Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)

1985-11-20 / 318. szám

1985. november 20., szerda Dunántúlt napló 3 Építkezők figyelmébe: új biztosítási forma A TÜZÉP-nél most szin­te minden építőanyag azonnal beszerezhető. Az építkezők prob­lémája inkább az, hogyan lehetne biztosítani az épít­kezés megkezdése előtt a telekre kiszállítaott anya­gokat. — Ez év elejétől vezet­tük be, vagyis még keve­sen ismerik a minden kockázatra kiterjedő biz­tosítást — mondja Miha- lik Imre, az Állami Bizto­sító Baranya Megyei Igaz­gatóságának osztályveze­tő-helyettese. —• Ez érvé­nyes minden véletlen, előre nem látható, balesetszerű károsító eseményből bekö­vetkezett kárra, kivéve a szándékos és súlyos gon­datlanságot. Ez a formula az építtetőknek, a munka­kivitelezőnek és az alkalmi munkásoknak is biztonsá­got nyújt. — Hogyan köthető meg? — Szükséges az építési terv új ház, emeletráépítés, toldalék, tetőtér-beépítés, tetőcsere esetében. Ezt a tervet be kell hozni a biz­tosítóhoz. Felújításnál, illet­ve engedélyhez nem kötött építkezésnél szóbeli beje­lentés alapján megköthető. Kiszámoljuk, hogy milyen értékű az épület kivitelezési költsége. Ennek, és a vár­ható építési időnek az alapján állapítjuk meg a biztosítási díjat. Például egy egyszintes családi ház esetén — várható költség 1,2 millió forint — házila­gos .kivitelben egy évre a biztosítási díj 3500 forint. Ezt előre kell fizetni. Most kötöttek egy 12 lakásos, hétüzletes társasházra, 22 hónapos építési időre szó­ló biztosítást — a díj 67 000 forint volt. Két rész­letben fizethetnek az ügy­felek tízezer forint felett. — Nézem ezt a kötvényt és sehogy sem tudok ki­igazodni rajta. Mire érvé­nyes, s mire nem? — Nehéz kiigazodni, tájékozódni belőle, ezért szívesen elmagyarázzuk. Beletartoznak a lopáská­rok is akkor, ha kétezer fo­rint feletti kár keletkezett rendszeresen ellenőrzött, el nem zárható helyen, tel­ken. Kéziszerszámokban, gépekben és bezárt helyi­ségekben tartott gépekért csak akkor, ha betöréses lopásból származik a kár, és erről rendőrségi beje­lentést is tett az ügyfe­lünk. — Azok is igénybe vehe­tik ezt a komplex biztosí­tást, akik OTP-s vagy taka­rékszövetkezeti kölcsönnel építkeznek? — Természetesen. Ezt az építés- és szerelésbiztosí­tási kötvényt elfogadják OTP-hitelfedeezti biztosí­tásként arra az időre, amíg az építkezés tart. De az OTP emellé megköti ügyfelével az épület- és háztartási biztosítást. Az AB beszámítja ezt a bizto­sítási formát a komplex biztosításba, úgy, hogy egy részét visszatéríti annak, aki komplex biztosítást köt. Hogy mégis mi a lénye­ge mindkettőnek? Az, hogy az ügyfél az építkezés ide­je alatt is biztosítja érté­keit, építőanyagait. Beköl­tözés után pedig a ház­tartási és épületbiztosítás automatikusan lép érvény­be. így a folytonos biztosí­tás állandó vagyonvédel­met nyújt számára. Ádám Erika Különös árokbetemetés A kőtömbökkel félig betemetett árok Pécsett, a Laskó utcában. Felvételünk a múlt héten ké­szült, a havazás előtt. Házsás kőtömbök a Laskó utcában Ki viseli a figyelmetlenség következményeit? mm Akinek nehéz a pohár... Csendes utcácska a Laskó utca a Pécsi Bőrgyár mögött. A nyugati oldalán egy sorház, a legtöbbjén a friss tatarozás félreérthetetlen nyomai lát­szanak, a keleti oldalán a gyár betonkerítése, annak a tövében pedig egy félig-med- dig betemetett vizesárok. A betemetés különleges valami, erre a Laskó utcaiak hívták fel a figyelmünket. Mázsás, két­mázsás kőtömbök hevernek szerteszét némi földdel lefed­ve. Lehet-e ezekkel tisztessé­gesen betemetni egy árkot? özvegy Tóth Imrénével a 20- as számú ház előtt váltunk szót. Ö meséli, hogy már rég szerették volna betemetni ezt az árkot, amely hosszú-hosszú évek óta nem vizesárok. Gon­doltak a felújított házakról le­kerülő vakolat odahordására is, de nem engedélyezték. — Most meg nézze csak, mi van itt — és egy kocsirako­mányra való kőrakásra mutat, amit odazuttyantottak valami­kor a fiatal jegenyék tövébe, de hogy ki hordja szét, azt nem tudni. — Van a tanács­nak sok fontosabb dolga, mint ez, inkább arra költötték vol­na a pénzt, mint erre ... Bíró László tanácstag „örö­költe” a problémát az előd­jétől, dr. Ambrus Lászlónétól, oki így mondja el az árokte­metés történetét:- Az utcabeliek valójában csatornát szerettek volna ide, de amikor a tanácskozási köz­pontban erről szó volt, kide­rült, hogy nagyon drága len­ne. így került előtérbe ismét oz árok betmetésének a gon­dolata. Beleegyeztek, ígéretet is tettek rá, aztán jött ez a kő. Komlóról. A Laskó utcaiak egyszerűen nem akartak hin­ni a szemüknek. Aztán akihez csak mentünk, akikkel koráb­ban tárgyaltunk, erről a „megoldásról” nem tudtak. Ugyanis eredetileg arról volt szó, hogy olyan kőzúzalékot raknak le, ami között elfolyik a víz, ha valaha is lesz olyan csapadék, amelynek az elve­zetéséhez erre szükség lenne. De ezekkel a sziklákkal mit le­het kezdeni? A dologban az a bosszantó, hogy a szállítást a tanácskozási központ pén­zéből fizették. Az „ügyintéző” a városi út- felügyelet volt, ennek a ve­zetőjéhez, Bártlai Endréhez fordultunk éppen az utolsó mondat miatt. Hogy ti. a to­vábbi költségek - mert nyil­ván lesznek még - szintén a tanácskozási központot fogják terhelni? A választ megnyug­tatónak érezzük. Természete­sen a tanácskozási központ és a lakosság részéről. íme:- Arról szó sem lehet, hogy a további költségek is a ta­nácskozási központot terhel­jék. Mi nem ilyen követ ren­deltünk, a Köztisztasági ilyent hozott, a figyelmetlenség kö­vetkezményeit nekik kell visel­ni. Nekik, és végső soron a vá­rosnak, hiszen városi közüze­mi vállalatról van szó. H. I. Elismerések A Szakszervezetek Bara­nya Megyei Tanácsa ered­ményes mozgalmi munká­jukért kitüntetésben része­sített több pedagógust. Az Érdemes Szakszerve­zeti Munkáért Emlékplaket­tet kapta Bujdosó László nyugdíjas, a Pedagógus Szakszervezet megyebizott­ságának volt elnöke, Ma­jor Béla nyugdíjas, Kottái Péter, a szentlőrinci 3. sz. iskola igazgatója és dr. Vargha Zoltán, a JPTE Ta­nárképző Kar tanszékveze­tője. A Szakszervezeti Munká­ért kitüntetés arany foko­zatát kapta Zákány/ Bélá- né, a pécsi Köztársaság téri iskola pedagógusa, az ezüst fokozatot Sebestyén Sándorné, a pécsi 39. dan­dár úti iskola igazgatóhe­lyettese. A központi veze­tőség elismerő oklevelét vette át: Beck József né, a bólyi általános iskola pe­dagógusa, Nidermayer Jó- zselné, a mindszentgodisai iskola gondnoka és Raf- fay Katalin óvodai szakfel­ügyelő (Szentlőrinc). * November 7-e alkalmá­ból az igazságügyi minisz­ter 20 éves szolgálati ér­deméremmel tüntette ki Kovács Jánosné törzs- zászlóst, a Pécsi Büntetés­végrehajtási Istézen dolgo­zóját. „A következő bolygón egy iszákos lakott. Ez a látogatás nagyon rövid ideig tartott, de nagyon elszomorította a kis herceget. Ott találta az iszá­kost egy sor üres, meg egy sor teli palack előtt.- Hát te mit csinálsz itt? — kérdezte tőle.- Iszom — felelte gyászos képpel az iszákos.- Miért iszol? - kérdezte a kis herceg.- Hogy felejtsek - felelte az iszákos.- Mit? — tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnál­ta.- Azt, hogy szégyellem ma­gam - felelte az iszákos, és lehajtotta a fejét. A kis herceg szeretett volna segiteni rajta.- Miért szégyelled magad? — kérdezte.- Mert iszom - vágta el a további beszélgetést az iszá­kos, és mélységes hallgatásba süllyedt." (Saint Exupéry: A kif herceg) Mert igenis lehet segítséget kapnia mindenkinek, aki akár önmaga, akár családtagja, vagy barátja számára kiutat szeretne találni. Egészségesek­nél addig elfogadható az al­kohol fogyasztása, míg az egyéni és társadalmi korlátok érintetlenek maradnak. Ilyenkor lehet a jó hangulat, a társa­sági kapcsolatok kialakulásá­nak az eszköze, segítheti eset­leg a kisebb gátlások leküzdé­sét is. Egészen más a helyzet a rendszeresen nagy mennyiséget ivó embernél. Az alkoholos ál­lapotban elvész az önkontroll, és előbb-utóbb családja, kör­nyezete életét is tönkreteszi. Naponta ír az újság is ittas ve­zetésről, részeg állapotban le­folyt családi perpatvarokról, amelyeknek nem ritkán bírósági ügy, elvonó kezelés a követke­ző állomása. Hogyan lehet segíteni? Mióta az alkoholizmus be­tegség, létezik kórházi elvonó­kezelés is, megyénkben is van erre lehetőség, önként és ha­tározattal egyaránt be lehet kerülni elvonókúrára. Biztos, hogy mindenkinek kórházi el­vonókezelésre van szüksége? - Nem feltétlenül. A pécsi, mohácsi, komlói, szigetvári ideggondozók kere­tében van lehetőség ambuláns (vagy „bejárás") elvonókeze­lésre. Ez természetesen a gon­dozó orvosának javaslatát és a beteg önkéntes vállalását igényli. Tehát a szükséges or­vosi vizsgálat és laboratóriumi vizsgálat eredményétől függően megtörténik a gyógyszerek be­állítása. Ezt követően a gon­dozónő (aki az orvos munka­társa) és a beteg megállapod­nak a következő gondozói megjelenés időpontjában. Ez­után a „gondozott beteíj" ha­zamehet, otthonában szedheti a gyógyszereket és családjá­val, környezetével együtt pró­bál újra lábraállni. Indokolt esetben táppénzrevételt is ja­vasolhat a gondozó orvos. A legközelebbi gondozási napon jó ha a hozzátartozó is meg­jelenik, beszél a gondozóval, hiszen ő az egyik legfontosabb külső segítség, a gondozónő segítőtársa. Ilyenkor kaphat a hozzátartozó is szakembertől pontos választ a kérdéseire. Hi­szen párja ilyenkor még na­gyon nehezen beszél betegsé­géről. A gondozás során a szüksé­ges gyógyszerek felírásán túl az ivást előidéző okokat is igyekszünk kideríteni és meg­kísérlünk segítséget nyújtani a gondok józan megoldásában is. Miért javasolható első lépés­nek a gondozó felkeresése? Mert gyorsabban tud segíteni, hisz még a jelentkezés napján elkezdhető a kezelés, még a kórházi elvonóra hónapokat kell várni. A jelentkezéshez nem kell más, mint személyi igazolvány. Az ambuláns keze­lés igazodik a munkabeosztás­hoz, megbeszélt időre lehet jönni. Az időben gondozóba került alkoholbetegnek gyor­sabban és hatékonyabban le­het segíteni és az ambuláns el­vonókezelés ugyanolyan haté­kony lehet, mint a kórházi el­vonó. Volt már olyan jelentkezőnk, akinek a családtagja a tanács­ra ment kötelező elvonókeze­lést elindítani, a beteg pedig hozzánk jött — még aznap — a gondozóba. A hivatalos levele­zés hosszú és nehézkes, így mire a kötelező vizsgálatra szóló papírt megkapta, két hó­napja nem ivott, közben dol­gait sikerült közösen rendezni, így a kötelező elvonókezelésre nem volt szükség. Visszatérve Saint Exupéry kis hercegére. Ha már ő nem mer, vagy nem tud segítséget kérni, kedves családtagok, munkahe­lyi kollégák és vezetők, szom­szédok, ismerősök, és ismeret­len segíteni akarók, ugye már önök is tudják a legközelebbi ideggondozó címét és telefon­számát? A segítség egy más­fajta módjáról — az Alkohol- mentes Klubokról (AE klub) — szeretnénk legközelebb „be­szélgetni”. Lörincze Ibolya Négysávosra bővítik a 6-os út két szakaszát Decemberben már az új Siő-hidon közlekedhetünk Befejezéséhez közeledik a 6-os számú főközlekedési út Sió-csatornát átívelő hídjának építése. A Pécsi Közúti Építő Vállalat tavaly nyáron kezdte a kivitelezést, az eredeti tervek szerint idén szeptember végére kellett volna átadni a 40 mil­lió forintba kerülő létesítményt, ez azonban különböző okok miatt nem valósult meg. A híd műszaki átadására november végén kerül sor, így december elejétől már ezen'zajlik a köz­úti forgalom. Az új híd építése azért vált szükségessé, mert a régi há­romnyílású híd nagyon rossz állapotban van, amit érzékel­tet, hogy két nyílást alátámasz­tottak. Elkerülhetetlenné vált a felújítása. Ezt azonban forga­lom mellett — lévén, hogy az ország egyik legforgalmasabb útja — lehetetlen lett volna el­végezni. így döntés született, hogy a híd közvetlen szomszéd­ságában épüljön egy új. A Pécsi Közúti Igazgatóság a Pécsi KÉV-et bízta meg e 40 millió forintba kerülő beru­házás kivitelezésére. Reális alapja volt annak, hogy 1985. szeptember végére elkészül az új híd, de hogy mégsem való­sult meg, egyetlen okra vezet­hető vissza: a tervező olyan anyagok beépítését tervezte, amiket a hazai ipar csak elő­rendelés alapján gyárt. Mivel ezeket az elemeket nem tudták leszállítani arra az időre, melyre a kivitelező kérte, így módosították az átadási határ­időt. A híd szerkezeti része elké­szült, jelenleg a befejező munkálatok történnek, a védő­betont készítik, majd aszfal­tozzák az utat. A híd három szerkezeti nyílású — csakúgy mint a régi — kétsávos forga­lom lebonyolítására alkalmas, nyolcvan méter hosszú. Mi lesz a régivel? A legfon­tosabb, hogy nem bontják le, hanem felújítják. A tervek szerint a 6-os útnak a siófoki elágazás és Sió-híd, valamint a Sió-híd és a székes- fehérvári út közötti szakaszát korszerűsítik, és négysávosra bővítik. Erre, csakúgy, mint a hídfelújításra, a következő években kerül sor, s miután el­készültek a munkálatokkal, az új hídon bonyolódik majd két sávon a Budapest irányából, míg a régin szintén két sávon a Pécsről és Szekszárdról érke­ző forgalom. Távlati elképzelések szerint átépítik a Szekszárd előtti cso­mópontot, az úgynevezett „del­tát". A mostani csomópont roppant balesetveszélyes, ezért úgy alakítják át, hogy a forga­lom keresztezésmentesen bo­nyolódhasson. Ezt úgy oldják meg, hogy felüljárót építenek, melyen a Szekszárdról érkezők 6-os útra jutása válik könnyeb­bé, s a balesetveszély is mini­málisra csökken. R. N. Ritkaságok a baranyai kertekben Különleges nagyságú és for­májú termékeket produkált a természet szeszélye a baranyai kertekben. Ha nem volnának romlandók, kiállítást érdemel­nének, és bizonyára sok csodá- lójuk akadna. Tóth Lajosék egy ritka nagy burgonyára akadtak mohácsi kertjükben: több mint egykilósra hízott. Mégsem a súlyával tűnt ki, hanem a for­májával. Elöl lapos volt, hátul magasabb, kétoldalt apró gu­mók sorakoztak, teljesen úgy nézett ki, mint egy krumpli-ka­mion. A Siklóson lakó Szűcs Jó­zsefet egy óriási sütőtök lepte meg: súlya 32 kilogramm és átmérője 62 centiméter, akkora tehát, mint egy biciklikerék. A pécsi Gáli Sándorné kertje szo­katlanul nagy kelkáposztát produkált, súlya nyolc kiló volt, átmérője hetven centiméter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom