Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
1985-11-07 / 306. szám
e Dunántúlt napló 1985. november 7., csütörtök Bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban Csehov: Ványa bácsi Rég láttunk bizony a pécsi színházban ilyen határozott kísérletet egy klasszikus mű újszerű értelmezésére. Nógrádi Róbert rendező és az október 26-i bemutató többi alkotója a maguk egyéni, személyesen megélt drámájaként, izgalmasan és élvezetesen adták elő Csehov „legoroszabb” darabját, amelyet ifjabb színházi újítóink régóta csak kerülgetnek. Olyan érdem ez, amely mellett eltörpülnek az előadás kisebb-nagyobb megoldatlanságai és kétes megoldásai. „Jelenetek a falusi életből." A színlap átvette a darab szerző-adta műfajmegjelölését. Nem érzi azonban annak eredeti iróniáját. Az orosz nemesi és honorácior értelmiség jelentős része - ezekből kerülnek ki Csehov hősei is, — valóban falun élt. De nem olyan zsírosparaszt portókon, mint amilyet Vata Emil díszlete mutat. Mint a szövegből kiderül, Szerebrjakov professzor vidéki házában például huszonhat szoba volt, a szalonban zongora áll (a fiatal professzor- né a pétervári konzervatórium növendéke), s járnak a legfrissebb folyóiratok. A Turgenyev leírta „nemesi fészkek" Csehov fellépésének idejére kiüresedtek, létük értelmetlenné vált. Erről szól ez a mű is, mint az Ivanov eladósodott birtokától a Cseresznyéskert fenn az ernyő - nincsen kas udvarházáig csaknem minden Csehov darab. A címszereplő Iván Petrovics Voj- nyic'ki j — Ványa bácsi (Holl István) tíz évig intézte egy ilyen birtok anyagi ügyeit. Eltartott a jövedelméből egy nagyhírű professzort, akiről nyugdíjas korában kiderül aztán, hogy — tehetségtelen. Voj- nyickij fellázad az értelmetlenné vált élete ellen; kétszer rá is lő a professzorra, de nem talál. Marad minden a régiben. - „Elgágogják magukat a gúnárok, aztán elhallgatnak ..." - mondja az öreg dadus (Labancz Borbála), a darab falán legokosabb szereplője. Sajnos, a díszlettervező ezt is azonnal szó szerint veszi. Napraforgó és kukoricaszárakkal kidekorált górét meg baromfiólat állít az úriház mellé. Ebből mászik elő a sétához öltözött társaság, a libák, kacsák, kakasok és malacok hangos méltatlankodása közepette. A gágogás, bőgés és röfögés egyfajta kísérőzeneként ellenpontozza az érzelmes balalajkaszámokat végig, az egész előadáson. Hasonlóan vulgáris megoldás például, hogy mikor a délelőtti alvástól gyűrött arccal Vojnyic- 'kij először színre lép, nyakában ott a kötelező ficsúros nyakkendő, de mezítláb van, betétes cipőjét a kezében hozza. A közönség először derül ezeken a jópofaságokon. Aztán egyszírcsak abbamarad a nevetgélés. A zavart csendet csakhamar feszült figyelem és együttérzés váltja fel. Végig megmarad ez a kettősség. Az utolsó jelenetben Szónya (MaHoll István és Oláh Zsuzsa tonka Csilla) áhítatosan mondja el érzelmes monológját, az angyalokról meg az égről, tele gyémántokkal, melyeket Vojnyickij földi szenvedéseiért kap majd cserébe. A nézőtér meghatottan hallgatja végig, aztán nagy tapssal jutalmazza a produkciót. A rendező azonban valószínűleg ezt sem egészen így akarta. Napjaink krónikus értékválsága sok szempontból a múlt század végének orosz állapotaihoz hasonló helyzetet teremtett. A dogmák és a professzorok leszerepeltek. Mit várhatunk most a középnemzedéktől, az Asztrov és Voj- nyickij-féle „vidéki középkáderektől"? Ez a' - személyesen is vállalt - kérdés mozgatja a pécsi előadást. A válasz, amelyet kapunk, gondolatilag megfelel a világszínvonalnak: Ványa bácsi helyett Asztrov a főszereplő. A tudományos-technikai forradalom és a környezetvédelem világszerte egyre inkább az erdészkedő körorvost állítja előtérbe. Asztrov a hőse Jefremov moszkvai és Tovsztogonov Ienin- grádí előadásának. Ez volt az ösztönzője nálunk a Ványa bácsi korai és tökéletlen előképének, A Manó felújításának is a Katona József Színházban néhány éve, Cserhalmi György- gyel a címszerepben. A pécsi előadásban Asztro- vot a Cserhalminál semmivel sem kevésbé tehetséges Bali- kó Tamás játssza. Előnyös .fizikai adottságai és eddigi élettapasztalata elsősorban arra teszik képessé, hogy megmutassa ennek az okos, határozott és munkás férfinak az erkölcsi fölényét az unatkozó professzornéval és a nyavalygó, szerelmet kunyerá- ló Vojnyickijjal szemben. Az előadás nagy jelenete férfiason kemény és fegyelmezett búcsúja Jeléna Andrejevnától. Balikó ezen túl jelezni tudja Asztrov intellektuális fölényét is, Cserhalmi lelkes kis idealista Manójával szemben. így válik csak érthetővé, miért is írta át Csehov olyan radikálisan ezt a korai művét, s hogy miért lett Asztrov, a rendező, Nógrádi Róbertnek is megszenvedett, művészi áldp- zatok árán is megszerzett ideálja. Már ezért az élményért is érdemes Pécsre utazni. Mindennek ára van persze. A tizenkét év után a színházhoz visszatért Holl Istvánnak így sajnos csak egy negyvenhét éves Lear szerepe jut, aki tíz év elfecsérelt munkája és női miatt a világegyetemet teszi felelőssé. Ezt viszont változatlanul érdekesen csinálja. Oláh Zsuzsa éretten és kiegyensúlyozottan, jelentős színészi tudással oldja meg a három férfi között hányódó szépasszony elég halványan megírt szerepét. Labancz Borbála hibátlan és megnyerő dadus alakítását már említettük. Hasonlóan megnyerő volt a tehetséges Maronka Csilla Szonya szerepében. Hibátlan munka Újlaky Lászlóé, a professzor nem rászabott télikabátjában. Hruby Mária jelmezei találóak és ízlésesek. A díszlettervezőnek címzett szavak is csak a szemléletre és nem a színvonalra vonatkoznak. A pécsi bemutató a darab Háy Gyula készítette fordítását vette alapul. Szép tiszteletadás ez egyik jelentős drámaírónk és a negyvenes-ötvenes évek magyar Csehov-kul- tusza fő ideológusának emléke előtt. Nem hallgatható el azonban, hogy a 'szöveg a — nem is mindig szerencsés kézzel végrehajtott — javítgatások ellenére sem felel meg ma már a követelményeknek. Peterdi Nagy László Fotó: Proksza László Két óra Puskin dédunokájával A nagy orosz költőnek, Alek- szandr Szergejevics Puskinnak egyetlen dédunokája él Moszkvában, aki férfiágon „közvetlen” leszármazott. A megjelölt időben már ott állok a zárt ajtók előtt. Alacsony, sovány férfi enged be, akiről semmiképpen se lehetne kitalálni, hogy hetvenegy éves. Nyájas és szívélyes ember. — Grigorij Grigorjevics, szerintem ön nem hasonlít világhírű ősére. Lehetséges, hogy fiatal korában megvolt a hasonlóság? — Nem, egyáltalán nem. De az apám egészen másképp nézett ki; rajta az emberek észrevették a szemmel látható egyező vonásokat. Bizonyára nem véletlenül hívta meg őt Opekusin szobrász, hogy álljon modellt a költő készülő szobrához. Igen, ahhoz, ami ma a Puskin téren áll Moszkvában . . . A kellemes kis szobában, amit stílszerűen Puskin számos grafikája, rajza és plasztikája díszít, engem leginkább egy családfa lepett meg, amit maga a ház ura készített el. Puskinnak 1982-ben 238 leszármazottja volt, akik különféle országokban éltek: Belgiumban, Franciaországban, Angliában, Svájcban, az NSZK-ban, Marokkóban, az USA-ban, de még a Hawaii-szigeteken is. És ahogy említettük: Grigorij Puskin az egyetlen egyenesági férfileszármazottja a költőnek. Nagyon büszke erre, de azért egy kicsit neheztel is a fiára, Alekszandrra, akinek még nincs gyereke. Igaz, Grigorij lányának, Júliának van két fia. — Dehát az női ág lesz — zsörtölődik Puskin. — Mi nagyon szerettük volna, ha a fiúág folytatódik . . . Grigorij Puskin gazdag és szép életet mondhat magáénak. A harmincas években fejezte be a mezőgazdasági főiskolát. Laboránsként dolgozott, majd jött a háború, a honvédő háború ... — A nagyapám, Alekszandr Alekszandrovics az 1877—78- as.orosz—török háborúban vett részt. Az apám, Grigorij — az orosz—német fronton vezényelt eqy ezredet az első világháborúban. Nekem meg minden háborúk legnehezebbike, a nagy honvédő háború jutott. 1941- ben egy partizánalakulat tagja lettem. Volokolamszk környékén tevékenykedtünk: felderítő voltam. Aztán a nyugati fronton harcoltam, meg az Ukrán Fronton. Kétszer sebesültem meg, a hadnagyi rangig vittem, de mindez semmi az őseimhez képest. A nagyapám nyugállományba vonulásakor vezérőrnagy volt, az apám meg ezredes. Ő egyébként az októberi forradalom idején átállt a bolsevikokhoz. Vendéglátóm jelentős relikviák tulajdonosa. Közéjük tartozik egy gyönyörű világosbronz tintatartó. A költő idősebbik lányáé volt, s Tolsztoj használta, amikor az Anna Ka- renyinát írta. Még egy beüvegezett állóóra vonja magára a figyelmet, amit a költő szobra díszít. — Ezt az órát az édesapámtól kaptam — magyarázza Grigorij Puskin. — Neki meg a barátai hozták el az egykori Carszkoje Szelóból, a későbbi Alekszandrovszki líceumból. Puskin dédunokája hosszú évek óta rendszeresen részt- vesz minden Puskin-ünnepsé- gen, de leginkább azokon, amelyeket a költő születésnapján rendeznek. Baráti kapcsolatok fűzik az ismert Puskinés Lermontoy-rajongó Iraklij Andronyikovhoz, de más szovjet irodalmárokhoz Is. — Melyik az ön legkedvesebb Puskin-műve? — Mindet szeretem, de leginkább a Jevgenyij Anyegint. — És végül: mi a kedvenc időtöltése, a hobbija? — Őszintén szólva: nekem ilyenem nincs. Az egyetlen „vesszőparipám" és az életem legfontosabb elfoglaltsága —a dédapám, Alekszandr Szergejevics Puskin irodalmi munkás, sága. Kép és szöveg; APN Fordította Hajzer Lajos Korszerűsített továbbképzés Kutatási eredmények az orosz nyelv- és irodalomtudományi tanszéken Minden szakterületre, de az idegen nyelvekre fokozottan érvényes az a megállapítás, hogy a diploma kézhezvétele csak egy pillanatnyi állapot jelzésére szolgál. Ennek megfelelni tudósban, ismeretekben csak úgy lehet, ha szervezetten és egyénileg, de mindenképpen rendszeresen foglalkozik az adott nyelvvel a már oktató nyelvtanár. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kar orosz nyelv- és irodalomtudományi tanszékén az idén fejeződött be az a több éves kutatási program, amelynek alapvető célja az orosz nyelv tanulási-tanítási folyamatban - elsősorban az előképzés és a szaktanári továbbképzésen — olyan tartalmi és szervezeti korrekciók kidolgozása volt, amelyekkel a korábbiaknál jobb segítséget tudnak nyújtani a felvételire jelentkezőknek és szaktanároknak. A kutatást felmérés előzte meg, és az eredmények igazolták azt a feltevést — és tapasztalatot —, hogy a szaktanárok továbbképzése nem eléggé hatékony. A megkérdezett ötszáz szaktanár többsége elmondta, hogy családi és munkahelyi kötelezettségeik miatt nincs vagy alig marad idejük otthon az önképzésre. A kutatási programban - a tanszék vezetőjének, dr. Misky Györgynek az irányításával és a Baranya Megyei Pedagógiai Intézettel karöltve - olyan továbbképzési formát kívántak kidolgozni, amellyel közvetlen és közvetett kapcsolatot tarthatnak fent a tanárokkal. Kétéves kurzusokat szerveztek, havonta egy alkalommal személyesen is találkoztak a pedagógusokkal. Az első évben az orosz nyelvvel, a második esztendőben pedagógiai ismeretekkel foglalkoztak. A továbbképzést szak- dolgozattal zárták. — Az idegen nyelv teljesebb birtoklásához feltétlenül szükséges az élő, a változó nyelv ismerete, nyomon- követése. A tanfolyamainkon sokat foglalkoztunk országismerettel, nyelvismereti országismerettel. Olyan szituációkat teremtettünk, amelyekben az élő nyelvet kellett használni. Beszéltünk például a diákzsargonról, vásárlásról, a közlekedésről, „főzőcskéről". Megismertettük a hallgatóinkat az újabb nyelvészeti irányzatokkal, alapvető nyelvpedagógiai, metodikai, nyelvészeti, irodalmi ismeretekkel — mondja dr. Misky György. A tanfolyamok végén kérdőíveket töltöttek ki a tanárok, és ezeken kifejtették a véleményüket, mit tartanak jónak a kurzuson, vagy mi az, amit hiányolnak. Kérésükre vezették be például a videomagnóra felvett bemutató elemzését. * — Két évvel ezelőtt fejeztem be a tanfolyamot, örültem neki, főleg azért, hogy ismét hallgathattam orosz nyelvű előadásokat. A főiskolát 1976-ban fejeztem be, nagyon ráfér az emberre a felfrissítés - mondja Nagy Mária, aki a komlói Steinmetz Miklós egészségügyi és közgazdasági szakközépiskolában tanít oroszt és pszichológiát, a kollégiumban pedig, ahol főállású nevelő, orosz szakkört vezet. — A tanfolyamon hallottakat fel tudta használni a munkájában? — A nyelvtani gyakorlatokat igen. — Maradt-e a tanfolyam után hiányérzete, volt-e olyan terület, amit még szívesen látott volna a programban? — A kedvencem az irodalom, talán ezért is éreztem úgy, hogy a mai szovjet irodalomba nagyobb betekintést nyújthattak volna az előadások. Kaurekné Magassy Csilla a pécsi Egyetem utcai Álta-, lános Iskolában tanít. Szintén 1976-ban fejezte be a főiskolát és ő is két éve járt a tanfolyamra: — Mindenképpen hasznosnak, jó önképzési megoldásnak tartottam. Igen tetszettek az országismereti gyakorlatok, az óráimon a gyerekek is igen élvezik, így lehet közelhozni hozzájuk a tanultakat. Ami nekem feltűnt, hogy kicsit túl sokat nyelvtanoztunk. * A tanszék oktatói több tanulmányt írtak a kutatás' program ideje alatt, amelyeket eddig hat kötetben gyűjtöttek össze és kísérleti tananyagként átadták a tanfolyamok hallgatóinak is. A Tankönyvkiadónál jelenik majd meg a hiánypótló orosz—magyar metodikai szakszótár; Tiszóczky Csaba, Sáfár Béláné, Misky György munkája. A szótár külön érdekessége, hogy a szavakat mondatokban alkalmazva is bemutatja. A tanszék és a megyei Pedagógiai Intézet továbbképzésén pécsi és Pécs környéki tanárok vettek részt. Idén ősszel a Tanárképző Kar volt az első helyszíne annak az országos, bentlakásos időszakokkal gazdagított továbbképzésnek, melyen az általános és középiskolákban tanító nyelvtanárok vesznek részt. A kar idegen nyelvű tanszékeinek a feladata, hogy a régió nyelvtanárainak évközi munkáját megszervezzék, összeállítsák. Az orosz nyelvi tanszék is elkészítette a programot, tanfolyami tapasztalataikra is támaszkodva. „Saját" továbbképzésüket most nem folytatják, mert egyszerűen nem lenne annyi oktatójuk, hogy mindegyik feladatnak eleget tegyenek. A felvételi előkészítő kurzust olyan módon szervezték meg, hogy a felvételi előkészítőre jelentkezettekkel levelező kapcsolatot is tartanak. — Minden fórumon mindenki szóvá teszi, hogy nem eléggé hatékony az idegen- nyelv-oktatásunk. ön szerint mi a „titka" a megfelelő nyelvtanításnak? — Általában a módszerektől várnak újat, pedig nem ez a legfontosabb szerintem. A tanár felkészültsége, képzettsége, szuggesztív egyénisége, az, hogy hetente hány órában tanulják a nyelvet, meghatározóak lehetnek. Amit szintén annyiszor elmondtunk már: naponta 20—25 percet foglalkozzanak a tanulandó nyelvvel, és ez nemcsak a hallgatókra, hanem a mór végzettekre is értendő. A nappalis hallgatóink egyébként igen kedvező helyzetben vannak, mert harmadévben, részképzésen, a Szovjetunióban is tanulnak. A továbbképzések pedig a felfrissítést, a tudás bővülését segítik. B. A.
