Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)

1985-11-04 / 303. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! 75 csapat indult Égervölgyből Dunántúli napló XUI. évfolyam, 303. szám 1985. november 4., hétfő Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Hasznos párbeszéd volt A képen: a hazaérkezés pillanatában Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese köszönti Kádár Jánost.------TEGNAP-----­T ÖRTÉNT ObölmenH országok tanácskozása Hat, öbölmenti arab or­szág vezetője kezdett ta­nácskozást vasárnap este Maszkatban, az ománi fő­városban. A Szaúd-Arábiát, Kuvaitot, Bahreint, Katart, Ománt és az Egyesült Arab Emírségeket tömörítő Együttműködési Tanács négy éve alakult. A mostani csúcstalálkozó napirendjén az iraki-iráni háború témá­ja mellett valószínűleg gaz­dasági, nevezetesen az olajárakkal összefüggő kér­dések Is szerepelnek. Osztrák repülőterek biztonsága Kádár János hazaérkezett Az angliai látogatásról tájékoztató összefoglaló a 2. oldalon Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt főtitkára, az Elnöki Tanács tagja, a brit kormány meghívására tett hi­vatalos látogatását befejezve szombaton Londonból vissza­érkezett Budapestre. Kíséreté­ben volt Várkonyi Péter külügy­miniszter, a KB tagja, Bányász Rezső államtitkár, a Miniszter- tanács Tájékoztatási Hivatalá­nak elnöke, Karvalics László, a KB agitációs és propaganda osztályának, Kovács László, a KB külügyi osztályának helyet­tes vezetője és Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyet­tes. Kádár János fogadására a Ferihegyi repülőtéren megje­lent Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, Maróthy László miniszterelnök-helyettes, a Politikai Bizottság tagjai, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Kótai Géza, a KB külügyi osztályá­nak vezetője és Kamara János belügyminiszter, a KB tagja. Urbán Lajos közlekedési mi­niszter és Horn Gyula külügy- minisztériumi államtitkár, a Központi Bizottság tagja. Je­len volt David Hough Colvin, Nagy-Britannia és Észak-íror- szág Egyesült Királyság buda­pesti nagykövetségének ideig­lenes ügyvivője. Angol lapok írják a látogatásról A szombati angol lapok fényképes tudósításokban szá­moltak be Kádár János előző napi programjáról, a Sains- bury élelmiszeráruhózban tett látogatásáról, valamint a saj­tóértekezleten elhangzottakról. A The Guardian szerint az MSZMP főtitkára „lefegyverző könnyedséggel és kedvesség­gel" válaszolt a kérdező újság­íróknak, „az enyhülés szelle­mét vitte be a konferenciate­rem falai közé” - írta a libe rális lap. A Financial Times anyaga a sajtókonferenciának a Közös Piacra vonatkozó részét emelte ki, hangoztatva: „Magyaror­szág még mindig érdekelt ab­ban, hogy kétoldalú megálla­podást kössön a Közös Piac­cal." A The Daily Telegraph — címoldalán - rövid tudósítást közölt, amelynek ezt a címet adta: „Kádár jól kijött That­cherrel”. A szöveg kiemelte, hogy Kádár János látogatása lépés volt az enyhültebb és jobb kétoldalú kapcsolatok, valamint a nagyobb 'arányú kereskedelmi csere felé. Magyar—mongol tárgyalások Budapesten Dzsamszrangin Dulma mon­gol külkereskedelmi miniszter november 1. és 3. között tár­gyalásokat folytatott Budapes­ten. Vendéglátójával, Veress Péter külkereskedelmi minisz­terrel áttekintették a kétoldalú gazdasági-kereskedelmi kap­csolatok aktuális kérdéseit és aláírták az 1986—1990. évekre szóló hosszú lejáratú árucsere­forgalmi és fizetési megálla­podást, valamint az 1986. évi árucsereforgalmi jegyzőköny­vet. Az aláírt okmányok a két or­szág közötti árucsereforgalom további bővítését irányozzák elő. Hazánk főleg gépeket, műszereket, szövetet és gyógy­szereket szállít Mongóliába, míg behozatalunkban elsősor­ban állati eredetű nyersanya­gok és késztermékek, valamint ásványi termékek szerepelnek. November 7. Kupa-túra Díjátadás szerdán Ausztria nemzetközi re­pülőterein fokozzák a biz­tonsági inézkedéseket, hogy megelőzzék az esetleges terrorista akciókat — kö­zölte vasárnap Kari Blecha, a bécsi kormány belügymi­nisztere. A legkorszerűbb röntgen-átvilógító berende­zések üzembe helyezése mellett növelik a reptéri vá­rócsarnokokban szolgálatot teljesítő civilruhás detek­tívek számát is. Ausztriában Bécs, Linz, Graz, Innsbruck ■ és Klagenfurt repülőtere j bonyolít le nemzetközi for- ■ galmat. Súlyos ellentétek Nagyon súlyosnak minő- : sítette a NATO főtitkára azt az ellentétet, amely Gö- | rögország és Törökország között áll fenn a ciprusi kérdésben és az Égei-ten- ■ ger térsége feletti szuvere­nitás ügyében. Lord Car­rington, aki hétfőn kezd ötnapos látogatást Török­országban, az Anatolai hírügynökségnek adott nyi­latkozatában úgy véleke­dett, hogy az ellentétek csak tárgyalásos úton old­hatók meg, de saját meg­látása szerint jelenleg egyik fél sem vélekedik úgy, hogy itt lenne a meg­oldás ideje. A görög—tö­rök vita politikai és katonai károkat is okoz a NATO- nak — mondta Carrington. Talán a szombati eső riasz­tott el harminc csapatot a száznál is több nevezettből, pedig vasárnap délelőttre igazi kirándulóidő lett. A Pécs Városi KISZ-bizottság és a vá­rosi úttörőelnökség által meg­hirdetett November 7. Kupa­túrán így is 75 csapat indult. Általános és középiskolások, szakmunkástanulók és dolgozók vágtak neki a közel nyolc ki­lométeres távnak. A rajtnál kapott térkép alap­ján a résztvevők az Éger-völgyi parkolóból öt kötelező állomást érintve haladtak a Patacsi-me- zőn, a Farkas-forráson át az úttörőtábornál levő célig. Az állomásokon lövészetből, grá­náthajításból, általános politi­kai-sport tájékozottságból mu­tatták meg tudományukat a tú­rázók. A kötelező állomásokon kívül az út vonalán elhelyezett öt tájfutó-bóját megtalálva plusz pontokhoz juthattak a csapatok. A táv menetideje fel­adatelvégzéssel együtt 145 perc. A szintidő túllépéséért pontle­vonás járt. Az iskolákon, munkahelyeken kívül egyéb közösségek is ne­veztek. Például a Pécsszabolcsi Általános Iskola ificsapata (tagjai az 506-os Szakmunkás- képzőbe, a Nagy Lajos Gimná­ziumba, a Vegyipariba járnak) és a Szabó István Úttörőház több szakkörének tagjai. Köztük a lövészek, akik — mint mond­ták — azért nem remekeltek a lövészfeladatnál, mert jobb fegyverekhez szoktak. A lövé­szek rendithetetlenségükről tet­tek tanúbizonyságot, amikor az 506-os szakmunkásképző tanu­lói velük szembe, visszafelé igyekezve arról akarták meg­győzni őket, hogy eltévesztették az irányt. Aztán az 506-osok is inkább az úttörőkre hallgattak, s így megérkeztek később a cél­ba. Nem úgy, mint az a két csapat, melynek tagaji kevésbé figyelték a jelzéseket, s egy el­ágazásnál nem a térképen be­jelölt útvonalon folytatták az állomás- és célmegközelítést. A verseny végeztéig, délután há­rom óráig, e két általános isko­lás gárda is előkerült. Az eredményhirdetés és a díjátadás november 6-án, szer­dán lesz a KISZ városi központi ünnepségén, a POTE aulájában. A Dunántúli Napló holnapi számában beszámolunk arról, hogy az ismeretanyagról szó- motadó totók és a teljesített feladatok, valamint a menetidő alapján kik nyerték el a No­vember 7. Kupát úttörő- és KISZ-kategóriában. L. Cs. K. Sok volt a malac, kevés volt a vevő a tegnapi pécsi vásáron. A szűcsöknél is sok nézelődő akadt. (Tudósítás az 5. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom