Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
1985-11-16 / 314. szám
Pásztorművészet Baranyában 2. Pánta Ferkó - a puskás útonálló . ■ ÖS Borotvátok. Zaláto (JPM). 1821-ben a pécsi börtönben egy ügyes kezű rab bűntársának szépen díszített tükröst faragott. A zsebbe való, levehető fedelű kis tükörtartóra felirat is került: „PÁNTA FERKO CSl KIS JÁNOSN" — vagyis Pánta Ferkó csinálta Kis Jánosnak. A szerencsésen ránk maradt, a Janus Pannonius Múzeumban őrzött tárgy készítője akkor már harmadik éve volt a pécsi fogház lakója. Az akkori börtönviszonyok ismeretében ez felért egy halálos ítélettel. Igaz, Pánta Ferencet a tatin nyelvű ítélet szerint első fokon a megyei törvényszék halálra, pontosabban kerékbetörésre ítélte, I. Ferenc azonban megkegyelmezett neki négy évi börtönre, közmunkára és az okozott kár megtérítésére változtatva büntetését. De miért is volt ez a szigorú Ítélkezés? Az akkor még büntetlen előéletű Pánta Ferencet két rendbeli „haramiasággal” vádolták. Első ízben, még 1815- ben a bakócai erdőben két Árva vármegyei gyolcsos tótot, majd ezt követően a szágyi és a tormási határ között két topo- nári zsidót állított meg és rabolt ki társaival, Báli Ferenc és Kiss János szökött katonákkal. A szembesítések során arra is fény derült, hogy az utóbbi útonállásnál Pánta Ferkónál puska is volt. így talán már érthetőbb a szigorúság. Bár az is igaz, a múlt század első felében — a betyároktól való félelemben — még könnyen osztogatták a halálos ítéleteket. A dunántúli pósztormüvészet nem egy jeles képviselője — például a káldi születésű, ugyancsak fegyveres rablásért elfogott Jáger (Fforváth) József, sőt, a felülmúlhatatlan faragópisztor, Király Zsiga is — kegyelem folytán gyakorolhatta a faragást. A Vázsnökon született Pánta Ferenc Marócon (Hegyhátma- róc?) kezdte a pásztorkodást. A helybeli uraság disznói mellett volt bojtár. Majd Tormásra ment kanásznak, innen Hidasra, a kanászszámadó fia mellé bojtárnak. Itt, a gazdája házában fogták el az akkor 30 éves, házas pásztort. Ezt követően azonban már majd gyakori lakója lesz a pécsi börtönnek. 1830-ban rablásért ismét négy esztendei közmunkáru, félévente 32 pálcaütésre és kártérítésre, 1840-ben lopásért két évi fogságra, közmunkára és a szokott böjtre ítélték. Kiszabadulását követően nem sokkal — ugyancsak tolvajlásért — újból elfogták. A néhány, kétséget kizáróan tőle származó tükrös és borotvátok alapján, úgy tűnik, a Dél-Dunántúlon, Baranyában ő volt a pásztorművészet elindítója, első jelentős, stílusteremtő egyénisége. Aprólékosan kidolgozott, vésett, spanyolozott darabjainak indás, leveles, virágos motívumai hatásukban ugyan még erősen emlékeztetnek a látott előképekre, így elsősorban a korabeli fémműves munkák poncolt díszítményeire, s nem utolsósorban a bőr könyvkötések arabeszkjeire, virágaira. (Utóbbira nemrég Pap Gábor művészettörténész hívta fel a figyelmem!) Ez a sajátos into- nálás, vagyis a korabeli kézműves, céhes hagyományokhoz való szorosabb kötődés, szinte mindvégig érezhető, kimutatható is marad e terület pásztorművészeti emlékein. Talán az sem véletlen, hogy a Nyugat- Dunántúl, illetve a Balaton- Felvidék faragóinak foltszerűen spanyolozott munkáival szemben itt inkább a rajzos, grafikus hatású, az 1860-as, 70- es évektől pedig egyre inkább a kimondottan vonalas, karcolt megoldásokat helyezték előtérbe a sótartók, tükrösök stb. készítői. A századvég karcolozóinak már-már túlfinomult stílusában is ott érezhetjük az útkeresők, így többek között Pánta Ferkó munkáinak a hatását. Az a sajátos képírás, az a gazdag jelentésű, árnyalt nyelvezet, ami Hodó József és társainak faragásain jelentkezik, voltaképpen a vázsnoki születésű kanász korai próbálkozásain kezd formálódni, artikulálódni. Szelestey László Tükrös elő- és hátlapja, 1821. Sellye. (JPM). Garas Kálmán felvételei Monteverditöl New Orleansig Fényes hangszereken fényes siker A Budapest Rézfúvós Kvintett rádiósestjén Az egykönnyen nem lelkesedő jegyzetíró ezúttal arra kéri Olvasóit, ha teheti, feltétlenül jegyezze meg a pécsi Csont- vóry-teremben nemrégiben fellépett Budapest Rézfúvós Kvintett tagjainak nevét! Petz Pál (trombita), Palotai István (trombita), Magyar; Imre (kürt), Farkas István Péter (harsona) és Bazsinka József (tuba), fiatal fúvósművészek ugyanis a Rádió is közvetítette koncerten — minden tekintetben olyan teljesítményt nyújtottak, ami valóban nem mindennapi. Műsoruk végiggondoltsóga, megszerkesztettsége, előadásuk technikai tökéletessége, ereje és művészi szépsége, formálásuk minden tekintetben vett kidolgozottsága, nagyvonalúsága és aprólékos gondja bámulatra méltó még akkor is, ha tud8. HÉTVÉGE juk: a magyar zenei életben, ami a rézfúvósjáték színvonalát illeti, rég elmúlt már a „hét szűk esztendő". (E sorok Írója azonban még élénken emlékszik rá, hogy 10—15 éve első számú koncertpódiumainkon is előre „félni kellett", ha egy zenekari műben rézfúvós-belépés következett. . .). Nos, nem tagadom: a pesti kvintett széles ívű, valóban öt évszázadot átölelő műsorának első harmadában itt-ott azért kibukott egy kis kezdeti bizonytalanság. A Handel-mű néhány intonációs és ritmusbizonytalansága azonban csak arra volt jó, hogy leküzdjék. Fényes, a kulisszául szolgáló Csontváry-képek színvarázsával versengő program következett a középrészben: kortárs magyar zeneszerzők művei. A kvintettnek Láng István öttételes, Ránki György háromtételes műveivel, illetve szünet után Huszár Lajos Rézfúvós Kvintettjeinek valamint Hidas Frigyes Etűdjeinek előadásával volt a legnehezebb dolga, mivel ezek szinte versengve bővelkedtek technikai nehézségekben — hogy a különféle modern irányzatokat követő darabok zenei szempontú nehézségeiről ne is szóljunk. A pesti fúvósgárda — élgárda! — azonban nemcsak, hogy a legnagyobb természetességgel, olajozottan és kifejezésgazdagon közvetítette mindezt, hanem egyszersmind a fölényes hangszertudás lebilincselő, magától értetődő szépségével. Nekem különösen Ránki végtelenül szellemes és egyben drámai erejű műve s a Hidas-etűdök több darabja tetszett, de nem kevés szépséget véltem felfedezni a másik két műben is. A „játszani is engedd" jegyében fogant utolsó műsor blokk tette fel a koronát a pesti ötös estjére: Debussy „A kis néger" átirata mintegy a századfordulói New Orleans vidékére váltott repülőjegyet. A Monteverdi-művel kezdődő műsorban jól elfért Johann Strauss örökmozgója, a Haarlemrag és a „kis séta" a dzsessz történetében, ám ehhez elengedhetetlen volt öt kiváló ifjú fúvósművész zenei érettsége, bravúros játéka, merész koncepciója. A kicsi, de fergetegesen ünneplő közönségnek két ráadást is játszottak — végig az egész műsorban két társuk: Bauer Zoltán (trombita) és Fejér András (harsona) volt méltó kisegítőpartnerük. Varga J. Meghívó i unni HNMiB&iKiHtzit muston i960. Manner I3 án esie 17 Iraner a izseo MttMii névadó ünnepi hangversenyt rendez, melyen mini névadó Kodály Zoltán is részi vesz KöiramükSdtk: t [flésecsi Fibsz. vépskara. mohácsi Fasz. teiloiüs zenekara HUí&n: 1. Erfcal: Hunyadi László — nyitány EMedia: Zenekar 2. Erkal: Bánk bán — Bordal EMedia: éttér Peren«, e férfikar 3. Erkal: Bánk bán - Maarar lánc 4. Irkat: Bánk bán — Vár ai Unnap Hunyadi Lástld - Náukar nóaáji: veeveskar t> xaeeker J0DÍ19 ZOLIM HŐSIÉI! «. /Virradó ünnepi Ireójéd. 7. Kodály: Joli»« A Szabadság Himnusza | Énekkari vmtrti: Balatoni Mátyás Zenekart v«-*rnyli: Tar Imre /»ti^oníii kí*c:i-: Dr. Szktadányí Lásztóné t. Kodály: Hári János - int«rm«zzo 9. Kodály: A mohi hogy borának... 19. Kodály: 1st« dal A magyarokhoz 11. Kodály: Kállai kattós Kodály Zoltán Mágocson Egy hangverseny emléke Harminc esztendővel ezelőtt, 1955-ben vegyeskar kezdte meg a rendszeres próbákat Mágocson. E baranyai nagyközségben még 1883- ban alakult meg a dalegyesület, amelynek célkitűzését az alapszabályban így határozták meg: „Az egyesület célja az ének művelése és ennek kapcsán a közönségben a zenészei iránti érdeklődés fölkeltése, a magyar dal által a honfiúi érzelem ápolása és általában a társasélet előmozdítása." Az 1914-ben megszűnt, majd 30 esztendővel ezelőtt újjáalakult vegyeskar patronálója a mágocsi Földművesszövetkezet volt, a művészi i rá nyitó st pedig Balatoni Mátyás karnagy vállalta. Mintegy 60 dalos kedvű mágocsi vett részt a próbákon és tanulta meg a szebbnél szebb kórusműveket, amelyeket a következő években Baranyaszerte énekeltek, néha szövetkezve a Tar Imre vezette mohácsi kis-szimfonikus zenekarral. Az ötéves jubileumra készülődés lázas izgalmában vetődött fel az a gondolat, hogy a mágocsi földművesszövetkezeti vegyeskar névadóul kérje fel Kodály Zoltánt. Gyarmathy Sándornak, a Földművesszövetkezetek Baranya Megyei Szövetkezeti Központja osztályvezetőjének e kérést tartalmazó levelére 1959. december 4-i keltezéssel kézírásos válaszlevél érkezett Kodály Zoltántól. „Szíves soraira csak most tudok válaszolni. Ha a SZOVOSZ vállalja a ,,személyi kultusz" ódiumát, nekem nincs ellenvetésem. Csak emlitsék meg minden alkalommal, hogy magam részéről elleneztem". A névadóünnepséget 1960. május 8-án szándékozták megtartani, azonban Kodály külföldi útja miatt 1960 őszére halasztották. Gyarmathy egyik levelét őrzik a Kodály- archívumban, rajta a Mester kézjegyével: „Rendben van I megtartva: I960, nov. 12." Valójában a névadó ünnepi hangversenyt november 13- án tartották meg Kodály Zoltán és felesége jelenlétében. Erre az alkalomra plakátot is nyomtattak. A zsúfolásig megtelt művelődési házban először Erkel- művek csendültek fel a mohácsi kis-szimfonikus zenekarral közös tolmácsolásban. A második rész elején Kodály Zoltán emelkedett szólásra. Arról beszélt, nem azt kívánja, hogy gyakran játsszák az ő műveit, hanem azt, hogy rossz műveket ne játsszanak. Beszédének erre a mondatára máig is sokan emlékeznek: ,,Mindig aggodalommal mentem kisebb városokba és falvakba hangversenyekre és énekkarok meghallgatására, mert igen sok csalódás ért: itt is csalódtam, de nagyon kellemesen." Majd folytatódott a hangverseny. A mágocsi vegyeskar Balatoni Mátyás vezényletével Kodály- műveket énekelt: a Jeligét, valamint A szabadság himnuszát. Péter Ferenc a Mohi hegy borának kezdetű Ko- dály-daIt adta elő, majd a vegyeskar még két Kodály- művet: az Esti dalt és A magyarokhoz kánont szólaltatta meg. A hangversenyt a Kállai kettőssel fejezték be. A nagy sikerű koncert után Kodály hosszan beszélgetett a kórus tagjaival, vezetőivel, Balatoni Mátyással, a közreműködő mohácsi zenekar karnagyával, Tar Imrével. A Kodály nevét viselő kórus hosszú éveken keresztül nevéhez méltóan szerepelt és vette ki részét a baranyai dalosmozgalomból. Ezt az évenként megrendezett hangversenyeken, a különböző dalostalálkozókon való sikeres szerepléseik mellett bizonyítja a „Szocialista kultúráért" kitüntetés, valamint a „Megye legjobb énekkara" vándorserleg elnyerése 1968- ban. Kodály emlékezetében is kedves színfolt maradt a mágocsi látogatás, melyről később így nyilatkozott: „Egyik legszebb emlékem egy baranyai ialuhoz — Mógocs- hoz — fűződik, ahol az ottani kórus névadóünnepélyén vettem részt és szép produkciókat hallottam." Ennek most van negyedszázada. Dr. Nádor Tamás
