Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)

1985-09-26 / 265. szám

6 Dunántúli napló 1985. szeptember 26., csütörtök Idősek fóruma Életet az óveknek T öbb mint ötezer idős ember vett részt a múlt héten a pécsi nyugdijasházban rendezett programokon. A megyei és a városi tanács, a KISZ és a HNF szervezésében Éle­tet az éveknek mottóvol, idősek hete volt a múlt héten Pécsett. Több együttes, szólista, bűvész díjmentesen szórakoztatta a részt­vevőket, előadások hangzottak el a korosztályt foglalkoztató kér­désekről. Az egyhetes program a Pécsi Nemzeti Színház művé­szeinek gálaműsorával, illetve a nyugdíjasházi szüreti bállal zá­rult. Felvételeink az elmúlt hét eseményeinek egy-egy kellemes pillanatát örökítették meg. Az Épitök úti óvódások versekkel, dalokkal szórakoztatták az idő­seket ... ennyire tetszett a gyermekek műsora Színpadon a zengövárkonyi népitáncegyütfes Kezdődik a szüreti bál Tánczos Balázsné felvételei szerkesztőség postájából Hozzászólás írásunkhoz Lakótelep? Köszönettel vettük H. I. „La­kótelep?" című glosszáját, melyben bírálja a szóhaszná­lattal kapcsolatban intézmé­nyünket. Ugyan a Magyar Értelmező Kéziszótár (Akadémiai Kiadó, Budapest 1972) így értelmezi a szót: „lakótelep főnév. La­kóházaknak egységét alkotó (egységes terv alapján épült), a település többi részétől elkü­lönülő csoportja”. Etimológiai szempontból nem érezzük jo­gosnak bírálatát, ugyanakkor nemes szándékával, tartalmi mondanivalójával egyetértünk. Intézményünk, az Apáczai Nevelési Központ fő törekvé­se ugyanis, hogy a Lvov-Kert- városban élő állampolgárokkal sajátos lehetőségei révén fe­ledtesse a „lakótelepi" lét gyakran nyomasztó érzetét. Próbálja ezt intézményünk úgy tenni hogy közművelődési te­vékenysége az itt lakók igé­nyeit elégítse ki újszerű, kö­Meszesen, a Korvin Ottó u. 1—3. sz. hóz előtt valamikor márciusban csőtörés miatt fel­szedték a betonlapokat a ku­kásedények alól. Azóta az edé­nyek az úttesten állnak. A la­kók a ki-beköltöztetések foly­tán — ugyanis a környék épü­leteit felújították — a járdák teljesen tönkrementek. Esős időben képtelenség megköze­líteni a lakóházak bejáratát. A felújítási munkák befejeztével az építési törmelék elszállításá­ról nem gondoskodtak. Telje­sen tönkretették az amúgy sem szép parkot, pedig mi is sze­retnénk esztétikusabb környe­zetben élni. A Korvin Ottó u. 1—3. sz. ház lakói nevében J. l.-né, Pécs zösségeket teremtő formák­ban. Ennek egyik példája, a Népfőiskola. Reméljük és tapasztalataink is ezt bizonyítják, hogy ugyan­akkor nyitottságunk révén a város egészét szolgáljuk. Egyed Kálmán művelődési ház igazgató * A fentiek szerint egyetértünk és mégsem, már ami a „lakó­telep" szóhasználatot illeti. Előbb azonban mást észrevé­telezőnk. Egyed Kálmán is idéz. mint mi. Ö azonban az értelmező kéziszótárból, míg mi a nagy szótárból. Az em­ber azt hihetné, hogy a kézi­szótár édesgyermeke a nagy­nak, de — legalábbis a „la­- * ... A Dunántúli Napló több al­kalommal hírt adott az úihégyi gázvezeték építéséről. Nemré­giben azt közölték, hogy az építési munkálatok egy része, valamint az utak helyreállítása befejeződött. Az igazsághoz tartoznak a következők: 1983. július 14-én a Hazafias Népfront Újhegyi Körzeti Bi­zottsága képviselője 1500 fo­rint összeget szedett be közte­rületi közműépítés címén. 1984. február 17-én az OTP Baranya Megyei Igazgatósá­gán kölcsönszerződést kötöt­tünk 13 500 forint kölcsönösz- szeg felvételéről, mely össze­get, az előtörlesztéssel együtt, a „Kölcsönszerződés" 3. pontja alapján „a közterületi közmü­kótelep*' szó kétféle meghatá­rozásából ítélve — nem így van. Ez úgy véljük, megérdemelne egy külön elemzést. Mi most nem ezt tesszük. Azt mondtuk: egyetértünk és mégsem. A fenti válaszlevél igazat ad nekünk, alá is támasztja, mintegy hitelesíti a megálla­pításainkat a „lakótelep" és a nevelési központ viszonyáról. És mégsem mondja ki: a „la­kótelepi népfőiskola" elneve­zésből kiiktatja a pejoratív hangzású jelzőt. Glosszánkkal ugyanis ezt szerettük volna el­érni. Személyes beszélgetés­ben végül elértük, csak keres­sük a legmegfelelőbb másik jelzőt, s ehhez olvasóink javas­latát is kérjük. H. I. építés lebonyolítását végző ta­nács vb közművesítést finan­szírozó számlájára” utalta ót. 1984. április 1-től 200 forint havi törlesztést fizetünk. 1984 őszén fűtéskorszerűsítés címen családi házunkba gáz­fűtést szereltettünk 75 000 fo­rint bekerülési költséggel, melyhez 52 000 forint OTP-köl- csönt vettünk fel. Ennek havi törlesztő összege 870 forint. Fűtésünk korszerűsítéséért havonta 1170 forintot fizetünk, s ennek ellenére hagyományo­san fűtünk. A közelgő fűtési szezon megkezdéséig nem sok idő van hátra. Kétséges, hogy a hideg beálltáig elkészülnek a munkával. Hódi Kálmán, Pécs, Kakukk u. 44. Jogi tanácsadó Kiss G. pécsi olvasónk a hatá­rozott időre szóló munkaviszony iránt érdeklődik. Munkajogi szabályaink sze­rint a dolgozó határozatlan, vagy határozott időre létesíthet munkaviszonyt. A Munka Törvénykönyve vég­rehajtási rendelete szerint ha­tározott időre szól a munkavi­szony, ha annak tartalmát a munkaszerződés naptárszerűen vagy más alkalmas módon ha­tározta meg. így meghatároz­ható a munkaviszony időtarta­ma annak a munkának a meg­jelölésével is, amelynek elvég­zéséig a munkaviszony tart, fel­téve, hogy a munkaszerződés megkötésekor a munka időtar­tama a szakmai tapasztalatok és a munka természete alap­ján megközelíthető pontosság­gal előre látható. Határozott időre szóló mun­kaviszony létesíthető a beteg vagy más okból bizonytalan időre távollévő dolgozó helyet­tesítésének tartamára is. A dolgozót a helyettesítés való­színű tartamáról tájékoztatni kell. Jó tudni, hogy a harminc napnál hosszabb tartamú hatá­rozott időre létesített munkavi­szony határozatlan időre szóló­vá alakul át, ha a dolgozó a munkaszerződésben meghatá­rozott időtartam eltelte után a munkája irányításával megbí­zott dolgozó tudtával egy mun­kanapot meghaladóan a mun­káltatónál tovább dolgozik. A harmincnapos vagy annál rövidebb időre létesített mun­kaviszony ilyen esetben csak annyi idővel hosszabbodik meg, amilyen időtartamra ere­detileg létesítették. T. G. és K. N. kérdezi, hogy a haszonbérlet mikor, milyen eset­ben szüntethető meg? Polgári Törvénykönyvünk elő­írása szerint a határozatlan időre kötött mezőgazdasági haszonbérletet hathónapi fel­mondással a gazdasági év vé­gére lehet megszüntetni. Más dolog haszonbérlete esetében a felmondási idő egy hónap. A haszonbérbeadó azonnali hatállyal felmondhatja a ha­szonbérletet, ha a haszonbérlő a) figyelmeztetés ellenére is rongálja a dolgot, vagy súlyo­san veszélyezteti épségét; b) figyelmeztetés ellenére sem műveli meg a haszonbér­leti földet, vagy általában olyan gazdálkodást folytat, amely súlyosan veszélyezteti a termelés eredményességét, a föld termőképességét, az állat- állományt vagy q felszerelést; c) a haszonbért vaqy a köz­terheket a lejárat után közölt felszólítás ellenére a kitűzött megfelelő határidőben sem fi­zeti meg. Ha az azonnali hatályú fel­mondást a haszonbérlő három napon belül nem veszi tudo­másul, a haszonbérbe adó to­vábbi nyolc napon belül a bí­rósághoz fordulhat. Ha nem így jár el, a felmondás hatá­lyát veszti. A felmondás csak írásban érvényes I Lehetőség van arra, hogy a haszonbérlő örökösei a mező- gazdasági haszonbérletet a gazdasági év végére akkor is felmondják, ha az örökhagyó a gazdasági év végét megelőző hat hónapon belül halt meg. Az örökösök e jogukat csak a hagyatéki eljárás jogerős be­fejezésének időpontjától számí­tott harminc napon belül gya­korolhatják. Megszűnik a haszonbérlet a gazdasági év végével, ha a haszonbérbeadó vagy a ha­szonbérlő mezőgazdasági ter­melőszövetkezetbe lép be. Olvasóink írják Gyorsan segítettek a rendőrök A helesfai szociális otthon egyik betege a közelmúltban tájékozódó-képességét elveszt­ve a környező erdőben elbo­lyongott. Az intézet dolgozói a késő délutáni órákban már nem tudtak a nyomára bukkan­ni. Bejelentésünkre a Szigetvári Rendőrkapitányságról azonnal a helyszínre siettek és a kere­sést megindították. A következő napon a Pécsi Rendőrkapitány­ság dolgozói, a hetvehelyi er­dészet dolgozói, vadőrök és in­tézeti dolgozók bevonásával sikerült megtalálni a beteget. Köszönjük a segítségüket. Krassovich Tibor igazgató, B. m. Tanács Szakosított Szociális Otthona Helesfa-Rigópuszta A mozgás­sérült fiatalokért Sipos Endre T—7-es magón- tehertaxis és kocsikísérője díj­talanul, szívességből, több fu­varral elszállította az értelmi- és mozgásfogyatékos fiatalja­ink által gyűjtött hulladékot a MÉH-telepre. A kapott összeg hozzájárult szigetvári kirándu­lásunk költségeihez. A DÉDASZ-tól is több segít­séget kaptunk már. Most má­sodszor kölcsönözték a vállalati autóbuszt, megkímélve sze­rény keresetű fiataljainkat az utazás költségeitől és kényel­metlenségeitől. Bocz András igazgató Fiatalok Napközi Foglalkoztató Intézete, Pécs Felújítás — bosszúsággal! Milyen munkakör telefon- központosnak lenni? „Központok és központosok" címmel szeptember 16-i hétfői számunkban megjelent írásunk­ban fölvetettük, hogy naponta rengeteg idegőrlő probléma je­lentkezik a nem hozzáértő, vagy alkalmatlan telefonköz­pontosok működése nyomón. Azt ugyan nem állítottuk, hogy mindenki ilyen lenne . . . Mégis, aznap sokszor csengett a tele­fon, s felháborodott telefonke­zelők tiltakoztak az írás miatt természetesen névtelenül, s természetesen goromba stílus­ban. Velük nem tudunk foglal­kozni, az alábbi levél viszont névvel érkezett. A levélíró hoz­zájárulásával teljes terjedelmé­ben közöljük, megtisztelő fi­gyelmét ez úton is megköszön­ve. * Olvasva Wallinqer Endre megjelent cikkét, előre kell bo- csátanom, véleményünk egye­zik: a legtöbb telefonközpont­kezelő nincs felelőssége tuda­tában, ennek hiányában végzi munkáját. Csupán a „miért" nem derül ki soraiból, pedig van rá magyarázat. Nem szeretem az általánosí­tásokat, de a legtöbb vállalat, intézmény, hivatal stb. szüksé­ges rossznak tekinti azt, hogy telefonközponttal rendelkezik és eszerint is viszonyul hozzá. Rehabilitációs munkakör lé­vén, a kezelők nagyobb része megváltozott munkaképessége miatt tölti be állását. Gyakran azért, mert a munkaadó más megoldást nem talál. Bedobják őket a mélyvízbe, mondván, pár óra gyakorlás elegendő a megtanuláshoz, azután boldo­gul, ahogy tud. A korábbi években indult tanfolyam a posta szervezésé­ben, hogy jelenleg van-e ilyen képzés nem tudom, de igény lenne rá. (Van képzés! — A szerk.) Megjegyzem, hogy a kellő végzettséggel, ismerettel és gyakorlattal rendelkezők sin­csenek jobb helyzetben, ha tel­jesen ismeretlen környezetben kell az elvárásnak megfelelni jól, gyorsan és udvariasan. Gyokran nincs tisztázva a besorolás és ezzel a bér sem (betanított munkás - ügyinté­ző). A legjobb szándék és akarás mellett sem olyan lelkesítő, hogy van 8-8 és fél órás mun­kanap (vagy - és) ebédszü­net, váltás nélkül; jogszabály­ba foglalt, de elmaradó mun­kaidő - csökkentés; megfelelő környezeti, munkafeltételi té­nyezők biztosításának elmara­dása; a monotónia; a fokozott figyelmi igény stb., stb. Lehet, hogy a fentiek nem mindenhol jellemzőek. De ettől még fennállnak és akiket érint, egyetértenek velem. Érdeklődéssel olvasnám az ez irányban szerzett tapasztala­tait. Azok a dolgozótársak, akik a közismert és sokszor emlege­tett, túlterhelt központokban teljesítik szolgálatukat, körül­ményeiknél, helyzetüknél fogva mindenképpen több méltányos­ságot és nem elmarasztalást érdemelnének a szűkebb és a tágabb környezetüktől. Légváriné Pannonvin Borgazdasági Kombinát, Pécs Fizetjük a részleteket — késik a földgáz

Next

/
Oldalképek
Tartalom