Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)

1985-12-30 / 356. szám

Eredményes évet zárt a klub A PHSC elnökségi ülése Ismét van nemzetközi minősítésű sportoló Az idei utolsó ülését tartot­ta tegnap az egyesület új klubházában a Pécsi MSC el­nöksége. Először Garami Józsefet, a PMSC labdarúgóinak vezető edzőjét köszöntötték abból az alkalomból, hogy az év edzői­nek rangsorában 1985-ben 3. lett. A napirenden kívüli gratu­láció után — a klub idei munkájáról és jövő évi tervei­ről szóló előterjesztés megtár­gyalása következett. 1985-ben a PMSC hét szak­osztályának sportolói vettek részt világversenyeken. A ta­valyi 8,59 ponttal szemben 12,5 nemzetközi pontot sze­reztek. A világviszonylatban elért helyezések azonban azt is jelzik, hogy azokon az 1—6. helyezés valamelyikének meg­szerzésére még kevesen ké­pesek. Ami a hazai eredmé­nyességet illeti, Lénárt Ferenc súlyemelő személyében — 3 év után — ismét van nemzet­közi minősítésű sportolója a klubnak. Négy szakosztály (kajak-kenu, férfi torna, úszás, teke) kivételével mindegyik rendelkezik I. osztályú ver­senyzővel. A számuk a tavalyi 22-ről 24-re emelkedett. A PMSC az idén 292 olimpiai pontot mondhat magáénak. Az idén 63 ifjúsági arany­jelvényesük van. Atlétikában kiemelkedő volt az aranyjel­vényesek számának növeke­dése. Két szakosztály (teke, vízilabda) kivételével mind­egyik pontszerző volt. Az at­léták, súlyemelők és a női tor­nászok minden korosztályban gyűjtötték a pontokat. A lab­dajátékokban (labdarúgás, férfi-női kézilabda) kitűnően szerepeltek a pécsi klub csa­patai a bajnokságban. A PMSC két A-kategóriás szakosztállyal (labdarúgás, férfi kézilabda) rendelkezik. Az egyesület 23 fő- és 26 mel­lékfoglalkozású edzőt foglal­koztat. A klub mind szakmai, mind pedig gazdasági szempontból eredményes évet zárt. ___________^ S zabó Nándor, a PMSC társadalmi alelnöke egy gyönyörű vázát ad át az egyesület jutalmaként Garami József mester­edzőnek. Fotó: Proksza László Németh Kornél Pécsre igazolt December 29-én a Szekszár­di Vízitársulat SE elnöke zára­dékolta Németh Kornél átiga­zolási kérelmét. Eszerint a hatszoros magyar motocrossbajnok pécsi verseny­ző lett, a Pécsi Motocross SC színeiben áll majd rajthoz a következő évadban. Bízunk ab­ban, hogy kitűnő eredmények­kel járul majd hozzá a pécsi motocross sport fejlődéséhez. Németh Kornél Gyurászik Lászlóval január 10-én Indiá­ban egy stadionversenyen vesz részt, 20-án pedig Bécsben sze­repel fedettpályás viadalon. Indiában kezdi az évet Az NB l-be Jutott PMSC súlyemelő csapata Befejeződött az 1985. évi, ötfordulós NB ll-es súlyemelő csapatbajnokság, ahol a PMSC együttese az ezüstérmet szerez­te meg és ezzel kivívta a jogot az NB l-ben való indulásra. A pécsi súlyemelők 1985-ben 36 olimpiai pontot gyűjtöttek, 1 nemzetközi, 1 I. osztályú és 8 ifjúsági aranyjelvényes minősí­tést szereztek. Csapatversenyen a legutóbb Szekszárdon a nemzetközi Hú­sos Kupán másodikak lettek. Egyéni versenyek során az or­szágos serdülő bajnokságon 56 kg-ban Hoffmann 3., 67,5 kg-ban Ferenczi 1., míg 75 kg- ban Rédei 5. helyen végzett. Az országos úttörő egyéni bajnok­ságon 44 kg-ban Szokol arany­érmet, 64 kg-ban Réder bronz­érmet szerzett, míg 67,5 kg-ban Bősz negyedik lett. A serdülők edzője Szabó László, nrvg az úttörőké Oláh Dénes volt. Mai sportműsor KOSÁRLABDA. OIK-döntők, Pécs Városi Sportcsarnok, női mérkőzések: PVSK—BSE 8.00, Bp. Spartacus—ZTE 9.30, Álba Regia Építők—Tungsram 11.0C. Eredményhirdetés: 13.00. Ko­marov Gimnázium, férfi mérkő­zések: Videoton—Bp. Honvéd 8.00, ZTE—KSI 9.30, BSF.-Bajai SK 11.00. Az utolsó forduló dönt mindkét osztályban A PVSK-s lányok már tegnap dűlőre vihették volna az 1985. évi Országos Ifjúsági Kupa sorsát, ám a pécsi vasutasok szívós védekezésük mellett ret­tenetesen gyatrán dobtak ko­sárra és így lehetőséget bizto­sítottak másik három fővárosi ellenlábasuknak arra, hogy az utolsó fordulóig kétségessé te­gyék az első három hely sor­sát. Igaz, a fekete-fehér ha­zaiak délután a cseresorukat szerepeltetve a második fél­időben a zalaegerszegiek el­len is fölényes győzelmet arat­tak, mindezek ellenére csak ma délelőtt, a BSE ellen sorra kerülő találkozójukon döntik el, hogy a dobogó melyik fokán fejezhetik be a küzdelmet. Á lányoknál a PVSK mellett mind a Tunsgram, mind a Bp. Spar­tacus és a BSE esélyes az éremhez jutáshoz. A fiúk mezőnye a mai nap­ra átköltözött a Komarov Gim­názium tornacsarnokába, ahol a Zalaegerszegi TE, a Székes- fehérvári Videoton és a magá­ra talált KSI gyűjtötte pontjai­nak számát, s maradt verseny­ben a fináléig. Eredmények, fiúk: KSI—Bp. Honvéd 70-67 (35-38), Videoton —Bajai SK 90-69 (44-39), ZTE —BSE 89-79 (49-41), ZTE—Ba­jai SK 98-86 (39-37), Videoton —KSI 76-62 (41-27), Bp. Hon­véd—BSE 94-86 (56-29). Pott (világos mezben) kosárra dob. Ezúttal sikerült pontokat sze­rezni. Sajnos, a sötét mezes izzósok hárommal többet gyűjtöttek. Fotó: Proksza László Lányok: BSE—ZTE 90-46 (52-22), Tungsram—PVSK 44-41 (24-23), Bp. Spartacus—Álba Regia Építők 59-56 (30-30), PVSK—ZTE 79-50 (41-27). Bp. Spartacus—Tungsram 50-37 (24-25), BSE—Alba Regia Épí­tők 70-45 (31-25). A TORNA ALLASA 1. Videoton (fiúk) 4 3 — 1 305-271 6 2. ZTE 4 3 — 1 340-319 6 3. Bp. Honvéd 4 2 — 2 323-215 4 4. KSI 4 2 — 2 277-276 4 5. BSE 4 2 — 2 292-301 4 6. Baja 4-------­4 3 07-301 — 1. BSE (lányok) 4 3 — 1 259-184 6 2. PVSK 4 3 — 1 233-187 6 3. Bp. Spartac. 4 3 — 1 196-181. 6 4. Tungsram 4 2 — 2 192-185 4 5. Alba Regia 4 1 — 3 238-241 2 5. ZTE 4-------­4 1 78-318 — TEKE Megyebajnokság A bajnokság őszi utólsá fordulójának eredményei: P. Hunor II.—PMSC if. 4-2, PMSC II. —P. Gázmű III. 6-0, PBTC nők—Szentlőrinc II. 1-5, P. Hu­nor—PBTC nőik 2-4, P. Gázmű III. —Szentlőrinc II. 5-1. Az őszi végeredmény: 1. PMSC II. 5 4 — 1 22- 8 8 2. Szentlőrinc II. 5 3 — 2 18-12 6 3. P. Gázmű III. 5 3 — 2 17-13 6 4. PBTC nők 5 2 1 2 13-17 5 5. P. Hunor II. 5 2 — 3 11-19 4 6. PMSC ifj. 5 — 1 4 9-21 1 Év vége. Az asztalon halom­ban gyűlnek a jegyzetfüzetek az év sporteseményeiről, ben­nük örömök, csalódások, gon­dok, bosszúságok és sok-sok eredmény. Feljegyzések sikerek­ről, kudarcokról, elpuskázott le­hetőségekről, váratlan gólok­ról, hiányzó másodpercekről, megkapott és nem kapott pon­tokról. Fáj az ember szíve, de- hát már előttünk az új ver­senynaptár, tele biztató izgal­makkal. Kell a hely, így aztán a régi jegyzeteknek irány a papírkosár. Néhány lap azon­ban sehogy sem akar a kosár­ba férni . . . Mesterhármas Lingl-módra Edzőmérkőzésen fogadták az újvárosi pályán a Villány együt­tesét a hazaiak. Alig kezdődött el a mérkőzés, amikor a mohá­csiak fenegyereke, Lingl 14 méterről hatalmas gólt ragasz­tott az évekkel előbb a pécsi vasutasoknál szebb napokat is megért portás hálójába. Szinte szikrákat szórt a nyurga kapus szeme. Csakhogy öt perccel ké­sőbb a régi csapattárs a má­sik lábával zúdított lövést a kapuba. A hirtelenszőke kapu­védő védőinek szóló mondatait nem őrzik emlékkönyvek. Csak­hogy mit sem ért dorgálása. A 15. percben a feltartóztathatat­lanul játszó csatár harmadszor is megzörgette a hálót. A kapus nemzetközi jelzésként emelte fel kesztyűs kezeit és kiáltott a kispodon levő edzőjének: „Mester, nekem ebből elég volt!...”, és elindult az öltöző felé. Gólsorozatlövők Sokáig, sokaknak emlékeze­tes lesz a nyáron a komlói sportcsarnokban lejátszott Szovjetunió—Csehszlovákia IBV fiú kézilabdamérkőzés. A piros mezesek pióca módjára tapadtak a csehek irányítójá­ra. Még a kispadra is elkísér­ték. S jóllehet az egész csar­nok közönsége, a magyar csa­pat tagjaival az élen egy ma­gasra nőtt Csabát biztatott, aki megfogadva a tanácsokat zsi­nórban lőtte góljait egészen a 18.-ig. Ekkor azonban vége lett a mérkőzésnek és az északi szomszédaink pontot raboltak az esélyesebb szovjetektől. Szűcs Csabát — merthát ő volt az az Érsekújvárról a kassai műszaki egyetemre került gól­zsák, akit végig biztattak — pedig szinte szétszedték társai. A levonuló piros mezesek pe­dig még mindig nem értették, mi történt? A magyaroknak már egy pont is elég volt a győzelemhez. Azt pedig éppen a Szovjetuniótól szerezték. Ha­sonló volt a helyzet a Pécsett lejátszott PMSC—FTC NB l-es férfi rangadón is. Amíg a zöld­fehérek Hangra és Kedvesre figyeltek, Putics 16 gólt lőtt. Jóllehet az utolsó két percre kiállították, edzője mégis öröm­mel ugrott az előtte szabályta­lankodásért korholt játékos nyakába. No persze, már több góllal vezettek. Triatlongyőztes inkognitóban Bábeli zűrzavar volt augusz­tus elején a Pécsi-tó környékén. Ott rendezték az első ízben ki­írt „Baranya Triatlon” összetett versenyt. Főtt is a rendezők feje. És korántsem csak a nagy meleg miatt. Első ízben ren­dezték a versenyt, tehát akadt némi bizonytalanság. Olyannyi­ra, hogy a versenyt befejező futásnál már csak a rajtszámok alapján tudták figyelemmel kí­sérni a verseny alakulását. Nos, éppen e számok nyilvántartá­sával történt a galiba. A cél­nál jó öt perccel később fedez­ték fel a győztes befutását, mint amikor áthaladt a célsza­lagon. A kincsesbányai Egei Tamás már levezető kocogását és lazító gyakorlatait végezte, amikor „rátörtek” a rendezők, hogy megnyerte a versenyt. „Tudom én — válaszolt a 21 éves, 58 kilós fiú —, csak előbb ki akartam fújni magamat, és csak azt követően jelentkezni a díjért!..." Nehézsúlyú lepkekapus Jó néhány nagyszerű kapus­teljesítmény akadt a pécsi sportcsarnokban rendezett te­remlabdarúgó-tornán, ám ab­ban mindenki megegyezett, hogy az, amit a siófokiak lep­kesúlyúnak éppen nem mond­ható, a kapu lécekkel határolt terében lepkeként repdesö por­tása művelt, az nem mindenna­pi teljesítmény. így aztán ő is megkapta a legjobb kapus cím­mel járó hosszan tartó vastap­sot. A díjátvétel után faggat­ták: miként sikerült Horváth II. Lászlónak több időt tölteni a levegőben, mint a parketten? A kapus pedig a következőket válaszolta: „Jól sikerült a be­melegítés, és, hogy ne mere­vedjek le, mint a társaim, in­kább rugóztam néhányat, ment­ve ezzel a menthetőt!” Nos, nem rajta múlt, hogy nem a kupával tért vissza a Balaton- partjára a bányószcsapat. Kapu László Noteszlapok Labdarúgó VDNK A labdarúgó VDN Kupában részt vevő csapatok (PVSK, Komlói Bányász, Táncsics SE, Dombóvár, Siklós, Szigetvár, Mázaszószvár, Mohács) szá­mára a technikai értekezlet 1986. január 7-én, kedden 10 órakor lesz a Dunántúli Napló szerkesztőségének tanácster­mében (Pécs, Hunyadi út 11.) Az edzők, technikai vezetők megjelenése elengedhetetlenül szükséges. * Teremlabdarúgó-bajnoksá­got szervez az MTE Mohácson. A városban január 4. és 12. között első ízben sorra kerülő teremtorna iránt nagy az ér­deklődés a kispályás labdarú­gók körében. Vívás Az összes korcsoportban végétért az országos vívó csa­patbajnokságok versenysoroza­ta. Az U. PEAC utánpótlása jól vizsgázott. A közel 40 vi­déki egyesület közül a serdülő női tőr, párbajtőr, valamint if­júsági női tőrcsapat vidékbaj­nokságot nyert. Az országos serdülő csapatbajnokságon a párbajtőrözők bronzérmet nyertek, az ifjúsági női tőrö- zők negyedik helyet, a fiú tő- rözők hatodik helyet szerezte*. Az országos I. osztályú felnőtt csapatbajnokságokon a női tőrvívók (Petkó, Komáromi, Magyar, Mojdics, Imre, Ki­rály) a kilencedik helyükkel biztosították bentmaradásukat jövőre is az OB l-ben. A férfi tőrvívók az I. osztályban ma­radásért vívott mérkőzésen .a Szolnoki MÁV-val szemben alulmaradtak, így az egyete­misták csapata 1986-ban már csak az OB ll-ben szerepel­het. unántúii Dunar napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jene Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hír lapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor téri. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft egy évre 516,- Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom