Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)
1985-10-17 / 285. szám
1985. október 17., csütörtök Dunántúlt napló 3 Készség az együttműködésre Pécsi diákok amerikai egyetemeken A JPTE kapcsolatokat keres a nyelvtanulás érdekében Egy évvel ezelőtt a budapesti amerikai nagykövetség sajtó- és kultúrattaséja Pécsre utazott, hogy fölkeresse a Janus Pannonius Tudományegyetem, a Tanárképző Kar és az angol tanszék vezetőjét. Kérdéssel fordult a pécsiekhez: miben tudnák ők segíteni az új egyetem angol programjának kiszélesítését? Ezután: a JPTE fölvette a kapcsolatot több amerikai egyetemmel. Dr. Bognár József, az angol tanszék vezetője járt az Egyesült Államokban és egy hónapot töltött az együttműködés formáinak keresésével. — Az amerikai egyetemek nagyfokú önállóságot élveznek, s ezért minden egyetemmel kíi- lön-külön, a helyszínen kellett megbeszélni a konkrét lehetőségeket — mondja Bognár József. — Az egyetemek együttműködési készsége messze meghaladta elképzeléseinket. — Melyik egyetemeken járt? — Washingtonon kívül Pitts- burgban, Clevelandben, Oregonban, Los Angelesben, New York Cityben, s egy érdekes nevű városban, Kalamazoo- ban. A város neve indián szó, jelentése igen szép: „A föld, ahol a víz fakad”. Az ottani szakemberek rendkívül rugalmasnak tartják egyetemünk törekvéseit, s külföldi kapcsolatok iránti érdeklődését. Sokkal nagyobb ajánlatokkal találkoztam, mint gondoltam, s ezek nemcsak az angol szakos hallgatókra és oktatókra vonatkoznak, hanem közgazdászokra, jogászokra, vegyészekre, a lézerre. — A nyelvet tanulók számára - hiszen ez volt a legfontosabb cél - milyen lehetőségekkel tért haza? — Rendkívül előnyösek az ajánlatok a diákok, oktatók, kutatók számára. Mindkét fél vállalta, hogy a hozzá utazókról gondoskodik. Az amerikai diákokkal való csere — minthogy az utazás igen költséges — nem egyhónapos lenne, hanem egyéves, mégpedig a harmadéves hallgatók számára. Ezenkívül a fogadó fél a saját oktatási struktúrájába így tudná beilleszteni a vendéghallgatókat, akik ezáltal nem csupán a nyelvet, hanem természetesen a többi tárgyat is tanulnák, s ezt az évet elismerné a hallgatóknak a kiküldő egyetem is. Távlati tervként Amerikában fölmerült még az, hogy a 16-18 éves középiskolások nyári szünidei cseréjét is meg lehetne szervezni. — A JPTE-re érkező amerikai diákok milyen szakokat látogatnának? — A legkülönbözőbb szakosokat tudnák küldeni, ez csak a mi egyetemünk fogadókészségétől függ. De egyet külön kiemelnék, ami azoknak az angol szakosoknak is hasznos lenne, akik nem utaznak ki: őnáluk az egyetemeken van olyan szak, hogy az amerikai diákok anyanyelvűket idegen nyelvként tanulják, s így később más országokban idegen nyelvként tudják majd oktatni. Ök például szívesen jönnének ide oktatási gyakorlatra. Bízom benne, hogy a felettes szervek egyetértésével létrejön ez a rendkívül hasznos kapcsolat. Dücső Csilla Gyermekszínház az Úttörőházban PáHol Péter, Németh János és Mester István az AHce Csodaországban című darabban. Fotó: Tóth László Alice Csodaországban Mindig is sejthető volt, hogy Lewis Caroll regénye, az Alice Csodaországban nagyon is különös meseregény, jelképekkel, modern (?) életérzésekkel, örök rettenetekkel teli könyv. A műnek éppen ezt a modernségét hozza érvényre a regény színpadi változata a Pécsi Nemzeti Színház előadásában. Az adaptációt Kosztolányi Dezső fordításának felhasználásával az előadás rendezője, Jeney István készítette. A játékteret és a kosztümöket vendégként Wágner Tamás tervezte, az előadáson elhangzó dalok zeneszerzője Papp Zoltán. A pécsi úttörőház egyik termében a nézők között és a nézők körül folyik a játék, így valamennyien ott voltak Alice Csodaországának kellős közepén. Az eredmény végül is egy ízig-vérig abszurd dráma, amely mégsincs messze az eredeti „mesétől”. Már csak azért sem, mivel a mese műfajától sem idegen az abszurditás. Ez az előadás nem egy adott kort vagy annak paródiáját állítja elénk, hanem inkább a gyermeki, emberi iálmokat, félelmeket, a titkok keresését és felfedezését, a mindenkori konfliktusokat, félelmeket beszéli ki, gyűrűzted tovább. Érdekes mindennek a bevezetése: hosszú csendekkel, kivárásokkal kezdődik Alice utazása álomországba. Megjelennek az álombéli figurák, akikkel a kislánynak majd meg kell küzdenie. Alice alakítója, Dévényi Ildikó megjelenésével, tekintetével, mosolyával, akcióival az előadás egyetlen reális figurája, akinek fel kell bontania az elébe tornyosuló konfliktusokat. Dévényi Ildikó mindvégig színen van, és derekasan állja a sarat a titokzatos kezdettől, a bonyodalmakon keresztül egészen a kifulladásszerű befejezésig. A többiek játsszák Csodaország lakóit, állatokat, a gyermekvilág különös alakjait soksok színészi eszközzel, rendezői ötlettel, jelmezük és a kellékek segítségével. A szerepek valamennyiük számára szinte jutalomjátékot kínálnak, az egyes epizódokban mindenki megcsillanthatja színészi képességeit, játékos kedvét. Nehéz közöttük rangsorolni, mégis Mester Istvánt, Pálfai Pétert és Sípos Lászlót emelném ki elsősorban. Mester játssza a királynőt. Úgy fest, mintha egy Fellini-film női monstrumai közül lépett volna elő: negédes és kegyetlen egyszerre. Amikor jelen van, uralja a színt, a futballjelenetben teljesen magával ragadja a közönséget. Pálfai Péter eljátszik acsarkodó kutyát, egy pillanat múlva doromboló macskát, majd később nagybőgőt, dobot, zongorát, egy egész zenekart — önfeledten és boldogan. Sipos László ha kell, vállalja a bohóc szerepét is, nekifeledkezve komédiázik, aztán félelmetes, más pillanatban megindító a jelenléte. Németh János a legtöbb figurát játsz- sza, neki folyton változó arcára kell odafigyelni: akkor éri el a csúcsot, amikor csecsemőt alakít — egyben ez az előadás egyik legmagasabb hangulati pontja. Ezek a csúcsok az együttes fergeteges komé- diázásában alakulnak ki, és mindannyiszor oldják a korábban megteremtett feszültséget. Emlékeznünk kell ugyanakkor Bánki Gábor, Latabár Árpád (kivált a pipogya király személyében), Krasznói Klára (a galambjelenet) és Krizsik Alfonz pillanataira is. A színrevitel legnagyobb erénye, hogy a kilenc szereplőt szinte ugyanazzal az intenzitással képes a rendezői elképzelés az Alice Csodaországban sajátos szín- revitelének szolgálatába állítani. G. O. Egy néptanítónépművelő emlékeiből Beszélgetés Major Mátyással F iatal népművelőként ismertem meg Major Mátyást, akkoriban a hidasi művelődési házat vezette. Működésében nem volt semmi feltűnő, a legnagyobb természetességgel végezte munkáját. Mellékesen tudtam meg, hogy akkoriban több mint száz ember számára szervezte meg az általános iskolai, a középiskolai végzettség, az érettségi lehetőségét Hidason. Szervezett nyelv- tanfolyamokat, bábszakkört, tánccsoportot, honismereti gyűjtést. Nem egy fiatal népművelő úgy emlegette. mint a klasszikus néptanítónépművelő típusát, akinek tapasztalataira oda kell figyelni. Matyi bácsi nemrég töltötte be a hetvenedik életévét. Ma is Hidason él, a leányáékkal, írja a község krónikáját, nem hagyott fel a helytörténeti, néprajzi kutatásokkal, s részt vesz az ilyen témájú pályázatokon. Amikor bekopogtattam hozzá, éppen valami hivatalos papír elkészítésén dolgozott. Szülei napszámosok voltak, mégis taníttatták, s beadták Pécsre, az Emerica- numba, pedig ott havi 50 pengőbe került az ellátás, holott egy napszámos naponta 80 fillért keresett. Két évig elnézték, hogy elmaradt a befizetés, de aztán szóltak. Akkor bejöttek Matyi bácsi szülei a kollégiumba és ledolgozták a fiukért járó díjat. Persze, ő maga is keresett valamit, hiszen diákéveit, azok minden szabad idejét a gyengébb tanulók instruálásával töltötte. Amikor a pécsi tanítóképzőben folytatta tanulmányait, már lakást is kapott ennek fejében.- Szerencsére rögtön sikerült állást találnom - emlékszik vissza azokra az évekre —, éspedig Marázán. Ott német, magyar és hor- vát nyelven folyt az oktatás, ezért a magyar—német tanítói oklevelem mellé Baján meg kellett szereznem a horvát nyelvi képesítést is. Magyar nyelven adtam le a tananyagot, és németül, horvátul hangzott bl az ösz- szefoglalás. — Aztán a Tolna megyei Szakadát következett, éppen amikor a legjobban szervezkedett a Volksbund. Amikor az utcán leszedtem a Volks- bund-jelvényt az egyik tanítványomról, feljelentettek lopás és becsületsértés vádjával. A bíróság felmentett, mégis tanácsos volt elmennem onnan. Az idén nyáron voltam Szakadáton egy találkozón, de szóba se hozták ezt a régi incidenst. — Magyar vidékre kértem magam, hiszen ezek már a háborús évek voltak, s 1948- ig tanítottam Perkátán, Fejér megyében. Uradalmi cselédek lakták szinte az egész községet, s én magángimnáziumot szerveztem a gyerekeiknek, akik Gyönkön tették le az érettségit. Büszke vagyok rá, hogy számos országos vezető, atomfizikus, mérnök, művelődési osztály- vezető, tanácselnök, pap került ki a soraikból. Aztán jön egy időszak, amikor a gyönki gimnáziumban tanít latint, majd Hő- gyészen kollégiumi nevelőtanár, s görög partizánok, menekültek gyermekeit neveli. 1954-ben már Bonyhá- don, a járási művelődési központ igazgatójaként kapja az első Szocialista kultúráért kitüntetést. Bonyhádon zeneiskolát szervez, 100 tanulójuk van, Svéd Sándor, Orosz Júlia, Szendrey-Karper László lép fel koncertjeiken. És persze, van színjátszókor, amelynek a Tartuffe, az Ármány és szerelem szerepel a műsorán. Nyolcvanszor adják elő a Csárdáskirálynőt. Tizenkét tagú zenekar kíséri az előadásokat. Minden vasárnap matinét ad a bábszínházuk, országos hírű ez is, akárcsak a művelődési ház kórusa. Évente megrendezik a „bogarasok bálját”, amelyen a gyűjtők találkoznak . . . A hatvanas évek közepén kerül Hidasra, a művelődési ház élére. Lejegyzi szülőfaluja, Dunaszekcső népszokásait, a hidasi iskola történetét, egy öreg székely életútját, a háború előtti hidasi németség történetét, a felszabadulás, a kitelepítés történetét, a falu eseményeit 1526-tól. Családi ünnepeket szervez sok figyelemmel, emberismerettel és szeretettel. — Sokáig kerestem az utódomat, mielőtt nyugdíjba mentem volna. Volt, aki azt hitte, csak diszkóból áll a népművelés, a másik pályát változtatott, miután elvégezte a főiskolát, a harmadik tanulni nem akart... A fiatal népművelők sajnos, nem tudják, mit várnak tőlük, mivel kell foglalkozniuk vidéken. Tapasztalt kollégákat kellene bevonni a képzésükbe. Major Mátyás legnagyobb örömét most is az egykori tanítványok sikerei jelentik, és az, hogy minden évben kiválóra minősítik az általa írt falukrónikát. Büszkeséggel beszél fiáról, Major Kamill, Franciaországban élő festőművészről, akinek nemrég Pécsett is volt kiállítása. És szeretettel a munkáról, amely ma, hetvenévesen is betölti napjait. Gállos Orsolya II. József „Az én uralkodásom nyolc éve volt az utolsó alkalom, hogy a középkorból itt maradt élősdikből a birodalom művelt tisztikarává, a birodalom jólte- vőivé alakuljanak át. Ehelyett a nemesi tisztviselők ... suttyomban mind a forradalmárt játsz- szák énvelem szemben, aki oly respublikát akartam csinálni ebből az országból, amely nyugodtan nézhet szembe bármiféle forradalom követeléseivel.” — mondja Németh László hőse a nemességről, politikája s politikája csődjének summázata- ként. Az 1954-ben született drámából Adóm Ottó által rendezett tévéjátékot, de mondhatnék tévé-színházat is, valami olyan csodakészüléken kellett volna nézni, amelyen kép és hang bármikor megállítható, tetszés szerint visszapörgethető egy mondat, egy jelenet, mint mikor olvas az ember, s meg- megáll lapozgat, oda-vissza. És talán ezt a drámát jobb olvasni, mint látni, a színpadra állítás a rendezés, a színészi játék, persze sok mindent hozzátehet, de gondolatok, „levezetések” sora vész el másfelől, épp mert nem állítható meg hang és kép, épp mert nincs mód „visszalapozni". így van ez akkor is, ha Ádám Ottó, a kiváló Kottái Jánost téve meg abszolút főszereplőnek, a belső, emberi drámára összpontosít, arra, hogy II. József hogyan viseli el a bukást, hogyan viseli el, hogy életműve visszavonására kényszerül, anélkül, hogy igazán meg lenne győződve eszméi és elvei helytelenségéről. Ez a polgár-császár a legnagyobb formátumú Habsburgok egyike a szolgálat, a munka, a kötelesség megszállottja. Fantaszta, akit a ráció kormányoz. Fanatikus, aki tudja, tudni véli, mi kell birodalma felvirágoztatásához, népei boldogításához s élete tragédiája, hogy a népeket nem lehet boldoggá tenni — akaratuk ellenére. József — Németh László kifejezésével — az erkölcsi lángész szép példája, szükségképpen nem lehet jó politikus. Elképzeléseinek érdekében viszont politikusként nem vesz tudomást népei különbözőségéről, nemzeti érzékenységéről, függetlenségéről, egyáltalán: lelkületéről, ám a halál közelében kénytelen szembenézni mindezen „irreális” realitásokkal. Amivel szembe tud nézni, hogy Európa — és birodalma — keleti fele még „nem érett meg” reformjai befogadására. Earópa nyugati felén pedig a Bastille lerombolásával úgy meglódul a történelem, hogy — ha egyelőre közvetve is — az ő felülről megépített konstrukcióját lomtárba sodorja. Pedig a iószándékhoz, az erkölcsi nemességhez kétség nem fér, pedig az építmény, ha működne, akár jó is lehetne. S mégis megkérdőjeleződik elméletileg s kivihetetlennek bizonyul gyakorlatilag. Németh Lászlót nem annyira a iózsefi politika realitása vagy irrealitása érdekelte ebben a drámában, tehát nem a politikai mű, sokkal inkább az ember, az eszméinek kudarcával szembesülni kénytelen reformer jószerivel függetlenül attól, hogy ezek az eszmék a történelem ítélőszéke előtt helyesnek vagy helytelennek bizonyulnak később. Ez a József belátja ugyan hogy politikája csődött mondott, de halála pillanatáig nem rendül meg igazában. Ahhoz túlságosan realista, hogy önigazolást, megnyugvást találjon, ahhoz viszont túlságosan fantaszta, hogy igazán le tudjon számolni megvalósíthatatlan elképzeléseivel. A darab központi mondandója tehát — ismét Németh László megfogalmazásában — „a jót akaró lelkek alulmaradása a nyers, reális történelmi erőkkel szemben." Parti Nagy Lajos
