Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
1985-11-21 / 319. szám
A SZENTLÖRINC NAGYKÖZSÉGI KÖZÖS TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA pályázatot hirdet ♦ 1 műszaki csoportvezetői és ♦ 1 beruházói munkakör betöltésére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: ♦ építészmérnöki, illetve üzemmérnöki képesítés, ♦ legalább 3 éves kivitelezői gyakorlat, ♦ erkölcsi feddhetetlenség. PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ: megjelenést követően 15 napon belül. A pályázatokat részletes önéletrajzzal a tanács elnökénél kell benyújtott •fi isv ■ vw A Baranya Megyei ZÖLDÉRT Vállalat a Jurisics Miklós úti szolgáltató házban lévő PIROS ALMA ABC-áruházának vezetői állására pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: • Kereskedelmi Szakközépiskolai képesítés és legalább 3 éves vezetői gyakorlat, vagy 9 boltvezetői képesítés és legalább 5 éves • vezetői gyakorlat, 9 büntetlen előélet. Bérezés a Kollektív szerződés szerint, megállapodás alapján. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal, Pécs, Megyeri út 66., személyzeti osztály. PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ: 1985. DECEMBER 15. & A Hegyháti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, Sásd, pályázatot hirdet a szövetkezeti elnök tisztség betöltésére. Az elnököt a szövetkezet 1986 márciusában összehivandó küldöttgyűlése választja meg 5 éves időtartamra. Alkalmasság esetén újraválasztható. A szövetkezet II. kategóriájú. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: • szakirányú egyetemi, főiskolai végzettség, 9 középfokú politikai végzettség, 9 legalább 5 éves kereskedelmi és vezetői gyakorlat, 9 erkölcsi és politikai feddhetetlenség. A PÁLYÁZAT TARTALMAZZA részletesen az eddigi életutat, a jelenlegi és a korábbi munkahelyeket és munkaköröket. A legmagasabb iskolai, politikai és szakmai végzettséget tanúsító okmányok másolata csatolandó. A pályázatot 1985. december 24-ig, a szövetkezet igazgatóságának címezve, a borítékon „PÁLYÁZAT" megjelöléssel kell eljuttatni. CÍM: HEGYHÁTI ÁFÉSZ, SÁSD, Dózsa György u. 34. 7370 Telefon: Sásd 175 A Konzum Áruházban már karácsony van Alig több mint egy hónap választ el bennünket a karácsonytól. Az előrelátóak már javában járják az üzleteket, hogy most tülekedés nélkül vásárolhassák meg szeretteiknek az ajándékokat, vagy legalábbis, hogy kinézzék a széles áruválasztékból azokat, melyek ízlésüknek, pénztárcájuknak, elképzelésüknek megfelel. A pécsi Konzum Áruház a hagyományoknak megfelelően már hetekkel az ünnepek előtt felkészült a vevők maradéktalan, udvarias kiszolgálására, így nem meglepő, hogy a népszerű bevásárlóközpont kínálata a megszokottnál is bőségesebb. Szinte biztos, hogy mindenki megtalálja azt, amit keres .. . NEMES ÉS MŰSZŐRMÉK Az áruház első emeleti konfekció. osztálya 16 millió forintos árukészlettel várja a vásárlókat. Sok ez vagy kevés? Vajda László osztályvezető szerint jóval több, mint a szokásos. Persze ezt nemigen érzékelik a vásárlók, hisz a konfekció-stand polcai, vállfái „hétköznapokon” is roskadoznak a kabátoktól, ruháktól, nadrágoktól. Igaz, akik gyakran felkeresik az osztályt, minden bizonnyal észreveszik, hogy sok olyan árukülönlegesség is megvásárolható, amit máskor nem, vagy nem ilyen parádés választékban kínálnak. A hölgyeknek például nemesszőrme félkabátokat (nutria, pézsma, oposszum, merluska, hörcsög) 11 500 és 26 000 forint között. Akik sokallják ezt a oénzt, de szeretik a szőrmét, válogathatnak a műszőrmebundák közül: a valódira szinte a megtévesztésig hasonlító műszőrmékből hétféle bundát ajánlanak, újdonság, hogy a kabátokhoz ugyanabból az anyagból készült kucsmákat is árusítanak. A konfekcióosztályt az egész családnak érdemes felkeresni, hisz a bébikabátoktól, a hölgyeknek való nadrágig, az öltönyöktől, a bakfisruhákig széles skálát kinálnak. Például minden korosztályt kiszolgálhatnak a manapság divatos, steppelt kabátokból, s ugyancsak bő a választék a Jugoszláviából érkezett sportdzsekikből, melyek között a márkás Yassa is megtalálható. S ha mór a jugoszláv cikkeknél vagyunk: 750 forintért árusítják a jószabású jugoszláv bársonyfarmereket. Sokszor gond, hogy a bársonyfarmerek csak egy-két színben kaphatók'. Nos ezeket a farmereket hétféle színben, — többek között drapp, fekete, kék, zöld, bordó, — árusítják. A hölgyek figyelmét szeretnénk felhívni az ugyancsak déli szomszédainktól érkezett alkalmi ruhákra, melyeket 2000 forintért kínálnak. Érdekességük ezeknek a Szőrmék és kucsmák Jugoszláv ingek Hajsütővas és színes tv Nosztalgia vacsoraestek kétrészes ruháknak, hogy variálhatók, s lehetővé teszik a rugalmas öltözködést. A hölgyek 12-féle szövetkabát közül is válogathatnak, áruk 1700 és 4700 forint között van. A férfiaknak sem felesleges körülnézni az osztályon, hisz roppant kedvező áron vehetnek import szövetpantallót és téliesített sportkabátokat. MÉTÁBAN - FORMÁBAN A figyelmes vásárlók bizonyára észrevették, hogy a Konzum Áruház Méta-butikja megváltozott, még az eddiginél is kényelmesebbé téve a vásárlást. A kicsi shop széles választékkal várja a sportos, ugyanakkor ízléses holmikat kedvelő fiatalokat és kevésbé fiatalokat, Csinos, hosszú ujjú pólók 260—450 forint, szabadidőruhák 550—970 forint, sportdzsekik 635—850 forint, Méta-melegítők 1100 forintért, bakfis pulóverek 481 forintért, bokacsizmák — 35 és 38-as méret között — több színben 834 forintért vásárolhatók. A közkedvelt Méta-kozmetikumok ma már nem szorulnak reklámra, hisz mindenki ismeri ezeket a kiváló és dekoratív csomagolású termékeket. Azért megemlítjük, hogy a Méta- spray, hajlakk, tusfürdő, testápoló és társaik is megvásárolhatók az áruház első emeleti Méta-butikjában. SZÍNES ingek, FEHÉR GALLÉRRAL Bámulatra méltó — s természetesen vásárlásra — az áruház divat- és kötöttáru osztályának kínálata. Csukay Géza osztályvezető-helyettes zavara jogos, hisz a sok szép holmi közül nem könnyű néhányat ajánlani, ezt látni kell... Az ingparádé szinte egyedülálló: 490 forintért kínálnak osztrák mellényes inget, de aki mellény nélkülit akar venni, megteheti, ennek az ára 320 forint. A férfiaknak nem kell bemutatni a remek szabású, szód és kényelmes Rudnik-in- geket, melyek a manapság divatos színes alsó rész, fehér gallér kombinációban is kaphatók. Várható, hogy olyan Rudnik-ingeket is forgalomba hoz a Konzum, melyek gallérja legombolható. Természetesen ezek az ingek nem tartoznak az olcsó áruk közé, de ugyancsak importból érkezett ingeket 150 forintért is kínálnak. Télen kedveltek a férfiak körében a flanellingek, ezek ára 205 forint. Kötött árukból is óriási a választék, a gyerekek, nők, férfiak egyaránt megtalálják az olasz, francia, hongkongi, s természetesen a hazai modellek közül a nekik tetszőt. Tréningruhákból teljes a méretválaszték, — áruk 440— 1250 forint között van — zömüket a Váci Kötöttárugyár készítette világszínvonalon. Ilyen Sen;or márkanevű tréningruhákban mozognak a tv-torna résztvevői is . . . Többféle sapkát és kucsmát árusítanak, különböző árban: irhát például 419 és 740 forint, műszőrmét 270—450 forint között. Ha a nagymamák, nagypapák még nem döntötték el, mit vesznek bébiunokájuknak, keressék fel az osztályt, ahol egészen különleges választék várja őket. ízléses ajándék a bőröv: hölgyeknek és férfiaknak valódi bőrből, import díszcsatokkal készült övék kaphatók 139 és 320 forint között. Harisnyanadrágokra ritkán szokták felhívni a figyelmet, most mégis megteszik, mert Franciaországból olyan harisnyanadrágot sikerült beszerezni, amit eddig csak maszek butikokban lehetett kapni. Az üvegszálas női harisnyanadrágot 68 forintért lehet megvásárolni. A vásárlás megkönnyítéséért az osztályon átszervezték a vásárlók ki- és bejárását, ezzel is enyhítve az esetleges zsúfoltságot. ITT ÉS TARSAI Azok a vásárlók, akik a kényelmes mozgólépcsőkkel felmennek a második emeletre, a műszaki osztályon találják magukat. A híradástechnikai és háztartási cikkek gazdag választéka, úgy minőségben, mint árban, ámulatba ejtő, így nem csoda, hogy a nyitvatartási idő minden percében sokan nézelődnek. A készséges, udvarias eladók szívesen segítenek, sőt tanácsot is adnak, mihez mit érdemes venni. Magyar Lajos osztályvezetőnek sincs könnyű dolga, amikor ajánlani kell a műszaki cikkekből, hisz a kínálat minden túlzó jelző nélkül is parádés. Lehetetlenség arra vállalkozni, hogy a sok remek berendezést bemutassuk, így csupán tallózunk. Sokan keresik és veszik az NSZK gyártmányú ITT színes televíziót, melynek 67 cm-es képernyőváltozata 49 900, 56 cm-es változata 44 900 forintba kerül. A napokban érkezett a Videoton kis- képernyős televíziójából is, ezek ára 25 900 forint. Feketefehér készülékekből széles a választék, hisz 3770 forintért már kapható Junoszty televízió ... A híradástechnikai eszközök közül jelenleg a videomagne- tofonok a legkeresettebbek, a Konzum Áruház műszaki osztálya felkészült a karácsony előtti megnövekedett keresletre, több típust árusítanak. A rádió-magnók választéka felveszi a versenyt a nyugati üzletekével is: 3650 és 16 500 forint között a legkülönbözőbb műszaki paraméterű készüléket vásárolhatunk, így például kapható Panasonic, Siemens, Asahi, Hitachi, Vilga. Asztali magnetofonokból, erősítőkből és rádióerősítőkből szinte mindenféle vehető, ez utóbbiakból november végén árengedményes vásárt tartanak. A háztartási cikkek közül hasznos ajándéknak valók a hajszárítók, robotgépek, hajsütővasak, elektromos húsdarálók, grillsütők, kávédarálók. Családi ajándéknak jugoszláv és magyar hűtőszekrényeket, fagyasztóládákat ajánlanak. BÁL AZ ÉTTEREMBEN A népszerű Konzum étteremben november 23-án, Katalin- és Erzsébet-bált rendeznek, melyre asztalfoglalást — korlátozott számban — még elfogadnak személyesen vagy a 24-422/89-es telefonszámon. A bál Erzsébet és Katalin nevű hölgyeinek éjfélkor pezsgővel kedveskedik a személyzet. A belépődíj vacsorával együtt 150 forint, a jó hangulatról a Gyors—Rácz—Tóth trió gondoskodik. Persze, aki erre a jóhangulatúnak ígérkező rendezvényre valamilyen ok miatt nem tud elmenni, ne szomorkodjon. Ugyanis december 3—6. között nosztalgia vacsoraestekre kerül sor, ahol régi idők, régi ételeit ízlelheti meg, miközben Kutas László népszerű melódiákat énekel. KÖNYVEK FÉL ÁRON A közelmúltban nyitotta meg n KÖNYVÉRT és a Konzum Áruház a pécsi Alkotmány utcában a könyvesboltját, ahol tél áron árusítanak könyveket. Sokan azt hiszik, hogy csupán alkalmi akcióról van szó. Nem, ebben az üzletben állandóan 50 százalékos kedvezménnyel — hetente változó kínálattal — várják a könyvbarátokat. Kaphatók itt gyermekkönyvek, iskolai kötelező olvasmányok, művészeti kiadványok, térképek, szépirodalom. A Kórház tértől néhány lépésre . .. A Konzum Áruházban már karácsony van. Várják önt isi KEDVEZMÉNYES OSZTRÁK BRAMAC betoncserépvásár A DÉL-DUNANTÚLI TÜZÉP VÄLLALAT TELEPEIN 21,25 Ft/db-os áron vásárolható a kiváló minőségű TETŐFEDŐ ANYAG. PUNA/y^ Harminc év garancia! VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! PÉCS/ a B. M.-i Zöldért Vállalat felvételre keres az ügyviteli osztályára 9 számitógépes feldolgozásra épülő ügyviteli munkára középfokú végzettséggel rendelkezőket, valamint 9 csoportvezetőt. FELTÉTEL: mérlegképes könyvelői szakvizsga, ügyviteli gyakorlat. FIZETÉS: kollektív szerződés szerint. JELENTKEZÉS: B. M.-I ZÖLDÉRT VÁLLALAT, PÉCS, MEGYERI ÚT 66. SZÁM, személyzeti osztály. Telefon: 11 -711/109-es mellék. Segítség az ajándékozáshoz