Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)
1985-09-11 / 250. szám
e Dunántúli napló 1985. szeptember 11., szerda Mikroszámiiógépes TIT-tanlolyamok A TIT Pécs városi Szervezete ■a mikroszámítógépek alkalmazásával kapcsolatos háromféle tanfolyamot szervez októbertől az egyéni érdeklődőknek és a vállalati dolgozóknak. A tanfolyam 36 órájában operátori ismeretanyagot lehet elsajátítani, a 72 órás alkalmazói szintű képzés a munkahelyi feladatok mikroszámítógépek felhasználásával történő megoldásának feltételeit biztosítja, míg a 40 órás az alkalmazók továbbképzését teszi lehetővé, ozoknak, akik már korábban elvégezték az előbbi két tanfolyamot és szeretnék felfrissíteni, vagy bővíteni az ismereteiket. Mindhárom tanfolyamot a délutáni és az esti órákban, illetve igény szerint a nap bármely szakában tartják, a hallgatók végül vizsgát tesznek, és látogatási igazolást kapnak. Kolorisztikai szimpózium Siófokon Kolorisztikai szimpózium kezdődött kedden Siófokon a hazaiak mellett bolgár, csehszlovák, NDK- és NSZK-beli, valamint osztrák szakemberek részvételével. A Magyar Kémikusok Egyesülete ezúttal huszadik alkalommal hívta össze háromnapos szakmai eszmecserére azokat a kutatókat, gyakorlati szakembereket, akik előállítják, vagy felhasználják a különböző festékeket, színező anyagokat«Mivel a nálunk felhasznált festékek zöme importból származik, a tanácskozás elsősorban nem azok gyártásával, ha nem anyagtakarékos, hatékony felhasználásával, tehát az alkalmazástechnikai eljárásokkal foglalkozik. Ezen belül a mostani szimpóziumon különös figyelmet szentelnek a textiliparban és az építőiparban alkalmazott festőanyagoknak és festési módszereknek. Fontos témája a tanácskozásnak a minőségvizsgálatokban alkalmazott színmérés is. A szin számokban kifejezhető jellemzői ugyanis információt adnak számos termék, például a tea, a dohány és egyes kon- zervek minőségéről, vagy a festékek időtállóságáról. A Magyar Optikai Művek már gyárt műszereket az ilyen szin méréshez, és az eljárás alkalmazása nálunk is mind szélesebb körben terjed. Csupán ebben a témakörben 25 előadás hangzik el a siófoki eszmecserén. Lvov-Kertvárosban, a malomi szőlők tővében L vov-Kertváros tizenkétéves léte után váltás előtt áll. Amiről annak idején, a nagyra tervezett városrész indításakor csak mint ködös ígéretről volt szó, az immár kézzelfogható közelségben van. Ez pedig az 58-as úton való átlépés, a nagyárpádi városrész. A napokban a Málom melletti ún. 7-es szerkezeti egység építése folyik. Ha ez befejeződik, véget is ér itt a munka, vagy inkább hosszabb szünetre van kilátás. Mert lehet, hogy valamikor előkerül a tervezői fiókok mélyéből a 8-as és a 9-es szerkezeti egység rendezési terve, az akkori követelmények szerint módosuló megvalósításra. Az alábbiakban a mostani történéseket vesz- szük szemügyre. Mindenekelőtt is jóleső érzéssel töltheti el a Ivov-kertvá- rosiakat az a mozgás, amely hetek óta tapasztalható a Nevelési Központ előtti BÉV felvonulási területen. Úgy tűnik, most már mégiscsak megszűnik a városrész szivében az állandósult rendetlenség érzetét keltő összevisszaság: a felvonulási épületek, műhelyek sokasága, építési anyagok, építőgépek tárolóhelye. Most már megpróbálhatjuk elképzelni az idetervezett parkot a Nevelési Központ előterében, hogy mutogathassuk országnak, világnak: mit is tud ez a pécsi nyolcszögletű tér és épület- együttes. És akkor áruljuk el azt is, hová költözik a BÉV- telep. Az 5-ös szerkezeti egység alatt - ez épül a Sarohin tábornok útjától délre — az llku Pál úttól délnyugatra, a málomi szőlők tövében van egy nagyobb planírozott terület. Terv szerint „garázsfalu" lesz ott. Nos, a BÉV a garázssorokat - válaszfalak nélkül - most megépíti és odatelepül át eszközeivel, anyagaival és mindezt használó embereivel. Lassacskán befejeződik a munka az 5-ösben, az épülő házak egyre-másra benépesednek. Lvov-Kertváros más negyedeihez képest itt a szokatlan levegősség a feltűnő, s gondolom, sokan gyanúsnak is találják ezt úgy vélvén, előbb- utóbb úgyis be fogják építeni a nagy térségeket. A gyanakvókat megnyugtatom: a jelenlegi ismereteim szerint nagyjából így marad ez; a területen a rendezési terv értelmében még két bölcsőde-óvoda egységet és egy 16 tantermes általános iskolát kell építeni, de ezek a mostani szabad területek egyharmadát ha elfoglalják majd. Van még valami, ami feltűnhet itt. Az új garzonház együttese, amely a pécsi paneles építkezés két évtizedes történetében újabb úttörő jellegű kezdeményezésnek tekinthető. Müller Mária építészé, valamint a neki ebben a kezére játszóké az érdem, hogy az itt látható kapcsolattal lehetet; megépíteni a két ötemeletes panelházat. Már az is szokatlan - itt, Lvov-Kertvárosban mindenképpen —, hogy az ún. fogadószinten nemcsak garázsok vannak. A nyugat felé néző oldalon kisméretű üzlet- helyiségek nyílnak, s helyet Lvov-Kertváros szerkezeti vázlata, a számok a rendezési terv szerinti szerkezeti egységeket jelzik. Garzonház Kertvárosban kap itt orvosi rendelő és rendőrőrszoba is. Attrakció mégis a két házat összekötő nyaktag. Az öt emelet — az előírások szerint - liftet kívánt, s az építész ezt, valamint az épületek összekötésének a lehetőségét kihasználva közös, csupaüveg lépcsőházat tervezett és a liftaknát sem rejtette a falak közé. így ezáltal mindenképpen kiemelkedik a panelrengetegből a garzonház. • Módszeresen, nem elsietve épül (hiszen október vége a határideje) a Sarohin tábornok útjának folytatása az 58- as út felé. Fele már kész az útnak. A lakók alig várják már az egésznek az elkészültét: sokkal hamarabb kijutnak majd a harkányi útra és vehetnek irányt a város felé. Ez az egyszerű tény azonban máris előrevetíti: megnehezül majd a kijutás az Egri Gyula útról. Aligha várható azonban itt forgalomirányító berendezés - egyelőre. Ám, ha meglesz a túloldali folytatás - az 57-es és 58-as utat összekötő új út —, bizonyára nem tehet elkerülni a lómpázást. Visszatérve a kiinduláshoz: az UNI- BER-nél hallottam, hogy az előkészítés szakaszában van a Sarohin tábornok útjának át- léptetése is az 58-as úton, a majdani nagyárpádi városrészt dél-délkelet felől kerüli meg a következő években megépítendő út, amely a fentebb említett összekötő úthoz fog csatlakozni. • Nagyot lépünk most... Málom nyugati peremén épülő sorházak kandikálnak be a régi (és újabb) családi házakba. Ezek az ún. garzonmodul házak. Most már szemlátomást sínen van minden, délutánonként és esténként és hétvégeken óriási a mozgás. Mit értek azon, hogy most már sínen van? Hát azt, hogy nem is olyan régen még igencsak kételkedtek abban azok, akiknek a száznál több jelentkező közül az a szerencse jutott osztályrészül, hogy házhelyet és tervet kaptak az otthonteremtéshez, hogy idáig jutnak. Sok nehézséggel és a magá- ramaradottság érzésével kellett megküzdeni, míg végre szegezhetik a bordó palát a tetőre. Ami pedia a kandikálást illeti, az építkezők maguk is kényelmetlenül érezték magukat kezdetben a nemkívánatos közelség miatt. (Móra r»ár persze megszűnőben van a régiek ellenérzése.) Fel is vetődött: miért nem szemközt, a Malomvölgyi úti új házak mögötti nagy szabad területen jelöltek ki helyet a garzonmodul házaknak? A rendezési terv magyarázata: ott is parknak tartják fenn a területet. • Állok az llku Pál úton, ott, ahol nemrégiben egy hétvégén a magányos árokásót figyeltem, amint a szemközti domboldalról hátrálva húzta MTZ-jével az árkot errefelé az új építkezés ideiglenes víz- és elektromos vezetéke részére. Azóta lendületbe jött a munka, megkezdődött a Málom melletti 7-es szerkezeti egység építése. Legalábbis erre utal a cölöpalapozó berendezés jelenléte: az ide tervezett három (és nem több!) tízemeletes alapozásával indulnak. Év végére már állniuk kell itt az első házaknak, 1988-ig pedig be is kell fejeződnie itt az építkezéseknek. Hársfai István Segítség a liftbe szorult utasnak A készülék működés közben Automata házfelügyelők Pécsi kisiparos találmánya A tervezőknek mór a személyfelvonók hőskorától számítva lényeges szempontjuk volt, hogy üzemzavar esetén az esetlegesen bennrekedt utasok valakinek jelzést tudjanak adni arról, hogy probléma van. A mai liftekkel rendszeresen utazóknak ez egy „vészcsengő" feliratú nyomógombot jelent a felvonó belsejében. Ez csupán egyoldalú kapcsolat létesítésére alkalmas, hisz csak a felvonóban maradt utasok tudnak jelezni, de ők nem kapnak semmiféle információt. Szalay Lajos pécsi híradás- technikai kisiparost ez a probléma már hosszú évek óta foglalkoztatta, mígnem 1983-ban lakóépületek liftjeihez tömbösített segélykérő berendezést készített és ezt találmányként bejegyeztette. A találmány lényege, hogy a liftbe szorult utas egy egyszerűen beépíthető szerkezet segítségével kommunikációs kapcsolatot tud létrehozni az ügyelettel, vagy azzal, akihez a jelzés befut, így a bennrekedt utasok nem esnek pánikba, beszéd útján kapcsolatot létesíthetnek a kinti világgal. Lvov-Kertváros egyes házaiba beépített példányok igazolták az elképzeléseket. A kedvező tapasztalatok alapján továbblépett a Viktória utcai feltaláló. Az alaptalálmányhoz egy újabbal rukkolt elő. Az új berendezéssel már nemcsak a liftet, hanem több egyéb jelet is lehet a vezetékre csatlakoztatni. Lehet pl. hőérzékelőt, tűzjelzőt, vagy a tetőtéri ajtók zárását, gázszivárgás jelzőt és még számtalan dolgot kapcsolni. A jelzések egy diszpécserközpontba futnak be, ahol az ott tartózkodó ügyeletes bármilyen probléma megoldására azonnal tud intézkedni. Az országosan egyedülálló találmány jelentősége még, hogy magyar gyártmányú alapanyagokból lehet elkészíteni és ha a berendezést egy számítógépre csatlakoztatják, akár Lvov- Kertváros nagyságú lakóterületen is feleslegessé válnak j házfelügyelők és az ilyen jellegű -szolgálati lakások. A fiatal feltaláló elmondta, hogy berendezéseit akár új, akár régi épületekbe is be lehet viszonylag egyszerűen építeni és lakóépületeken kívül szállodákban, sőt kórházakban is lehetne használni. Lakásszövetkezetek házfelügyelői lakásainak gondjain is lehet vele segíteni. A feltaláló szabad gyártó és szerelő kapacitással is rendelkezik. Bércesi György Tea tűzhely? A tea használatát állítólag egy buddhista barát fedezte fel. Egy kínai író több mint 4500 évvel ezelőtt már említi. Nálunk „herba Theae" néven csak az 1700-as években kezdik árusítani. Jelenlegi használata hazánkban kezdi kiszorítani a mindennapi feketekávés adagokat. Boltjaink annyiféle teát árulnak, oly sokat hasznosítanak gyógyszerfőzetként is, hogy le kell mondanunk ezek ismertetéséről. Inkább arról a tűzhelyről szólunk, amely a „Tea” márkanevet viseli, és a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár (rövidítve: SVT) gyártja. Nos, ez a tűzhely a minőségi. tanúsítás szerint „Tea típusú termék", és oly sok értékes „jellemzőkkel" rendelkezik, hogy az ember képtelen valamennyit ellenőrizni. Ki tudja például a hőteljesítményt KJ/héban, avagy a füstcsonkját 0 mm-ben lemérni? A tűzhely vásárlása előtt meg kellett volna győződnöm arról, hogy megfelelő huzaterősségű-e a kémény. Ettől függ ugyanis a tűzhely tisztításának gyakorisága. Bajban volnék a húzaterősség megállapításával, de a kezelési utasítás felvilágosít: „A szükséges huzaterősség minimum 1 mm vízoszlop nyomás, mely kb. 5—6 m magas, 14x5 cm belső keresztmetszetű tetőgerinc fölé emelkedő egyenes kéménynyel érhető el.” Mielőtt valamiféle mérő szerszámmal a tetőgerinc fölé emelkedtem volna, a különböző előírt mérések elvégzése végett, a tiszta tűzhelyben „begyújtást végeztem", vagyis begyújtottam. Amikor a tűz erőssé" vált, „a begyulladt fára" szenet tettem ezzel is biztosítva „a további égési folyamatot.” Én is begyulladtam, hogy a folyamat nem folytatódik, de tévedtem. A tűzhely tüze minden tőle telhetőt elkövetett a további hatékonysági tényezők mikénti biztosítására. Az említettek kissé magyartalan mondatok? Inkább kacifántos, nyakate- kert, bonyolult mondatszerkezetek. A ,,Vállalat vezetése" a kezelési utasításhoz levelezőlapot csatolt: közölje a vásárló véleményét az SVT Kossuth Lajos brigádja által szerelt készülékről! Követendő példa! Az is, hogy a „Kossuth Lajos brigád" kifejezést helyesen írták — különírtan, nem kötőjelesen. A helyesírási szabályzat ugyanis előírja: akár egy-, akár többelemű a személynév, ha köznév minőségjelzőjeként használjuk külön kell írni egymástól. De ha e tényezők egymással valamilyen jelöletlen összetételnek tekinthető kapcsolatba lépnek, az ilyen összetételű alakulatokban a személynév és a köznév szoros összetartozását kötőjellel érzékeltetjük: Kossuthszobor, Kossuth-dij, Kos- suth-nóta, Mivel a „Tea tűzhely" kifejezést típusmegjelölésként, márkanévül alkalmazza az SVT, ezért a két név közé nem teszünk kötőjelet. De ha e típust a tűzhelyek egyik fajtájának tekintjük, a takarék-, a gáz-, a villanytűzhely mintájára, írható e megjelölés teatűzhelynek is. A gyártó vállalat vezetőségének kell tehát eldöntenie, vajon márkanév vagy fajtanév gyanánt hasznosítja-e termékét. Tóth István dr.