Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)

1985-10-19 / 287. szám

Kodály Zoltán Pécsett* t[ ^ A PÉCSI ZENEKEDVELŐK EGYESÜLETE 1945. évi U hétfő« i,«. 4 4r«k*r A J»ÉS$I «Ti SÄiMS KODÁLY ZOLTÁN Müvetsöi HANGVERSENYT fí&HÚ&Z i o..i KS«Ő»Í« b) Esti 4*i c.J £&*>»*» EIfadj* * C«**>wi R«ri«J Nagy l.*m gísRn4ziis<»i»8Ís &$&&&$». V«4»v«í >\W«s«.<'Jmíst. % JUsmm-tmii •vttUáíf W&AtY mtA« el&f&sst. 3. Cy*»sso^tjw*<.«t» >»8J«»4yö.fcr* ; j g'iSssájéx, &oW £$&>$& ííwravííA /«srví/ é*» 4$&ng§£ /«>mi m5if8ösJS*\'<:'ií!rt!S((«!! ;>5H'í?i5>Sí«es. <> AáagS* E3&i<£& a'.wsíA?.«.'- g**8itmf,- hííéíi Ű&W?*«? #<&Sí5V 5. 8, Y»*sá«ss4g;»a. WM*k:. Phn*m* <?«**?'. TiMg, Mnftff «**&& ThirritM SZÜNET. 6. 5SSXA *}#5sfí8í) Í»tr«Ü»8 SatKttt* 8p§* CW»« Ag»«« £M Cte4f> h* Mi««« *«( EW>*óf* t Stéketegyháü ftrwki.kt.lji vegy«skat«. VíJ#*»ye! .\inutt Ferme, Ktem»ékAcUk H.4Í..4.'?.? &ÉLA a m&s-or sic» 1 .JÉis V^X >* i-;\íí!íS«. Egy negyven év előtti látogatás dokumentumaiból Hír o Dunántúli Népszava 1945. szept. 28-i számának első oldaláról: „Bartók Béla, a nagy magyar zeneszerző és népdalgyűjtő Amerikában meghalt.” Az újság 2. olda­lán: „Csütörtökön terjedt el a hit, hogy Kodály Zoltán, a nagy magyar zeneszerző Pécs­re érkezett." Az Új Dunántúl szept. 28-i számából: „Az ősz mester a város vendégeként utazott le a mecsekalji városba, hogy pihenjen és dolgozzék." Agócsy László „Így láttam Kodályt1' című rádióelőadá­sából: „Alig telt el néhány nap, megjelent közöttünk a zenekonzervatóriumban. Ma­gához hivatta a tanári kart és feltette a kérdést: Miért nem vesszük igénybe a segítségét? Bátorítására később újra ősz- szejöttünk, hogy meghallgas­suk terveit az új magyar zenei nevelésről. A beszélgetés so­rán kiderült, hogy Kodály régi tervét szeretné nálunk meg­valósítani." Kodály Zoltán: „Mit kell tenni? Az iskolában úgy taní­tani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyö­rűség legyen tanulónak, és egész életére beleoltsa a ne­mesebb zene szomját." Takács Jenő zongoramű­vész, a Pécsi Városi Zene­konzervatórium akkori igazga­tója: „Néhány haladó szelle­mű pedagógusunkkal, Agócsy Lászlóval, Maros Rudolffal, Weininger Margittal elhatá­roztuk, hogy tninden növen­dék, a hangszeres oktatást megelőzően egy éven át ele­mi szollézsoktatásban része­süljön ... Olyan dologról volt szó, melyért Kodály már évek óta harcolt, s amelyet Pécs, Budapestet megelőzve, elő­ször valósított meg." Maros Rudolf zeneszerző, a pécsi zenekonzervatórium ak­kori tanára: „El nem mondha­tom, milyen nagy izgalom volt számomra, hogy Kodály naponta beült az órákra. A gyerekeket nem zavarta, ők félelem és idegenkedés nél­kül követték útmutatásait, de nekem, hiszen tanárom volt, minden órára nagyon lel kel­lett készülnöm. ... Én akkor a Bőrgyári Dalárda karmestere voltam, és mivel tudtam, * 1945 szeptemberében Pécsre érkezett Kodály Zoltán: egyhónapos itt-tartózkodása alatt aktívan bekapcsolódott a város zenei életébe. Az ok­tóber 22-i Bartók-emlékkon- certről már megemlékeztünk, összeállításunk további érde­kes részleteket közöl Kodály Zoltán pécsi napjairól. 8. HÉTVÉGE hogy Kodály cipő dolgában rosszul áll, érdeklődtem, mi­képp lehetne neki cipőt sze­rezni? A bőrgyári igazgatóval megegyeztünk, hogy Kodály cserébe dedikál egy kórus- művel. Kérdezték, mit jelent ez? Azt leleltem: belekerülnek a zenetörténetbe. Kodály ak­kor komponálta Petőfi: A ma­gyar nemzet c. versére nagy vegyeskari művét." A Dunántúli Népszava okt. 20-i számából: „Kitüntető Pécsre, hogy a Missa brevis első nyilvános bemutatása a pécsi dómban lesz vasárnap, a szerző jelenlétében." Horváth Mihály beszámoló­ja a Dunántúli Népszava okt. 23-i számában: „Érthető a nagy érdeklődés és várako­zás, hiszen Budapestet meg­előző Kodály-bemutató még nem volt Pécsett... A bemu­tatott mise Kodály sokrétű lel­kének egy értékes darabja..." Az Új Dunántúl okt. 24-i számából: „Bartók Béla em­lékére hangversenyt rendez­tek a Pécsi Zenekedvelők a színházban. Az estnek ünnepi jelentőséget adott, hogy az emlékbeszédet Kodály Zoltán tartotta." Az Új Dunántúl okt. 27-én hírül adta: „Kodály -Pécs ma­gyar zeneváros•< címmel elő­adást tart ma a Zárda dísz­termében." Agócsy László /visszaemlé­kezése: „A kisfiúkból és kis­lányokból álló előképzés cso­portom már jóval a kitűzött időpont előtt ott gyakorolt az iskola színpadán. A terem zsúfolásig megtelt. Kodály pontosan 4 órakor kilépett a szinpadra." Kodály Zoltán előadásából: „A pécsi zeneélet alaphibája: kevés a kótaértő. Pedig csak az ének után közeledhetünk valamely hangszer tanulásá­hoz. Először zenére kell taní­tani, aztán hangszerre. Első kötelesség tehát: a magyar zenei anyagot alkalmas mód­szerrel megtanítani. A mód­szer a relativ szolmizáló . . ." (Ezt gyakorlatban mindjárt bemutatta Agócsy László a solfége-osztály növendékeivel. Ennek emlékét megörökítő márványtóblát avattak a Leö- wey Klára Gimnáziumban 1982. okt. 27-én.) Az Új Dunántúl nov. 11-én közölte: „Kodály november 19-én előadást tart a magyar zenei nevelésről a Nemzeti Színházban." Kodály Zoltán előadásából, melynek szöve­gét megőrizte a Csorba Győ­ző szerkesztette Iv c. szépiro­dalmi és művészeti folyóirat 1. száma: „Máris megindult itt egy olyan próbálkozás, amelyhez hasonló a főváros­ban nincs, és amelynek döntő fontossága lehet egész zenei nevelésünkre . . ." Összeállította: dr. Nádor Tamás Dévényi Sándor kiállítása a kisgalériában . Valami más... Pécsen, a kisgalério-beli megnyitó ezúttal nélkülözte a megszokott hivatalos jelleget. Négy óra után pár perccel már lépni sem lehetett a zsúfolásig telt teremben. Fotók, skiccek, makettek közt a földre lerakott útburkoló köveken egymás lá­bát taposva hallgattuk Mako- vecz Imre építészt, aki rögtön­zött beszédében az építészet mai helyzetét, Dévényi Sándor eddigi tevékenységét jellemez­te. Kemény szavakkal illette a lakótelepek sivár kényszer- funkcionalizmusát, amely lakó­ketrecekké degradálja az em­ber életterét. A Dévényi által is képviselt szimbolikus-organi­kus építészetet ezzel szemben mint valódi alternativot állítot­ta az építészek elé. Nyilvánvaló, hogy sokkal többről van itt szó, mint az épületek megformálásáról. Az épületekben . olyan eszmék, ideológiák testesülnek meg, amelyek szükségképpen for­málják nemcsak életmódunkat, de szemléletünket is. Ezért fo­lyik állandó heves csatározás Dévényi körül, és ezért fontos lépés ez a kiállítás, ahol össze­gyűjtve láthatjuk munkáit. Le­hetőséget ad az álláspontok tisztázására és arra, hogy fo­galmat alkossunk magunknak a fiatal építész törekvéseiről. A kiállított anyag kissé fésü­letlenül, bizarr módon tárja elénk sokirányú tevékenységét, amelynek alapvonása a város iránti töretlen lelkesedés és el­kötelezettség. Erre utal például a padlóra lerakott útburkoló a régi paddal. Vagy az egyik sa­rokban magasodó téglarokás, amelyen az egykor épületdísz­ként szolgáló Atlasz-figura feje helyén virág hirdeti a múlt ma­radványain fakadó új életet. A sokat vitatott Hunyadi út 2. számú házról készült fotók melletti szöveg tanúsága sze­rint Dévényi Sándor tudatosan törekszik nemcsak a hagyomá­nyok felélesztésére, de a tör­ténelmi múlt rekvizítumainak illusztratív felvonultatására is. A Phcenix-házon azonban ezek az elemek nem válnak harmo­nikus egységgé, az egész mint­ha megsinylené a részletkép­zés gazdagságát. Tagadhatat­lan viszont, hogy belső udvara hangulatos, tömege harmoni­kusan illeszkedik a környezet­be, és mentes a vidéki váro­sainkra oly jellemző megalo- mániától. Más, már megépült épületein is látszik, hogy Dévényi figyel­mét némelykor elvonják a rész­letek. Építészete eklektikus: bő­ségesen merít a szecesszióból, az angol cottage-ok stílusából, a népi, a reneszánsz és vikto­riánus hagyományokból, s mindenből, amihez hozzáfér. Az eklektika létjogosultságán vi­tatkozni éppen napjainkban fö­löslegesnek látszik. Reakció ez a világszerte rohamoson terje­10 lakásos sorház Pécsett o Póso Lajos utcában dő funkcionalista építészetre. Dévényi erősen kapcsolódik a magyar organikus építészethez is, amelynek gyökerei Pécsett is fellelhetők. Tudatos a törek­vése a mágikus-szimbolikus funkció felerősítésére, amely az lex szemléletét, amely a két elemet következetesen egymás mellé rendeli. A táj megóvásában sokat vi­tatott érdeme az Aradi vérta­núk útja, amely az eredeti ter­vek szerint felüljáróban folyta­tódott volno, nyomasztóan rá­telepedve a hegyoldalra. E so­rok írója szerint az alagút min­denképpen szebb megoldás. Az utat szegélyező korlát részei­ként elhelyezett posztamense- ken a tizenhárom aradi vér­tanú mellszobra kapna helyet. Ezek kivitelezése egyelőre várat magára, pedig nem kis látvá­nyosság lenne ez az alighanem egyedülálló emlékmű, amely egy gyorsforgalmi út mentén sorakoztatná fel történelmünk jeles személyiségeit, kicsit gro­teszk, mégis hatásos módon. (A groteszk elem gyakran felvillan a posztmodern építészetben.) Dévényi Sándor fiatal épí­tész. Megvalósult tervei arra engednek következtetni, hogy nem tartozik az ún. „tervező építészek" sorába, akiknek te­vékenysége pusztán nagy fan­táziáról tanúskodó tervekben rer-'i-’álódik, mint ahogy erre számos történelmi példát is­merünk. Épületei heves ellen­szenvet vagy rokonszenvet vál­tanak ki másságukkal. Ez a másság azonban feltétlenül üd­vözlendő jelenség, még ha a lakótelepek sivár egyhangúsá­gához szokott szemünknek fur­csa is. Reméljük, lesz lehetősége a letisztulásra és kibontakozásra Kovács Orsolya építészetnek egyik alapvető fel­adata. Ez különösen a nagy történelmi változások korsza­kaiban kap nagy szerepet._ Érdekes elgondolás a Kos­suth Lajos utcába tervezett to­rony, amely a Budai kapu he­lyére épült volna. Ez egy kutat foglalna magába, amely fölött rácsok biztosítanák az átjárást. A Kossuth Lajos utca felőli ol­dal tükörborításával visszavetí­tené az utca látképét. Ennél is fontosabb terv az. amely a Természetvédelmi Hivatal épü­letéhez készült. Az épület tete­jén hatalmas élőfa hátsó frontja kinyúló tagjaival a kör­nyezetbe simul. Mindez jól jel­lemzi Dévényinek a táj és épü­let viszonyára vonatkozó komp­A Természetvédelmi Hivatal épülete Három koncert - jeles teljesítményekkel Több kiváló szólista-, illetve zenekari és karmesterprodukció fémjelezte Pécs zenei életének legutóbbi eseményeit. A múlt csütörtökön adott szólóestet a Liszt-teremben — a szovjet kul­túra napjai rendezvényei sorá­ban — Rudolf Kerer, egy hete: szombaton két japán művész, Ivaszaki Suku és Ivaszaki Ko kamaraestjét hallottuk az új művészeti szakközépiskolában, kedden pedig, a POTE aulájá­ban a Budapesti Filharmóniai Társaság együttese két szovjet művész: a karmester Vaszilij Szinajszkij és a zongorista Vla­gyimir Krajnyev közreműködé­sével adott zenekari estet. Né­hány órában rengeteg mű, sok emlékezetes megnyilatkozás, el­és meggondolkodtató művészi teljesítmény . . . A legösszetettebb, számomra legkevésbé „megfejthető" mu­zsikusegyéniség: Rudolf Kerer. Technikai tudása páratlan, acélkemény billentéssel, feszes, puritán egyszerűséggel kopogta ki hangszerén a meglehetősen különböző karakterű Chopin- műveket: az Asz-dúr polonézt, a b-moll noktürnt — mindvé­gig meggyőzően, rokonszenve­sen, de egyben meg is hagyva a hiányérzetet: túlzott távolsá­got Chopin fájdalmas-érzelmes világától. Liszt Petrarca-szo- nettjének tárgyilagos kemény­sége is inkább illett volna, mondjuk, Brahmshoz. Maradék­talanul meggyőzött viszont ez a páratlan technikai felkészült­ségű és végtelenül energikus pianista Liszt XII. Magyar rap­szódiájának, Prokofjev d-moll szonátájának és különösen a Chopin-prelűdöknek a tolmá­csolásában. Ez utóbbiban ki­válóan mintázta meg a lehető legkülönbözőbb karaktereket, enciklopédikus teljességű telje­sítménye fizikailag és szellemi­leg is lenyűgöző volt. Ami még­is, mindezek ellenére hiányzik: valahol a mélyben talán több sejtetés és sejtelem, a kétes- ség, bizonytalanság — hovato­vább minden „megkérdőjelezé­sének” jellegzetesen romanti­kus attitűdje, amivel ez a fajta szigorú puritánság élesen szem­ben áll. Bizonyos értelemben ugyan­ez a „lefejezettség", háttér­Vaszilij Szinajszkij vezényli a ság Zenekarát. Budapesti Filharmóniai Társa- Fotó: Tóth László nélküliség okozta hiányérzete­met az Ivaszaki-testvérpár pro­dukciójában is. Mindazt tudják s magas fokon művelik, amit egy-egy kiváló előadóművész­nek tudni kell, játékuk azonban bizonyos értelemben mélység nélküli, statikus és gépies. Hiányoztak a Vivaldi-mű jel­legzetesen olasz — velencei pompájú s elegonciájú — ak­centusai és színei, a Brahms- szonáta fegyelmezettsége (lé­legzet-, hullámzás- és konflik­tusnélkülisége) kevéssé érzékel­tette a szerző belső küzdelmét, s részben a Debussy-szonáta is adós maradt azokkal a színek­kel, az érzelmek, benyomások már-már végtelen skálájával, amivel a szerző francia „ka­marazenei forradalma" felru­házta. Maradéktalanul jobbára csak a pesti filharmonikusok produk­cióját dicsérhetem: Szinajszkij már a Hunyadi-nyitány előíté­letektől, rossz beidegződésektől mentes tolmácsolásával érzé­keltette, hogy tehetséges, el­képzelésben gazdag dirigens. Ilyen színvonalon mozgott Csaj­kovszkij grandiózus IV., f-moll szimfóniájának előadása is: a karmester összefogó és elemző­készsége — helyes arányokban — plasztikus, élvezetes, élményt odó előadást eredményezett. Különösen szépen dolgozta ki az ihleteden muzsikáló együttes a II. és III. tételt, az előbbit a remek angolkürt szólóval, az utóbbit a vonóskar többnyire telt, tömör pizzicatoival. Rah- manyinov Paganini-parafrázisá- ról kevesebb jót mondhatok: Vlagyimir Krajnyev ugyan töké­letesen bizonyította, hogy bár Kerertől merőben elütő karak­terű, de legalább olyan tehet­séges művész, a szólóhangszer és az együttes összjátékát azonban a közreműködők elna­gyolták: „hadarva" beszéltek el olyasmit, amit tagoltabban él­vezhettünk volna igazán. Varga János Pécsi hangversenyek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom