Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
1985-11-24 / 322. szám
Miben járunk hóban, fagyban? 3^ oldal Az áraknál szorít a cipő Világ proletárjai, egyesüljetek I vasárnapi Dunántúli napló XLII. évfolyam, 322. szám 1985. november 24., vasárnap Ara: 2,60 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja A magyar szakszervezeti mozgalom jövő februárban tartja 25-ik kongresszusát. Az előző kongresszus, illetve az 1980. évi megyei küldöttértekezlet óta eltelt időszak mozgalmi munkájának értékelésére hivatott megyei küldöttértekezletet tartott tegnap Pécsett székházában a Szakszervezetek Baranya Megyei Tanácsa. Az ágazati szak- szervezeti megyebizottságok képviseletében jelen lévő 127 küldöttel együtt részt vettek az értekezleten megyénk és Pécs párt-, állami és társadalmi szerveinek vezetői, köztük Lukács János, az MSZMP KB tagja, a Baranya Megyei Pártbizottság első titkára, Horváth Lajos, a Baranya Megyei Tanács elnöke, Szentirányi József, az MSZMP Pécs Városi Bizottságának első titkára és Piti Zoltán, a Pécs Városi Tanács elnöke, valamint a SZOT Elnöksége képviseletében Sólyom Ferenc titkár. A küldöttértekezlet tanácskozását Szokola Ferenc, az SZMT elnöke nyitotta meg. A Szak- szervezetek Baranya Megyei Tanácsának az első küldöttértekezlet óta végzett munkájáról készített írásbeli beszámolójához — amely joggal állapíthatta meg, hogy a szakszervezetek cselekvő részesei voltak a megyénkben végbement fejlődésnek, elért eredményeknek, munkájuk tartalmasabb, következetesebb lett — Neubauer József, az SZMT vezető titkára fűzött szóbeli kiegészítést. Ebben az eredmények, gondok, választási tapasztalatok elemzésén túl a jövő feladatairól is (Folytatás a 2. oldalon.) Tartalmasabb mozgalmi munka A szakszervezetek cselekvő részesei megyénk fejlődésének Baranya megyei szakszervezett küldöttttérttekezlett — TEGNAP — TÖRTÉNT Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Német Szövetségi Köztársaság kormányának meghívására az NSZK-ba utazott. Búcsúztatásánál a Ferihegyi repülőtéren megjelent Ernst- Friedrich Jung, az NSZK budapesti nagykövete. Orvos KISZ-titkárok négynapos országos tanácskozása kezdődött szombaton Siófokon, a KISZ Központi Bizottsága Értelmiségi Fiatalok Tanácsa rendezésében. A megnyitón ott volt Hutás Imre egészségügyi minisztériumi államtitkár. A résztvevők az oktatókórházak helyzetéről, az ott végzett munkáról és a fiatal orvosok továbbképzéséről cserélték ki gondolataikat, tapasztalataikat. A tanácskozáson a KISZ időszerű feladatait Hubai László, a KISZ Értelmiségi Fiatalok Tanácsának titkára ismertette. * Száz felnőtt és hatvan gyermek látogatta tegnap a pécsi Akvárium és Terrá- riumházat. A kora délután érkezők azt is megfigyelhették, hogy miként cserélik, frissítik a halak vizét. Most már a kabátokat sem kellett kézben vinniük a meleg, páradús levegőjű pincerendszeren, mivel egy látogatói javaslat nyomán — a pénztárral szembeni falon — fogasokat helyezett el a közelmúltban a Mecseki Kultúrpark. így szóra J rtó mindig rövidebbre húzza a nyakát, ha a papa közeledik. Eddig több volt a szidás, a pofon, mint a simogatás. Ezért simogatásnál is behúzza a nyakát. Beidegződés. Varga kartárs feláll és vigyázzba kapja magát, amikor hivatali főnöke átmegy a szobán. Hát igen, elöljáró balról. Egészségi okok miatt szerelt le nemrégen a hadseregből. Barátaimnál beidegzetten balra keresem a fürdőben a villanykapcsolót. Jobbra van! — figyelmeztetnek. Egyforma lakásban élünk, de az övéké a mi lakásunk tükre. A protokollra termett főosztályvezető sohasem téved. Mindig ballal nyújtja A labdát emiatt nem tudta megjátszani. Cseri László (elvétele Túri a levegőben, szabálytalanul szerelték. Igazságos döntetlen FTC—PMSC 1-1 (0-0) Újmecsekalja, 14 000 néző. V.: Nagy M. FTC: Zsiborás — Hámori (Simon, a szünetben), Pintér, Keller — Bánki, Szántó, Strausz, Takács — Kvaszta (Zsinka, az 59. percben), Pal- kovics, Kincses. Edző: Dalnoki Jenő. PMSC: Bodnár — Kónya, Torna, Róth A., Brezniczky dr., — Megyeri, Túri, Bendes (Czérna a 62. percben), Lő- rincz — Mészáros, Dobány (Lovász, a 62. percben). Edző. Garami József. Már az első percben munkája akadt Bodnárnak, Kvaszta 10 méteres lövését kellett szögletre ütnie. A 13. percben Kónya beadása után Túri 13 méteres lövése egy FTC védőn megpattant, úgy került a labda az alapvonalon túlra. A 20. percben Róth A. 11 méteres fejese suhant el a jobb kapufa mellett, öt perc múlva Dobány parádés keresztlabdát adott a jobb oldalon fellopakodó Megyerinek, aki azonban elrontotta az akciót, hiába várták bent a társak a beadást. A 34. percben Lőrincz látványosan „fordított", 40 méteres indítással ugratta ki Mészárost. A válogatottjelölt lecseleze magát az alapvonalig, onnan begurított. Kelleren és Zsiboráson átperdült a labda, a háló felé tartott,. Szántó azonban a gólvonalon tisztázott. A 37. percben ügyes szabadrúgás-variáció után, Lőrincz középen kilépett. A 11- es pontról bődületes erővel lőtt, a kiinduló Zsiborás feltartott kezéről a labda a keresztléc fölé vágódott. A mérkőzés addigi legszebb jelenete volt. Szünet után, az 57. percben Bánkitól Szántó kapott jó átadást és 12 méterről óriási gólt lőtt a bal felső sarokba. (1-0). A 68. percben egyenlített a PMSC. Czérna ívelt be, a fejelni akaró Róth A.-t Kincses az 5-ös sarkánál ellökte. A játékvezető habozás nélkül a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Túri a kapu bal oldalábc helyezte. (1-1). Találkozás egy magyar világsztárral Sass Sylvia festményeinek első nyilvános bemutatója nyílott Pécsett. (4. old.) „Az ördög bibliája" Kínától Amerikáig Egyedülálló kártyagyűjteményt vásárolt a Janus Pannonius Múzeum hely- történeti osztálya. (4. old.) (Folytatás a 8. oldalon.) át az oklevelet, a kitüntetést. Jobbra máris kezet fog. Beidegződés. Tóni bácsi, a jó hangulatú istenszolgája fél évszádon át nem váltotta át a keresztvetés irányát pravoszlávra. Az öreg Kerekesnek hiába másodszor hívták vissza, mert szükség volt rá. Hajdanán egyszer felemlítették neki, hogy időnként eljár a templomba. Nem tagadja. Igaz, hogy nem vallásos, dehát a családi hatás, neveltetés. Minap derűs öniróniával Beidegződés mondja el minden reggel a felesége, hogy a műszak után balra induljon hazafelé a gyárkapuból. Kerekes bácsi háttal tolat ki a bicajjal a kapun. így esik balra a Homokgyöngye borozó. Irénke, a vállalat közismerten megbecsült gépírónője pontos, diszkrét, tiszta munkát végez. Panasz még soha nem volt rá. Nyugdíjas a hetven kapujában, mesélte: Képzeljétek, milyen a szokás hatalma. Jövök' ki a templomból. Látom, ott a persely. Automatikusan nyúlok az erszényembe, kiveszek két kétforintost és egy egyest. És teszem a perselybe. Tudjátok miért? Ügy megszoktam reggelenként, hogy itt bent öt forintot kell kávézás utón a perselybe tenni... Benkő Károly