Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)
1985-10-26 / 294. szám
Műemlékvédelem és a társadalom I ál a i l ]á r _TL i k\ / ÉÉCSI VAROSSZÉMTÓ V ÉS VÁROSVÉDŐ / EGYESÜLET / A műemléki albizottságok és más, a műemlékvédelemben érdekelt társadalmi szervek — most már a városvédő és városszépítő egyesületek is — kétévente tartják országos értekezletüket az időszerű tennivalók megvitatása végett. A soron következő XlV.-nek 1987-ben Pécs lesz a gazdája, amint az hivatalosan is elhangzott Pápán. Ebben a városban is céltudatos értékmentés folyik tiszteletreméltó eredményekkel, amik joggal érdemesíthették arra, hogy falai között fogadja a hazai műemlékvé. delem hivatalos és laikus megszállottjait a XIII. országos értekezleten. Színhelye a Petőfi gimnázium volt, egy hatalmas tömegű épület, melyet az előcsarnokában levő márványtábla tanúsága szerint az 1894 augusztusi alapkőletételt követően 1895 szeptemberében avattak fel... Az itt megtartott országos értekezlet témája „A társadalom és az építészeti örökség" volt, s az ezzel kapcsolatos eredményekről, feladatokról —■ az országos értekezletek közel negyedszázados történetében először — szekciókban vitatkoztak a résztvevők. Az építészeti örökség mindama néhányezernyi hivatalosan nyilvántartott műemlékünk, ami a viharos századunkból ránkmaradt a magunk történelméből és a megelőző korokból — e század elejéig bezárólag. Nem tudjuk viszont még, hogy a mi korunkból mit minősíthetne műemléknek az utókor, ezért aztán eléggé tékozlóan is bánunk 20. századi építészeti alkotásainkkal. És azt sem tudjuk, hogy egy-egy kisebb közösség — vagyis egy- egy település — saiát helyi története szempontjából mi lehet a fontos, és mivel nem tudjuk, ezekkel is tékozlóan bánunk, következésképpen el is tűnnek, mint pl. a pécsi harangöntőműhely is oár éve a szemünk láttára. Van tehát mit védeni, óvni, ez De- dig bőven társadalmi feladat. Nem véletlen, hogy éppen 1985-ben az építészeti örökség és a társadalom kapcsolatát tette vezérszólamává egy országos, műemlékvédelmi tanácskozás. Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter mondta: „Az ország értékeinek, a megvédésére akkor kellene a legtöbb pénzt fordítani, amikor erre a legkisebbek a lehetőségeink. Mindazonáltal ez a pénz soha nem lehet olyan kevés, hogy miatta olyan értékeink pusztuljanak. el, amiket rajtunk kér maid számon az ütőkor. Okos ötletekkel, helyi kezdeményezésekkel, úiszerű gondolatokkal kell kiegészíteni a kevés pénzt. . Az utóbbi kívánságra adott válasz bontakozott ki a szekciókban is, amihez az alaphangot mégis Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára adta meg, amikor arról beszélt, hogy a negyedszázados múltra visszatekintő, mai értelmű és céltudatos műemlékvédelmünk ma már a nemzettudatunk szerves része, jóllehet népünk a fel- szabadulás után próbálta 6. HÉTVÉGE elutasítani magától a múlt nyomasztónak vélt építészeti örökségét. Legtöbbjének így a gazdátlanság, a célszerűtlen használat és a vele járó pusztulás lett a sorsa — növelve mai gondjainkat. Állampolgári önbecsülésünkhöz apellált: ne viselhessük el, hogy ne legyen rendben a minket körülvevő épített környezet, s ha rendben van — rendbetettük! —, ám érezzük jól magunkat. A társadalom — hallottuk — számonkéri ma már a műemlékek védelmét, bár maga nem tesz még eleget érte. Meg is oszlik e tekintetben védőkre, közömbösekre, és rombolókra (elhangzott, hogy éppen a közelmúltban sörösüvegekkel cél- badobáló „jópofák” rongálták meg igen súlyosan a já- ki templom egyik oroszlánfiguráját), tehát az kellene, hogy a közömbösek védőkké, a rombolók pedig közömbö- síthetők legyenek. S akkor még azt is elképzelhetnénk, hogy nem mindenki az Országos Műemléki Felügyelőségtől várna mindent, s az sem lenne lehetetlen, hogy az OMF csak előírjon, kötelezzen ... Mint ahogy egyetlen vállalat, intézmény sem várja a KÖJÁL vagy a tűzoltóság anyagi támogatását az általuk támasztott közegészségügyi és tűzvédelmi követelmények megvalósításához. Persze ehhez az kell, hogy valódi kezelője és jó funkciója legyen minden mű. emléknek, ezáltal kell biztosítani a fenntartás, a gondozás folyamatosságát, minthogy a ma is dívó ciklikusság nem csak rossz, de veszélyes is múltbéli örökségünk jövője szempontjából. Á kezelőt illetően elhangzott — a miniszter részéről is —, hogy kivételesen indokolt esetekben még külföldi partner is számításba jöhet, természetesen annak a biztosítékával, hogy nem a műemlékek kiárusításáról van szó. Műemléki albizottságok értekezletén természetesen magukról az albizottságokról is esett szó. Érdemes idézni a fontosabb gondolatokat: a MAB legyen élő híd a tanács és az OMF között: a szakigazgatási szervekkel együttműködve hatósági erővé nőhet; egész tevékenységében elengedhetetlen a határozottság, de ha valamely MAB nem tud kellően határozott lenni, nincs is rá szükség. A MAB-ok munkájában különben az elkötelezett emberek türelmetlenségére kell építeni.A pápai tanácskozás határozatba foglalta: az építészeti örökség érdekében kifejtett aktivitás fokozását; a védelem tudatossá tételét (ne tévesszük össze azt a nosztalgiázással!) úgy, hogy tudjunk különbséget tenni a vaJóságos és a vélt értékek között, nem pazarolva az erőinket az álértékekre; szép városaink karakterének, szerkezetének a védelmét, nehogy egyoldalú megfontolások alapján folytatódjék e városok önkényes átépítése: az építészeti örökséggel összefüggő szellemi tartalom erősítését, a genius loci — a helyi szellem — ápolását: a székesfehérvári Ikarus Gyár dolgozói által- meghirdetett egy üzem — egy műemlék" mozgalom széles körű elterjesztését. Hársfai István Megoldásé tudni, a lehetőségeket ki hasznaim A sikerben is érdekeltek Préselik a Karin-székek háttámláit Fiatal szakmunkások a közkedvelt Jolán étkezőgarnitúrát szerelik Néha elég egy tollvonás ahhoz, hogy alkotó energiákat szabadítsunk föl. Ebben az esetben a tollvonás egy gyár számára az önállóságot teremtette meg, és egy aprócska, de a mai gazdasági világban sokat érő szót kapcsolt hozzá: érdekeltség. A Siklósi Bútorgyár homlokzatán még látszik az új név alatt a régi; talán majd az idő eltünteti. A Szék- és Kárpitosipari Vállalat korábbi gyáregysége január 1-től leányvállalattá lett, s bár a köldökzsinórt nem vágták el, önálló életét éli. — Egyre többet és többet kérnek termékeinkből, s a mai gondom: nem tudunk annyit termelni, amennyit eladhatnánk - mondja Császár István igazgató, és megkéri titkárnőjét, hogy több telefont ne kapcsoljon be, mert különben lehetetlen szót váltanunk. A kielégítetlen igények is visszatetszést szülhetnek. Ha a kereskedő kurens cikket nem kap — a másikból sem visz, a piac ilyetén „szubjektív” reagálása hosszú távon csődbe vihet minden álmot. — Persze erről egyelőre szó sincs. Mindenesetre a most megnyílt önállóság azt is jelenti, hogy meg kell tanulnunk együtt élni és mozogni a piaccal. Míves ülőgarnitúráink, kiegészítő bútoraink, előszoba- falunk igen keresettek, s több közülük mórkacikk lett. Ez azt is jelenti, hogy például a Jolán fantázianevű étkezőgarnitúránkat kizárólag a Domu- son keresztül értékesíthetjük. Megjegyzem: ezért a Domus- tól 2 milliós fejlesztési összeget kaptunk cserébe. De hiába magyarázom ezt más cégek kereskedőinek, számukra csak egy a lényeg; ők a Jolánból hiába rendelnek ... — Ezek szerint nem egyértelműen öröm egy-egy termék márkásitása? — Is-is. Észnél kell lenni... A Tenkes Bútorgyár nemrégiben készített termékismertetőjét lapozgatjuk, amelyben még nincs bent a BN-V-n is sikert aratottak közül jó néhány. A termékismertető az önállóság első reprezentatív bizonyítéka, s annak, hogy az érvényesüléshez reklámra is szükség van. — Az első évnek lassan vége. Beváltak az igazgató számításai?- Teljes mértékben. Tudtuk, hogy mi van a kollektívában, ismertük a gyár kondícióit, s természetesen készülve 1985. január 1-re, piaci kapcsolatainkat is kiépítettük. Kemény munkával, ha tetszik, országjárással telt időszak után személyes kapcsolatokra is sikerült szert tenni. Egyetlen kérdésre kerestük a választ: mit kér a vevő? így aztán rengeteg információval a tarsolyunkban vágtunk az idei évnek.- A kollektíva a vezetés mellé állt? — Sikerült megnyerni mindenkit. Munkaértekezleteken, gyári tanácskozásokon vázoltuk azt, hogy kinek-kinek mit jelent az önállóság munkában, bérben, megbecsülésben, perspektívában. Az emberek megértették és — mondhatom — örömmel vállalták a mai jelenüket. Példát mond: az egyik legnagyobb csapás a termelő ember számára, ha úgy érzi, produktumára alig, vagy egyáltalán nincs szükség, raktárban áll az áru. Korábban több hónapos késéssel jelzett vissza a nagyvállalat: erre vagy arra nincs szükség. Ma egy, maximum kétnapi termelés van a raktárban... Császár István a siklósi gyáralapítástól áll a kollektíva élén. Egy faipari üzemet kellett „beüzemelnie” 1979-től egy olyan városban, ahol ennek a munkának nagy hagyományai nem voltak. Csak munkaerő volt. Hat szakképzett asztalossal indultak. Az első év 93 milliós termelését tavaly már 147 millióra emelték, a nyereséget megtizenkétsze- rezték. Ma 325 embernek adnak biztos megélhetést: évi 7 —10 százalékos bérfejlesztésekre futotta, s ma az 5300 forintos átlagkeresettel a környéken — a kőbányát kivéve — legjobban fizet a Tenkes Bú- torgyá r. — Ez egyértelmű öröm. — így önmagában feltétlenül az. De a kívülálló nem láthatja belső gondjainkat. A gyár műszaki színvonala igen sok kívánnivalót hagy maga mögött, gépeink nullára futottak, minőségi terméket egyre nagyobb kínlódások közepette állítunk elő. Szeretnénk külpiacokra is kilépni. De hogyan? Az exportképesség előfeltétele minél több és jobb célgép, precíz munkaeszköz. A gyárban az idén 17 milliós nyereségre számítanak, ebből az anyavállalatnak 30 százalékot le kell adni. Az adók, egyéb elvonások után össze Fotó: Proksza László 4 millió marad. Nem sokra futja. A műszaki színvonal teljes megújítására legalább 20-25 millió kellene.- így kilátástalanabbnak tűnik a dolog ...- Csak tűnik. Három utat vizsgáltunk meg. Vagy várunk, mire a pénz összejön. — Ezt nem tehetjük. Ott van akkor a bankhitel. — A kamatokba belerokkanunk. Maradt a harmadik verzió: megkeresni az egyéb csatornákat. A Domus- sal kapcsolatos megállapodásról már tettem említést. A tőlük fejlesztésre átvett kétmillió forint igen jól jött. A MÁV-tóI is elnyertünk 3 milliót: nekik az állásidő-pénzekből elkülönített alapjuk van arra, hogy ahol az anyagmozgatást korszerűsíteni szeretnék, oda juttassanak. Megtudtuk, éltünk vele. Végül tudni kell azt is, hogy az igénylistánkra fölvett gépek nagyobb részét csak tőkés relációban szerezhetjük be. Próbálkozunk majd lea- singgel — áruért gépet cserébe -, de a közvetlen exportból megszerzett dollárokból is vásárolhatunk. Már megkötöttük a szerződést: jövőre a francia Daris cégnek 10 000 széket szállítunk. Ezen is meglesz a hasznunk. S lesz szovjet export is. így önerőből olyan műszaki színvonalat érhetünk el, amely nyomán nem álom a 200 millió forintos éves termelés sem. Kozma Ferenc' Gondok és örömök a siklósi bútorgyárban lövőre székeket szállítanak a francia Daris cégnek Begyógyulnak a tűz ütötte sebek Teljesíti exporttervét a mohácsi Temaforg Átadás előtt az öt újjáalakított raktár-Gépesítéssel tovább-javul a minőség A 75 milliós tűzkár után gyorsan helyreállt a munkarend a Textílhasznosító Vállalat mohácsi gyárában. A hatszáz fős kollektíva nem módosította éves tervét. A 360 milliós termelési értékből várhatóan 13—15 millió forint nyereséget állít el. Megvalósul a 140 millió forintos exportterv is. Ez utóbbi különösen jelentős, hisz 300 vagon exportáru — gyapjú, selyem, szintetikus anyag — lett a tűz martaléka. Az exportkiesést fokozatosan hozták be, főleg annak köszönhetően, hogy a központ soron kívül 150—200 vagon hulladékanyagot szállított. Megmozdultak a hazai textilipari gyárak is, a megszokottnál több maradékanyagot adtak el a Temaforgnak. A szovjet partner is, amelytől rendszeresen vásárolnak különféle alapanyagokat, idő előtt küldött például lenkendert, gyapjú- és pamuttípusú mellék- termékeket. Rövidesen elegendő import viscosával és poliamid kábellel rendelkezett a mohácsi Temaforg gyár. A beérkező nyersanyagféleségeket helyben illetve a bedolgozó tsz-eknél helyezik el, alkalmi tárolóhelyeken. Nagy a zsúfoltság, de a feldolgozást nem zavarja. Novemberben elkészül az öt újjáalakított raktár, 5600 négyzetméteres területen. Ezek égtek le márciusban. Jelenleg két helyiség teljesen, egy részlegesen feltöltve exportra szánt áruval. A 19 milliós beruházás kivitelezője a Baranya Megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat. — A legfontosabb feladatban, az exportra gyártás mennyiségi és minőségi követelményeinek a teljesítésében önmagunkra vagyunk utalva — mondja Bauer Ferenc igazgató. — A tét nagy, ugyanis a vállalat 240 milliós exporttervéből 140 milliót mi valósítunk meg. A tervünk 90 százaléka már teljesült. Nagy erőfeszítéseket teszünk a hátralévő 10 százalékért. Ezért lett magasabb az export-célprémium összege. A krónikus vagonhiány enyhítésére vállalati gazdasági munkaközösség alakult. A valutapiac bővítése érdekében Jugoszláviába viscosafonalat ajánlottak ki, a zombori hulladékhasznosító 41 tonnás tételt vásárolt. Ha sikerül a kapcsolatfelvétel, akkor a hat nyogat- európai régi partner mellé felzárkózik Jugoszlávia is. A hagyományos piacon is egyre problémásabb eladni, és nyomottak az árak. Főleg a pamut esetében. A 11 bedolgozó tsz-ből csak ötöt hagytak meg. A megmaradók közel találhatók Mohácshoz, tartós és jó minőségű munkát végző partnereknek számítanak. Nem kerülhet le a napirendről az anyagkiválogatás további korszerűsítése sem. Ezért még idén hétmillió forintért lengyel előfonógépet szerelnek be. Eredményeként tovább javul a minőség. Csuti J.
