Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)

1985-11-11 / 309. szám

© Dunántúlt napló 1985. november 11., hétfő Az igazi pécsi polgár: tüke Pécsi szőlőkultusz A szőlőkultúra Pécsett és környékén már a római impé- rium korától nyomon követhető, a IX. századból okleveles adat bizonyítja a szőlő folyamatos továbbélését. Még több bizo­nyítékkal rendelkezünk az egész középkorból és a török hódoltság korának szőlő- és kertkultúrájáról. Már a XVIII. század első fe­lében megjelent írások Bara­nya három fő bortermő vidé­ke között említik a Mecseket, „amelynek megszámlálhatat­lan hegyoldalain és halmain mind déli, mind pedig északi részről temérdek szőlőt és bort hoznak." Kitajbel Pál, aki az 1790-es években járt Pécsett, megjegyezte, hogy „Dajndol, Csurgó és Makár hegyen te"- remnek a legjobb borok — ezek mellett még az Aranyhe­gyen is”. Haas Mihály szerint (1845) Pécs hegyein megterem évenkint 80, sőt 100 ezer akó bor. A szőlőtermeléshez hasonló nagy múltra tekinthet vissza Pé­csett a gyümölcstermesztés is. A Mecsek napsütötte lankáin a hazánkban ismeretes minden gyümölcs, sőt a mediterrán égalji füge is megterem. Külö­nösen a barack nő meg nagy­ra és ízével legfeljebb a Budai hegyek híres barackjainak íze vetekedik. Már régtől mintegy kétszázféle barackot termel­nek. Pécsett a mediterráneumnak igen jelentős megjelenési for­mája, tájtényezője, a polgáro­sodás legfontosabb kerete volt a szőlő- és bortermelés, to­vábbá a gyümölcstermesztés. A bor a filoxéravész előtt nem­csak élvezeti cikknek számított, hanem az élelmezés rendes ki­egészítő részének is tekintet­ték Pécsett. Madarassy László néprajztu­dós véleménye szerint a szőlő­hegy a magyarnál különösen szentelt hely. Fokozottan vo­natkoztathatjuk ezt a pécsiek­re, mert a szőlőműveléssel nemcsak a város lakosságának egyik jelentős jövedelmi forrá­sát alapozta meg, hanem a szőlő szinte kultikus szeretetét is, amely a pécsieket ma is jellemzi. Alig akad pécsi em­ber, akinek ne az volna egyik legfőbb vágya, hogy a Me­csek oldalában kis szőlőt sze­rezzen, ahol szabad idejét kel­lemesen eltölthesse. Nem két­séges, ebben nagy szerepet játszanak a gazdasági szem­pontok, de az sincsen kizárva, hogy a szőlő és a bor haszno­sítása csak másodrendű szere­pet játszik a szőlőtermelés elő­szeretete mellett. így van ez már régtől. Egy magyar iparpártoló így sóhajtott fel 1840-ben: „... ez 1 a város (Pécs), mely magyar Manchester vagy Liverpool kel­lene legyen, nem lehet az, mert a pécsi iparos műhelyét mint­egy mellékes időtöltésnek te­kinti csak, mindene a szelő­je". Hiába cáfolták a pécsiek, bizony sok tekintetben igaz volt. A pécsi iparosok és ke­reskedők vagyona nagyobb­részt a szőlőben volt, legfőbb jövedelmük a bortermelés. Ipa­ruknak, kereskedelmüknek be­vételéből jelentős részt költöt­tek a szőlőre, ide vonultak vissza az öregek. Ha végigte­kintünk a város történetén, lát­juk, hogy a legrégibb időktőf napjainkig állandó színezője, uralkodó fáciesze a szőlő és a bor volt. A Ismeretes, hogy a Mecsek vidéke régtől kiváló szőlőter­melő vidék, Pécs mégsem volt mezőváros jellegű telepü­lés, ill, legalább ugyanolyan mértékben ipari jellegű város volt. Polgársága a kiváló föld­rajzi, éghajlati viszonyok miatt tavasztól őszig a szőlőben, a rossz idő beálltával pedig szőlőjében a paraszti munkát abbahagyva otthonában iparát űzte. Aki ezt a szőlőművelő pa­rasztot és az ipari munkást magában egyesítette, az volt az igazi pécsi. Évszázadok alatt alakult ki ez a sajátos életforma, és ezt a polgárt ne­vezték Pécsi Tűkének." (Harcos. Ottó meghatározása). A tüke tehát ipari tőkével és szőlővel rendelkezett. Aki nem így gyö­kerezett ebben a városban, azt a pécsiek kinézték maguk kö­zül, jött-mentnek tekintették, bizalmatlanok voltak vele szemben. Érthető tehát, hogy minden városi tanácstag, kato­na, vagy káptalani hajdú, ipa­ros és kereskedő e jelentős tő­ke, kapitáliaképző eszközre, mecseki szőlőre vágyott, hogy a pécsi polgár rangját elérhes­se : tüke lehessen. Jankó János, Pécs Szabad Királyi Városnak Története c. 1822-ben megjelent munkájá­ban így vélekedik a polgárság­ról: „Pécsen az értelemben vett Polgárságnak a városra nézve igen nagy száma vagyon; mert még ma is a ki hetenként az ő szőlőjében kapáll, gyakran kérkedik azzal, hogy ő Polgár." A tüke-világ Pécs városszer­kezetre is rányomta bélyegét. A városban sokkal kevesebb a kert, park, sétatér, mint álta­lában más városokban szoká­sos, azzal szokták magyarázni, mert a háztulajdonosok na­gyobb hányada egyszersmind szőlőbirtokos is, és így nincs a városi parkokra, terekre rá­utalva. Pécsett vannak ugyan kertesebb városrészek, de a lényeg nem változott. Minden régi patríciuscsaládnak, tűké­nek megvolt (megvan?) a ma­ga szőlője, s a városban vas­tagfalú kerítések a lakóház környezetében még ma is sok helyütt nagy szőlőskerteket rejtenek a járókelők elől. A mecseki villanegyed kertjeiben is nagy szőlők vannak, gyü­mölcsösökkel és virágoskertek­kel vegyesen. Tehát igazi pécsi csak az, akinek szőlője van — tartotta a pécsi közvélemény. Nagyobb városokból, távolabbi helyekről Pécsre kerültek gyakran szid­ta k a várost, idővel azonban mind kevésbé. Azután takaré­koskodni kezdtek és szőlőt vá­sároltak. Ezután már nemigen szidták, mert megfogta és örökre leláncolta őket Pécs fő mozgatója, a szőlő. Ha nem is hangoztatták, legbelül már tő­kék akartak lenni. És ha ko­runkban is bármennyire tagad­juk is mindezt, kevesen van­nak, akik ne vágynának rá. Az igazi pécsi ember lelkű - létének legbensőbb kifejezését Bárdosi Németh János, Nyár a Bálicstetőn c. költeményében lelhetjük föl: Présház mögött, ha lángol a kevély nap, nagy-árnyú lombok hűsén ülni barátaiddal, vén borok mutráján, oly jó merengve szépnek látni mindent. Hűs zöld-arany bor csillog a pohárban, s míg üritgetjük, érezzük, az élet ily beteli jóság, egyszerű és áldott, s nem sok nap hull a hegy mögé így vissza. Nyár, nyugalom, bor így fogy udvarába, könnyű szesszel és orpheusi-dallal, s míg fölmutatván áldozat gyanánt, fogy a tele korsó, úgy fogy gond és élet. Romjaiban is remek Pollack Mihály tervezte kastély 150 éves a magyar hajóépítés Budapesten, a Közleke­dési Múzeumban ,,150 éves a magyar hajóépí­tés” címmel kiállítás nyílt. A bemutatón ma­kettek, modellek és régi hajósemlékek mutatják be a hajóépítés fejlődé­sét. A képen: 1741 kilo- wattos tolóhajó modell­je. (Fehér József felvétele — KS) Dlcsutdoboz kuriózumai V ajda Jánosnak, a múlt század romantikus lel­kületű költőjének volt igen kedves tája Vál község vidéke — valamennyi arrafelé fogamzott verse közül is ki­emelkedik a sokak által ismert és idézgetett Váli erdő című költemény —, s ezen a vonzó­dáson nincs mit csodálkozni. Valóban szeretni való ez a Fejér megyei, a Velencei-tótól északra elterülő dimbes-dom- bos, apró vízjárásoktól szab­dalt vidék. Noha igen közel van Budapesthez, az M1-esen is, az M 7-esen is elérhető, - mégis viszonylag kevesen za­rándokolnak el oda. Hanem, aki mégis búcsút mond az egyik vagy másik hosszú, szürke sávnak, és cél­ba veszi a VáIi-víz völgyét, az pompásnál pompásabb termé­szeti és építészeti értékekkel találkozhat rövid néhány óra alatt. Maga a tájnak nevet adó Válban is ott magaslik egy ké­ső barokk stílusban épült kas­tély, az örményi família haj­dani otthona, s ugyancsak megér egy kitérőt Vajda János emlékmúzeummá alakított er­dőszéli háza, hanem a környék igazi látványosságai Aicsutdo- bozon várják a vendégeket például Magyarország egyik legszebb és messze földön ér­tékes növényritkaságokat ma­gában foglaló arborétuma, il­letőleg egy romjaiban is re­mek, Pollack Mihály tervezte kastély.' Nyilván azért, mert valóban néhány óra alatt le lehetett oda kocsizni, lovagolni Pest- Budáról, Alcsut és Vértesdo­boz tágas határát az uralkodó Habsburg-ház szerezte meg magának. Mint gazdag termő­helyet és igen jó vadásztere­pet rendszeresen látogatták a koronás fők, meg a velük tartó népes kíséretek. Noha vala­mennyi éppen soros gazda csinosított rajta, az igazi ki­építés gondját József nádor (1776—1847) vállalta magára. Ez a nagytudományú Magyar- ország gazdaságának fejlesz­tését hosszú fél évszázadon át irányító férfiú azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az említett két település közé egy hatal­mas mintabirtokot szervez. Mindenféle csereberékkel 1819-ben került az ő kezére végleg a környék, ahol nem kevesebb, mint 7500 hektáron kezdte bizonyítani, milyen is az a szakszerűen irányított, a megszokottnál sokszorosan több hasznot hajtó földműve­lés, állattenyésztés. Szinte az egész birodalmát fölcsatornáz- tatta, az utak mentén fasoro­kat telepített, ez utóbbiak máig szépen rajzolják ki a hajdani táblák elhelyezkedését. Valamennyi cselekedete kö­zül azonban a 40 hektáros ar­borétum megalapítása volt a legmutatósabbI Efféle díszker­tek, növénykülönlegesség-gyűj- temények már akadtak itt-ott a korabeli Magyarországon, ám ilyen tudományos megala­pozottságú - ily nagy terjedel­mű - úgynevezett angolkert sehol másutt nem zöldéi It, vi­rágzott. S szinte eredeti szépségé­ben zöldelI, virágzik ma is! Aki ugyanis belép a példásan gon­dozott természetvédelmi terü­letre, lépten-nyomon a világ más tájairól ideszármaztatott ritkaságokban gyönyörködhet. Van ott 25 méter magas tuli­pánfa ugyanúgy, mint például kínai páfrányfenyő, vagy Ázsiá­ból származó 150 éves vasfa. A libanoni cédrus magasabbra nyúlt, mint 25 méter, az ország legöregebb akácfáját pedig hi­teles adatok szerint 1825-ben ültették. A sok-sok reliktum (növény­ritkaság) locsolásához, a vízi­növények bemutatásához ter­mészetesen egy tó is kellett. Ebbe korábban a környék pa­takjai szállították a vizet, ké­sőbb azonban a világhíres ma­gyar kútfúró-mérnök, Zsigmon­dy Vilmos mélyített ott egy ku­tat 126 m-es - a munkálatok idején páratlanul hosszú - csőrendszerrel. Nem messze az imént emlí­tett tótól a Pollack Mihály ter­vezte kastély. Ma már csak a teljesen ép előrésze látszik an­nak a palotának, amelynek alapjait 1825 táján rakták le, 1830-ra készült el. A második világháborúban az épület nagy része lerombolódott és a fa­lakkal együtt a nádori család levéltára is odaveszett. (Saj­nos, a környékbeliek is tovább rontották a kastély állapotát, amikor szekérrel, talyigákkal hordták el onnan a téglákat, hogy azokból a maguk házad építsék fel.) A lcsutdoboz ilyenformán egyszerre ígér növény­tani ritkaságokat és építészeti kuriózumot. A han­gulat pedig, amelybe ott óha­tatlanul beleringatózik a ven­dég, hamisítatlanul reformkori: teli s tele van a készülődés, az akarás, a teremteni vágyás ro­konszenves izgalmával. Igen jó dolog egy kicsit megmártózni benne , . . A. L. Ilyen volt az alcsuti kastély eredeti állapotában Hazai tájakon A margitszigeti vízesés rekonstrukciója Hétfőn, november 11-én — várhatóan fél évre — le­állítják a Margitsziget fel­ső csúcsánál,'a sziklakért közelében levő vízesést, amely a termálkút 38 fo­kos vízével táplálja a ha­lastavat. A Zsigmondi-forrás fölé épült ház falához kőrakás „támaszkodik", s a víz ezen zúdul a medencébe. Az évek során a kövek között beszivárgó víz any- nyira eláztatta az épület falát, hogy a beázás most már veszélyezteti a benne levő két lakást. A szakér­tői vélemények alapján a beázást az épület és a medence kívülről történő szigetelésével lehet meg­szüntetni. Ehhez elbontják a kőtömeget, s a munkák végeztével — az időjárás­tól függően, a tervek sze­rint tavasszal - a jelenle­gi formájában állítják vissza a látványosságot. Az építkezés idejére le kell ereszteni a halastó vizét. Ezért az aranyhala­kat, s a mintegy 30 fajta melegvízi növényt áttele­pítik a jelenlegi tó mellet­ti, úgynevezett hideg tó­ba, ahová csővezetéken juttatják el a termálvizet. A munkákat a Tetraeder Gazdasági Munkaközös­ség végzi, költsége előre­láthatóan 2,5-3 millió fo­rint lesz. Dr. Kovács András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom