Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)
1985-09-01 / 240. szám
A csábítások minden trükkjét kipróbálták rajtuk, ők mégis ellen tudtak állni a megkísérléseknek. Pedig az ajánlatok ugyancsak kecsegtetőek voltak. Ma nyitottak volna Pécsett egy fogadóirodát — mint a fogadások szülőhazájában Angliában szokás — bizony nagyon sokan tettek volna egyhez százat, hogy a két kiszemelt pécsi labdarúgó majd nem bírja elviselni a ránehezedő nyomást. Ök azonban bebizonyították: annakidején nemcsak kivételes játéktudásuk alapján esett Hűségesek a piros-fekete színekhez Mészáros Ferenc, a PMSC válogatott labdarúgója az itt közölt képét ma a pécsi Sétatéren a Dunántúli Napló pavilonjában dedikálja. Mészáros Ferenc és Róth Antal „Bebizonyítjuk, hogy többre vagyunk képesek...” rájuk a válogatók választása. Nemcsak mint sportolók tartoznak a legjobbak társaságához, de példát mutattak emberségükkel, állhatatosságukkal, hűségükkel is. Csakhogy nem volt alaptalan azoknak a féltése sem, akik ha fájó szívvel is, de már-már beletörődtek abba, hogy az épphogy NB l-ben megkapaszkodott kedvenceiknek ismét le kell mondaniuk a legtehetségesebbjeiről. Azokról, akik nemcsak itthon klubjukban vívtak ki megbecsülést, akikre a jövő csapatát építhetik, de közben mind biztosabb tagjaivá válhatnak a nemzeti tizenegynek is. Minden bizonnyal nem volt köny- nyű a döntés sem a tavalyi ,,Év labdarúgója" címet kiérdemelt Róth Antalnak, sem a tavaly ősszel némileg formájában és eredményességében visszaesett, tavasszal azonban szinte egyszemélyes csatársorként góljaival a csapatban lelket tartó csatár- tehetségnek, Mészáros Ferencnek. Nem lehetett könnyű számukra, mivel nyilvánvaló volt, hogy nemcsak anyagiakban jártak volna jobban, a nevesebb klubszínekben, de a felkínált lehetőségekkel egyben közelebbé, és biztosabbá vált volna számukra a címeres mez is. A nyári átigazolási időszakban a menni, vagy maradni kérdéspár megválaszolása szinte két táborra osztotta a hazai szurkolókat a két pécsi labdarúgó mögött. S amint ma már tudjuk, azoknak let igazuk — igaz kevesebben voltak — a maradásuk mellett törtek lándzsát. „Jól érezzük magunkat a Mecsekalján, itt lett belőlünk az, amit mint labdarúgó elérhettünk. Rendeződtek a soraink, nagyszerű lett a csapat szelleme. Úgy érezzük, hogy itt szeretnek bennünket a szurkolók, az ő becsapásuk lenne a megfutamodásunk. Együtt vagyunk és majd foggal, körömmel is küzdünk egymásért. Miért ne sikerülhetne nekünk is valami szépet, valami jót kitalálni, és ezzel elégtételt szolgáltatni azoknak, akik bíztak bennünk? Bebizonyítjuk, hogy többre vagyunk képesek, talán még nemzetközi porondon is . .." — a fennen idézettek ugye ismerősek? Ők mondták el mindezt, amikor bizony kevesen bíztak az állhatatosságukban. A két labdarúgó most is itt van, láthatták, akik kimentek a mérkőzéseikre: nem rajtuk múlott, hogy a szép őszi kezdés nem sikerült fényesebbre. A „Szivárvány Kupában” elismerést elért Róth Anti nemcsak a mind biztosabbá váló védelem tengelyében produkált kiemelke- . dőt, de az Újpestnek lőtt két ragyogó góljával kisegítette Trischler Ferenc képzőművész, ma a pécsi Sétatéren, a Dunántúli Napló pavilonjában 15-től 16 óráig az érdeklődőknek az itt közölt grafikáját dedikálja. Találkozó Trischler Ferenccel Az eszményit szeretném gondolhat a Képzőművészeti Főiskolára. Huszonnégy éves, amikor első próbálkozásra felveszik. Szabó Iván lesz a mestere, és nagyon sokat tanul Pátzay Páltól, Somogyi Józseftől. Nagy boldogság, hogy ott van végre a főiskola falai között, dolgozik reggeltől estig. — Az első évben a portrékészítés a téma. Nagyon jó volt, hogy annak idején annyit rajzoltam. Még a bólyi éveim alatt, ahogy jártuk a környező üzemeket, tanyákat, munka után, szabad időben mindig rajzoltam az embereket, öregeket, fiatal lányokat. Nekem az volt a szórakozás. . . Másodéven, amikor kis figurákat csinálhattak már, arra kéri Szabó Ivánt, hadd csinálhasson meg egy életnagyságú ülő nőalakot. Az agyagszobor elkészül, kiégetik, s a növendékek év végi kiállításán Pátzay mester megáll a szobor előtt és alkotója iránt érdeklődik. . .- Talán azért emberközpontúak a munkáim — feleli kérdésemre Trischler Ferenc —, mivel gyerekkoromtól fogva mindig embereket rajzoltam. Teljesen átitatódtam ezzel a látvánnyal. Hozzám a reneszánsz művészei állnak a legközelebb Donatellától kezdve, és nekem is az a törekvésem, hogy az eszményit mutassam meg az emberből. Ezt szeretném megjeleníteni a szobraimban. Gyűlölöm az erőszakot, és ha van is erre utalás a munkáimban, ezt inkább figyelmeztetésnek szánom. Most újabb köztéri szobra került egy pesti öntőműhely- be: egy pihenő nőalak, amit nagyon várnak már Drávasza- bolcson. Emellett számos apró szobor és sok-sok rajz készült el a bólyi műteremben. / Gállos Orsolya Róth Antal, a PMSC válogatott labdarúgója az itt közölt képét ma a pécsi Sétatéren a Dunántúli Napló pavilonjában dedikálja. hűséges társát, Mészáros Ferit, akire azon a találkozón — a tehetséges Lovász kiválásával — a feladatok duplája hárult. Látták volna csak a mérkőzést követően öltözőbe sántikált csatár lábát a kétkedők I Bokája duplájára dagadt, elszíneződött. Bizony nem kisasszonyok rúgták, és nemcsak a labdát a lilamezesek között. Róth és Mészáros az a két pécsi labdarúgó, akik nemcsak a szurkolókban, de az őket segítő idősebb, és a mind többet vállaló fiatal játékosoknak is hitet adtak, hogy a Mecsekalján is lehet jó csapat. Ök a biztosítékai és egyben bizonyítói is: nem kell okvetlenül máshova menni. hogy érvényesülhessenek azok, akik többre, magasabbra nagyobbra vágynak. Mészáros és Róth, aki hűséges a piros-fekete színekhez. Kapu László megmutatni Milyen ' hosszú út vezetett Bolytól Bolyig? A szülőföldről vissza a szülőföldig. Mindig ez a kérdés izgatott, valahányszor Trischler Ferenc szobrait, domborműveit, rajzait láttam. Meg az a kérdés, hogyan választotta ma, a modern formai megoldások számtalan kihívása közepette a maga figurálisán is ember- központú útját. Trischler Ferenc itt él Pécsett, a Magasház egyik felső emeletén, műhelye azonban kint van Bolyban. A Mező- gazdasági Kombinát biztosított számára műtermet, ösztöndíjat, évente bizonyos mennyiségű műalkotás fejében. És az út Bolytól Bolyig? — Nagyon sokat rajzoltam az általános iskola utolsó éveiben. Meszlényi János tanult akkoriban a falumból a képzőművészeti főiskolán, hozzá vittem el a rajzaimat minden évben, s ő bíztatott: menjek Pestre, és tanulja1- meg rajzolni, mintázni. Az indulás meseszerű: elindul a tizenhét éves fiú egy kis bőrönddel a fővárosba. Nappal a szakmájában dolgozik, hiszen végzett szobafestő-má- zoló, esténként a Dési-Huber- körben tanul rajzolni és mintázni, majd beiratkozik' a dolgozók gimnáziumába — hiszen érettségi nélkül nem vasárnapi 5
