Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)
1985-09-09 / 248. szám
1985. szeptember 9., hétfő Dunántúli napló 5 fi uulgar-latín konferenciáról Väänänen professzor az egyik legnevesebb kutató V Senki sem mondaná Veikko Väänänen professzorról, hogy nyolcvanegy éves: mozgékony, energikus, szellemileg lenyűgözően friss. A múlt héten Pécsett tartott vulgár-latin nemzetközi kollokviumnak ő volt a legidősebb, s egyben e szakterület egyik legnevesebb kutatója. Väänänen professzor a helsinki egyetem román filológia professzoraként ment nyugdíjba. A vulgár-latin kutatásának területén úttörő munkát végzett. A pécsi tanácskozás befejeződése után szakított időt arra, hogy lapunknak nyilatkozzon pályájáról és a konferenciáról : Német, majd utána francia, latin filológiát tanultam Helsinkiben. Választott szakterületem a vulgár-latin lett, ebből is doktoráltam, a disszertációmban a pompei feliratokkal foglalkoztam. Ezután tanítani kezdtem, németet és angolt. A vulgár-latin területén tovább folytattam kutatásaimat, s ezeknek az eredménye több kiadványban meg is jelent. Berlinben megjelent a latin föliratokkal foglalkozó munkám, Párizsban pedig kiadták a „Bevezetés a vulgár-latinba” című munkámat. Ez azután később megjelent olaszul és latinul is. — 1951-ben Helsinkiben megkaptam a román filológia tanszéket majd két ízben is tanítottam a strassburgi egyetemen, a román nyelvek és a latin nyelv tanszékén. 1959 és 1962, majd később 1968—69 között a római Finn Intézet igazgatója voltam. Azt még elfelejtettem említeni, hogy korábban az USA-ban, a lousia- nai egyetemen is tanítottam. — Mennyire tartja jelentősnek ezt a Pécsett megrendezett kollokviumot? — Voltak már más, a román nyelvek filológiájával foglalkozó konferenciák, a második világháború után az elsőt 1953- ban Barcelonában rendezték. Ez nagyon fontos, a klasszikus tudományok első kongresszusa volt. De olyan tanácskozást, amely kizárólag csak a' vulgár- latinnal foglalkozik, még sosem hívtak össze, éppen ezért a pécsi kollokvium történelmi esemény, s ezért nagyon sokat tett Herman József professzor. Mindannyiunk számára, akik a tudománynak ezzel a területével foglalkozunk, nagyon hasznos volt, nagyon jó érdekes témákról hangzottak el előadások. Minthogy a szakterület első ilyen tanácskozása volt, elsősorban a téma általános problémái kerültek szóba. A vulgár-latin kutatása során sok mindenre magyarázatot kapunk az újlatin nyelvekkel kapcsolatban, s itt a kollokviumon azt is megbeszéltük, hogy az elkövetkező három évben ki milyen irányban folytatja a kutatást. Tudományos munkánk eredményeit pedig ismét lesz módunk összevetni, mert elhatároztuk, hogy ezt a kollokviumot újabb is követi majd: három év múlva Bolognában találkozunk. D. Cs. Színes képeslapok Szentlőrincről Olaszországban készül a második sorozatHol vannak még a sárga, kék panelek, a kétszintes családi házak, az új intézmények? A hatvanas években készült fekeKedvét leli a faragásban A pécsi Széchenyi fér Kaliforniában Megtanulják az állatok, a természet szeretetét A mérlegállas, melyet Dér Erika mutat be, egyike a legnehezebb gyakorlatoknak Lauer Györgyi felvétele Vasárnap délután a szentkúti levasiskolában Pétér József a lovak nélkül nem tédná elképzelni életétA pécsi Széchenyi tér dzsá- mistól, Hunyadi szobrostól, galambostól áttelepült Kaliforniába. Egy ottani műgyűjtő féltett kincsként őrzi a fából faragott teret, úgy, ahogy azt a villány- kövesdi Bodó Sándor megálmodta és a bicskájával megfaragta. Eddig több mint ezer faragás került ki a keze alól, emlékét és tehetségét - erre roppant büszke az idős férfi — a világ minden táján őrzi színesre festett faragása vagy festménye. — öt éve vettem először kést és fát a kezembe, hogy az újságokban vagy az utazásaim során látott szobrokat, embereket, tájakat megörökítsem. Sajnos nagyon későn kezdtem . . . - kesereg. Debrecen környékén nevelkedett, napszámos volt, aztán a pécsi hőerőműtől ment nyugdíjba. Talán a gyerekkori emlékei öltenek formát a kése alatt: hortobágyi pásztorok, táncosok, kovácsok, népi zenészek, aztán kastélyok, szarvasok, fácánok, gólyák kelnek életre vörös fenyőből, kőrisből, hársból néha nyárfából. - Nem tanultam én ezt sehol — állítja, s boldog-büszkén mutatja alkotásait. Egyformán ügyesen bánik a 25 centis nagykéssel, a finomabb munkáihoz használt oltóbicskával és az ecsettel. Festményein főleg a táj és a talán sose volt kastélyok, kúriák és csodapaloták pompáznak az általa elképzelt, látott vagy Az előszobában - tenyérnyi mindössze — öreg Szaratov-hű- tő nyeli zúgva az áramot, a falon fekete keretben gyönyörű ló, színes képeslapból kivágva. Az egyetlen szoba közepéig elnyúlik a nehéz, masz- szív rekamié, aminek üvegvitrinjét apró nippek népesítik be. Esküvői kép, a fátylas menyasszonyra félrebillent fejjel hajol rá a mosolygós vőlegény. Régi felvétel. A „vőlegény" — szikár, fekete garbós, ezüsthajú férfi - most fejezte be a takarítást, a vilupállal felkent öreg padlózaton csillog a vizesrongy nyoma. A felgöngyölt szőnyegdarabkát visszatéríti a helyére, úgy hajol le, hogy a térde feszes, mint az esti tévétorna szereplőié.- Ezt nagyszerűen csinálta — jegyeztem meg. — Talán még a padlót is meglógja! Újra lehajol, először a bokáját érinti, aztán tenyerével(l) a padlót. „Tessék...!" megálmodott formában és színekben. A villánykövesdi főutcán levő szerény, kopottas háza és a vele átellenben levő szabadtéri kiállítása az autóval átutazókat is megfogja és megállítja. Naiv művészetét megcsodálta mór igazi szobrász, jól képzett műértő — és mind örült, hogy vihetett tőle valamit.- Voltak, akik legszívesebben a falra festett képemet vitték volna el, de mondtam, azt csak a fallal együtt lehetne leakasztani. - Büszke az elismerésre, örül, hogy a faluban őt csak úgy hívják, hogy a „mi művészünk", hogy a műveit felvonultató útszéli portájára azt mondják, hogy az a villánykövesdi kis múzeum. Szerényen hozzáteszi: — Én csak egy egyszerű napszámos vagyok. A felesége pöröl: — Ahogy itt a konyhában farag, néha olyan piszkot csinál ... - a hangban nincs ha- rag.- Mennyi idő alatt készült el a Hunyadi szobra? — mutatok a barnára festett lovasszoborra. — Ehhez egy nap kellett. A János vitézem két nap alatt készült el a festéssel együtt... Villánykövesdről is elrepültek már a gólyák. Bodó Sándor gólyapára már évek óta szo- bormereven dacol a fészkén az idővel, azokat csak néha-néha a vihar röpíti le a földre.- Sportolt valamikor? — Soha . . . Illetve ötvenéves koromban, kezdtem el, súlyos betegség után magánszorgalomból: féltem a haláltól, vagy inkább a tehetetlenségtől. Féloldali bénulásom volt, aztán hosszú kórház, kezelés, majd újra kezdtem járni . . . szóval így valahogy. Látja ott fönt a fák között azt a tornyos villát? Mindennap fölvánszorogtam, meg vissza, aztán néhány év múlva már futva tettem meg az utat. Azóta is ez a rendszeres mozgás tartja bennem a lelket meg a hitet, hogy akárhogy is, de érdemes élni. Télen is, a nagy hóban, csak mentem és futottam, mintha üldöznének . . . Már rosszul éltek, amikor elfogta a betegség, végül is magára maradt, felesége és egyetlen gyerekük, - az akkor még néhány esztendős kislány — maradt a két és fél szobás lakásban: az asszony kifizette Málcsi miközben körbe-körbe poroszkált, békésen tűrte, hogy a szöszke lány a mérlegállást gyakorolja a hátán. Málcsi a mernyei tsz lova, de egy idő óta itt él a mecsekszentkúti erdészháznál és hétvégeken rajta gyakorolnak a Pécsi Ifjúsági Ház lovastorna, vagy más néven voltizsáló szakcsoportjának tagjai. Ezt a kis mecsekszentkúti lovastorna pályát alig egy hónapja avatták. Létét annak a férfit, abból vette meg ezt a kis kertet, a „nyári-lak"-szerü kis házzal. Maradt a rokkantsági nyugdíj, amihez valamit hozzákeres a környék házai- ban-kertjeiben: mindent megjavít, villanyt, zárat, kútpumpát, gyümölcsfát és szőlőt metsz, „hívásra házhoz megy" — alapon. Soha nem kér semmit, de mindig megfizetik. — Mikor látta a feleségét? — Évek múltán a válóperen. Akkor már nem érdekelt semmi. A lányomat még néha meglestem az iskolakerítésénél, meg sem ismert. Egyszer - néhány éve - kiabál valaki a kertkapunál, fiatal férfi volt. Beengedtem, nem kérdeztem kicsoda- micsoda, mondtam üljön le, azt hittem valami tanácsi hivatalnok. Egy ideig nézett rám, aztán azt mondta, ő a vöm. És hogy ő is az építőiparban dolgozik, mint hajdanában én. Elképzelni sem tudom, hogyan talált meg, hiszen a feleségem sem tudta hol élek. Szóval elköszönheti, hogy van egy megszállott ember, Péter József — akinek egyébként civil foglalkozása talajmechanikai fúrómester — aki kitalálta, hogy itt csinálni lehet egy gyakorló pályát. De nemcsak kitalálta, meg is valósította, szinte saját erőből, a Mecseki Erdőgazdaság és a szentkúti erdész ségítségéjött, kíváncsi rám, összedobtam egy jó vacsorát, ő meg a táskájából előhúzott egy üveg bort. Tudja, a betegségem óta egy korty szeszt nem nyeltem le, most egy pohárral lehajtottam. A vöm azt mondta: „Egészségére apám!" Majdnem elsírtam magam. Még jött néhányszor, bevásárolt, hozott ezt-azt, egyszer a szél letépte egy őszön a cserepeket a tetőről, két nap kijárt és segített rendbehozni. Aztán elköltözött a lányommal az Alföldre, már három éve nem láttam a fiút. No persze az asszonyt sem, meg a lányomat sem . . . A tiszta, kellemesen hűs szobában frissen mosott szilvát szemezgetünk. Bekapcsolja a tévét, megjelenik a monoszkóp.- Mikor nősült? — Hát... mit mondjak: túl fiatal feleséget választottam, talán az is volt a baj. Most hatvanhét vagyok. Ez is baj. Rab Ferenc vei, és aki a hétvégeket arra áldozza, hogy a lovak szeretetét, a lovastornát megtanítsa a jelentkező apróságokkal. Mert, mint mondja, a lovak szerelmese és lovak nélkül nem tudná elképzelni az életét. A gyerekek pedig jönnek. Kit a barátnője hozott, kit pedig az édesapja, aki erre járva többször látta a lovagló gyerekeket. Lehet, hogy ezekből az apróságokból nem lesznek a jövő lovasbajnokai (bár ki tudja?) de egy biztos, sokat tartózkodnak szabad levegőn, mozognak, megtanulják az állatok, a természet szeretetét, vagyis hasznosan töltik a szabadidejüket. És ez sem kevés. te-fehér képeslapokon hiába keressük őket, ezek még nem voltak Szentlőrincen. Azóta sokat változott a nagyközség. Ez a tény ösztönözte azokat a helybeli pedagógusokat, akik igyekezete, munkája nyomán most újabb, de már színes képeslapok jelentek meg lakóhelyükről. Mivel nem tudták, hogy miként lehet képeslapot kiadatni, telefonon felhívták azt a fotó- riportert, aki annak idején a Képzőművészeti Alap megbízásából elkészítette Szentlőrincről a fekete-fehér képeket, s a neve — Csobaji Előd — olvasható a lapok hátoldalán. Bár a budapesti telefonkönyvben szereplő számon más jelentkezett — Csobaji öt évvel ezelőtt elköltözött — de az új tulajdonos készségesen segített, s a megadott számon már elérték. Ez a beszélgetés elég volt ahhoz, hogy megegyezzenek a részlet- kérdésekben is. A nagyközségi tanács örömmel vette a pedagógusok ötletét, s a PIÉRT és a Posta is készséges partnernek bizonyult. Tavaly ősszel elkészültek a felvételek, majd a zsűri által kiválasztott negatívokból a szentlőrinciek is megjelölték, hogy melyik kell nekik. A PIÉRT pedig megrendelte az első né- hányezer lapot az állami gazdaságról, az I. számú és az Ifjúság úti Általános Iskoláról. Ezek már kaphatók is a szentlőrinci postán. A táblás képeslapok — amelyeken több helyi épület, településrészlet szerepel majd — jelenleg Olaszországban készülnek, mivel ilyen magasfényű lapokat itthon még nem tudunk gyártani. A tervek szerint ezek novemberben érkeznek meg Szentlőrincre. T. É. — Sajnos sok kárt tett a fagy, és a múlt heti jégverés sem kímélte meg a szőlőt —- kesereg a villánykövesdi présháza előtt Pólyák György, miközben diópáccal és rrC- niummal festi, ápolja a hordóit, a kiöntőt, a sajtárt. Mind a tizennégy hordója már szép sötét színű a diópáctól, a hordók abroncsai pirosak a míniumtól. Javában tartanak a szüreti előkészületek a szőlőkben. Még néhány hét és megkezdődik a szüret. — Milyen termésre számít? — kérdem a fiatalembert, aki nagy szakértelemmel forgatja az ecsetet. — Az én szőlőm 350 négyszögöles, volt nem is egyszer 15 hektó fehér borom, többségében rizlingem. Most örülhetek, ha közepes lesz ‘a termés. Nem sürgős a dolog, érdemes még várni a napsütésre. Ha nem is telik meg minden hordóm, de legalább jó édes legyen a must. M. L. M. L. élet peremen Remeteélet
