Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)

1985-11-21 / 319. szám

1985. november 21., csütörtök Dunántúli napló 3----------------------------------------------------­-----------------------------------------------------------------------------­S iker Olaszországban w A Komlói Pedagógus Énekkar Forliban A fiatalok és a zene éve az idei esztendő. Ebből az alkalomból rendeztek nem­zetközi találkozót Olaszor­szágban. A november 5-től 9-ig tartó hangversenysorozat színhelye Forli, a százezer lakosú rorflagnolai város volt. Franciaország, Anglia, Bel­gium, Spanyolország, az NSZK, Olaszország és Ma­gyarország fiatal muzsikusai, énekesei találkoztak itt. Hazánkat a Komlói Peda­gógus Énekkar képviselte. Az 1978-ban alakult kórus Sza­bó Szabolcs karnagy vezeté­sével már többször szerepelt külföldön. Énekeltek Cseh­szlovákiában, az NSZK-ban, Lengyelországban, Ausztriá­ban, Franciaországban éj Forliban is ismerősként kö­szöntötték a baranyaiakat. A komlóiak először a Magna Instituto Magistrale aulájában hódították meg a zenét szerető és értő olaszo­kat. Műsoruk, amely felöleli a gregorián és a kortárs ze­neszerzők műveit is, megle­petés volt. A közönség elra- gadlatással beszélt a kórus­ról. Az II Forlivese — a helyi újság - kritikusa így írt pél­dául: „Igaz, hogy a nyomta­tott kotta meghatározza a hangokat, a dinamikát, a tempót, ám, ha azt akarjuk, hogy előadásunk érthető le­gyen, érzelmeinkre kell tá­maszkodnunk. A Komlói Pe­dagógus Kórus az emberi ér­zelmek teljes skáláját vonul­tatta lel, úgy válogatták ősz- sze a dalokat, hogy azokból a büszkeség, a fájdalom, az öröm, a derű, az elmélkedés és a humor se hiányozzon. És, ha igaz, hogy a zene fej­leszti a jellemet - ahogy a régi görögök vallották -, a komlói kórus szereplése hal­latán mindenki gazdago­dott.­A fesztivál legrangosabb eseménye volt a november 7-i koncert a tanács díszter­mében. Itt a komlóiak nyitot­ták a műsort. Egyedül tőlük kértek 30 percnyi műsort, más együttesek 10—15 percig találkozhattak a közönség­gel. ,,A komlóiak bizonyították, milyen hajlékony, sokszínű, Unom hangszer az emberi hang — írta a kritika. — A taps, a sok-sok bravó arról árulkodik, nekik sikerült a sokféle arcot és álarcot öltő szépségből és igazságból a valódit lelismerni és a teljes élményt adni." E. K. Az Egyetemi Színpad bemutatója Optimista tragédia Rendkívül nehéz feladatra vállalkozott a pécsi Egyetemi Színpad amatőr társulata Vis- nyevszkij, szovjet szerző Opti­mista tragédia című, 1933-ban írt, az akkori idők politikai­ideológiai viszonyait tükröző színművének eljátszásakor. A darabban megfogalmazott fo­lyamat ugyan máig is időszerű, de a megírás óta eltelt idő olyan tapasztalatokkal is szol­gált, amelyeknek arra kellett késztetniük a rendezőt, hogy az Írói látásmódtól eltérően viszo­nyuljon az eredeti műhöz. Ba- gossy László rendezésében több helyen is felfedezhetjük ennek nyomait, mégis - az a két előadás, amit láttam, in­kább jól és jobban kidolgo­zott jelenetek füzére, sokszor kapcsolatok nélküli egymás­utánja volt, mintsem egészé­ben meggyőző színházi élmény. Történik, hogy a tizes évek végén kommunista komisszár­nőt helyeznek egy olyan tenge­részalakulathoz, ahol az anar­chisták tartják kezükben a ha­talmat. Adott lenne tehát a két ellenpólus, a kétféle eszme ve­zetőjének küzdelme, viszonya egymáshoz és a beosztottak­hoz. A színmű azonban arról a pozitív folyamatról szól, amely a drámában direkten, az elő­adásban árnyaltabban megva­lósítva a tengerészek életében bekövetkezik. A két parancs­nok nem enged, a történelmi szükségszerűség győz — sugall­ja Visnyevszkij. A végén lelövik az elveiben sziklaszilárdan hí­vő és eszerint cselekvő komisz- szárnőt, meghal legodaadóbb híve, a finn is, viszont a tenge­részek közösségében végbe­ment ideológiai változások — az írói szándék szerint — opti­mistává teszik ezt a napi tra­gédiát. Bagossy László rendezése alapjában követi az író gondo­latmenetét. A szituációt azon­ban annyiban árnyalja, hogy megpróbálja megértetni az anarchisták indítékait is. Arra törekszik, hogy ne legyenek egyértelműen „rosszak és bu­ták", hiszen akkor nem is oly nagy művészet legyőzni őket. Ironikus elemekkel bonyolítja, lassítja viszont a komisszárnő által képviselt új eszme hatásá­nak folyamatát, A jelenetek- végi, akkori stílusnak megfele­lő, szoborszerűre merevedett pil­lanatoknak, néhány más ügyes metakommunikativ jelzésnek napjainkban van igazán hu­mortartalma. Ugyanakkor a mai néző a komisszárnő komolyko­dó, acélos tekintetű viselkedé­sén is gyakran mosolyog. Ha az ő alakja is színeződött vol­na csekély távolságtartással, hihetőbbnek éreztük volna a fi­gurát. Annál is inkább, mert a dráma többi alakja is stilizált, önálló egyéniségük nincs, min­den szavuk az eszmékkel, és ezeknek a drámában elfoglalt központi helyével kapcsolatos. Nem akármilyen színészi mun­ka szükségeltetik tehát az ala­kok hiteles megformálásához. Az amatőr szereplők végig fe­gyelmezetten, legjobb tudásuk szerint játszottak. Teljesítmé­nyüket is segítette a T-alakú színpad, amely a játékot lát­ványosabbá, technikailag is zökkenőmentessé tette. Dávid Mariann a komisszámő szerepében hitelesen formálta meg a rendezői koncepciónak megfelelő szigorú és követke­zetes funkcionáriust. Alekszej, az egyéni megoldásokra is tö­rekvő „harmonikás" tengerész szerepében Besenczi Árpád te­hetséggel, vitalitással, sikere­sen játszott. Nagy része van ab­ban is, hogy az előadás az egyes jelenetek -között ritkán vesztett lendületéből. Stenczer Béla (az anarchisták vezetője) különösen akkor volt igen hatá­sos, amikor fölényeskedő főnö­köt alakított. Juhász László (parancsnok) teljesítményének értékét növeli, hogy szépen, tisztán beszél. A többi színész­nek is voltak nagyon szép pil­lanatai. Ez a tisztes színvonalú elő­adás megérdemelné, hogy töb­ben lássák a pécsi Nyári Szín­ház Anna utcai klubhelyiségé­ben. Bozsik László egy pályád kutatója! Iránytű Pályaválasztási füzet az általános Iskolásoknak Mivel szeretnél foglalkozni? Szeretnél-e másokról gondos­kodni? Erős vagy-e? Ki vagy mi legyen a munkád tárgya? Sze­reted-e, ha mindig új arcokat látsz magad körül? Nagy vagy kis közösségben szeretnél dol­gozni? Mennyire vagy érzékeny az időjárásra? Ezeken kívül még legalább száz kérdést tesz fel a pályaválasztás előtt álló általános iskolásoknak a szerző, Sarlós Katalin pszicho­lógus az Országos Pedagógiai Intézet új kiadványában, az Iránytű-ben. S ami a legfonto­sabb, úgy ad válaszokat, hogy az olvasót is válaszra készteti önmagáról. Ilyenfajta kérdések' hivatásu­kat gyakorló felnőttekben me­rülnek fel leginkább, amikor összehasonlítják magúkat mun­kájuk követelményeivel, s döb­bennek rá, milyen jó is lett volna, ha ezeket a pályavá­lasztásuk előtt teszi fel valaki nekik. Mert. ha választásra — és önvizsgálatra — kényszerül­nek, akkor talán kevesebb ki­térővel jutnak el a leginkább megfelelő hivatásukhoz. Nem hagyományos elolvasása ra szánt tehát e füzet, és hasz­nálni sem úgy kelt, ahogy a képes tájékoztatókat szokás, hanem azt igényli, hogy olva­sása közben minél gyakrabban álljon meg olvasója - akár minden mondat, kijelentés vagy kérdés után is —; elgondolkoz­ni azon, hogy esetében mit is jelent az? Mi az, ami abból reá vonatkozik? Milyen választ adna a feltett kérdésre? így lépésről lépésre haladva ön­maga tárhatja fel, fogalmaz­hatja meg. emberi tulajdonsá­gait pályaválasztása, leendő pályája szempontjából. Még nagyobb haszonnal tehet for­gatni kettesben, többesben, szülőkkel, nagyszülőkkel, bará­tokkal. A füzet fejezetei a pályavá­lasztás pillanatnyi és távlati szempontjait gyűjti logikus rendszerbe, kérdés—válasz for­májában: a munka tárgya (emberek, növények, állatok, anyagok-tárgyak, gondolatok); munkamódok (az anyag alakí­tása, gépek, berendezések mű­ködésének felügyelete, gépek összeállítása, szerelése, anya­gok felületének kezelése, díszí­tése; a föld megmunkálása. állatok, növények gondozása, tenyésztése, illetve termesztése, vegyi anyagok kezelése; kész­termékek eladása, értékesítése; mások kiszolgálása, kényelmé­nek biztosítása, ügyeinek inté­zése, informálása; mások gon­dozása, nevelése, ápolása). Munkakörülmények (gyakran szabad ég alatt; más emberek lakásán vagy munkahelyen; mindig ugyanazon a munkahe­lyen vagy mindig máshol). Mit tudsz önmagadról? (emberi kapcsolatok; másokra hatás; önállóság; jó lélekjelenlét, ta­lálékonyság; esztétikai érzék: kézügyesség; szemmérték stb.). Kivel beszélhetsz erről? (szü­lőkkel; osztálytársakkal; taná­rokkal, iskolai pályaválasztási felelőssel; a pályán dolgozó, szakemberekkel; a megyei pe­dagógiai intézetek pályavá­lasztási tanácsadó szakembe­reivel). Iskolaválasztás, tovább­tanulás. A közvetlen hangnemben megírt füzet vonzó képanyagán és kifejező grafikáján át köny- nyen kerül közel fiatal olvasói­hoz, akik az ilyen típusú infor­mációátadásra és -átvételre meglehetősen fogékonyak. S ha közülük valaki csak a jó­szándékú szemlélődő szintjén marad a füzet forgatásakor, akkor is sok információt kap­hat belőle, mivel a kiadvány reális képet kíván festeni az egyes szakmákról. A színes ki­advány könyvesboltban vásá­rolható meg. Cz.J. A meghívott halál Ha van nehéz, és a legna­gyobb gondosság mellett is beláthatatlan dokumentum- filmes téma, hát az öngyilkos­ság, A meghívott halál ilyen. „Hálás", hisz nézettsége ga­rantált, elemi borzongás, kí­váncsiság él mindenkiben s zömmel nem is valami olcsó, bulvárkíváncsiság, tényleg vá­laszt vár a néző a saját miért­jeire, véleménye megerősíté­sét, vagy megfontolandó ellen­véleményt. És hálátlan a té­ma, mert lezárhatatlan, leke- rekíthetetlen, személyes és tár­sadalmi tényezők, magán és közperspektívátlanság bogo- zódik éveken, olykor egy éle­ten át gordiuszivá. Hiába ren­dezhetők valamennyire a mi­értek, az okok hasonló csopor­tokba, hiába mutathatók fel a különböző öngyilkostípusok, s hiába igyekszik ez a tipológia lefedni a probléma egészét, a kísérlet szinte reménytelen. Az még elmondható, hogy ki miért szánta el magát a halál „meghívására", hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban, az viszont szinte elmondhatat­lan, hogy mitől lett tele a po­hár. Megmentett öngyilkosok­kal beszélget a szerkesztő-ri­porter Moldova Ágnes. Kor­rekt, jó kérdező, hagyja ala­nyait beszélni, de nem sok­kolja, nem kényszeríti viviszek- cióra. Láthatóan szakít az ed­digi „hagyományokkal", nem a téma kutatóira, szakértőire épít, hanem a kutatottakra, a szakértettekre, a legautenti- kusabbakra. így elmarad a szo­kásos „alapozás", a téma szá- mpkkal és mutatókkal való kö­rülbástyázása,- bár itt nem ár­tott volna, akár egy ügyes in­zert idejére is adatokat szol­gáltatni, hogy állunk más or­szágokhoz, saját múltunkhoz viszonyítva. Hogy pontosán hogy állunk. A felkért gyerek­statiszták szájába adott egy­két mondatnál alighanem fon­tosabb a szám — ez esetben! -, hogy 3-400 gyerek kísérel meg évente öngyilkosságot s ebből minden tizedik halálos. Jó, hogy a film nem akar fel­tétlenül megdöbbenteni, hogy hűvös és tárgyszerű marad a beszélgetésekben, bár ennek némileg ellentmond a túl sok filmes illusztráció: a bevágott gyomormosásrészletek, a kilá­tástalan rohanás az ország­úton, pl. inkább díszít, költőie- sít, mintsem funkcionál. Ilyen mennyiségben arra mutat, hogy nem érzi elég erősnek riportanyagát a rendező. A jogos szándék, hogy minél több típust felvonultasson; azzal a veszéllyel jár, hogy nem sike­rül igazán „jó" riportalanyo­kat találni, akik nemcsak haj­landók, hanem képesek is az önelemzésre. Kicsit mintha Moldova Ágnes is a típusok­hoz választotta volna' konkrét példáit, ahelyett, hogy igazán érdekes alanyait hagyta volna kibontakozni, azokat, akiknek a saját sorsukon túl a dolog­ra, a jelenségre magára is van szavuk. Persze, az ön­elemzés színvonala, az önis­meret mértéke akkor is jel­lemző valakire, ha alacsony ez a szint (hisz az öngyilkos­sághoz vezető okok között ta­lán nem is az utolsó), mégis úgy érzem, hogy a rendező „nem róluk, de általuk" mód­szere több olyan riportalany­nyal tudott volna igazán funkcionálni mint a rákbeteg óvónő, hisz a film a társada­lom felelősségét kutatta első­sorban, a környezetét, azt, hogy mit tesz és vesz észre, illetve nem vesz észre barát, munkatárs s azt, hogy az ön- gyilkosságig az esetek több­ségében nem a végleges ha­lálvágy miatt jut ' el valaki, hanem a figyelemfelhívás („se­gítsetek!") végletes és kocká­zatos módjaként választja. S ha csak ennyit, ennek tudato­sítását elérte Moldova Ágnes, már érdemes volt filmjét a té­mához képest szokatlan nyilvá­nosság elé bocsátani. Parti Nagy Lajos Népzenei tanfolyam Bonyhádon Népi hangszeres tanfolyam indul Bonyhádon, a művelődé­si központban. 12 évesnél idő­sebbek jelentkezését várják a kétéves tanfolyamra. amelyet havonta egy hétvégén s nyáron egy-egy tíznapos népzenei tá­bor keretében tartanak meg. A képzés elsősorban vonós alaphangszereken (hegedű, kontra, bőgő) folyik, (itt zene­iskolai előképzettség is szüksé­ges); megfelelő számú érdeklő­dő részére azonban egyéb hangszerekre is (tamburp, furu­lya, duda, tekerőlant stb.) ki­terjedhet az oktatás, citera ki­vételével. A tanfolyam vezetője Hal­mos Béla, oktatók a TÉKA és a MUZSIKÁS együttes tagjai. A második év végén a hallgatók vizsgát tehetnek és „C” kate­góriás működési engedélyt kapnak. Részvételi díj a jelent­kezők számától függően 2000— 3000 Ft között van. (A nyári tábor költségei nélkül.) Szállás-' ról gondoskodnak, ami étkezés­sel együtt önköltséges. Jelent­kezési lapot a rendező intéz­ménytől lehet igényelni. (Váro­si Ifjúsági és Művelődési Köz­pont, Bonyhád, Pf.: 16 —-. 7150). Részletekről decemberben rész­letes tájékoztatást küldenek a jelentkezőknek. A tanfolyam január közepén indul, jelentkezéseket még el­fogadnak. Képernyő előtt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom