Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)
1985-12-21 / 349. szám
„Ha csak varrnék, az sem lenne rossz .. Magunkért, másokért — a gyárért Munka és bér Komló, Carbon, december 12. 13.45. Rövid termelési tanácskozás a műszakváltóskor. Ezen a napon elkészült az ez évi egymilliomodik pár csizma. Először az üzem történetében. ♦ A szalag diktálja a munkarendet. Egy utolsó préselés, aztán a kaptafáról szinte le kell tépni a rászületett csizmát. Hányszor gyötrődött a bőr, csak azután, hogy megérkezett a Carbon cipőüzemébe? Hányszor vették kézbe, hogy csizma legyen belőle. ♦ Az angol üzletkötő megáll a szalag mellett. Azt mondja egy idő után: — Nem szabad ilyen tartós csizmát csinálni! Ez nem jó! — Mi a jó?- Ami egy szezont meg egy hetet bír ki. Addig tökéletes, de aztán essen szét, hogy újat vegyenek helyette. De az egymillió csizmának csak a negyede utazik Angliába, a háromnegyede a Szovjetunióba. S egy moszkvai asz- szony, egy frunzei férfi háromnégy évre vesz csizmát. Az üzem termékei közül tehát a túlnyomó többség nem „jó”, tovább tart mint egy szezon plusz egy hét. — Miért az a plusz hét? , — Hát az a második szezon első hete, akkor kellene szétesnie- S milyen különbségek vannak még? — A szovjet vevő .ragaszkodik hozzá, hogy minden csizma egyforma legyen. Ugyanolyan barna, vagy ugyanolyan lekete, pontosan ugyanott legyen mindegyiken a csat. Az angol kereskedő csak egy csizmát néz meg, nem hasonlítja a többihez. Ha önmagában jó, akkor mehet. ♦ Délutáni műszak, péntek. Kinn már szürkül, benn nyugalom. A délutáni műszak általában nyugodtabb, már minden a helyén, anyagok előkészítve. Az asszonyok is nyugod- iabbak, a családnak ott a délelőtt főzött étel, a lakás tiszta. A többség szeret délután dolgozni, csak a kismamaszalag üres a tűzőben ilyenkor. Ott csak délelőtt lendülnek gyakori, de rövid futamokra a varrógépek. Akiknek kisgyerekük van, délelőtt dolgoznak csak. Dobai Kornélia most délutá- nos. összefogja a szár- és a fejrészt, szalad két centit a tű, megáll szíjjat illeszt alá, szalad újra öt centit, kanyar, újra összefogja a két anyagot, most egy futamban tíz centi, újra kanyar, újra két centi, újra szíj, újra öt centi, s ha vége, visszafogja a darabot, ott már a következő, a kezdő és a záró varrás dupla, elfogyott az alsó szál, orsót cserél, míg varr, addig felcsévélődik a kiürült, aztán újra két centi, szíj ... — naponta kétszázszor. — Mire gondol közben?- Hogy mi van otthon . . .- Mi van otthon?- Disznóölésre készülnek, 6. HÉTVÉGE anyu azért vett ki mára szabadságot, különben együtt járunk, csak ő az aljaüzemben dolgozik ... A vőlegényemre, hogy ő mit csinál, mert ő állandó reggeles, bányász . .. Hogy milyen lesz az életünk, kapunk-e lakást, s hány gyerekünk lesz . .. — Hány lesz? — Legalább kettő . . . — Milyen lesz az élete öt, tíz év múlva, erre gondol-e? — Hogy boldog lesz a házasságom, szépek a gyerekek, hogy szeretnék itt maradni, talán előbbre lépni. De ha csak varrnék, Oz sem lenne rossz. .. szeretem a munkám, szeretek itt dolgozni. — Az édesanyja csábította ide? — Nem kellett csábítani. Amikor gyerek voltam, néhányszor behozott, megtetszett, s én akartam idejönni. .. — S a pártba? — A főnököm kérdezte, hogy szeretnék-e belépni, mert kettőnkre gondoltak. ♦ Az édesanyja, Dobai Cyútóné, a cipőüíemi pártalapszer- vezet titkára. Lánya 81-ben tanulónak, ő 63-ban betanított munkásként került a Carbon- hoz, szakmunkás lett', párttag, brigádvezető, a Dózsa György brigád először vele lett a vállalat kiválója, aztán művezetőhelyettes, két éve művezető. — Azt sem tudtam, hogy milyen a cipőgyártás, úgy kerültem ide, igaz, nem csizmát csináltunk akkor, hanem papucsokat, sarukat. Pedagógus szerettem volna lenni, de az nem jött össze, ezt meg megszerettem. — Hogyan lett párttag? — Tíz éve dolgoztam már itt, a tiz év alatt sokat bizonyítottam a brigádban is, a munkában is. Nem elkényeztetett családból származom, tudtam, hogy mit jelentett nekünk a szocializmus, s így, amikor az akkori párttitkárnő megkérdezte, igent mondtam. — Kinek volt könnyebb? önnek, vagy a lányának? — Most nehezebb kommunistának lenni, itt is érződik a társadalom minden gondja, melyre magyarázatot, programot kell adni. De itt a Car- bonban mégis egyszerűbb: van munkánk, s nyolcvan óta a bérek is szépen alakultak. Igaz, nincs vgmk, túlórázunk, ha kell. S az emberek megértik, hogyha kell. Azt hiszem, mindenki tudja, mindenki, aki egy kicsit is carbonosnak tartja magát, hogy a vevőt meg kell tartanunk, s ha akár kétszázat kér utólag valamelyik fazonból, akkor azt meg kell csinálni. ♦ Furcsa volt tapasztalni, hogy a szalagon az asszonyok, lányok többsége nem szereti, ha gyakran változik a munkája. Jobb egyfélét csinálni, mint hármat, négyet. Gondolhatná a kívülálló, a változatosság gyönyörködtet, legalábbis enyhíti elviselni a monotóniát, a százszor-ezerszer ismétlődő mozdulatok egyhangúságát. De az átállás kizökkent, időbe telik megtalálni egy új fazon megvarrásának ritmusát, a mozdulatok szinte már automatikus rendjét. Le kell hát győzni az egyformaságot! ♦- Mit szólt Nelli párttagságához? Hámori Irén nem szólt hozzá semmit. Úgy van az rendjén, hogy a párttitkárnak a lánya legyen párttag:- Neki szóltak. Őt szemelték ki - mondja Irén, aki Nelli előtt ül a szalag mellett. Olykor-olykor hátrafordul, megbeszélni barátnők közt fontos dolgokat. S megmozgatni varrógép fölé görnyedt hátat, derekat. ♦ Karácsonyig egymillió harmincezer csizma készül idén a Carbonban — mindegyik exportra. 800 ezer párra készült az üzem technológiai terve: öt éve, amikor nyár elején beköltöztek az új üzembe csak 709 ezer, 81-ben 795 ezer, aztán 853, aztán 891, tavaly 951 ezer. Az összesen 42 százalék termelésnövekedés. Mondja Bárdos Imre, az üzem vezetője, ebből 65,5 százalék a termelékenység javulásának köszönhető. Mondja, hogy mindig van szűk keresztmetszet, most a kéreglehúzó, a szárító alagút. Ha ott bővítenék, akkor más lesz maximumon, lehet gondolkodni, megint munkásokat kell beállítani vagy új gépet vagy a régi feltételekkel másképpen szervezzék e munkát. A lényeg mindenképpen az, hogy mindenki tudja, munkájára miért van szükség, miért kell modellt cserélni, miért kell átállni, átülni egy másik géphez. S tudni kell, hogy ezért mit érdemel cserében. Az üzemi átlagórabér tavaly 21.07 forint volt. Idén az első félévben 23,96. Az aljaüzemben tavaly 23,83 forint, idén júliusig 27,21. öt év alatt 58 százalékkal nőtt a bérszínvonal. Az igazi fellendülés ez az utolsó öt év, pedig huszonöt éve is készült csizma a Carbonban. Bukovecz Lajosné ma is, akkor is művezető. Ő volt az első művezető.- Emlékszem, amikor 1966- ban elértük a 7 forintos órabért, hát az valami nagy dolog volt. Igaz, hogy akkor a hét forintért több kenyeret, több . húst adtak, de azért a mostani 31,50 sem rossz pénz. ötvenhat nyarán kerültem ide, volt akkor tíz suszter, két ragasztó, én tűztem, az utcákon alig volt járda, a sárból kapaszkodtunk fel a „fakaruszok- ra”.- Mi változott jobban, Komló vagy a Carbon?- Ha azt mondom, hogy a Carbon a második otthonom, akkor nagyon keveset mondok. S jó otthonom. Szeretek itt lenni. Itt, benn a gyárban. ri Néhány emberes suszteráj- ból üzemet csinálni, az sem volt kis dolog, a szétszórt üzemrészek helyett új gyárat építeni,- ott a szalagszerű termelést meghonosítani úgyszintén. De bejárókból, bányász- feleségekből, munkát kerésők- ből munkásokká lenni: magunkért, másokért, a gyárért felelőssé válni — ez: Carbon, cipőüzem, 1985. Amikor már végképp nincs mit szeretni bennem, akkor kell, hogy nagyon szeress engem... Segítségért kinyújtott kezek... Szép arcú, jól öltözött nő lépett elém az intézet kapuja előtt. Láttam, törölgeti a szemét. A buszmegállóban csak ketten álltunk. A fiától jött. Nem volt otthon az éjjel, valahol Újhegyen találtak rá eszméletlen állapotban. Akik megtalálták, értesítették a mentőket. Szipó- zott. Sajnos, nem először. Egy alkalommal, amikor nagyon rosszul volt, megfogadta, többet nem teszi . . . Három hónapig bírta. Szívből sajnáltam a zokogó édesanyát. tűr Később tudtam meg: a férje alkoholista volt, elváltak. Ő pedig már házassága alatt is, később is ugyancsak nagy férfiforgalmat bonyolított le. A gyereknek sokszor altatót adott be, hogy ne zavarjon. Amikor nagyobbacska lett, egyszerűen kizárta ilyenkor a szobából. A fiú most egy munkaterápiás elvonó intézetben van, 21 éves. Az anyja már mindent megtenne, szeretne mindent visszafordítani, kétségbeesetten igyekszik a szeretetét kimutatni, de már késő. * L. F.: A szülők válófélben, az anya alkoholista. Z. P.: szülei elváltak, apja két éve meghalt, Z. R.: szülei még egész kis korában elváltak, nem emlékezik az anyjára, nevelőanyja nagyon fiatal, az apja alkoholista, a meghalt anyja is az volt, testvére intézetben van. I. H.: az apa alkoholista, a szülők eqy éve elváltak, c az apjával maradt. R. H.: Szülők elváltak, azóta három nevelőapja volt, mind alkoholista, az anya két éve öngyilkos lett. A. Sz.: Anyja meghalt, az apja azóta egyedül neveli. A. Cs : szüleinek nem kell, intézetben nevelkedett. Sz. E.: a szülők elváltak, anyja intézetbe adta, most apjával és apai nagyanyjával él. E. Sz.: a szülők elváltak, édesapját nem is ismeri. A. 1.: apja alkoholista volt, később a szülök elváltak, jelenlegi nevelőapja szintén alkoholista. R. M.: az anya alkoholista, három gyerek van, mind a három másik élettárstól. Az előbbiekben felsoroltak eqy középiskolai évfolyamból veszélyeztetettnek tartott tanulók családi körülményei. Pécsett a középiskolák és szakmunkásképzők egészségügyi ellátását főfoglalkozású iskolaorvosok végzik. Feladataik közé tartoznak ez évi szűrővizsgálatok, időszakos alkalmassági vizsgálatok, a betegek ellátása, a kollégiumok ellátása, egészségnevelés, a vöröskeresztes mozgalom irányítása, a védőoltások előkészítése. Dr. Székesi Margit ifjúság-orvoshoz 1800 szakközépiskolás és szakmunkásképzős tanuló tartozik. A fenti adatokon kívül ő minden gyerek családi körülményeiről is készít feljegyzést. Ennek birtokában jobban ismeri a gyerekeket, esetleg magyarázatot lehet találni kifogásolható cselekedeteikre. Magyarországon az elmúlt húsz évben az öngyilkosságok és öngyilkossági kísérletek száma jelentősen nőtt. Különösen aggasztó a tizenévesek öngyilkossági kísérleteinek a száma, a középiskolás korúak alkoholizálásának, a deviáns magatartási megnyilvánulások terjedésének a mértéke. Szociológusok, pszichológusok, pszichiáterek keresik ennek okait. Egyesek őzt mondják, társadalmi okai vannak. Más megállapítások szerint az esetek többségében személyiségzavarról van szó. Ennek hátterében pedig a nem megfelelően funkcionáló családot lehet megtalálni. Vagy túlzott szeretetet kapott a fiatal, minden akadályt elhárítottak útjából, saját tökéletessége érzetét keltették benne. Ha ezt később nem kapta meg másoktól, ha nehézségek elé került, jött az összeomlás. A másik véglet, amikor a gyereket túlságosan magára hagyják, és úgy érzi, hogy ő a családban senkinek nem fontos. Az okok kutatói közül úgy tűnik, az utóbbiaknak van igazuk, azoknak, aki|< összefüggésbe hozzák a növekvő ifjúsági problémákat a növekvő családi problémákkal. Ezt látszik bizonyítani dr. Székesi Margitnak az idei elsősök között végzett felmérése. Az 1985—86-os tanévre beiskolázott 609 elsős, vagyis 14 éves tanulót vizsgált meg, ebből 178 szakközépiskolás és 431 szakmunkástanuló. A felmérés eredménye a következő: A 178 szakközépiskolás közül 24-nek elváltak a szülei. Meghalt három apa és három anya a következő okok miatt: egy lány anyja 36 éves korában öngyilkos lett, a másik lány anyja 33 éves korában alkoholos májkárosodás miatt halt meg, egy fiú anyja 34 évesen szívinfarktusban halt meg, sokat dohányzott. Egy lány apja 43 évesen szívinfarktusban halt meg, egy másik apa 41 évesen alkohol helyett véletlenül mérget ivott, és egy másik fiú apja 27 éves korában öngyilkos lett, alkoholista volt. Kilenc tanulónak van nevelőapja, ebből egy iszákos, egy munkanélküli, egy kegyetlenül szigorú. Tizenkét tanulónak alkoholista az apja, egy tanulónak az anyja is. A 431 szakmunkástanuló itözül hetvenötnek elváltak a szülei, 18-nak meghalt az apja és négynek az anyja, ötvennyolc tanulónak alkoholista az apja, 11-nek az anyja. — A tanulók testi és lelki teherbírása nagyon alacsony, ezért könnyen kijelentik, hogy nem bírják tovább — mondja dr. Székesi Margit. — Évente akadnak öngyilkosságok, amelyek szerencsére legtöbbször sikertelenül végződnek. Szeptember óta egy szakmunkástanuló lány és egy szakközépiskolás fiú komoly öngyilkosságáról tudok, továbbá egy lány kísérletéről. A lány szerelmi csalódása miatt vett be gyógyszert. Most már bánja. Az apja, amikor megtudta, leöntött fél üveg pálinkát, nyugodtan várta a fejleményeket. A középiskolás fiú szülei elváltak. Apjának csak az öccse kellett, ő az anyjával maradt. Gyakran járt az orvosi rendelőbe, de nem látszott ' rajta, hogy kínlódik. Utólag derült ki: tavaly szi- pózott is. Mivel a rámbízott fiatalok szülői, illetve otthoni gondjait nem tudom megoldani, ezért próbálom megtanítani, hogyan legyenek úrrá a konfliktusokon. Nemrég volt november 7-e, és utána két nap tanítási szünet. A diákok egy része otthon lődörgött, unatkozott, másik része az utcán és diszkóban keresett valami szórakozást, társakat, barátokat vagy csak ivócimborókat. Természetesen tömény cigarettafüstben, ünnep után sok tanuló keresett fel álmos, táskás szemekkel, berekedt torokkal, dohánytól és italtól fájó fejjel, gyomorral. M. M. nem kell a szüleinek. Apja a válás utón meghalt. Anyja a második házasságban él, tizenöt évvel fiatalabb férjjel. Az azóta született kistestvért nem is ismeri. M. M.-et a beteg nagymama neveli, az iskolában sok baj van vele. Gyakran részegedik le az eszméletlenségig, egyszer a kijózanító állomáson kötött ki. Tizenöt éves, s már volt terhességmegszakítása. Nem emlékezik rá, hogy kitől esett teherbe. „A szeretet az emberi szellem legnagyobb energiája. A .legtitokzatosabb és leghatalmasabb erő" — mondja egy filozófus. Manapság mintha szégyen lenne szeretetről beszélni . . . Dr. Székesi Margit: — A fiatalok általában szeretnivalók. Csakhogy mindazoknak, akik velük foglalkoznak, arra is gondolni kell, hogy a szeretet feltétlen jót akar. Ha pedig jót akarok, nem mondok igent mindenre, sőt néha még szenvedést is okozok. A nevelés sohasem volt látványos, kimutatható, felmérhető tevékenység. Ma sem az. Nem tudom, hogy végül is hány tanuló öngyilkosságát előztem meg, hányat szoktattam le dohányzásról, italozásról .. . Sőt azt sem tudom, hjny Volt, aki éppen talán miattam keseredett el, vagy éppen én dobtam el segítségért felém nyújtó kezét . . . akaratlanul is. Amikor köztük élve, sokszor bosszankodva nézem rágógumit pukkasztó, trágár beszédű idétlenségeiket, egyik kedvenc együttesük üvöltő száma jut eszembe: „Amikcx már végképp nincs mit szeretni bennem, akkor kell, hogy nagyon szeress engem . . Erre van a legnagyobb szükségük. Sarok Zsuzsa Bodó László
