Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
1985-11-19 / 317. szám
Megnyitották a PMSC klubházát A PMSC újmecsekaljai labdarúgó-pályája mellett tegnap megnyitották az egyesület klubházát. Az avatón részt vettek mindazok a szervezetek, intézmények és vállalatok képviselői, akik lehetővé tették, hogy felépüljön ez a szép és hasznos létesítmény. Az egyesület vezetése nevében dr. Galabár Tibor elnök köszönte meg a támogatást, majd elmondta a PMSC elképzeléseit a klubhoz hasznosításáról. A földszinten található két helyiség elsősorban a piros-fekete sportolókat, a PMSC pártolótagjait és a baráti kör tagjait várja. Itt lehetőség nyílik arra, hogy 11-től 20 óráig kellemes környezetben bensőséges kapcsolat alakulhasson ki a sportolók és a törzsszurkolók között. A klub 20 óra után nyilvános éjszakai szórakozóhelyként üzemel hajnali 4 óráig. Eddig lesz nyitva a — szintén nyilvános - étterem is, mely délelőtt 11 órától várja a vendégeket. A tervek szerint itt étkezési lehetősége'; biztosi- tanok az egyesület sportolóinak, de előfizetéses ebédeltetésre is vállalkoznak. Rendezvények esetén 10 százalékos kedvezményt ajánlanak a jelentkezőknek. Az épület legfelső szintjén lakhelyeket alakítottak ki a PMSC vendégei számára. Az intézmény — melyet Horváth József üzemeltet — az igények felmérése és a tapasztalatok összegzése után alakítja ki végleges működési rendjét. A MÁV Pécsi Igazgatósága és a PVSK nevében tegnap a MÁV szociális épületében megrendezett fogadáson köszöntötték a közelmúlt jelentős versenyein szép sikereket elért vasutas ökölvívókat. Hart Péter junior világbajnoki ezüstérmest és ifjúsági magyar bajnokot, Jóni József ifjúsági magyar bajnokot, az ifjúsági bajnokságon ezüstérmet szerzett Kiss Gábort és Werb Csabát, az országos serdülő bajnokságon aranyérmes Herczeg Istvánt, Werb Attilát, a 6. helyezett Nagy Bélát, valamint edzőiket: Horváth Gézát, Szaif Gézát és Jani Pált. Erb János felvétele Rekordnyeremények a totóban Eredmények röviden KARATE Szép pécsi siker született a vasárnap véget ért budapesti Kick-box karate világbajnokságon. A Budapest Sportcsarnokban a full-kontakt versenyek során az 57 kg-os súlycsoportban Koczor Dezső, a Doktor Sándor-Zsolnay SE sportolója, Heckenberger Iván tanítványa a világbajnok francia Said és az ezüstérmes angol Brown mögött bronzérmet szerzett. BIRKÓZÁS Marcaliban szabadfogású úttörő B-korcsoportos versenyen a TASI birkózói közül első lett Szabó I. és Farkas T., második Rostás, Gajári, harmadik Fónai. LABDARÚGÁS Megyei II. osztály: Boksa— Vajszló 0-3 (0-2), Szabadszentkirály—Bicsérd 4-0 (1-0). ÚSZÁS A TASI szervezésében a Belvárosi Iskolában úszótanfolyam indul 6—10 éves korú gyermekek számára. A tanfolyam november 19-től január 26-ig tart. Beiratkozni a helyszínen november 19-én és 20- án lehet 15-18 óráig. KÉZILABDA NB ll-es férfi osztályozót vivott a Mecseknádasd együttese Kecskeméten. Eredmények: Mécsé kná da sd-Balassagyarmat 19-20, -Lajosmizse 18-33, —Érsekvadkert 33-32. A baranyai együttes a 4. helyen végzett, így nem kerül magasabb osztályba. A megyebajnokság végeredménye I. oszt. nők: 1. P. Zsolnay 22 19 — 3 479-313 38 2. U. PEAC 1. 22 18 — 4 592-326 36 3. Baromfif. 22 18 — 4 438-276 36 4. P. KIOSZ 22 16 — 6 519-357 32 5. PMSC II. 22 15 1 6 497-336 31 6. VM-Konz. 22 12 1 9 428-387 25 7. Pécsi Hun. 22 7 — 15 305-380 14 8. Mohácsi TE 22 7 — 15 291-452 14 9. Sellye 22 5 2 15 298-426 12 10. Siklós 22 5 1 16 338-487 11 11. U. PEAC II. 22 4 2 16 350-489 10 12. Szabadsz. 22 1 1 20 211-517 3 1. oszt., , férfiak 1. PMSC II. 20 17 — 3 587-454 34 2. Mecsekn. 20 16 1 3 510-333 33 3. U. PEAC 1. 20 13 1 6 592-475 27 4. Hosszúhet. 20 6 1 13 416-520 13 5. U. PEAC II. 20 3 1 16 400-553 7 6. Nagyharsány 20 3 — 17 399-571 6 A magyar totó legutóbbi, 46. heti játéknapja nem mindennapi nyereményt hozott annak az egyetlen fogadónak, aki 13 találatos szelvényt töltött ki. A szerencsés totózó tippjével — a gyorsértékelés szerint 5 198 997 forintot nyert, amely a totózás hazai történetének második legnagyobb összegű nyereménye. Dr. Gálfalvi István, az Országos Takarékpénztár Sportfogadási és Lottó Igazgatóságának munkatársa érdekes rekordadatokkal szolgált az MTI-nek: — A fogadók idén jelentősen megnövekedett játékkedvét bizonyítja, hogy az eddigi négy legnagyobb összegű nyereményt 1985-ben fizettük ki. Az abszolút rekordot a 32. heti 13 plusz 1-es játékszelvény tartja 5 440 645 forinttal. Érdekes módon a további csúcsösszegeket 13-as találattal érték el a játékosok. A hétvéginél nagyobb nyereményt tehát helyes plusz egy nélküli tipposzlopnái' még nem regisztrálhattunk. A ,,ranglista" 3. és 4. helyén két első félévi játéknap szelvénye áll, a 18. hét 4 931 381, a 17. hét pedig 4 778 043 forintot hozott a nyertesek „konyhájára". Minek köszönhető a mostani rekordösszeg? — A szokatlanul nagy nyeremény oka egyrészt, hogy két- három mérkőzés nagy meglepetést hozott, másrészt az átlagosnál több szelvényt adtunk el a múlt héten, ami jelentősen megnövelte a nyeremény- alapot. A szokásos 8 millió helyett majdnem 9 millió szelvényt töltöttek ki a fogadók a 46. héten. Ráadásul a New- castle-Chelsea találkozón (1-3), de különösképp a Catania—Empoli (0-1), Brescia- Sambenedettese (0-1) és o Perugia-Pescara (1-0) olasz bajnokin felborult a papírforma, tehát kevés volt a helyes tipp - volt a válasz. Labdarúgó-vb Paraguay a 21. résztvevő Santiagóban játszották a labdarúgó világbajnoki selejtező dél-amerikai zónájának befejező mérkőzését. Paraguay 2-1-es félidő után 2-2-re végzett Chilével, s mivel az első találkozót 3-0-ra megnyerte, így a mexikói döntő 21. résztvevője lett. A vb-n szereplés jogát kiharcolt együttesek. Európa (12 csapat): Olaszország (címvédő), Magyarország, Lengyelország, NSZK, Portugália, Anglia, Bulgária, Szovjetunió, Spanyol- ország, Dánia, Észak-lrország, Franciaország. Dél-Amerika (4): Brazília, Argentína, Uruguay, Paraguay. Afrika (2): Algéria, Marokkó. Ázsia (1): Dél- Korea. Concacaf-zóna (2): Mexikó (rendező), Kanada. A fennmaradó 3 helyért a következő párosításban mérkőznek a válogatottak: Bel- gium-Hollandia, Skócia-Auszt- rália, Szíria—Irak. Szeretettel várjuk Önt is... £ Erzsébet- és Xatalin-napi * bálunkon a Konzum étteremben NOVEMBER 23-ÁN ESTE • Kitűnő ételek, italok, műsor, hanguratos zene, tombola! ,, • Belépődíj vacsorával együtt 150 Ft. . ? _ „ _ Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. Telefon: 24-422/89 m. ÉJFÉLKOR PEZSGŐVEL KOSZONTJUK A KATALIN ÉS ERZSÉBET NEVŰ VENDÉGEINKET! fi palya széléről Evadzárás gálákkal Minden jó, ha jó a vége! — állítja a népi bölcsesség. Csakhogy nem vigasztalhat mindenkit - legtöbbször inkább a többséget — a megnyugtató tapasztalás. Valahogy így vagyunk Baranyában a kézilabdával is. A magyar ifjúsági válogatott szűkebb pátriánkban érte el legnagyobb sikerét, amikor a nyáron Pécsett, Komlón és Szentlőrincen megrendezett IBV-n első Ízben nyert aranyérmet. A PMSC férfigárdája révén képviselve voltunk a Duna Kupa küzdelmeiben, míg az elmúlt hét végén valódi gálamérkőzéssel fejeződött be a Pécsett és Komlón megrendezett IV. Sopiana Kupa nemzetközi férfitorna, ahol a tartalékos magyar válogatott Európa egyik legjobbját, Lengyelországot fektette kétvállra. Nos, akkor mégis mi a baj? — kérdezhetik a megelégedet tek. A sportág hazai történetében nem nagyon fordult elő. hogy a mindig szerepet kapott baranyai fiatalok közül egyetlen egy sem kapott helyet az IBV fiúk keretében. (A lányoknál Dolmány képviselte megyénket.) A Duna Kupa hajráját nagyszerűen végig küzdő PMSC linzi találkozóit nem láthattuk, s jóllehet befogták pontszerzésben a HC Bratislava gárdáját, sajnos rosszabb gólarányuk miatt kénytelenek voltak megelégedni a 2. hely- lyel. S ha már a sajnálkozásnál tartunk, akkor az itthonmaradt válogatottakat említve, el kell fogadnunk az alakuló, új magyar válogatott szakembereinek véleményét, akik a nagyszerűen bemutatkozott Tóth kapus, a derekasan helytállt Putics, a sérülése miatt mérsékelt formát nyújtó Kunos után, a kupagyőzelmet eldöntő mérkőzésen pályára küldeni tervezett Hangot nem merték kipróbálni. Vigasztaló mindezek mellett az, hogy azért csak-csak akadt négy pécsi játékos, akik reális megítéléssel kerültek a keretbe, szerepeltetésük tekintetében pedig minden esélyük megvan arra, hogy akár gálamérkőzéseken is bizonyíthassanak. Talán egy éppen a mostanihoz hasonlóan jól szervezett pécsi mérkőzésen vagy tornán. K. L. Télidőben is izzadt a Mohács Alaposan megizzasztották a kaposvári honvédek a mohácsiakat a labdarúgó területi bajnokság hétvégi rangadóján. Tán csak ennyit és semmi többet nem rögzítettek a szurkolók közül azok, akik a hideg és csípős szél ellenére sem átallották kilátogatni az újvárosi stadionba. A szurkoló meccsre jár, mert a győzelmét akarja látni csapatának. Ez esetben a két pontot megkapták ugyan a Duna-partiak, de mivel szép játékra nem futotta az erejéből együttesnek, bizonyára senki nem fogja sokáig emlegetni az elmúlt kilencven percet. Az első negyedóra tapoga- tódzó mezőnyjátéka után — az elmaradt rohamokat hiányolandó — a közönség hamar hangot adott elégedetlenségének. Úgy tűnt a hazaiak respektálják szurkolóik „hozzászólásait", mert előbb Havasi találta el a jobb kapufa tövét, majd Lingl és Martina hibázott nagy helyzetben, vagy ha úgy vesszük, földijük az eredetileg mohácsi illetőségű Lukács kapus mentett bravúrral. Közben persze a Táncsics sem aludt, vezetett néhány formás támadást. Meg is jegyezte a lelátón valaki: „Figyeljünk gyerekek, mert a végén még kapunk egyet!" Egy borízű hang azonnal visszavágott: „Az nem baj, a végén kaphatunk. Csak előtte rúgjunk hármat!” Nos, a háromból alkalmasint egy lett, az is vitatott körülmények közöt;, mert a lelátón többen úgy láttak, hogy egy, a kaposvári jobbhátvéd mellét eltaláló lövés után mutatott a tizenegyes pontra Horváth játékvezető. A mérkőzés eredménye a krónikáskönyvekbe végül is 1-0-ként kerül, ami hízelgő a mohácsiakra nézve. A lényeg, a két pont a Duna-partiaké, és ezt az a tény sem befolyásolja, amit egy tapasztalt futballróka a pálya szélén mór a kezdés előtt is hangoztatott. Régen volt ilyen jó csapata a Táncsicsnak, mint a mostani! Pauska Zsolt Scxlck Luzernben a sakkcsapat világbajnokságon hétfő délelőtt befejezték a Portisch—Miles függőjátszmát. Az eredmény döntetlen, s ezzel a második fordulóban a Magyarország— Anglia találkozó 3,5:2,5 pontarányban végződött. — További eredmények a 2. fordulóból: NSZK—Afrika-válo- gatott 4,5-1,5, Kína-Szovjet- unió 1-4 (1), Franciaország- Argentína 4-2. Az első fordulóban a magyar-francia találkozón függőben maradt Seret—Adorján játszmát ugyan folytatták, de nem született döntés. A parti továbbra is függő. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 46. játékhetének végleges adatai a következők. Beérkezett: 8 915 114 darab szelvény. Nyereményalap: 23 830 099 forint. Jutalom: 2 166 373 forint. I— IV. nyeröosztályra egyenként 6 499 118, a II—III. nyeröosztályra egyenként 4 332 745 forintot fizetnek. 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 5 199 294 forint; 12 találatos szelvény 81 darab, nyereményük egyenként 42 793 forint; 11 találatos szelvény 2056 darab, nyereményük egyenként 1686 forint; 10 találatos szelvény 28 540 darab, nyereményük egyenként 182 forint. A kifizetések időpontja: 10 000 forint alatt november 23-tól, 10 000 forint felett november 28-tól. Totónyeremények Jelenleg Anglia vezet 8,5 ponttal, a Szovjetunió 7,5 (1) és Magyarország 7 (1) előtt. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12 421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor téri., — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,- Ft egy évre 516,- Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Ökölvívók köszöntésé