Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
1985-11-06 / 305. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli flcrolo XLII. évfolyam, 305. szám 1985. november 6., szerda Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 300 diák kulturáltabb környezetben Felavatták a felújított siklósi szakmunkásképzőt Több tanulót vehetnek fel Jövőre kőfaragókat is képeznek A tartalomból: Egyéves aGyermekhotel (3. oldal) Ötvenezerrel több sertés kell, mint tavaly (6. oldal) Év végi hajrában a fuvarozók __________(3. oldal)_________ M ihail Gorbacsov befejezte tárgyalásait George Shultzcal Moszkvában George Shultz amerikai külügyminisztert fogadta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. (Telefoto—TASZSZ—MTI—KS—DN) Takács Gyulának, a Baranya Megyei Tanács V. B. elnökhelyettesének megnyitó beszédével kezdődött tegnap délután az 500-as számú Zrínyi Miklós szakmunkásképző Intézet siklósi kihelyezett iskolájának épületátadó ünnepsége. Alig több mint egy éves munka után, már június végére befejezték a régi iskolaépület teljes felújítását, bővítését. A csaknem 300 diák szeptembertől kultu’ál- tabb környezetben, tágas osztálytermekben sajátíthatja el az ismereteket. A rekonstrukció 7 és fél millió forint értékű, melyből 3 és fél millió az állami támogatás, a többi pedig a városi tanács és a környező üzemek hozzájárulása. Nem csekély az a félmillió forint értékű társadalmi munka sem, melyet a tanulók vállaltak. A diákok többnyire szakmunkát végeztek; a bútorasztalos szakmára készülők a 240 négyzetméternyi fa falburkolatot, a kőművestanulók a teljes külső meszelést, a vasastanulók pedig a vaskorlátokat készítették el. Amikor pedig szeptemberben a tantermek bebútorozása okozott gondokat, rövid idő alatt legyártották azt a 110 darab kétszemélyes tanulóasztalt, amelyet az 1478 forintos bolti árral szemben 300 forintból hoztak ki. Nem maradtak el hát a kö- szönetek, jutalmak, elismerések, melyekből kijutott a diákoknak és az anyagi támogatást nyújtó vállalatoknak és intézményeknek egyaránt. Utóbbiak között volt például a Tenkes Bútorgyár, a Pannonvin Borgazdasági Kombinát és a Mezőgép Vállalat villányi üzeme, valamint a Ganz Műszerművek vajszlói egysége. A bővítés egyik legfontosabb eredménye, hogy a megváltozott körülmények között nőhet az iskolába felvettek létszáma, így például jövőre már beindulhat a kőfaragó szakmunkások képzése is. Takács Gyula megnyitója után — melyben beszélt a siklósi iskola önállósodásának szükségességéről és lehetőségeiről — az intézmény igazgatója mondott köszöntőt, s az ünnepséget a diákok, és a siklósi Művelődési Központ énekkarának nívós műsora zárta. Balog N. Ülésezett az országgyűlés település- fejlesztési és környezet- védelmi bizottsága Kedden a Parlamentben — Straub F. Brúnó akadémikus elnökletével - ülést tartott az országgyűlés településfejlesztési és környezetvédelmi bizottsága. A testület az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, illetve az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke előterjesztése alapján megvitatta a budapesti agglomeráció regionális rendezési tervét, valamint a levegőtisztaság-védelemről szóló jogszabály korszerűsítésével kapcsolatos elképzeléseket. Az új regionális rendezési terv kidolgozását 1983-ban rendelte el az Állami Tervbizottság. A tervezésre vonatkozó fejlesztési koncepciót a kormányzat és az illetékes tanácsi szervek 1985-ben jóváhagyták és társadalmi vitára bocsátották. Az elhangzott észrevételeket a tervezők figyelembe vették. A regionális rendezési tervnek — amely a fővárosra és a környezetében lévő 43 településre készült - fő feladata, hogy a várható fejlődés területi vonatkozásait az ágazati kapcsolatok és összefüggések figyelembe vételével hosszú távra, körülbelül az ezredfordulóig meghatározza. Erre azért van szükség, mert alapvető népgazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy az ország települései a köztük lévő munka- megosztás alapján összehangolt rendszert alkossanak; a településeken belül az egyes területek felhasználása tervszerűen, a helyi adottságok figyelembevételével történjék. A regionális rendezési terv éppen ennek a koordinációnak elősegítését, műszaki megalapozását szolgálja - hangzott el az ülésen. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára kedden Moszkvában fogadta George Shultzot, oz Egyesült Államok külügyminiszterét. Shultz a novemberi genfi szovjet—amerikai csúcs- találkozó előkészítésére hétfőn érkezett munkalátogatásra a szovjet fővárosba. A nyílt, tárgyszerű légkörben lefolyt találkozón, amelyen részt vett Eduard Sevardnadze, a Szovjetunió külügyminisztere, a szovjet—amerikai kapcsolatok kérdéseit és a jelenlegi nemzetközi helyzetet tekintették át. Az SZKP KB főtitkára megállapította, hogy a szovjet vezetés nagy jelentőséget tulajdonít a kitűzött genfi találkozónak. Az a véleménye, hogy építő, tárgyszerű csúcstalálkozó hozzájárulna a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok javulásához, a világhelyzet szilárdabbá tételéhez. A Szovjetunió véleménye szerint — mutatott rá Gorbacsov — a csúcstalálkozón a figyelmet főleg a biztonsági kérdésekre kell összpontosítani, s elsősorban a legfontosabb feladatok megoldására, az űrfegyverkezési hajsza megakadályozására, a földi fegyverkezési hajsza megállítására kell törekedni. Lényeges, hogy mindkét részről törekedjenek a katonai veszély csökkentésére, a feszültség enyhítésére. Vezető helyen foglalkoznak az amerikai tömegtájékoztatási eszközök George Shultz külügyminiszter moszkvai, Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan csúcstalálkozóját előkészítő tárgyalásaival. Kedden reggel mindhárom nagy amerikai televíziós hálózat helyszíni tudósításban számolt be arról, hogy az SZKP KB főtitkára fogadta az amerikai külügyminisztert. Bár a jelentések nem közölnek részleteket a tárgyalások érdemi részéről, aláhúzzák, hogy mindkét fél eredményeket kíván elérni a két hét múlva sorra kerülő csúcstalálkozón, s ennek részleteiről próbálnak most megegyezésre jutni. Az amerikai sajtóban változatlanul számos hírmagyarázat lát napvilágot Gorbacsov és Reagan találkozójának esélyeiről. Sajtóértekezleten számolt be kedden Moszkvában George Shultz amerikai külügyminiszter Mihail Gorbacsovval és Eduard Sevardnadzeval folytatott tárgyalásairól. Az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy a szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalások légköre „élénk, őszinte és szívélyes” volt. George Shultz, az Egyesült Államok külügyminisztere kedden befejezte tárgyalásait Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszterrel és elutazott Moszkvából. Ünnepi megemlékezés a Mecseki Szénbányáknál ünnepi megemlékezést tartottak november 5-én a Mecseki Szénbányáknál is a nagy októberi szocialista forradalom győzelmének 68. évfordulója alkalmából. A központi emlékünnepség színhelye ezúttal a Vasas Bányaüzem D. utcai Munkásklubja volt. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után megnyitót Lip- pert József Vasas Bányaüzem pártbizottságának titkára mondott. Az ünnepi beszédet dr. Gábor János, a Mecseki Szénbányák pártbizottságának titkára tartotta. Beszédében az SZKP programtervezetéről is szólt, ezzel kapcsolatban a termelő munka hatékonyságának, minőségének és intenzitásának a javítását hangsúlyozta. Az ünnepi eseményen felszólalt Vagyim Csernyenko, az egyik szovjet alakulat képviseletében. Az ünnepi műsoron közreműködtek a Pécsi Nemzeti Színház művészei. A József Attila Művelődési Központ Kodály Zoltán férfikórusát Ivasivka Mátyás, míg a Vasas Bányaüzem fúvószenekarát Schlégl Antal karnagy vezényelte. Ez alkalomból az MSZBT helyi csoportja ,,A Szovjetunió ma", a komlói BDSZ Körzeti Könyvtár „A szovjet irodalom” címmel kép- és könyvkviállítást nyitott. A kiállítások vasárnapig tekinthetők meg naponta 14 20 óra között; Kitüntetési ünnepséget rendeztek tegnap Pécsett, a megyei tanács épületében. Dr. Földvári János, általános elnökhelyettes Labanc Borbála színművésznőnek átnyújtja a kcrmánykitüntetést. (Tudósításunk az 5. oldalon.) Fotó: Lauer Györgyi