Dunántúli Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-30. szám)
1986-01-15 / 14. szám
Dunántúlt napló 1986. január 13., szerda MAGAZIN Az itak sózása, a talaj és a növényzet Közös kereskedöházak Magyar vállalatok Ausztriában? A bácsi magyar—osztrák gazdasági tárgyalások fcgy pillanata (A szerző felvétele—KS) Bizony, régen nem kerekedett akkora sajtóvita arról, hogy sóval jégtelenítsék-e a közutakat, mint a tavalyi kemény télen. A sajtóvita nem •hozott semmi érdemleges eredményt, annak ellenére, hogy megszólaltak benne laikusok, vó rosszépítők, és környezetvédők, közlekedési és köztisztasági szakemberek. Hazánkban évek óta vizsgálják, hogy a közutak téli sózásának milyen következményei lesznek a környező mező- gazdasági termelésre, a talajra, s annak vízkészletére. Milyen károsodást szenved az utak mentén a termesztett és a természetes növényzet. A kutatási együttműködésben részt- vesznek a közúti igazgatóságok, a Közlekedéstudományi Intézet, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei közül a Botanikai, valamint a Talajtani és az Agrokémiai Kutató Intézet. Ez utóbbi intézmény vezetőkutatója, dr. Molnár Endre számolt be a kutatás jelenlegi helyzetéről. A téli közúti közlekedésnek legfontosabb feladata az ún. „fekete burkolat” előállítása, azaz az úttestre léhullott hó, megfagyott jégrétegek eltávolítása a biztonságos közlekedés érdekében. Ezt a feladatot szerte a világon háromféleképpen oldják meg. Egyfelől a sokak által áhított mechanikai módszerekkel (speciális gépekkel és kézi erővel). Ez a módszer munkaigényes, de környezetkímélő. A másik módszer az utak szórása olyan anyagokkal, amelyek mechanikai úton biztosítják a kerekek nagyobb súrlódását, a csúszás- veszély csökkentésével. Erre a célra többnyire különböző őrleményeket, homokot és kohósalakot használnak. A módszer hátránya abban van, hogy ol- vodás után a kiszórt anyagokat nehéz eltávolítani az útról, s a közcsatornákat is gyakran eltömik. A harmadik — és legtöbbet vitatott módszer - a közutak sózása különböző típusú sókkal. A leggyakrabban alkalmazott sófajták a magné- ziumklorid, a konyhasó és a kalciumklorid, amelyeket sokszor homokkal is elkevernek. Külföldi — elsősorban nyugateurópai tapasztalatok szerint — a sózás jelentős károkat okoz az autópályákat övező növényvilágban. Magyarországon egy évben átlagosan mintegy 80 000 tonna sót szórnak ki mintegy 8000 kilométernyi útra. Vagyis nem nehéz kiszámítani: egyetlen kilométernyi útra 10 tonna só jut. A leggyakrabban alkalmazott konyhasó — jó oldódása folytán - nagy koncentrációban jelentkezik a talaj felső rétegeiben, s ezáltal megnehezedik a növények tápanyag- felvétele, mivel a talajoldatok ozmózis-nyomása nagyobb, mint a sejtben uralkodó. Ezáltal a gyökérnek jelentős szívóerőt kell kifejtenie a tápanyag- és vízfelvétel érdekében. A magas mésztartalmú talajoknál különösen káros ez a folyamat. A nátriumsók itt számos elváltozást okoznak a talaj szerkezetében, mind fizikai, mind vízgazdálkodási szempontból. A talaj felszíne száraz állapotban kirepedezik, mivel vízáteresztő képességük csökken. A sóval telített agyagtalaj megduzzad, s a mechanikai terhelés hatására könnyen megcsúszhat, ami a közutak esetében különösen veszélyes. Sokkal kedvezőbbek a tapasztalatok a kalciumk'lorid- dal történő sózás esetén. A klorid-ion időlegesen okoz ugyan nehézségeket, ugyanis a felszíni és a talajvizekben feldúsul, de ez a későbbi csapadék hatására rövid idő múlva felhígul. (A kalciumklorid költségei tetemesen meghaladják a nátriumkloridét.) Az NDK-ban nagy mennyiségű magnéziumkloridot használnak fel az utak hómentesítésére. (Az ottani vegyipar melléktermékeként nagy meny- nyiségben olcsón beszerezhető.) Hatásai - miként a nát- riumkloridé - kedvezőtlenek1. Újabb kutatások feltételezik, hogy mindhárom sóféleség a talajban található egyéb ve- gyületekkel reakcióba lépve a növények számára toxikus hatású vegyület kialakulását eredményezik. Az útfelületről a talajba kerülő só stresszhelyzetet teremt a növényzet •számára'. Ez a stressz lehet ozmotikus, a kémhatás változásából következő, valamint a relatív vízhiány következménye. A sókoncentráció évről évre növekszik, s ezáltal csökken a növények által felvehető víz- mennyiség, s csökken a biomassza termelődés is. A növények a számukra káros anyagokat igyekeznek kiszűrni. A maaas sótartalom hatására ez a képességük csökkenhet, s ezáltal még az utóktól távol lévő növényekben is meq jelenhetnek az üzemanyag égéstermékekben található káros alkotórészek. Megfigyeltek olyan jelenségeket is, hogy az utak mentén megváltozik a természetes vegetáció összetétele, meqnő a sótűrő növények száma, a többiek pedig fokozatosan kiszorulnak. „ Áz úiabb autópályák építésénél a középső sövénysávban már eleve sótűrő növényeket telepítenek. Sózzunk vagy ne sózzunk? A realitásokat figyelembe kell venni. A sózás hatékony módszer a síkosság ellen. Ez azonban a természeti környezetet, a talajt és a növényzetet károsítja. Ugyanakkor fennáll az igény a naav felületről történő, gyors hó- és jégmentesítésre. Nyilvánvaló tehát — még jó ideig — kompromisz- szumra van szükséa az üzemeltetők, a környezetvédelmi szakemberek, a talajtani és a botanikai érdekeket kéoviselők között. Bonta Miklós Hagyományosan jók a magyar—osztrák gazdasági kapcsolatok. Vaiana szekerek, hajók szállították az árut Buda és Bécs között, a vágóállatokat pedig élénk ostorcsattogtatás közben lábon hajtották a kereskedők a császárváros mészárosainak. Magyarország élelmiszert adott el Ausztriának, míg nyugati szomszédunk főleg iparcikkeket szállított nekünk. A kereskedelem romantikus korszaka már régen lezárult, a mai helyzet bonyolultabb, több leleményt és új formákat kíván mindkét féltől. A két ország gazdasági szakemberei, vegyes vállalatainak képviselői éppen ezért az elmúlt esztendő végén kétnapos tanácskozást tartottak Bécsben. Ezen magyar részről a többi között részt vett Csikós-Nagy Béla akadémikus. Kovács Gyula, a bécsi magyar kereskedelmi ki- rendeltség vezetője, és Oblath György, az Intercooperation Kereskedelemfejlesztési Rt. nevű magyar vállalat vezérigazgató- ja. Burgenland iparosításában Nyugati szomszédaink különös jelentőséget tulajdonítottak a tanácskozásnak. Mutatja ezt az is, hogy a megnyitót dr. Kari Vak, az egyik legnagyobb osztrák bank vezérigazgatója tartotta, aki népszerű közéleti személyiség Ausztriában. A megbeszélésen a gazdasági szakemberek az együttműködés új formáiról vitatkoztak. Közülük talán egyelőre kettőt érdemes kiemelni. Burgenlandban, ahol jelenleg nem olyan mértékű az iparosítás, mint Ausztria többi részén, korszerű iparvállalatokat létesítenek. A bécsi szakemberek azt ajánlották, hogy ezek létrehozásában vegyenek részt a magyarok is. A teiv megvalósítására újabb magyar—osztrák vegyesvállalatok alakulnának. Az osztrák ajánlat értékelése nyilvánvalóan hosszú és alapos elemzőmunkát kíván. Mindenesetre ez ú| fejlemény. Eddig ugyanis csak osztrák tőke jutott be hozzánk, így épült több budapesti szálloda. Az osztrákok kedvezményeket és más előnyöket ígértek a magyaroknak, ha részt vesznek Burgenland iparának fejlesztésében. Dr. Kari Vak, a bécsi Zentralsparkasse und Kommerzial- bank elnöke azt ajánlotta, hogy Bécsben és Budapesten hozzák létre a gazdasági együttműködés, a közös kereskedelem új formáit. Az osztrák szakemberek részletes tervet dolgoztak ki, ebben először is történeti visszatekintéssel igyekeznek igazolni elképzeléseik helyességét. A bécsi tanulmány szerint a világgazdaság struktúraváltozása, a transznacionális vállalatok térnyerése, a csúcstechnológiák gyors elévülése, és az általános piaci folyamatokra való azonnali reagálás kényszere megköveteli a nemzetgazdaságoktól a legfontosabb piacokon való állandó jelenlétet. Nem japán recept A gazdaság történetének számos példája igazolja, hogy a gazdasági struktúra- változások idején csak azok a nemzetek és országcsoportok fejlődtek töretlenül tovább, amelyek képesek voltak a koruknak megfelelő világgazdaság egészét behálózó kereskedő-láncot létrehozni és működtetni. Ezek közé tartozott például Lombardia, Velence középkori manufaktúra-forradalma; Hollandia, Anglia ipari forradalma, USA 1929—30. közötti technikai, szervezési forradalma, Délkelet-Ázsia 1968-cal kezdődő informatikai forradalma. A korábbi kereskedőházakot az ipari és kereskedő tőke magas koncentrációja jellemezte. Korunkban az információ koncentrációja a mérvadó. Ezáltal a kisebb nemzetgazdaságok számára is megnyílik a lehetőség kereskedőházak létrehozására. A nagyteljesítményű számítógépek, a teletext, az adatbankok léte biztosítja az anyaországtól távoli kereskedőházak hatékony működését, a nemzeti és nemzetközi piac változásaira történő azonnali reagálást. Az elmúlt évtizedekben a japánok alakították ki a sajátos arculatú üzletházaikat. Osztrák szakemberek szerint a magyar—osztrák kereskedőházak további lépést jelentenek a japán modellhez képest. Az újdonság az, hogy ezek nemcsak egyetlen nemzetgazdaság vállalatait tömörítik, hanem lehetőséget teremtenek több ország vállalatainak megszervezésére. Az osztrák Zentralsparkasse és Kommerzialbank terve első lépcsőként biztosítani óhajtja a kereskedőházak alapításának tárgyi feltételeit. Ezért felkutatja a tradicionális városközpontokban található épületeket. Később a bécsi bank vállalkozik a gyakorlati megvalósításra, a tervek kivitelezésére, beszerzi a kereskedőház működtetéséhez szükséges integrált digitális irodai kommunikációs rendszert, és megkeresi a kereskedőházakba beköltöző vállalatokat és cégeket. A második lépcsőben a létrejövő konzorcium különféle szolgáltatásokat biztosít a kereskedőhöz- ban tevékenykedők számára. Folytatódnak a tárgyalások Az elképzelések szerint az első kereskedőházak Bécsben alakulnának meg, még 1986- ban, az osztrák főváros középpontjában. Az osztrákok azt ajánlják a magyar szakembereknek, hogy a második közös kereskedőházat Budapesten létesítsék. A mai világgazdasági helyzet mindenkitől, aki kereskedni óhajt, állandóan friss ötletet, leleményt és új formát követel. Ezért biztatóak a magyar— osztrák gazdasági tárgyalások. S még biztatóbb az a tény, hogy a megbeszélések folytatódnak. Tollsepríí Pécsi cégjelzések Meglepődve olvastam a Dunántúli Napló január 9-i számában, hogy a pécsi Ráró kisiparos szállító társulás új nevet vett fel. A régi fantázianév helyébe a Mobil név került. Nem tudom, mi indokolta o változást. Igaz, a Ráró nevet ma inkább a lovaknak szokták adni, de Böske, Julcsa, Mici, Cili, nevet is hallottunk már állatnévként, női viselői mégsem sértődtek meg érte. A ráró szónak egyébként semmi köze sincs a lovakhoz. Latinosított alakban már egy 1273-as, majd 1327-es oklevélben fordul elő, és a sólyomalkatúak rendjébe tartozó ragadozó madár, a kerecsensólyom neve (Falco cherrug cherrug). Már a XII. században nyelvünkbe került — valószínűleg a szlovákból. Balassi Bálint több versében említi őket: „Szép sólymok, vad tárók, kiket madarászok tanítanak, viselnek ..És mivel akkoriban is voltak sebesen vágtató, a madarakhoz hasonlóan szinte repülő lovak, Balassi egy másik versében már ekként ír róluk: „TI is rárósiárnyon járó hamar lovak ..." Az autók száguldásának érzékeltetésére tehát megfelelő lett volna a Ráró fantázianév. Nem vitatkozom azon, hogy helyes vagy helytelen volt-e egy több évszázadon át használt szavunk kiiktatása, de azt őszintén megmondom, hogy helyette a Mobil szó átvételét nem tartom szerencsésnek. Nézzük csak, mit jelent az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint a mobil szóf Mobil, mobilis — latin eredetű szó: 1. mozgó, elmozdítható 2. mozgékony 3. ingó vagyon 4. fizetőképes. Nem tudom, hogy e Jelentésváltozatok közül melyik nyerte el a feltehetően gépkocsival szállító társulás tetszését, hogy e különösképpen nem vonzó és leleményesnek sem mondható latin szót választották cégjelzésül. Ajánlottuk volna a „pannon" nevet, de utóbbi időben nagyon elszaporodtak a „pannon” jet- zőjű vállalatok: Pannon Autó, Pannon Volán, Ponnonvin, Pannon ÁFÉSZ, Pannon Krónika, Pannon Programok stb. Aztán itt van a Pannónia Filmstúdió, a Pannónia Sörgyár, Pannónia Könyvkiadó, Pannónia Szálloda és Étterem stb. Nincs tehát igaza Petrus Rausanusnak, Jo- nus Pannonius kortársának, aki latin nyelven megírta a maqya- rok történetét, és aki azt állítja, hogy a magyaroknak sikerült „uralmuk idején az ősrégi Pannon nevet a nép emlékezetéből kitörölni. „íme, ötszáz év után ellenkező bizonyságul o közölt példákl Pedig még nem is említettük Janus Pannonius nevét, akiről egyetemet, múzeumot, iskolát, utcát, szobrot és régebben társaságot neveztek el. Kétségtelen, hogy az utóbbi Időben a pécsi üzletek cégjelzései közt egyre több latin— olasz eredetű szó akad. Csak mutatóban néhányat! AMFORA: üveg-, Porcelán-, Kerámia-, Műanyagkereskedelmi Vállalat, Ámor Divatáru Bolt, FERROGLOBUS Vas- és Acél Termelőeszköz-kereskedelemi Vállalat, GALLUSZ Baromfikeltető, Titán Kereskedelmi Vállalat, majd a Triál, Tritex stb. Olasz eredetű cégjelzések: PINOCCHIO DRINK, PIZZÉIilA ÉTELBÁR, CAPPRI FAGYLALTO- ZÓ, CARPIGIANI FAGYLALT stb. Persze, e szavakat nemcsak idegen voltuk miatt, de némelyiküket rossz helyesírása miatt sem helyeselhetjük. Mert például a világ legszebb szigetének tartott Caprit egy o-vel kell írni; a Pizzéria pedig túl- magyarosan íródott. Nemrég az Édes Anyanyelvűnk c. folyóiratban (VII. évf. 4. sz.) a pizzának és a pizzeriának helyes kiejtéséről tudósít Fábián Zsuzsanna. A két c-vel való helyes kiejtést azonban a szerző — érthető okból — nem tartja elképzelhetőnek. Molnár Károly Svájci óra, eldobásra és fényűzésre A patinás svájci óraiparnak hosszú ideig könyörtelen konkurenciával, a távolkeleti olcsóságokkal kellett szembenéznie. A csőd szélére került több híres alpesi gyártó, mert legyintett a kvarcórák mindent elsöprő divatirányzatára. Néhányon közülük szerencsés esetben megmenekülhettek, más cégekkel egyesülve vagy a tekintélyes bankok tőkeinjekcióinak köszönhetően. Számos cég végül is felhagyott a kényeskedéssel és vállalva a kihívást, túllicitálta a konkurenciát: az „eldobható" műanyag óra, a Swatch világsiker lett, s óriási nyereséget hozott gyártóinak. Egyes cégek azonban, amelyek makacsul fintorognak a „kvarc” szó hallatán, alig tudják fenntartani magukat. Van azonban a svájci óraiparnak egy abszolút válságtűrő része, amely nem ismeri a világgazdasági recesszió- kat, a konjunkturális ingadozásokat. Léteznek olyan cégek, amelyek nem az olcsósággal akarják legyőzni a távol-keleti konkurenciát, hanem a svájci ipar hagyományainak továbbfejlesztésével, az extra minőséggel, kivitellel és különlegességekkel. A genfi Rolex cég bril- liánsokkal díszített aranyóráit például a módosabbak vásárolják több ezer frankért. Az óra maximálisan egy tized másodpercet késhet vagy siethet. Más genfi cégek a Patek-Philippe, a Vacheron, a Constantin vagy a Piaget olyan időmérőket szerel össze, amelyeknek az ára fordított arányban áll a legyártott darabszámmal. Mindezeken is túltesz azonban egy Le Brassus-i gyá- racska, a 200 főt foglalkoztató Audemars Piguet. Műhelyeiben olyan időmérő csodaszerkezetek készülnek, amelyek annyiba kerülnek, mint egy luxusvilla. A vásárlónak azonban türelmesnek kell lenni, mert a megrendelés után legkevesebb egy évvel veheti csak át az órát. Igaz, a vevő az örökösei, illetve az utódai számára is maradandót vesz: a 400 ezer frankos óra beállításával a következő néhány évszázadban nem kell bajlódni. Úgy programozzák be, hogy ne csak az ötödmásod- percre lebontott pontos időt mutassa, hanem a napot, hónapot, a szökőévet, sőt a hold állását is jelezze. A technika iránt érdeklődők Le Brassus-ben úgynevezett csontvázórákat szerezhetnek be maguknak, amelyeken nyomon követhetik az óraszerkezet működését. A gazdagságukkal kérkedni óhajtók igényeit is kielégítik: az óratokot, a számlapot és a mutatókat ékesítő gyémántok és smaragdok számát csupán az óra nagysága korlátozza. A cég legizgalmasabb remekműve mégis a „filozófus óra", amelynek csupán egyetlen mutatója van. Nyilvánvalóan azoknak — például a filozófusoknak —, akik a magasröptű gondolataikon rágódva nem igénylik az idő előrehaladásának pontos követését. Tóth István
