Dunántúli Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-30. szám)
1986-01-04 / 3. szám
jdvAP!f M/vytr? voter un*. ad-/ -ttomu>a*r „Kétseg” az egységből? Illem bocsánatos bűn Megőrizve a múltat, évszázadokra biztosítani a fennmaradást A belváros rekonstrukciójához elengedhetetlen a magánerő bevonása 1985, november 16-án elem- tő cikk jelent meg a Dunántúli Naplóban Hársfai István tollából, kinek a belvárosért aggódó írásait mindig érdeklődéssel és nagyrabecsüléssel olvasom. Ä szerző két frappáns felvétellel mutatja be a Kóczián-ház képének alakulását. Sajnos, az 1985. október 25-i felvételből nem derül ki az elmúlt esztendők esemény- sorozata és az a kényszerűség, amely a jelenlegi állapotot eredményezte. Az épület helyi értékét tekintve valóban Pécs egyik legértékesebb emléke, hasonlókkal nagyobb számban csak nyugatmagyarországi városainkban találkozunk. A XVIII. században a belvárosban is általános telepbeépítési rendszer lehetett, azonban a XIX. századi átépítések hírmondót is alig hagytak napjainkra. A belvárosi rekonstrukció egészétől függetlenül ezért is megkülönböztetett figyelemmel kísértük a Kóczián-ház sorsát. A 80-as évek elejére úgy nézett ki, hogy komoly reménye lehet a városnak a helyreállításra, a Kesztyűgyár vállalta a felújítást és a további megnyugtató használatot. A felújítási terveket a Budapesti Műszaki Egyetem részéről Rad- ványi György készítette, a terveket megelőzően az OMF elvégezte az épület művészet- történeti kutatását. A vizsgálatokból kiderült, hogy „mai” állapotát többszöri átalakítás előzte meg, azonban az átalakítások ellenére XVIII. századi képet mutat. A kutatás támpontokat adott a helyreállítási tervek készítéséhez, azokat a tervező az új funkció ndta lehetőségeken belül alkalmazta is. A vakolat leverése után az is kiderült, hoqy rendkívül rossz az épület állaga, falazata sárba rakott kő, vályog válaszfalakkal és kiegészítésekkel. Azonnali beavatkozást iqénylő szerkezethelyreállítási munkákra lett volna szükség. A munkák a tető részleges elbontásával elkezdődtek, ma már tudjuk, hogy elhamarkodottan, mert a „sürgős" beavatkozás egyik pillanatról a másikra abbamaradt, és ez a tény meghatározta az épület további sorsát. Ami addig sürgős volt, az — többszöri sürgetésünk ellenére — még évekig váratott magára, a tető nélkül maradt rész összedőlt, az értékcsökkentő tényezők következtében az épület elvesztette műemléki jellegét. Kétségessé vált az épület sorsa, hiszen egy félig összedőlt épület helyreállításához (még ha jelentős történeti értékű is) nagyon nehéz partnert találni, különösen abban az esetben, ha annak adás-vételét jogszabályaik kötik. Ugyanis az állami ingatlanok elidegenítéséről szóló 16/1969. (IX. 30.) ÉVM-MÉM-PM. sz. rendelet 3. paragrafusa úgy szól, hogy „ ... az állami tulajdonban álló házingatlanok közül nem idegeníthetők el magán- személyek, illetőleg nem állami szervek részére a műemlékek és műemlék jellegű épületek. . A fenti jogszabáyt e sorok írója sűrűn alkalmazza, így nem mondhatott olyant az újságírónak, hogy „ ... nem lehet magánkézben műemléki vagy műemlék jellegű épület, ...". Annál is inkább, mert a belvárosi rekonstrukciók egyik elengedhetetlen feltétele a magántőke bevonása. így van ez Pécsett is, amit igazol a „tavaly tavaszi árveréses értékesítés", melynek következtében a „kétségből” végre egység látszott kialakulni. Az értékcsökkentő romlás következtében kénytelenek voltunk a műemlék jelleget városképi jelentőségűre változtatni, mely kategória már lehetővé tette a magánszemély .részére történő elidegenítést és a felülvizsgálatra szorult jogszabály sem jelentett a továbbiakban akadályt. Az új tulajdonos igényeinek megfelelően új helyreállítási koncepciót kellett kialakítani, ehhez új tervre volt szükség. Kistelegdy István építész- mérnök állandó konzultációnk mellett elkészítette az engedélyezési terveket (beépítve a kutatás eredményeit), melyre az OMF megadta a szakhatósági hozzájárulást. A tervek egy részét az érthetőség kedvéért mellékelem, mert így azonnal kiderül, hogy mire is került az „egyetértő kézjegy". Mindenesetre nem az 1985. október 25-i felvételen látszó állapotra, amit egyáltalán nem tekintünk „bocsánatos bűnnek". A főépület terv szerinti lekontyolására, nem kevés műszaki problémával fog járni, tanácsi határozat született. Az újságcikkel nem kívánok tovább perlekedni, hiszen jó szándékot és a belváros féltését tükrözi, azonban néhány tévesen közölt információ azt a benyomást keltheti, hogy a rekonstrukcióval foglalkozó emberek és intézmények „bocsánatos bűnként” fogják fel a tévedéseket. A munka óriási, s fokozottan magában hordozza a tévedés lehetőségét. Egy dolog biztos azonban: valamennyien azt kívánjuk, hogy megszűnjenek a tévedések, közös munkánk ne keltsen senkiben „kétségeket". A cél az „egység” megteremtése, olyan belváros kialakítása, amely megőrizte a múltat és biztosítja még további évszázadokra fennmaradását. Kerner Gábor főfelügyelő Országos Műemléki Felügyelőség Kazettaátrakók 1000 megawattos reaktorokhoz 1986-ban már a nagyobb teljesítményű, 1000 megawattos atomerőművi blokkokhoz is szállít kazettaátrakó berendezéseket a Ganz-MÁVAG Gépgyára a szocialista országokba. Ezek gyártásához rövidesen új üzemcsarnokot is felépítenek a vállalatnál. A KGST-államok szakosítási megállapodás alapján készítik az egyes energetikai, köztük az atomerőművi gépeket, s a magyar ipar vállalta a kazettaátrakók előállítását valamennyi partner igényeinek kielégítésé'e. A kazettaátrakó berendezések seaítsé- gével az atomreaktor fűtőelemeit mozgatják, szállítják. A berendezés a használt fűtőelemeket a vízzel feltöltött aknából úgynevezett pihentető medencébe rakja át, az új elemeket pedig a tárolóból áthelyezi a reaktorba. Az átrakó sínpályán mozog, és manipulátor vezérli. A műveleteket igen nagy pontossággal kell elvégezni, ezért még víz alatti kamerákon keresztül is figyelik az átrakás minden mozzanatát. Eddig — szovjet dokumentációk alapján — a 440 megawattos reaktorokhoz állítottak elő ilyen berendezéseket, s hasonlót szereltek fel Pakson is. Időközben több szocialista országban megkezdték az 1000 megawattos erőművek tervezését és telepítését. Az új, 1000 meqawattos kazettaátrakóból 1986-ban már négyet készítenek bolgár és szovjet megrendelésre. Megkezdték a távlati igények felmérését is, s 1990-iq előreláthatóan leaalább tíz ilyen berendezést szállítanak a szocialista országokba. Szóvá tesszük Hol szorít a cipő? Havonta átlagosan 200 pár garanciális cipőt javítanak a B. M.-i Cipőipari Szövetkezet Bajcsy-Zsilinszky utcai javítóműhelyében Fotó: Proksza László A cipő, a csizma arra való, hogy járjanak benne. Ám lehet, hogy néhányon mégis másként értelmezik? Igen sok lábbelin ott díszeleg egy címke, amely arra figyelmezteti a vásárlót, ne sokat várjon a pénzéért. Előfordulhat ugyanis, hogy a csizma átázik, leválik a talpa... Máris kész a mentség: nem rendeltetésszerűen használták! Mi az, hogy nem bírja a vizet? Hogy mérsékelten vízálló? Ha szép napos időben indulok el otthonról, de útközben elered az eső, mit tehetek? A „legelvetemültebbek" nem átallanak még ilyen kérdést is feltenni: vajon tud-e egyáltalán a hazai ipar megfelelő lábbelit gyártani? Soha ennyi szó nem esett még a cipők minőségromlásáról, mint az utóbbi években. Ügy tűnik azonban, hogy ennek ellenére minden változatlan. Sőt, a helyzet egyre rosszabb lesz, hiszen ha valaki egy hibás lábbelivel visszamegy az üzletbe, ma már a csere helyett inkább a javítást ajánlgatiák. — A meglepetéstől szóhoz sem jutottam, amikor nem akarták a csizmát kicserélni — meséli egy háromgyermekes asszony. — Éppen beteg voltam, amikor beköszöntött a rossz idő. Adtam kétezer forintot 14 éves lányomnak, menien, vegyen csizmát magának. Két hét múlva levált az 1830 forintos csizma talpa. A boltban azt mondták: választhatok, vagy ott hagyom és ők javíttatják, vaqy magam viszem a cipészhez és utólag benyújtom a számlát. Nekem egyik meqoldás sem tetszett. Mit adjak addig a gyermekemre, amíg a javítás el nem készül? A pécsi Konzum Áruházból két éve 207 000 forint értékű lábbelit küldtek javításra. Az 1985 első kilenc hónapjában 233 000 forintot költöttek ugyanerre a célra. — Az adatok valószínűleg orszáqos helyzetér is tükröznek. Két éve 1493 pór cipőt, tavaly november 30-ig viszont már 110 százalékkal többet javíttattunk — mondja Véahné András Mária, a MERUKER áruforgalmi előadója. — A cserék száma 123 százalékkal növekedett, ami értékben 145 százalékos emelkedést jelent. A kereskedők mondják, volt olyan 1780 forintos csizma, amelynek a bolt melegétől levált a talpa. Az egyszeri javítást gyorsan teljesíteni lehet, de mi van akkor, ha két-három nap múlva enged a ragasztás? Kezdődik minden elölről? Vagy előbb kifizetnek 2—300 forintot a javításra, végül mégis kicserélik a lábbelit? A Cipősök Társasága szigorú levélben figyelmezteti a kiskereskedelmi vállalatokat. az üzletvezetőket: „A cipőgyárak, a cipőipari szövetkezetek és külföldi partnereink mindinkább kifogásolják, hogy olyan reklamációs lábbelik is visszavételre, illetve kicserélésre kerülnek, amelyek a fogyasztók sérelme nélkül könnyen javíthatók lennének”. — Mit szól ehhez a szakember? — Véleményem szerint a korábbi évekhez viszonyítva tovább romlott a minőség — fogalmaz egyértelműen Véghné András Mária. — Maga az alapanyag, a nyers bőr gyakran olvan, hogy a hibái eleve kitűnnek. Az összeszerelésnél, például a talofelvarrásnál, a sarokfelerősítésnél kisebb-nagyobb hiányosságok vannak, amelyeket javítani sem mindig lehet. Az ezzel foglalkozók nincsenek kellően felkészülve, nincs megfelelő ragasztó. cérna vagy gép. A csizmáknál leanaavobb gond, hogy a húzózárat, vaqy a tűzést nem tudják javítani. A nagykereskedelemben 1979-től 1983-ig viszonylag kiegyensúlyozott volt n fogyasztói reklamáció. A Dunántúli Cioőkereskedelmi Vállalatnál például évi 58— 60 000 pár körül mozgott. Két éve 80 000 pár terméket jegyeztek fel, ami 43 milliós értéket jelent. 1985 végére újabb rekord született: a foqyasztók által kifogásolt lábbelik értéke, vagyis a selejt, meghaladta az 50 millió forintot. Biztos, hogv e’t a helyzetet objektívnek kell elfogadni? S eavóltalán: el kell ezt fogadni?! Ferenci Demeter Változó szokások Legszemélyesebb ünnepeink Az 1985-Ss év utolsó névadójo Pécsett, a Várady Antal utcai házasságkötő teremben 1895. október 1-től vezették be az állami anyakönyvezést Magyarországon. Ázóta számos könyvet teleírtak a pécsi anyakönyvvezetők, gyönyörű kézírással. E fontos iratokba illetéktelennek nem szabad bepillantania, így annyit mondhatunk el, hogy Pécsett 1895. október 7-én jegyeztek be először a nagy könyvbe, s az első hónapokban tizenkét házasság köttetett a hivatalban. Hogy mennyit jegyeztek be azóta? Az első évtizedekben 5—600 esküvő volt, az utóbbiakban pedig szinte minden évben ezer—ezerötszáz. A mai Családi Irodákat társadalmi mozgalom hozta létre. Ma már százötven működik az országban. Bár működésük, 4. HÉTVÉGE feltételeik még tarka képet mutatnak, a törekvésük egy: egyszeri és megismételhetetlen ünnepeinket emlékezetessé tenni, régi szertartásokra építve új hagyományokat teremteni. Egykor az emberek többsége szüretkor, disznóöléskor házasodott. Ma a nyári hónapokban van a házasságkötések zöme, a beutalókhoz kötötten. Idén augusztusban például egy hét alatt ötvennégy pár állt az anyakönyvvezető elé. S mennyire fontos az anyakönyvvezető személye! Pécsett legtöbben Nagy Gézáné előtt szeretnék kimondani az igent. Népszerűségének titka rendkívül egyszerű: közvetlenül, személyhez szólóan beszél. Ő vezette be, követésre méltó példaként, hogy adatlapot kér a házasulandókról, így ismeri meg foglalkozásukat, családjukat. A pécsi Családi Iroda szeretné feleleveníteni régi szokásainkat is. Például hagyomány volt, hogy a fiatal pár iköszönetet mondott a szüleinek. Az esküvő szép mozzanata lehetne ma is. S képesek lennének a vőfély, a menyasz- szonykikérés hagyományát is vállalni. Igyekeznek lehetőséget teremteni arra, hogy az érintettek maguk is részt vegyenek saját ünnepük megszervezésében. Amatőr együtteseik elismertek a hazai kórusmozgalomban is, s kérik írók—költők seqítségét a beszédek megírásában. Szegeden és Békéscsabán szép hagyomány már, hogy a névadótól az iskoláig kísérik a gyermekek útját, és apró ajándékkal kedveskednek az óvodába, első osztályba induló kicsiknek. A kollektív névadók mellett valóban családi rendezvénnyé szeretnék emelni ezt a fontos eseményt is. Hagyományteremtő a pécsi iroda a jubileumi esküvők rendezésében. Sokan az ország más tájáról is visszajönnek az arany, vagy a gyémántlakodalom megünneplésére. Tervezik, hogy a házasság előtti egészségügyi tanácsadást is a Családi Irodában szervezik meg, s a közeljövő terve, hogy Pécs legyen a bázisa a családi irodákban dolgozó népművelők oktatásának és továbbképzésének. Mert akik itt dolgoznak, azt vallják, hogy ez a legszebb népművelői munka, amelyben képzett, értő emberekre van szükség. G. M.
