Dunántúli Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-30. szám)

1986-01-15 / 14. szám

1986. január 15., szerda Duncmtüit napló 3 Fontos a kölcsönös megértés Építészeti tanácsadó Baranyában Segíti a települési környezeti kultúra fejlesztését Értékelik a kísérleti időszak eredményeit Szép falujukat féltik az Öregek» és szeretnék életben tartani Alsómocsolád A ki a dombóvár-bátaszéki vasútvonalon utazik, érinti Alsómocsoládot. De az állomástól olyan messze van a falu, hogy az ember már aggódni kezd: eltévedt, pedig elágazás nem volt. Aztán meg­tudja, hogy a török előtti idők­ben még messzebbre kellett volna mennie az akkori nevén Pusztaszentegyházig. De a régi falu leégett, s a lakosság kevésbé huzatos helyet keresett — lehúzódott a gödörbe. Három utca hálózza be a környező dombokat, házai ott­hont adnak 438 embernek. Pin­céi aranyérmes traminit, ezüs­tös rizlinget rejtenek. Például Dicső János szőlőjében. A hetvenegy éves Dicső Já­nos halász. 11 évig dolgozott a falu határában levő három tó­nál. Felesége a környék varró­nője. * Marosi Sándor tíz éve még lefutotta a kétszer negyvenöt percet az NB 11-es mérkőzése­ken, pedig akkor már elmúlt 65 éves. Az egykori labdarúgó­játékvezető jó erőben van most is, csak a járás esik már ne­hezére. Vásárosdombóról került ide. Aztán innen járt el Dom­bóvárra, Hidasra, Komlóra, majd újra Dombóvárra. Volt hogy reggel 4-kor indult, este 9—10 óra körül ért haza. S mi­vel nem volt több villanyszerelő a községben, őt hívták minden­hová. Akár este 10-kor is ment, ha kellett. * A községi elöljáró Tóth Já­nos. — Hogy miért szép a falunk? Mindenki érdeke, hogy az le­gyen. Valamiféle verseny is ki­alakult: nincs gondozatlan porta és ez a lényeg. Makadámút és járda vezet végig az alsómocsoládi utcá­kon. Ha javítani kell a járdát, összeállnak a környékbeliek. Ugyanígy betonoztak buszmeg­állót, építettek, felújítottak hi­dakat. A Petőfi utca végén le­vő tahidat októberben hozták helyre. A betonozott tekepályát húsz fiatal csinálta meg. A tár­sadalmi munka itt nem statisz­tikai óraszám. Amit kell, azt csinálnak. — A lakosság közel fele nyugdíjas korú. A településfej­lesztési hozzájárulás egy részé­ből öregek napközi otthonát akarunk létesíteni. A másik ré­széből a villanyt vezetnénk el a temetőig — mondja az elöl­járó. Az öregek napközi otthonára nagy szükség van. Lesz hol összejönni, elbeszélgetni. Talán akkor a téli esték varázsa - Piszer Józsefné örömére is - visszatérne. Piszerék öt gyere­ke közül már csak a hatodikos fiú van a háznál. Valószínűleg ő is elmegy tanulni, mint any- nyi sok alsómocsoládi fiatal. Aztán nem jöttek vissza. Az ér­telmiséget egy személy képvi­seli, a nyugdíjas tanító. 1972 körül indult meg az el­vándorlás: a fiatalok szakmát tanultak, érettségiztek, főisko­lára, egyetemre mentek, s ma­radtak aztán Komlón, Dombó­váron, Pécsett. Most már vál­tozott a helyzet némileg. Mun­kalehetőség van, bár inkább segédmunkás kell, mint szak­munkás a téglagyárba, a vető­magtisztítóba, a Bikali Állami Gazdasághoz, a mágocsi ter­melőszövetkezetbe, a MÁV- hoz. *- Csendes, nyugodt falu ez, nem akarunk elmenni innen — állítja a fodrásznő. — Sokszor nem is hiszem el, hogy nyolc­van éves egy-egy ittlakó. Szé­pek ezek az öregek. Laczkó Antalné, a fodrásznő, 33 éves. Született alsómocso­ládi. Férje tizenkét éve költö­zött ide Egyházaskozárból. Két utca aljában, hivatalos nevén a Nagy Völgyben — az ottla- kók inkább Gödörnek nevezik — van a házuk. Az ott található 15 ház kivételével a falu min­den épületébe bevezették már a vizet. * Egy másik fiatalasszony, Laczkó József felesége néhány hónapja otthagyta a Bikali Ál­lami Gazdaság sertéstelepét. Hajnali háromkor kelt, este ti­zenegykor került ágyba. Három gyerek mellett ez sok volt. Szakértelmét most otthon hasz­nosítja: vettek hat bikát, egy lovat féléves csikóval, negy­venre növelték a disznóállo­mányt, harmincötre a birkák számát. * Több mint tízen pulykáznak Alsómocsoládon. Bükösdi Jó­zsefek voltak az elsők. A régi istállókat át kellett alakítani. A pulyka kényes állat: megfe­lelő hőmérséklet és szellőztetés szükséges. A fűtést infralám- pával kezdték, majd elektromos hősugárzó, szeneskályha követ­kezett. A négyszáz pulykás is­tállót jelenleg gázkályha me­legíti. Ez adja a legegyenlete­sebb hőmérsékletet, s ez a leg­olcsóbb is. A pulyka öthetesen érkezik és tizenöt hetesen tá­vozik, ekkor már 6-7 kilós. Bükösdi József a mágocsi tsz- től ment nyugdíjba, de a puly­katartás révén megmaradt a kapcsolat. Szép falujukat féltik az öre­gek, s szeretnék életben tarta­ni. Alsómocsolád nem esik út­ba, a közút itt véget ér. Mivel Komló adna igazi munkalehe­tőséget a fiataloknak, javasla­tuk van az itt élőknek: az alsó­mocsoládi vasútállomás és Ág központja között mindössze 2,5 kilométer a távolság. Ha lenne összekötő út, akkor Komló 25 kilométerre lenne Alsómocso- ládtól, s nem 40-re, mint most Mágocson-Sásdon keresztül. L. Csépányi Katalin A Baranya Megyei Tanács építési osztályának előter­jesztése alapján a tanács márciusban tárgyalt a megye települési környezeti kultúrá­járól és határozatban fogal­mazta meg azokat a főbb te­rületeket, amelyeknél konkrét intézkedések szükségesek. Ebben fontos szerepet kap­nak a helyi építési, igazga­tási szervezetek. Ezért mun­kájuk olyan megerősítése vált indokolttá, amely lehetővé teszi, hogy a jelenleginél kö­vetkezetesebben érvényesít­sék az építészeti és terület- rendezési szempontokat és már a gondolatok, a kon­cepció megfogalmazódása­kor az eddigieknél hatéko­nyabban segítsék a települé­sek vezetőit. A megyei épí­tési osztály egy, az egész megyére kiterjedő építészeti tanácsadói rendszer létreho­zását javasolta azzalazalap- vető céllal, hogy szakmailag segítse az elsőfokú építési igazgatás munkáját és támo­gassa a helyi tanácsi tiszt­ségviselők településfejlesz­téssel kapcsolatos előkészítő tevékenységét. A megyei elképzelés az év második felére kísérleti jel­leggel megvalósult. A telepü­lések — városok és közsé­gek — közös megállapodás­sal 18 körzetre osztották fel a megye területét és megke­resték, ajánlatokat kértek a megye három műszaki terve­ző szervezetétől — a Dél-du­nántúli Tervező Vállalattól, a Baranya Megyei Tanácsi Ter­vező Vállalattól és a Pollack Mihály Műszaki Főiskolától — a feladatok elvégzésére. A tervező szervezetek jól képzett 'és nagy gyakorlattal rendelkező szakembereiket (építészeket, területrendező­ket) jelölték a feladatok el­végzésére. A szerződések részleteiben is megfogalmazzák az építé­szeti tanácsadók feladatait. Ezek többek között: részvétel a településeken szükséges új középületek helykiválasztásá­ban: építészeti programjá­nak a kialakításában: segít­ségnyújtás a települési adott­ságok feltárásában; műszaki, építészeti jellegű segítség- nyújtás a településfejlesztési célkitűzések programjának a meghatározásában: közremű­ködés a rendezési tervkészí­tési igények felmérésében: a tervezés nyomon követése: a tervegyeztetéseken való rész­vétel: a környezetkultúrát érintő szempontok erősítése az építési hatósági eljárások­ban: területkijelölésekben való részvétel, szakmai közre­működés az építésfelügyeleti ellenőrzésekben. A megyei tanács a tanács­adói rendszer működésének nagy jelentőséget tulajdonít. Erre az évre ennek a költsé­geit nagy részben magára vállalta és amennyiben a rendszer beváltja a hozzá fű­zött reményeket, nem zárkózik el bizonyos fokú további anyagi támogatás elől sem. A tanácsadói rendszer 1985. július 1 -je óta kísérleti jelleggel működik. A napi problémákhoz így közelebb került építészeknek van mit tenniök, hiszen az élet még a legjobban elkészített és "el­fogadott rendezési tervekkel szemben is tesz fel kérdése­ket és ezekre gyorsan kell válaszolni. Az eddigi tapasz­talatok szerint a személyes megértésen nagyon sok mú­lik. Az építésztanácsadó nem felügyeleti szerv, nem paran­csol, ugyanakkor nem kriti­ka nélküli pártfogója minden — esetleg kellően meg nem alapozott — települési kívá­nalomnak. Helyzete ezért ké­nyes, könnyen keveredhet konfliktushelyzetekbe, és ezek­ből a kölcsönös megértés és megbecsülés az egyetlen ki­vezető út. A megyei építési osztály mind a települések vezetői­vel, mind az érintett építész­tanácsadókkal értékelni kí­vánja a kísérleti időszak ered­ményeit. Ez az értékelés lesz az alapja a munka tovább­folytatásának. Remélhetőleg lesz folytatás, hiszen ez az együttdolgozás kizárólag hosszabb távon tud csak eredményeket felmutatni. Szőke Gyula Élétbé indítási támogatás állami gondozottaknak A szülők helyett Kisgyermek korától állami nevelőotthonban élt, szüleit nem ismeri. Képességeihez mérten szorgalmasan és jól tanult, szakmunkásvizsgát tett, dolgozik. Munkahelyén beil­leszkedett. Saját lakást sze­retne, erre a célra kéri a tá­mogatást. Több mint 30-szor hangzot­tak el ilyen és ehhez hason­ló tartalmú mondatok azon a bizottsági ülésen, amely a nagykorúvá lett állami gondo­zott fiatalok életbe indítási se­gélykérelmét tárgyalta. Hatvankét kérelem — más­fél millió forint. Ennyi nagy­korúvá lett állami gondozott fiatal között lehetett ezt a pénzt elosztani. A bizottság tagjai — a megyei tanács igazgatási, művelődési osztá­lyának képviselői, a KISZ-nek, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetnek vezetői — a fia­talok munkahelyének képvi­selőivel együtt vitatták meg, hogy kinek milyen célra, mennyi pénzt adjanak. Az életbe indítási támogatás nem új forma az állami ott­honokban felnőtt fiatalok se­gítésére. Azzal a céllal rend­szeresítették, hogy a 18. élet­évüket betöltött fiatalokat — kissé pótolva a szülői hátte­ret — legalább egyszer egy jelentősebb összeggel támo­gassák. Ez a pénz azonban nem járandóság, vagyis nem kapja meg minden nagyko­rúvá lett egykori állami gon­dozott. Adható azoknak, akik­nek nincs kire számítaniuk, akik jól beilleszkedtek, képes­ségeikhez mérten jól tanultak, s nincs vagyonuk. A támoga­tás felső határa 30 ezer fo­rint, s kérelem, illetve indok­lás alapján lehet rá igényt tartani. A már említett igénylések voltak az egyszerű esetek. A bizottság tagjai és a mun­kahelyek képviselői egy em­berként hagyták helyben a tá­mogatást. Viszont volt min töprengeni jónéhány kérelmen, elsősorban azért, mert egyes esetekre vonatkozóan mást ír elő, illetve nem egyértelmű bizonyos kérdésekben az 1978 óta élő — ezt a támogatást meghatározó — jogszabály, íme, az egyik ilyen eset. A jogszabály szerint nem adható életbe indítási támo­gatás annak a fiatalnak, aki árvajáradékot kapott. Egy ba­ranyai lány kisgyermek kora óta nevelőotthonban nőtt fel, mert szülei meghaltak, közeli hozzátartozója sincs. Az árva­járadék 67 százalékát taka­rékba tették, a 33 százaléka pedig az állami gondozásra ment. A 67 százalékból nagy­korúságára egy tekintélyes öszeg lett. A jogszabály sze­rint neki nem lehet adni élet­be indítási segélyt. Mind a bizottság tagjai, mind a mun­kahelyek képviselői méltány­talannak minősítették ezt az állásfoglalást, mondván, hogy épp eléggé sújtotta már a sors ezt a gyereket azzal, hogy meghaltak a szülei, miért essen el emiatt az egyszeri anyagi segítségtől. Egy fiatalember külföldön dolgozott, a pénzéből megvett egy fél házrészt, s most lak- berendezésre kérte a támoga­tást. Ennek a kérelemnek a kapcsán két fontos kérdés is felmerült. Az egyik: ha valaki már elmúlt 18 éves, de még nem kért és kapott ilyen se­gítséget, annak hány éves ko­ráig adható. Az elhangzott vélemények szerint legalább 30 éves korhatárig. Annál is inkább, mert napjainkban igazán nem ritkaság, hogy 30 éves fiatalokat rendszeresen támogatnak a szüleik. A má­sik kérdés, hogy kaphat-e va­laki ilyen segítséget, ha már „vagyona” van. Mert ennek a fiatalembernek van egy fél házrésze, ott lakik a feleségé­vel és a gyermekével. (A jog­szabály azt mondja, hogy nem adható életbe indítási segély annak, akinek vagyona van.) A bizottság és a munkahelyek képviselői megítélték a lak- berendési támogatást, mond­ván, hogy ez a fiatalember becsületesen dolgozott, mil­den igyekezetével azon van, hogy más életformát teremt­sen a családjának és magá­nak, mint amilyent ő megélt. Az egyes összegeket, ame­lyeket a bizottság megítélt a fiataloknak, takarékba teszik. Amikor vásárolni akarnak be­lőle, illetve be akarják fizetni a lakást, akkor a patronálok kísérik el őket, segítve, és egyben ellenőrizve, hogy a pénzt valóban hasznos célra

Next

/
Oldalképek
Tartalom