Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)

1985-11-24 / 322. szám

VDI ll KRÓNIKA vön kronikaI MAI MŰSOR Olvasószolgálat Mfr^k, tudósítások, információk, •••menyek közölhetők 14-18 óráig a 10-033-a* telefonszámon ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ DUCSÖ CSILLA A rendőrség kérése A Baranya Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnüldözési osztálya nyo­mozást folytat emberölés bűntette kísérletének alapos gyanúja miatt, a nyomozás adatai alapján három, 20 év körüli személy — köztük a ké­sőbbi sértett is —, 1985. november 15-én, pénteken, a kora esti órák­ban Szentlőrincen szórakoztak és ittas állapotban az utcán több em­bert inzultáltak. Kérjük azok jelent­kezését; akik a három személyt Szentlőrincen 19.15 óra körüli idő­ben a Vasút utca és a Táncsics Mi­hály utca környékén látták, illetve velük találkoztak, s az üggyel kap­csolatban bármilyen felvilágosítás­sal tudnak szolgálni, tegyenek be­jelentést személyesen a Baranya Megyei Rendőrkapitányság bűnüldö­zési osztályán (Pécs, Kilián Gy. u. 1. sz.J, vagy telefonon: 11-661/179- es melléken, illetve a szentlőrinci körzeti megbízottnál. O Rendelői ejt. A Magyar Televízió pécsi stúdiója és a Baranya Megyei Moziüzemi Vállalat közös sorozatot tervez a pécsi stúdió filmjeiből a Kossuth klubmoziban. Első al­kalommal november 25-én 17.30 órai kezdettel Bükkösdi László rendezői estjére kerül sor. Bemutatják a Bencsik Ist­ván szobrászművészről és Kuncz László operaénekesről készült portré-filmet, melyeket már lát­hattunk a képernyőn, és mint­egy premier előtti vetítésként láthatjuk a Makay Ida költőről készült portrét, ,,A hét kíván­ság" címmel. Időjárás Várható időjárás az ország terü­letén vasárnap estig: jobbára borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható. Eleinte szórványosan, ké­sőbb többfelé valószínű eső, szitá- lás. A mérsékelt, változó irányú sze­let vasárnap kissé élénkebb, délkele­ti légmozgás váltja föl. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 4 és 9 fok között. Szombat reggeli vízállások: Mo­hács 20l cm, apadó, 5,0 fok; Barcs 70 cm, apadó, 4,0 fok; Drávasza- bolcs 46 cm, apadó, 5,0 fok. A pécsi Janus Pannoniul Tudományegyetem Közgazdasági Ka­rán tegnap délelőtt százharmincnyolc végzett közgazdászhallga­tónak nyújtották át az oklevelet. Az új közgazdászok közül száz­egyen végeztek nappali tagozaton, harminchétén estin. Egy hall­gató végzett kitűnő eredménnyel, tizennyolcán jelesen. Az okle­vél átadásra három részletben, délelőtt 10-kor, 11-kor és 12-kor került sor. O Tizenötféle tejtermék ké­szül a kaposvári tejüzemben, ahol eddig, a harmadik ne­gyedév végéig tíz százalékkal több tejet dolgoztak föl, mint tavaly. Négyszóztizenhétezer hektoliter tej érkezett eddig az üzembe; eddig százötvennyolc­millió liter zacskós tejet, nyolc- ezerkilencszáz mázsa vajat és nyolcezerkétszáz mázsa túrót gyártottak. O Elkészült a Dorottya-ház, megnyílt a Csokonai-fogadó. Az elmúlt héten befejeződött a 18—19. századi, későbarokk kaposvári „Dorottya-ház” hely­reállítása. A műemlékjellegű épületben megnyílt a Csokonai- fogadó, a Csokonai-söröző, s ezenkívül helyet kapott még benne a Siótour egy irodája, tekepálya, játékterem, ajándék­bolt, s egy fazekasműhely, kiál­lítóteremmel. O Új üzlet nyílik Marcaliban kedden. A Somogy Kereskedel­mi Vállalat új boltja lakástex­til- és gyermekruházati szaküz­let. O Siófokon műszaki bizo­mányi részleg nyílt a Sió Áru­házban. A részleg vállalja a közületek és magánszemélyek közötti adás-vétel lebonyolítá­sát is. A fényképezőgépek, számológépek mellett a leg­nagyobb érdeklődés a Commo- dore 64 számítógépek és a Commodore-hoz, illetve a Sinc­lair gépekhez való játékprogra­mok váltották ki. Rendezvények Kiállítás. Nagykanizsán, a Helyőr­ségi Művelődési Otthonban Veres Miklós festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás, amely december 12-ig te­kinthető meg, naponta 15.00—20.00 óráig. •Se Hétfőn és kedden Nagykanizsán vendégszerepei a Kaposvári Csiky Gergely Színház társulata. A Hevesi Sándor Művelődési Központban este 7 órai kezdettel mutatják be Alex Koenigsmark: Agyő, Kedvesem I című zenés bohózatát. * O A Pécsi Városi Könyvtár Bartók Béla fiókkönyvtárának (Bartók B. u. 34.) nyitvatartási ideje november 25-től megvál­tozik. A nyitvatartás minden páratlan héten a következő: hétfőn 12.30—16.30; kedden 14 — 18; szerdán 12.30—16.30; csütörtökön 14—18; pénteken 12.30— 16.30; szombat szabad­nap. Páros heteken hétfőn van szabadnap, utána kedden 14—18; szerdán 12.30—16.30; csütörtökön 14 —18; pénteken 12.30— 16.30; szombaton 10— 12 óráig. Pénteken eite 6 órakor Nagykani­zsán, az Erkel Ferenc Olajipari Mű­velődési Ház vendége lesz Bitskei Tibor színművész, aki pódiumműso­rában legkedvesebb szerepeiből ad Ízelítőt. * A nyugdíjasok lélektani problémái­ról tart előadást Balogh Istvánná Rozs Mária pszichológus ma délután 17 órakor Pécsett, a Nevelők Házá­ban, a nyugdijasklub összejövete­lén. O Szünetelt a gázszolgálta­tás tegnap 8—14 óráig Bony- hádon. Oka az volt, hogy az átadó állomásról vezető cső eltörött. A vezetéket gázmen­tesítették, a munkát így tudták elvégezni. A hibaelhárítás 14 órára megtörtént és helyre állt a gázszolgáltatás — kaptuk a tájékoztatást Gaál Ottótól, a Gázszolgáltató Vállalat műsza­ki igazgató helyettesétől. Az 1985. évi Márka kupak sorsolás főnyereményét, egy Dácia személygépkocsit tegnap a PMSC—Ferencváros labdarúgó-mér­kőzés előtt adták át a szerencsés nyertesnek, Malcsik Jánosné paksi lakosnak. — Három gépkocsi-indítókulcsot talált tegnap Abrahám Krisztina ta­nuló, a pécsi vásárcsarnokban. A kulcsok átvehetők a Dunántúli Napló portáján. A rádió is, tévé is közölte velünk, hogy egyelőre ne együnk lencsefőzeléket (virs­lit, vagy fasírozottat leehet- jük a tetejéről), mert a „csat­tanó maszlag" nevű gyomnö­vény magja belekeveredett, s ezzel együtt megfőzték egyik pesti nagykonyhán és a men­tők alig győzték elszállítani a maszlaggal táplált dolgo­zókat. Ezután feszült figyelem­mel vártam a következő hír­adást, hátha feloldják a len­cseembargót, de ez eddig még nem történt meg. Ma­gam részéről ugyan világéle­temben utáltam a lencsét, de van, aki nem utálja és most mit csináljon az illető? Az elmúlt félévben — főként nyáron — annyi enyhébb és súlyosabb ételmérgezés tör­tént hazánkban, hogy már nem is tudom, mire gondol­jak. A lencsével kapcsolato­san egy szakember abban látja a hibát, — nyilatkoza­ta szerint — hogy a lencsét kombájnnal aratják (vágják), ám a szerkezet nem tudja tö­kéletesen megtisztítani a ma­gokat. Azt meg senki sem kívánhatja, hogy egy üzemi konyhán több mázsa lencsé­ből kiválogassák az apró, kis­sé fekete színű maszlagma­got. Tehát a gép nem tisz­tít, az üzemi konyhán nem válogatnak, így aztán a jóég tudja, mit meg nem eszünk, míg bele nem gebedünk. „A hús” című délelőtti rá­dióadásban mondják, hogy nálunk egy évben egy főre 72 kiló hús jut, meg is esz- szük, de a tőkehús nagyon zsíros és a fogyasztó nem szereti a zsíros-faggyús gu­bancos húsokat. így igaz. Egy Karcsi bácsi nevű hen­tes is nyilatkozott, aki egy kétkiló-nyolcvandekás lapoc­káról hetven deka zsírt fara­gott le, de ezt ki fizeti meg neki? Egy kistermelő meg el­mondta, hogy az alacsony felvásárlási árak miatt csők­„A” csattanó maszlag kent le több mint 1 millióval a sertésállomány és a te­nyésztést ő is abbahagyja. Igaz, most megemelték 3 fo­rint 80 fillérrel, viszont több korábbi — úgynevezett felár — megszűnt, így aztán az egész áralakulás olyan nesze- semmi-fogd-meg-jól. A tsz átvette volna tőle a sertése­ket 8500 forintért, de neki tiszta haszna egy-egy sertés után így csak 300 forint lett volna, ezért egy merész öt­lettel levágta a disznókat és saját kézből kimérte, közel 13 ezer forintért. De ez sem járható út. (Nem bizony). A hústémát alaposan „kö­rüljárták" a riporterek, idéz­ték is egy idős, nyugdíjas asszony panaszát, aki a hús­boltban mindössze 30 deka sertéshúst kért (étvágyát és kevéske nyugdíját szinkronba hozva), mire a hentesfiú han­gosan megjegyezte: „A macs­kának lesz, öreganyám?!" A riportot meghallgatta egy fontos beosztású szakember is, aki azt mondta, ez disznó- ság, mert igenis köteles a hentes akár tíz deka húst i­kimérni, ha a fogyasztó úgy kívánja. Különben is szigo­rúbban ellenőrizni kellene a húsboltokat, milyen arányban árusítanak olcsóbb húster­mékeket a kisfizetésűek ré­szére? Mert erre is van ren­delkezés. Meg arra is van rendelke­zés — mondja a másik nyilat­kozó hentes —, hogy ha a leszállított tőkehúson a meg­engedettnél több a zsírgu­banc, akkor nem köteles át­venni, viszont a húsipar kö­teles 4 órán belül elfogadha­tó portékát kiszállítani az előző helyett. „Erre még nem volt példa!" — mondja a hentes, aki különben sem mer ujjat húzni a partnervállalat­tal, mert legközelebb betar­tanak neki .. . Visszatérve e kis dolgozat címére, sietek kijelenteni, hogy a maszlag csak a len­csére vonatkozik, nem a többi szövegre. Lottó nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság közlése szerint a 47. játékhé­ten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyeremény- illeték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 39 fogadónak volt, nyereményük egyenként 273 629 forint. 3 találata 4690 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1138 forint. A 2 találatos szelvények száma 169 639 darab, ezekre egyenként 31 forintot fizetnek. O Ibolya a hóban. Pécsett, Somogy Imréné Zsigmond utcai telkén a vékony hólepel alatt is kinyílt az ibolya. A szokatlan jelenségre a hó elolvadása után figyeltek föl. O A virágkiállítás utolsó napja van ma. A szombathe­lyiek Erzsébettől Katalinig című vásárlással egybekötött virág- kiállítása a mai napon látható utoljára a pécsi Ifjúsági Ház­ban. O A kék bálvány. Hétfőtől a baranyai filmmúzeumi sorozat keretében az első magyar han­gosfilmet, „A kék bálvány"-t mutatják be. A filmtörténeti nevezetességű alkotást néhány napig tekinthetik meg az ér­deklődők Pécs, Mohács, Komló, Siklós és Szigetvár filmszínhá­zaiban. O Negyedszázados a Bóbita. A pécsi Bóbita bábegyüttes idén ünnepli fennállásának hu­szonötödik évfordulóját, s ebből az alkalomból kiállítás nyílik hétfőn a József Attila Művelő­dési Központban. A Bóbita-ki­állítást december 18-ig lehet megtekinteni, naponta 9—19 óra között. O Antikvár könyvvásár volt Kaposvárott, a múlt hét négy napján, a megyei könyvtárban. A vásárt a szombathelyi antik­várium rendezte. Az antikvári­um nem csupán eladásra kí­nált könyveket, hanem fel is vásárolt. Az eladásra hozott könyvek értéke negyvenezer fo­rint volt, ebből már az első nap húszezer forintnyi könyv el­kelt. A készletet azonban fo­lyamatosan bővítették az álta­luk a helyszínen fölvásárolt kö­tetekkel. • Miit? Hol? OlcsAbban! ZENGŐ ÁRUHÁZ, KOMLÓ: A komlói Zengő Aruház konfekcióosz­tályán selyembrokát paplan 570,— forint helyett 400,— forintért kapha­tó. Várjuk vásárlóinkat! KONZUM ÁRUHÁZ: Az ABC-ben szeletelt császárhús, fémdobozban, 60,50 Ft helyett 45,50 Ft-ért, Sapus szőnyegtisztító 108 Ft helyett 60 Ft­ért, eldobható borotva, 5 db-os 68 Ft helyett 27,20 Ft-ért, Mirelit zöld­borsó 17,30 Ft helyett 14 Ft-ért, a divatáru-osztályon divatos import blúzok 98 Ft-os kedvezményes áron, import melltartók érkez4ek 130 Ft­ért. A szabadidő-osztályon gyermek- melegítő 122—146-os méretig 613 Ft helyett 450 Ft-ért — amíg a készlet tart! NDK dianézö 30 százalékos engedménnyel (elemes és hálózati). Fotóposzterek nagy választékban, 35 Ft helyett 25 Ft-ért. Könyvek fél áron, az Alkotmány utca 5-ben. CENTRUM ÁRUHÁZ: A Centrum­hétfő keretében november 25-én, hétfőn 20 százalék visszatérítéssel vásárolhatnak a pécsi áruházban férfiatlétát (101 Ft), bakfis- és női hálóinget (215—550 Ft) és 37-es fér­fiinget (195-486 Ft). SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Bajadér (du. 3, este 7 órakor). BÁBSZÍNHÁZ Bóbita Bábszínház: Hahó nyuszi (de. 10 órakor). PLANETÁRIUM Planetáriumi előadás: Rajzfilmek (10 órakor). A Nap családja (10.30 óra­kor). Az istenek a fejükre estek — film (15.00). Hazánk csillagos ég­boltja (15.30). FILM Petőfi: Break (10, f4, fó. f8). Kossuth: Hófehérke és a hét törpe (10, 2, 4). Break (12). Eper és vér (6. 8). Park: Nyomozás egy öngyilkosság ügyében (4, hn7). Ságvári: A medvevadász (4, 6). Ne­velési Központ: Cimborák (2, 4). Piszkos munka (6, 8). Ifjúsági Ház: Twist Olivér (3). Fantom az éjsza­kában (5). Fekete Gyémánt: Bom­bajó bokszoló (4). Egy asszony és négy férfi (6). Jószerencsét: Te- cumsech (2). Kincs, ami nincs (4). Mohács: Ivanhoe (4, 6, 8). Komló, Zrínyi: Nyomás, utána! (4, 6, 8). Komló, Május 1.: Vadlovak (f5, f7). Szigetvár: Újra szól a hatlövetű (6, 8). Siklós: A házibuli folytatódik (5, 7). Harkány: Átverés (5, 7). Boly: Az elveszett frigyláda foszto­gatói (5). Dunaszekcső: A mi csa­ládunk (5, 7). Pécsvárad: A bűn története (2, 5). Sásd: King Kong (f 5. 7). Sellye: Erotikus képregény (f8). Szentlőrinc: Az utolsó szökés (5. 7). Villány: Álmodik az állatkert (5). Mágocs: A pópa lánya (f5). Mázaszászvár: öt láda aranyrög (6). Beremend: Atlasz-vonal (4). Vajszlő: A bég csapdájában (6). TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.28: Műsorismertetés. 8.30: Tévé­torna. 8.35: Óvodások filmműsora. 9.00: A világ állatai. 9.30: Szellem a toronyházban. 10.00: Telesí. NSZK filmsorozat. — XIII/3. rész. 10.25: Szép tájak. 10.45: Hírek. 10.50: Bee- thoven-ciklus. NSZK filmsorozat. — XI/8. rész. 11.50—12.50: Kapcsoljuk a Hilton Szálloda Anjou-termét. Ze­nebutik. 14.32: Műsorismertetés. 14.35: Képújság. 14.40: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 14.45: Épí­tők kérték . . . Kívánságműsor. 16.45: Reklám. 16.50: Nótaszó. 17.15: Mű­sorainkat ajánljuk. 17.45: Reklám. 17.55: Hírek. 18.00: Delta. 18.25: Reklám. 18.40: Tévétorna. 18.45: Es­ti mese. 19.00: A HÉT. 20.00: Hírek. 20.05: Hideg, mint a gyémánt. NSZK bűnügyi film. 21.00: Áruházak ajánlata. 21.05: Kapcsoltam. 21.45: A hét műtárgya. 21.50: Telesport. 22.20: Hírek. 22.25: Himnusz. MÁSODIK MŰSOR 16.53: Műsorismertetés. 16.55: Va­sas—Dinamó Bucuresti vízilabda KEK- döntó mérkőzés — közvetítés a Kom- jádi uszodából. (18 óráig.) 19.28: Műsorismertetés. 19.30: Képújság. 19.35: Európai Biztonsági és Együtt­működési Értekezlet. 21.00: Georgij Danyelija-sorozat: őszi maraton. Szovjet film. 22.30: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 9.00: Barázdák (magyar nyelvű faluműsor). 10.20: Hírek. 10.30: Va­sárnap délelőtt gyerekeknek. 12.00: Mezőgazdasági műsor. 13.00: Jó na­pot, Jugoszláviai Szórakoztató-infor­mációs műsor. 14.00: A maga mód­ján. Kis koncert. 14.15: Dombok — filmsorozat gyerekeknek. 15.25: Na­pirend nélküli találkozás. 17.15: A szalmaasszony — olasz játékfilm. 18.55: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.00: Drámasorozat. 21.00: Sport­szemle. 21.50: Tengerek, emberek, partok — szórakoztató dokumentum- riport. 22.20: Tv-napló. MÁSODIK MŰSOR 10.30: A nyolc órai fütty — jugo­szláv játékfilm. 12.00: A macedón zene napjai. 14.30: Zenés délután. 18.35: A kultúra berkeiből. 19.10: Négy keréken. 20.00: Dokumentum­sorozat. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.05: Kaspar Hauser titka — német játékfilm. Nagyképernyős színes televízió VÁSÁROLHATÓ A FEHÉRVÁR ÁRUHÁZBAN! Távszabályozós, teletextes, 16 programos készülékébe a LEGJOBB KÉPCSÖVET szerelte be a VIDEOTON! Ara: 44 800,- Ft A LEGJOBBAT A FEHÉRVÁR ÁRUHÁZBÓL! 6 vasárnapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom