Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)

1985-10-08 / 277. szám

2 Dunántúli napló 1985. akiébei B., kedd Ma kezdődik a szovjet kulturális napok rendezvény- sorozata NAGYVILÁGBAN Francia örnanádok cirkálnak a Mumuare korallzátony körüli vl- reken, ahova mogérltörtek a froncio atomrobbantások ellen tll- takoió Greenpeace mozgalom bójái is. A magyar—szovjet kapcso­latok jelentős eseményeként értékeli a hazánkban kedden kezdődő szovjet kulturális na­pokat Vaszilij Szeröv kulturális miniszterhelyettes a Szovjet- szkaja Kultúra című lapban. Hangsúlyozza egyúttal, hogy a szovjet művészek és társulatok fellépésére közvetlenül a bu­dapesti Kulturális Fórum előtt kerül sor. A Szovjetszkaja Kul­túra hétfői számában megje­lent nyilatkozatában Szeröv rá­mutat, hogy a mostani szovjet kulturális napokat két fontos dátum — a Nagy Októberi Szocialista [Forradalom 68-ik, és a fasizmus felett aratott győzelem 40-ik évfordulója — jegyében tartják meg. Utal ar- rq, hogy ez év áprilisában ma­gyar kulturális napokat ren­deztek a Szovjetunióban, és megállapítja: a kulturális élet fegújabb eredményeinek, érté­Felelősségteljes döntéseket, ésszerű kompromisszumokat vár a viláa haladó közvéleménye az UNESCO október 8-án, Szó­fiában megnyíló, öthetes köz­gyűlésétől. A tanácskozás egyik legfon­tosabb napirendi pontja min­den bizonnyal a szervezet el­következő két évét alapjaiban meghatározó költségvetési vita fesz. Mégpedig annak okán, hogy az Egyesült Államok 1985. ianuár 1-én kivonult az UNES- CO-ból, mert az a Reagan-kor- mány szerint a fejlődő orszá­gok és a szocialista államok „befolyása alá került". A 7 Egyesült Államok és egyik-másik szövetségese való- jában azt nehezményezi, hogy az UNESCO tagországainak többsége e szervezetben is küzd az úigyarmatosítás rejtett és kevésbé rejtett formái ellen — az UNESCO profiljának meg­felelően a nyugati országok élenjáró műszaki eszközökre alapozott kultúra- és életfor­ma-terjesztő monopóliuma el­len, a kulturális javak igazsá­gosabb elosztásáért. Az UNESCO alapokmánya nemes feladatokat állít a ben­ne tevékenykedők elé. Ezek kö­zül n legfontosabbak a követ­kezők: az analfabétizmus elleni világméretű küzdelem irányítá­sa; az alapfokú oktatás kötele­zővé tételének előmozdítása; a felnőttoktatás és szakképzés segítése; a feszültségek okai­nak feltárása és az emberiség kulturális egymásrautaltságá­nak tudatosítása; a tudomány fejlesztése és eredményeinek népszerűsítése; az általános napok Kanadában Magyar gazdasági és mű­szaki napok kezdődnek kedden Kanadában. A Magyar Keres­kedelmi Kamara szervezésé­ben szakértőkből álló küldött­ség három kanadai városban tart előadássorozatot és vitat­ja meg kanadai partnereivel az együttműködés bővítésének lehetőségét. Montreálban, Torontóban és a kanadai olajipar központjá­ban, Calgaryban 14 magyar — energetikai, gépipari, számí­tástechnikai, kohászati, kő­olaj- és földgázipari vállalat és intézmény — képviselteti ma­gát a péntekig tartó rendez­vénysorozaton. Szakembereink szerint az élelmiszeripari, a könnyűipari termékek eladása mellett főképp ezekben az ágazatokban adódnak lehető­ségek kivitelünk bővítésére, a kooperáció kiépítésére a kana­keinek kölcsönös bemutatása erősíti a két ország közötti kapcsolatokat, s elősegíti a szocialista közösség szellemi gazdagodását- A kulturális napok keretében a magyar né­zők előtt világhírű társulatok és művészek lépnek fel, köz­tük a moszkvai Nagy Színház balettkara, a „Moszkvai vir­tuózok" elnevezésű szimfoni­kus zenekar, a lenini Komszo- molról elnevezett színház tár­sulata, Jevgenyíj Nyeszterenko operaénekes. Nagy érdeklődés­re számíthat a szkíták arany­kincseit, vagy az ősi és modern orosz és szovjet művészetet be­mutató kiáilitás. Ezek anyagait az Ermitázs, a Tretyakov képtár és más múzeumok adták. Ki­állításon mutatják még be az elmúlt négy évtized szovjet épí­tészetét, észtországi grafikusok műveit és Szovjet-Azerbajdzsán népművészetét. műveltség emelése és a kultu­rális kincsek védelme; valamint az emberi eszmék és alkotások szabad áramlásának elősegí­tése. Az UNESCO fennállásának csaknem négy évtizedében a fentiek szellemében jelentős eredményeket ért el. Támoga­tásával tanárok és szakembe­rek ezreit képezték ki a fejlődő országok számára. Tudomá­nyos egyezmények tucatjait kö­tötték meg. A világ különböző térségei között megindultak és rendszeressé váltak a kulturá­lis szféra minden területét át­fogó cserék és konzultációk. Az írástudatlanság elleni küzde­lemben indított kampányok so­rán tíz- és százezrek tanulták meg a betűvetés tudományát. Az utóbbi években a szervezet az ENSZ Világélelmezési Prog­ramját segítette a szárazság­sújtotta országok éhező gyer­mekei számára juttatott élelmi­szerküldeményeivel. Az UNES­CO tevékenységének köszön­heti a világ azt is, hogy az emberiség olyan egyetemes ér­tékeinek, mint az észak-olasz Velence városának, vagy az indonéziai Borobudur buddhis­ta templomegyüttesének állaga nem romlott tovább, hogy a természeti erőktől, ha részben is, de meg lehetett menteni őket. S ki ne sajnálta volna, ha az Indus völgyében fellelt öt­ezer éves város, Mohendzso- daro végleg eltűnt volna a Föld színéről. De az UNESCO- nak a természettudományos együttműködésben - különösen a környezetvédelmi és az óceánkutatásban — betöltött szerepe is említésre méltó. dai vállalkozókkal és közös harmadik piaci fellépésre. A magyar—kanadai árucse­re értéke tavaly 42,7 millió amerikai dollárt tett, de ebben a korszerűbb termékcsoportok, a gépek, berendezések szállí­tása, a termelési együttműkö­dés csak szerény részarányt képviselt. A Mogürt a kanadai OBI vállalattal autóbuszössze­szerelő kooperációban vesz részt: ennek eredményeként állt az idén forgalomba Otta­wában 34 Ikarus busz. A Szá­mítástechnikai Koordinációs Intézet és a GB cég számítás- technikai programcsomag amerikai értékesítésére vállal­kozott közösen. Jelenleg össze­sen kilenc kooperációs szerző­dés van érvényben vállalataink között, ami jelzi, hogy az együttműködés szintje elmarad országaink fejlettségi szintje és külkereskedelmünk lehetősége mögött. Brit államtitkár látogatása Hétfőn elutazott Budapestről David Hunt, a brit energiagaz­dálkodási minisztérium állam­titkára, aki Czipper Gyula ipari miniszterhelyettes meghivására látogatott hazánkba. Az állam­titkárt a brit szénbányászat és bányagépgyórtás vezető képvi­selői is elkísérték. • 4- WASHINGTON: Hétfőn a California! Edwards légitámasz­ponton földet ért az Atlantis amerikai űrrepülőgép, amely csütörtökön rajtolt Floridából. Az űrrepülőgép ezúttal ismét titkos katonai feladatokat haj­tott végre. 4 GLASGOW: A hét végén megnyílt és ió egy hónapig tort Glasgowban, Skócia má­sodik városában a magyar mű­vészetek ieszliválja. Ez a leg­bőségesebb és — szervezői szándéka szerint — a legszé­lesebb körű ilyen természetű bemutató, amit nemcsak Skó­ciában, hanem Nagy-Britan- niában valaha is tartottak. 4 WASHINGTON: A NATO lőtitkára szerint a Szovjetunió Genfben előterjesztett új le­szerelési javaslatai jelenlegi formájukban ugyan „elfogad­hatatlanok az Egyesült Álla­mok és a Nyugat számára, de alapot jelenthetnek egy hosz- szú tárgyalássorozathoz, amely­ben mindkét félnek lehet és kell is engedményeket tennie". 4 BRÜSSZEL: Az Antarktisz- ról szóló szerződést aláíró or- szánok képviselői hétfőn Brüsz- szelben megkezdték soros ta­nácskozásukat. A Déli-sarkon kutatásokat folytató 32 ország szakértői a tiznaoos konzultá­ción kicserélik tnoasztalataikai és terveket készítenek a nem­zetközi kutatási együttműködés kiszélesítésére. 4 PÁRIZS: Hétfőn Párizs kö­zelében megalakult az Ürrepü- !ések Résztvevőinek Szövetsége. Az alapító kongresszus munká­jában az Interkozmoszban részt vevő tíz szocialista or- -•■záa, továbbá az Egvesült Ál­lamok, Franciaország és Szaúd- Arábia 25 űrhajósa vett részt. 4 KOPPENHÁGA: A NATO haditenaerészeti erői hétfőn nagyszabású hadgyakorlatot kezdtek a Balti-tengeren. Az október 25-iq tartó gyakorla­ton az Eavesült Államok, Dánia és az NSZK haditengerészeté­nek harminc haiója vesz részt, köztük az ,,/owa" amerikai cir­káló, amely atomfegyverek hor­dozására is alkalmas. 4 LONDON: Vasárnap es­tétől hétfő hajnalig súlyos za­vargások színhelye volt az észak-londoni Tottenham ke­rület. A Broadwater farm nevű lakótelepen szabályos lázadás tört ki, több száz fekete és — kisebb részt — fehér fiatal tá­madt a rendőrökre, pusztított el és gyújtott fel mindent, ami a keze ügyébe került. 4 MANAGUA: A hondurasi hadsereg egységeinek és a hondurasi területen állomásozó nicaraguai ellenforradalmárok■ nak a nicaraguai határ men­tén való felvonulása rendkívül veszélyes helyzetet teremteti a térségben - jelentette ki új­ságíróknak Sergio Ramirez ni­caraguai alelnök. 4 WASHINGTON: Két ma­gyar győztese is van a Phila­delphiában vasárnap végétért nemzetközi Pavarotti énekver­senynek: Komlóssy Ildikó és Temesi Mária egyaránt meghí­vást kapott arra, hogy a világ­hírű olasz operaénekessel együtt lépjen rövidesen szín­padra az amerikai város ope­raházában. 4 BONN: A Szovjetunió leg­újabb, leszerelési javaslatai érdemesek arro, hogy a Nyű­göt teljes nyitottsággal vizs­gálja meg őket, mivel céljuk a tömegpusztító fegyverek nagyarányú csökkentése — je­lentette ki Willy Brandt, az el­lenzéki Német Szociáldemok­rata Párt elnöke a Blld-Zei- tung héttői számában megje­lent interjújában. 4 TOKIÓ: A két ország ka­tonapolitikájának egyeztetésé­ről jött létre megállapodás Manfred Warner nyugatnémet és Kalo Koicsi japán hadügy­miniszter között. Women és Kató egyetértett a katonai kér­désekkel kapcsolatos párbe­széd bővítésében, és — ennek részeként — a hadügyi tiszt­ségviselők kölcsönös látogatá­sainak rendszeresebbé tételé­ben. 4 LONDON: Hétfőn London központjában felavatták a spa­nyol polgárháborúban a fasiz­mus ellen harcoló angol nem­zetközi brigád emlékművét, Az ünnepségen részt vettek neves brit közéleti személyiségek, többek közt Norman Willis, a Brit Szakszervezeti Szövetség főtitkára, Michael Foot, a Mun­káspárt volt vezetője, Anthony Banks, Nagy-London Tanácsá­nak elnöke. 4 HELSINKI: Helsinkiben sajtóértekezleten összegezték az euróoai és észak-amerikai háborúellenes mozgalmak hét­főn befejeződött nemzetközi konferenciájának eredményeit. Mihail Gorbacsov legutóbbi le­szerelési javaslatait elemezve résztvevők elmondták: a javas­latok hosszú távú cselekvési programot nyújthatnak minden békeharcos számára. 4 AMMAN: Vasárnap a jár- dániai Szahabban eltemették a Palesztinai Felszabadítást Szervezői tunéziai központja ellen végrehajtott izraeli bom- batámadás áldozatainak egy részét. A gyászszertartáson ti­zenötezren vettek részt. 4 PEKING: Nicolae Ceau- sescu, az RKP főtitkára, állam­elnök és felesége, Elena Ceausescu, az RKP KB Politi­kai Végrehajtó Bizottságának tagja hétfőn hivatalos látoga­tásra Pegingbe érkezett. 4 PRÁGA: A Békevilágta­nács teljes támogatásáról biz­tosította Mihail Gorbacsovnak o francia nemzetgyűlésben ismertetett javaslatait Romes Csandra, a szervezet elnöke. A kassai kelet-szlovákiai vasmű dolgozóinak békegyűlésen mon­dott beszédében hangsúlyoz­ta, hogy a szovjet indítványok az emberiség békevágyát jut­hatják kifejezésre. 4 PLOVDIV: Hétfőn bezárta kapuit a plovdivi nemzetközi gépipari vásár. Külkereskedel­mi vállalataink 38 millió rubel értékű szerződéseket kötöttek bolgár partnereikkel. A vásá­ron három magyar terméket díjaztak aranyéremmel. A ki­tüntetéseket a Moqürt, a Komplex és a MOM képviselői vették át. 4 KABUL: Káderpolitikai kérdésekkel foglalkozott és ez­zel kapcsolatos döntéseket ho­zott legutóbbi ülésén az Af­ganisztáni Népi Demokratikus Párt politikai bizottsáqa. Az ülésen elnöklő Babrak Karmai, a párt központi bizottságának lőtitkára kijelentette: országa soha nem avatkozott bele más országok belügyeibe, de nem enged beleszólást saját ügyei­be sem. Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága Hétfőn Hámori Csaba első titkár elnökletével ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága. Ar ülésen részt vett és felszólalt Kótai Géza, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője. A testület Ernőd Péter titkár előterjeszté­sében megvitatta és elfogadta a XII. Világifjúsági és Diákta­lálkozóról, valamint a magyar delegáció munkájáról szóló je­lentést. Megállapította, hogy a VIT jól szolgálta a világ haladó ifjúságának összefogását az antiimperialista szolidaritásért, a békéért, a barátságért jelszó jegyében. Uft-2000 pécsi sikerrel Az elmúlt héten tartották Bu­dapesten □ Technika Házában a Lift—2000 nemzetközi konfe­renciát, melyen a hazai felvo­nó gyártókon, javítókon és o szakma tudományos szakembe­rein kívül 16 külföldi ország képviseltette magát, köztük a világ legnagyobbjainak számí­tó cégek, így az OTIS (USA), a SCHINDLER (Svájc) és a KO­NE (Finnország). A konferencián a Pécsi Pol­lack Mihály Műszaki Főiskola és a Villgép Szövetkezet közös szolgálati szabadalma, ar Unilift mikroprocesszoros felvo­nóvezérló berendezés olyan jó fogadtatást kapott, hogy a vi­lágcégek képviselői is kényte­lenek voltak elismerni; nagyon sok szempontból jobb a pécsi mikroprocesszoros berendezés, mint az övék. (Konkrét megren­deléseket is kaptak a hazai cégektől, míg a külföldiekkel is megindultak a tárgyalások.) Magyarcsik Gyula a VILLGÉP elnöke így foglalja össze a négynapos konferencia lénye­gét : — Megvitattuk az eddigi tendenciákat és megoldásokat, egyeztettük a liftszabványokot és megállapítottuk, hogy 2000- ig a mikroprocesszoros liftve- zárIés jelentős térhódításával kell számolni, a különféle kö­zületi és egyéb felvonók szinte kivétel nélkül és a lakóházi fel­vonók többsége is mikropro­cesszoros vezérléssel fog mű­ködni. A PMMF és a VILLGÉP 1983 júniusában kötött kutatásfej­lesztési szerződést, és 1984 februárjában már bemutatták a szakembereknek a kísérleti pél­dányt. Két előnye mindenkép­pen kiemelést érdemel: az Uni­lift minden rendszerű, hazártx- ban üzemelő lifthez gazdasá­gosan, megbízhatóan alkalmaz­ható és a mikroprocesszoros vezérlés minden anyaga és al­katrésze hazai gyártmány, avagy szocialista országban ké­szült. A VILLGÉP felkészült a sorozatgyártásra. Eddig már 30 Unilift vezérlés működik az or­szágban és hazánkban. M. L. Szovjet 1 1985. ilmek fesztiválja OKTÓBER 7—14. Október 8-án, kedden 17 órakor Pécsett, a PETŐFI filmszínházban megnyitó ünnepségen bemutatásra kerül: Elior Ismuhamedov: A ZSENI IFJÚSÁGA szovjet —üzbég történelmi dráma A szovjet filmek fesztiválja további bemutatói: Pécs, Petőfi filmszínház 8-13 Kék hegyek Pécs, Kossuth filmszínház 7- 9 Az élet muzsikája 10—12 Riki-Tiki-Tévi 13—16 A fej nélküli lovas Pécs, Park filmszínház 14—16 Egy asszony és négy férfi Komló, Zrínyi filmszínház 8 Emberi sors 14-16 A bég csapdájában Mohács, Kossuth filmszínház 10—12 A bég csapdájában 13—14 Az élet muzsikája Szigetvár, Zrínyi filmszínház 10—11 Egy asszony és négy férfi Siklós, Táncsics filmszínház IGi—11 Az élet muzsikája 12—13 Riki-Tiki-Tévi 14 Kék hegyek Tanácskozik az UNESCO Magyar gazdasági és műszaki

Next

/
Oldalképek
Tartalom