportforgalomban a tavalyi, csúcsnak vélt mennyiségnél hatszázezer tonnávol több áru hagyta el a határt Záhonynál, * ennek ellenére érezhetően enyhült o korábbi vagonhióny. úgy, hogy a felnőtté válásra, az önálló életre készítsük fel a gyermekeket. MegKÍséreljük jobban összehangolni a nevelőszülőkhöz kikerülő gyermekekkel kapcsolatba kerülők munkáját: a gyermekeket erre felkészíteni, felruházni, iratanyagait összegyűjteni — pszichológus, pedagógus, szociológus jellemzése — és ebbe a munkába bekapcsolni a területi gondozói hálózatot. Jövő év elejétől a nevelőszü- lős felügyelők havi egy alkalommal egy-egy délutánt töltenek el az intézetben bentlévő gyermekekkel foglalkozások keretében. így nem a leendő nevelőszülő kívánalmaihoz választják maid ki a gyermeket, hanem fordítva, a gyermekeknek keresnek nevelőszülőt. Ezzel egyidejűleg különböző szakköröket indítunk. Tudjuk, hogy nehéz lesz, mert nálunk állandóan változik a gyermekek szórna — jönnek-mennek intézetből nevelőotthonba, nevelőszülőkhöz, és akár vissza a vér szerinti szüleikhez. — Azt mondják, az önök munkája nehezebb, mint a nevelőotthonoké. Egy-egy GYIVI- nek sincs sem gyakorlati, sem elméleti leírása . . . — Azt hiszem, hoqy a hagyományos munkakörök módosítására lenne szükség. Másrészt létre kellene hozni egy olyan speciális intézményt, amely a fiatalkorú, tanköteles koron túli, értelmi fogyatékos gyermekek befogadásával és állandó munka biztosításával foglalkozna. Most á konkrét együttműködés szálait keressük o velünk együttdolgozó társintézményekkel. — Mi változott az utóbbi időben a bentlévő gyermekek érdekében? — Előreléptünk abban, hogy november óta a hozzánk bekerülő gyermekek komplex egészségügyi szűrésen esnek át. így a Pécs városi gyermekszakrendelések segítségével szemészeti, fogászati, fülészeti, gyermek- nőgyógyászati vizsgálaton ellenőrzik az intézetbe kerülő gyermekek állapotát. Emellett töprengünk a szakmai továbblépésen is — úgy tervezzük, hogy áttérünk a száAz egyre nagyobb határforgalmi feladatok teljesítésében nagy szerepe volt a napi követelményekhez alkalmazkodó munkaszervezésnek. Az üzem- igazgatóság területén ugyanis 24 óra alatt átlagosan 28 ezer tonna árut fogadnak és tizenkétezer tonna exportárut továbbítanak, ezen belül azonban igen nagy a szóródás. A dolgozókra az átcsoportosítás, illetve a rugalmas munkaidőbeosztás igen nagy terhet rótt, de az új bérezési rendszer kellően ösztönözte az így végzett munkát. Mindennek eredményeként a záhonyi üzemigazgatóság 110 millió forinttal teljesítette túl éves bevételi tervét, s ebből a tavalyinál összesen 9,5 millió forinttal több jövedelemhez jutattak o vasutasok. mítógépes adatnyilvántartásra. Óriási ugyanis az adminisztráció. Egy gyermekről legalább 15—20 féle információt kopunk. Célszerűbb ezt a számítógépre bízni. Valamikor az év derekán — az akkor kapott tájékoztatás alapján - azt írtuk, hogy december végéig „tető alá" kerül a pécsi belváros peremén, az északi érintő úton — épülő alagút, hogy aztán a téli hónapokban már fedél alatt dolgozhassanak tovább az aknamélyítők. Nos, az alagút nincs „tető alatt". Serény munka folyik a Kálvária-domb lábánál a 94 méter hosszú alagút mindkét végénél. A jobban szem előtt lévő Hunyadi úti oldalon egy nagy kaput látni, alatta markoló dolgozik, vájja tovább a domboldalt a megerősített bástya felé. A túlsó oldalon többet látni az alagútból, ott már legalább 30 méternyi szakasz van meg, s két, nagy átmérőjű szellőzőkürtő. Odább a Vak Bottyán utcában agyagos föld halmozódik, itt gyűjtik a kitermelt földet, s innen szállítják vissza a feltöltéshez szükséges mennyiséget. (Az alagút egy része ezen az oldalon máris eltűnt a visszahordott föld alatt.) Persze, ez az alagút még nem az igazi, csupán a „plafonja", a felső lezárása a majdani csőnek. Ez a vastag vasbetonszerkezet a kétoldalt mór régebben megépített, egy négyzetméteres szelvényű vállgerendákon nyugszik, ezek fogják majd tartani az egészet akkor is, amikor szakaszosan eltávolítják alóla a földet, hogy megcsinálják az oldalfalakat és az alsó ellennyomó- fvet. Az alagút csőformója Külkereskedelmi tanácsadás A Datorg Külkereskedelmi Adatfeldolgozó és Szervező Rt. tanácsadó irodája — amely öt éve segíti külkereskedelmi szakemberek munkáját — a vegyesvállalatokra, illetve a biztosítási formákra vonatkozó tudnivalók közzétételével bővíti szolgáltatásait. Rövidesen elkészítik az ezzel kapcsolatos új kiadványokat. Az üzletfelek között egyaránt megtalálhatók a hagyományos külkereskedelmi vállalatok és az önálló vagy eseti külkereskedelmi jogot kapott termelők. Ez utóbbiak számára igen hasznosnak bizonyult az az információgyűjtemény, amely a különböző külkereskedelmi ügyletekkel foglalkozó jogszabályokról tájékoztat. nyújt biztonságot a körben ható talajnyomás ellen. Schreiner Jánossal, az UNI- BER mélyépítési osztályvezetőjével és Szentpéteri Jánossal, az alagútépítés műszaki ellenőrével szemléljük a Vak Boty- tyón utcából itt megmaradt járdáról a délután 2 órakor éppen elnéptelenedett munka- területet, s a bevezetőben idézett „ígéretről" beszélgetve felbukkan egy másik határidő: 1986. március 31-ig az egész csőnek el kellett volna készülnie ... A feltételes mód indokolt: minthogy a felső rész nem készült el december végére, a többi sem készülhet el az első negyedév végére. Ehhez fűzte később, amikor megkérdeztük, Varga Ernő, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat mecseki körzetének a vezetője, hogy megfelelő pénzügyi ütemezés esetén az említett határidőre el tudták volna végezni a munkát, 1986 végére azonban mindenképpen készen lesznek vele. „Lehet, hogy valamivel előbb is — tette hozzá. - Megvan hozzá az erőnk, a kapacitásunk." A BAV annak idején verseny- tárgyaláson nyerte el a munkát, fix áron — 34 millióért — szerződött ró. Kijönnek-e ebből a pénzből? Varga Ernőnek erről ez a véleménye: „Hároméves időtávban — a tanács ennyire osztotta el a pénzét — nem lehet kijönni, mire befejezzük, szépen rá is fizetünk a boltra, hacsak nem jutunk egyetértésre az árváltozások elismertetését illetően." H.t. Délelőtt tíz óra. A kis váróhelyiség, amit tulajdonképpen folyosóból választottak le, zsúfolásig tele. Csecsemők, óvodás és kisiskolás korúak várakoznak itt szüleikkel. Több ember nem is férne el. A váróelőtér és kartonozó helyiség szűkössége után kellemesen lepődik meg az, aki a rendelőbe lép. Tágas, hangulatosan berendezett, sok-sok színes kép és játékok tömkelegé. A Baranya Megyei Gyermekkórházban működő gyermekszemészeti szakrendelőt egy évvel ezelőtt hozták létre. A megyében a gyermekszemészetnek tulajdonképpen nem volt gazdája. A pécsi gyermekek ellátását már pár évvel ezelőtt az Egyesített Egészségügyi Intézmények megszervezték és létrehozták a rendelőt és gondozót, de a megye más területein nem volt megoldva. Amióta a pécsi Volán Vállalat elkészítette a szűrő-autóbuszt, eljutnak a legkisebb településekig. A gyerekek szemészeti szűrése megdöbbentő eredményt hozott. Három nagyközség 1630 gyermeke között 20 százalékban találtak valamilyen szemészeti eltérést. Ezért volt halaszthatatlanul fontos megteremteni a gondozási hátteret. A Gyermekkórház szemészeti szakrendelőjének vezetője dr. Sebestyén Ibolya. — A legtöbb gyerek szorong, fél, sokszor sír, amikor behozzák őket. Addig nem tudjuk megvizsgálni, amíg meg nem nyugszik. Ezért a sok játék — mondja. — Hogy a szeméhez hozzá engedjen nyúlni, „varázsszemü- veqgel" térlátásos játékot játszunk. Ha a vizsgálat megköveteli, hogy letakarjuk az egyik szemét, erre a célra készítettünk színes filcből kis figurákat, ezeket tesszük a szemére. A gyerek játszik és észre sem veszi, hogy közben vizsgáljuk. — A csecsemők látása a harmadik hónapban kezd fejlődni, és ebben a fejlődésben az első hat év a döntő. A hibákat ez időn belül a legtöbb esetben még nyomtalanul ki lehet javítani, e koron túl az esélyek romlanak. Hat—tíz éves korig kisebb eredménnyel lehet korrigálni a rendellenességeket, később már szinte semmi esély sincs ró. A szem fénytörési hibáinak hetven százalékát nem lehet észrevenni. A gyerek nem jelez, nem tud róla, hogy élesebben is láthatna, és a szülő sem jön rá, Az előzetes bejelentéseknek megfelelően az év végére befejeződtek az előkészületek, és január 1-én megkezdődött a hazai ólommentes benzin árusítása oz Afor tizenegy és az In- terág két üzemanyagtöltő állomásán. Százhalombattán, a Dunai Kőolajipari Vállalatnál készül ez a 91 oktánszámú — normál — ,ólommentes benzin, amely mindenben megfejel a legszigorúbb nyugat-európai csak később, az iskolában derül ki. — A látásélesség korai szűrésének a pályaválasztásban is szerepe van. Ezenkívül a gyerekek 4—8 százaléka színtévesztő. Ök nem tudják ezt magukról, és esetleg olyan pályát választanak, ahova nem lehet javasolni őket. Ekkor jön a nyolcadik osztályban a kötelező szűrő- vizsgálat, ahol mindez kiderül és legtöbbször olyankor, amikor a továbbtanulási papírokat mór beadták. Sokszor a szivem szakad meg, ahogy a szemem láttára tört össze a gyerek, amikor megtudta. Már ötödikben kiszűrhettük volna . .. A legújabb adatok szerint az első látásvizsgálatot már 28 hónapos korban el kell végezni. Ezért januártól havonta két napot szánnak az ilyen korú gyermekek látásvizsgálatára. A szülők ezeken a napokon reggel 8-tól 12 óráig vihetik az ilyen korú gyermekeiket a rendelésre. A gyermekszemészeti szakrendelőhöz 35 000 gyerek tartozik. Szeretnék az összes idetartozó óvodát átszűrni. Dr. Sebestyén Ibolyának ezzel kapcsolatban két újítási szabadalma van, amit nemsokára alkalmaznak. Az első lényege: ma már a védőnők egészségügyi főiskolát végeznek. A szemészeti szűrés egy részét most is csak asz- szisztensek végzik, ebbe tehát a védőnőket is be lehetne vonni. Ehhez készített dr. Sebestyén Ibolya különböző korcsoportok számára különleges látásvizsgáló tóblaso- rozatot. A védőnőknek mindenképp látogatni kell a gyermekeket, ilyenkor a táblák segítségével könnyen elvégezhetik a látásvizsgálatot. A másik találmány ötletét a doktornő saját gyerekeinek térhatású dianézője adta. A kismértékű kancsalság a szem izmainak tornóztatá- sával gyakran korrigálható. Ehhez mind ez ideig olyan szemgyakorlatoztató készüléket használtak, ami drága és helyhezkötött, a gyerekeket kellett a műszerhez vinni. A találmány: az egyszerű, térhatású dionézőn kisebb gyártási módosításokat végezve ugyanolyan értékű, szemtor- náztatásra alkalmas eszköz készíthető, mint a nagy és drága gép, és a gyerek ezt otthon, játék közben használhatja. Á gyártását a GENE- RALART vállalta és az OFO- TÉRT fogja forgalmazni. előírásoknak, egyebek között a DIN-szabványnak is. Az Afor nagy gondot fordított arra, hogy szállítás és tárolás közben se kerülhessen ólomszennyeződés. vagy egyéb idegen anyag ebbe a környezetki- mélő üzemanyagba. Az ólommentes benzint ugyanis o katalizátoros kipufogóval felszerelt személygépkocsik használják, s a legkisebb ólomszennyeződés is gyorsan tönkretenné ezt a különleges berendezést. Sikeres esztendő Záhonyban Adám Erika Változó átadási határidők Az épülő pécsi alagút nyugati része a Hunyadi út felől. Alagút - 1986 végére Serény munka folyik a 94 méter hosszú alagút mindkét végén „Szépen ráfizetünk a boltra...” Sarok Zsuzsa Ólommentes benzin