Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)
1985-09-26 / 265. szám
Ifi if as A csapatbajnokságokra készii őrlőben Őrségváltás a sportágban A csapatbajnokságok állnak a pécsi vívók őszi versenyprogramjának középpontjában. Két fegyvernemben, női és férfitőrben az U. PEAC fegyverforgatói az I. osztályú CSB-n indulnak. A versenyeket Budapesten rendezik, december közepén. A másodosztályú CSB-t két csoportban bonyolítják le. Az „Alcsoport versenyét Pécsett tartják október 26-án és 27- én, a „B" résztvevői Szegeden luizdenek az I. osztályba jutásért. A II. o. CSB-n Pécsről az U. PEAC párbajtőrvívói állnak rajthoz. Caál Csaba, az egyetemisták mestere 10 tagú keretből válogat. A fiatalok (Csobó, Masszi) mellett az idősebbek (dr. Remsei, dr. Cser- na), is számításba jönnek az összeállításnál. A csapatbajnokságok tavaszi versenyein a pécsi utánpótlás jól vizsgázott. A női tőrcsapat az ifjúsági bajnokságon a harmadik, a serdülő lány együttes a negyedik helyen végzett. Egyéniben a párbajtőrvívó Csobó szerepelt' a legjobban, aki a juniorbajnokságon ezüstérmet szerzett, ősszel most a felnőtteken a sor. A pécsi vivósportban őrségváltás történt. Az idősebbek jórészt visszavonultak, s akik még versenyeznek, azok is csak a CSB-n indulnak. Az utánpótlás legjobbjai viszont mind többet hallatnak magukról. Elsősorban a női tőrvívók között akadnak ügyes, fejlődő- képes versenyzők, de a férfi- tőrözők és a párbajtőirvivók között is nem egy sokat ígérő tehetség van. Nemcsak a versenyzőgárda, hanem az edzői kar is megfiatalodott. Gaál Csaba mellett az U. PEAC-nál Farkas György és Petkó Andrea tevékenykedik, a TÁSI-nál Danka Sándor mester mellett Rab Miklós foglalkozik az utánpótlással. Férfi és női tőrvívás mellett a párbajtőrvívás az a fegyvernem, ahol a pécsiek jó eredményeket remélnek. A kardvívással intenzíven — edzői kapacitás hiányában — nem tudnak foglalkozni. Változások történtek a sportág vezetésében is. Dr. Szöllösi Bálint, aki hosszú éveken keresztül tevékenykedett igen eredményesen a pécsi vívósport fejlesztése érdekében, visszavonult. A megyei vívószövetség elnöke dr. Seres László lett. ő egyben az U. PEAC-nál a szakosztályvezető teendőit is ellátja. A nyáron augusztus 21-30. között az ország vívóutánpótlásának színe-java táborozott Pécsett. Az országos ifjúsági vívótábort Pécsett rendezték. Mar os Magdolna, a vívószövetség szakfelügyelője elégedetten nyilatkozott a pécsiek vendéglátásáról. A CSB mellett két érdekesnek ígérkező egyéni verseny is lesz az őszi évadban Pécsett. A TASI November 7. emlékversenyén az utánpótlás vizsgázik. Az U. PEAC országos II. osztályú párbajtőrversenyét előtte néhány nappal, november 2-án rendezik meg az egyetemi tornacsarnokban. Hegy! I. Megyebajnokság Vasasi Bányász—Szentlármc 3-2 (0-1). Szentlőrinc, 150 néző. V.: Kelemen. Gyenge színvonalú játék, megérdemelt vendéggyőzelem. G.: Varga (2), Ott, ill. Matosics, König (öngól). Steinmetz SE—Mag öcs 3-1 (2-0). Postás-pálya, 100 néző. V.; Vavika. Küzdelmes mérkőzésen nehezen nyert a honvéd- csapat. G.: Varga, Kovács J., Barka, ill. Dravecz.. Labdarúgó vb-selejtezők Tegnap hat labdarúgó vb- selejtezőt játszottak szerte Európában. A lapzártáig beérkezett eredmények: Szovjetunió—Dánia 1-0, Csehszlovákia—Portugália 1-Q, Finnország—Törökország 1-0, A finnek befejezték vb-selejtezőjüket. A második helyen állnak, de nincs sok esélyük a továbbjutásra. r. Düsseldorf-Bayern M. 2. Frankfurt—Leverkusen 3. Bochum—Bremen 4. Mannheim—Mőnnechengl. 5. Freiburg—Karlsruhe é. Braunschw.—F. Köln 7. Oberhausen—Kassel 8. Homburg—Bielefeld 9. Napoli-Roma 10. Torino—Sampd. 11. Udinese-Inter 12. Verona-Juve 13. Laner.-Bologna 4- 1 14. Cesena—Pescara Sportfogadás Képei Üjság DN 2 X 2 1 2 X 1 1 1 2 2 X 2 X 1 2 1 2 2 X 1 2 2 X 1 1 2 1 X 2 1 2 1 1 X 2 1 2 1 X 2 X 1 1 X X 1 1 X X X 1 2 X 1 2 2 1 X 2 X 2 X X X 1 X 1 1 Atlétika Világ Kupa — Lewis nélkül Ugyancsak szerdán derült ki, hogy az izlandiak idén feltűnt gerelyhajitó kiválósága, Einar Vilhjalmsson sem vállalja a Canberrái szereplést, helyettese a brit David Ottley, a Los Angeles-i ezüstérmes lesz. Nem közölt ok miatt visz- szalépett az olimpiai bajnok román Maricica Puica is, helyébe a nyugatnémet Mónika Schäfer lép. , Némiképp javít a mérlegen, hogy az NDK három újdonsült világcsúcstartója, a női 400 gátas Busch, illetve a távolugró Daute-Drechsfer, valamint a férfi súlylökés világrekordján 40 centit javító Timmermann is kész az újabb bizonyításra, miként honfitársaik közül a két kitűnő vágtázónő, Koch és Göhr, valamint az elmúlt hét végén a férfi 100 méteren 10.05 mp-es kitűnő teljesítménnyel kirukkoló Emmelmann is. Utóbbi Lewis tóvollétében egycsa- pásra esélyessé lépett elő a 100 méteren. A magyar atlétikát Bakos György és Szalma László képviseli az év utolsó nagy erőpróbáján, mindketten az Euró- pa-válogatott tagjai. Mint ismeretes, a Grand Prix verseny- sorozatban mindketten negyedik helyezést értek el, ennél a Világ Kupán többre is vihetik. A papírformát figyelembe véve Bakosnak mindenekelőtt az amerikai Kinkdommal, valamint a kanadai McKoy-jal lehet nagy csatája, míg Szalmának az olimpiai érmes ausztrál Honey, a szovjet Emmijan, továbbá az NDK és Egyesült Államok csapatának - még nem ismert — tagja lesz, várhatóan a legkeményebb ellenfele. A két magyar szeptember 27-én Frankfurtban csatlakozik az Európa-válogatotthoz, innen Szingapúr érintésével utaznak Ausztráliába. A Világ Kupát követően az európai versenyzők jutalomkiránduláson vesznek részt, többek között San Franciscó-ban, Honoluluban és Hawaiin tesznek látogatást, csak október 13-án érkeznek vissza Londonba. Az elmúlt napokban számos lemondásról számoltak be a hírügynökségek, az október 4-én kezdődő Canberrái atlétikai Világ Kupa legnagyobb veszteségéről azonban szerdán adott tájékoztatást a Reuter: nem lesz ott a jövő heti eseményen az amerikai Carl Lewis, a négyszeres olimpiai bajnok sem! A hírügynökség tudósítója a helyszínről jelentette a hírt, kommentárként pedig azt, hogy tíz jegyvásárló közül kilenc az amerikaiak elsőszámú atlétájának kedvéért- ment volna ki a háromnapos viadalra . . . Az utolsó felkészülési tornán, a Baranya Expressz Kupán jól játszottak a vasutas kosarasnök. Ezt a teljesítményt kellene megismételni a Ronchetti Kupában is. Tóth László felvétele Á PVSK a Ronchetti Kupában Amennyire örült annak idején Varga Ferenc edző, hogy csapata kijutott a nemzetközi porondra, annyira bánatos most, hogy megvolt a sorsolás és ismertté vált az ellenfél. — A belgrádi Vozsdovác, amellyel selejtezőt játszunk a Ronchetti Kupában, ennek a kupaküzdelemnek az egyik legerősebb csapata. Három leinőtt, két ill és több kadett válogatottjuk van. A lányok sem lelkesedtek kimondottan, amikor megtudták, hogy kit kaptunk. Dehát, ha már így esett, akkor sem adjuk fel eleve a továbbjutást. Nemcsak az erős ellenfél, hanem a sérüléshullám miatt is fő a feje a PVSK-kosarasnők edzőjének. Kieler nek a bokája fordult ki, Hollósnak Achilles-in bántalmai vannak. Sztojkovics nem beteg, hanem terhes, rá sem számíthat Varga Ferenc. — Szerettem volna megnézni a kupabemutatkozásunk előtt a Vozsdovácot, de ebből most már nem lesz semmi. Annál inkább sem, mert a jugoszlávok jelenleg Bulgáriában készülnek. Egy biztos: csikócsapattal vesszük fel ellenük a küzdelmet, az amúgy is fiatal együttesünk még tovább fiatalodott. Felül kell múlnia önmagát a PVSK-nak ahhoz, hogy továbbjuthasson. Ha 10 ponton felüli győzelmet tudnánk aratni az első találkozón idehaza, akkor maradna még esélyünk. Egyébként maga a szakvezető sirfcs tisztában azzal, hogy a Ronchetti Kupában melyik arcát mutatja a vasutas gárda. Mert a három felkészülési torna közül kettőn nagyon jól, a harmadikon elég gyengén játszott a PVSK. Garancia nincs arra, vajon melyik változattal rukkolnak ki a lányok a kupában. Ez a kupaszereplés nagy megméretés lesz, főleg azoknak a kosarasoknak, akik eddig az NB l-ben alig jutottak szóhoz. A lehetőség most érkezett el számukra, kérdés, hogy tudnak-e vele élni. Mindenesetre, hogy felkészítsék őket a jugoszlávok erőszakos, férfias játékára, újabban ifi fiúcsapatokkal játszik edzőmérkőzést a PVSK. A vasutas nők Ronchetti Kupabeli bemutatkozása október 2<-ón lesz Pécsett, a városi sportcsarnokban. Itt 16.00 órakor a Vozsdovácot fogadják (dicséretes, hogy a korai kezdéssel kitértek a tv által közvetített aznapi labdarúgó kupamérkőzések elől), a visszavágóra október 9-én Belgródban kerül sor. H. L. * A hét végén, szombat, vasárnap rendezik meg Pécsett, a városi sportcsarnokban az immár hagyományos Konzum Kupa nemzetközi férfi kosárlabda tornát. Sajnos — és ez nem a pécsi szervezők hibája —, évről évre névtelenebb csapatok vállalják az indulást. Hol van már az az idő, amikor a lengyel, a görög, a csehszlovák, a román, a magyar válogatottat vagy a híres, komplett Crvena Zvezdót láthatták itt a nézők? Az idén csak klubcsapatok vesznek részt a tornán, a PVSK mellett három jugoszláv együttes indul. A Crvena Zvezda-ve- gyes a juniorokra épül, akik Jugoszláviában korosztályuk bajnokságát nyerték meg. Déli szomszédainkat még két második ligás együttes, a Bácska Palánka és a Zaprugye képviseli. Pénteken 16 órakor a Bácska Palánka a Zaprugyéval játszik, ezt fél 6-kor az ünnepélyes megnyitó követi, majd a CZ- vegyes—PVSK mérkőzés következik. Szombaton két részletben (délelőtt és délután) lesznek a mérkőzések. Reggel 9- kor a Zaprugye a CZ-vegyessel, 10.45-kor a PVSK a Bácska Palánkéval, 16.00-kor a Bácska Palánka a CZ-vegyessel, 17.45- kor a Zaprugye a PVSK-val mérkőzik. liilll IIMISP* O PÁRIZS: Az UEFA végrehajtó bizottsága legközelebb október 17-én Bécsben ülésezik, ahol napirendre tűzik Anglia részvételének kérdését az 1988. évi labdarúgó Európa-bajnok- ságon, amelynek döntő sorozata az NSZK-ban kerül megrendezésre. O BRÜSSZEL: A Nemzetközi Motorcsónak Szövetség igazgató tanácsa törölte versenynaptáróból a dél-afrikai Nagy- dijat, amelyet november 10-én Durbanban rendeztek vofna. A döntés azt követően született meg, hogy több ország is bojkottot jelentett be a fajüldöző országban tervezett verseny ellen. O RICHMOND: A London egyik elővárosában rendezett nemzetközi műkorcsolyázóversenyen a jégtáncosoknál az Engi, Tóth-kettős két kötelező tánc bemutatása után a 4. helyen áll. Az Anyenko, Szre- tyenszkij szovjet táncospár vezet 0,4 ponttal, Engiéknek 1,6 pontjuk van. Videofoci Ma Mohácson, a Táncsics Klubban levetítik a K. Rákóczi—Mohácsi Tsz SE labdarúgómérkőzésről készült videofelvételt. A kezdési időpont: 18.30. Veterán futók országos bajnoksága A cim kissé módosításra szorul, mert tulajdonképpen országos veterán mezei futóbajnokságról van szó, de mivel a verseny a műjégpálya elől rajtol és a dr. Veress Endre út, Bánki Donát, Körösi Cs. Sándor u„ Építők útja, Tüzér u. útvonalon vezet, s a résztvevők a rajt helyén, a városi műjégpályánál érkeznek célba, mégsem lehet mezei futásnak nevezni. A résztvevők: 35 évet betöltött nők, 40 évet megélt férfiak; a táv 3, ill. 6 km (1 kör = 3 km). A rövidebb távot a nők és az ötven éven felüli férfiak részére írták ki, míg a 40-50 közötti férfiak a 6 km-es távval „birkóznak" meg. Nevezéseket a helyszínen is elfogadnak, de az előzetes jelentkezések alapján nyíregyházi, szombathelyi, budapesti, szegedi, orosházi, valamint a pécsi és komlói veteránok is rajthoz állnak - közöttük a közelmúlt országos hírű atlétái, mint Homoki, Dudás, Foga* rassy. Budapestről külföldi résztvevőket is jeleztek, s a rendezők felkérték a külföldön élő és éppen Magyarországon tartózkodó egykori világrekorder (volt pécsi) távfutót, dr. Csap- lór Andrást az indítói tiszt betöltésére. A verseny időpontja vasárnap, 13.30 óra, a mezőnyt egyszerre indítják a városi műjégpálya elől. A számok tükrében SIÓFOK—PMSC-TALALKOZÓ A két csapot még nem mérkőzött egymással. A két csapat legutóbbi hazai, iU letve idegenbeli eredményeiből: Siófok (otthon) : Csepel 3-0, Bp. Honvéd 0-1, Videoton 1-1, FTC 2-0. PMSC (idegenben) : Vasas 0-0, Haladás VSE 2-1, Rába ETO 0-2, FTC 0-1. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege. A Siófok jelenlegi hazai mérlege: 4 2 116-25 A PMSC jelenlegi idegenbeti mérlege: 4 112 2-43 D. KINIZSI—KOMLÓ-TALALKOZÓ A két csapat még nem játszott egymással. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: D. Kinizsi (otthon) : Kazincbarcika 1-0, Eger SE 1-4, Nyíregyháza 0-1, Keszthely 0-0, SZEOL-Délép SE 2-2, Baja 4-0. Komló (idegenben) : Szoksz árd 2-1, Veszprém SE Q-2, Szolnoki MÁV MTE 0-2, Metripond SE 3-2. A Komló jelenlegi idegenbeli mérlege: 4 2 - 2 3-7 4 Lehel Jenőné Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra utón: 15-726 Szerkesztőség telex: 12*421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posto Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor téri., — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,*- Ff egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Kosärlobdc